Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-02-20 / 8. szám

MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP • LV. ÉVFOLYAM • 2011/1. SZÁM • FEBRUÁR 20. AZ ÉLET KENYERE „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval' Recept (Róm 12,21) Olyan ez az ige, a 2011-es év mot­tója, mint egy beugratós kérdés. Mint amikor azt kérdezik valaki­től, hogy hány lába van az elefánt­nak. Négy - válaszolja. És most jön a beugratás: és ha egyet fel­emel? Mire a megkérdezett gon­dolkozás nélkül rávágja, hogy ak­kor három. Hát persze, mert négyből egy, az három, de hát nem gondolkozott, nem vette ész­re a csapdát, az elefántnak termé­szetesen akkor is négy lába van, ha az egyiket felemeli. Arra, hogy ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval, mi is könnyen rá­vágjuk: persze, ez így szép és jó, így van rendjén. De tényleg rend­jén van? Ha elkezdünk gondol­kozni rajta, hamar rájövünk, hogy nem, ez nem ilyen egyszerű, nem ilyen magától értetődő, és nem is így van nálunk. Mert alig van még egy ilyen bib­liai vers, amelyik olyan rossz lel­kiismeretet képes ébreszteni ben­nünk, mint ez, amelyik olyasmit kér számon rajtunk, amiben min­dig elbukunk. Be kell vallanunk: nemcsak hogy jók nem vagyunk a másik emberhez, de nagyon sok­szor még korrektek sem. Nem va­gyunk képesek uralkodni az ag­resszív indulataink felett, és hiába határozzuk el, hogy most aztán semmi sem fog kihozni minket a sodrunkból, előbb utóbb Toldi Miklósokká leszünk, akiről olyan jellemzően írja Arany János, hogy amikor az őt ingerlő, gúnyoló le­gények döngették a palánkot kö­rülötte, akkor: „Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette...”, aztán repült a nehéz malomkő, és meg­ölt egy embert. Általános emberi viselkedés, hogy megpróbálunk uralkodni magunkon, az indulatainkon, de végül elszakad a cérna. Gondol­junk az otthoni vagy a munkahe­lyi vitáinkra, a közlekedés adta helyzetekre, a boltban pimaszul elénk furakodókra és életünk sok hasonló szituációjára. Előbb­­utóbb visszaszólunk, durvák le­szünk, néha egészen a tettleges­­ségig. És sajnos a keresztény em­beren sincs olyan gomb, amelyet megnyomva kikapcsolhatnánk az agressziónkat. Hogyan is viszonozhatnánk jó­val a rosszat, hogyan is lennénk türelmesek, megértők, megbocsá­­tók és irgalmasok egy olyan világ­ban, amelynek az ököljog az alap­szabálya? Hiszen a szülők is azt tanítják az óvodás vagy iskolás gyermekeiknek, hogy ne légy gyá­va, ne hagyd magad, ha bántanak, üss vissza! Még a Bibliában is ben­ne van, hogy a rosszat meg kell büntetni, szemet szemért, fogat fogért, égetést égetésért és életet életért. És még jó, hogy Mózes törvényeiben ez le van írva, és mi­lyen jó lenne, ha ezt így betarta­nánk, mert ez így korlátok között tartja az agressziót, elejét veszi az öntörvénykezésnek és az arányta­lan bosszúnak. Sokkal kevesebb ellenségeskedés és sokkal keve­sebb tragédia lenne a világon. De amikor az agresszió egy életen át tartó bosszúvággyá alakul, akkor elszabadul a pokol. Az első lépés a gonosz legyőzé­séhez az, hogy ha már nem tud­tunk felülkerekedni az első hara­gunkon, legalább ne engedjük magunkban eluralkodni a bosszú­vágyat. Ez azonban még messze nem az, amit Pál apostol egyéves programként ad elénk. O ugyanis nem azt mondja, hogy tartsd meg a mértéket, ne lépd túl az ököl­szabály által kijelölt határokat, légy korrekt, és csak annyival fi­zess a gonosznak, amennyit az ártott neked. Pál egészen más al­ternatívát ad elénk, és azt mond­ja: győzd le a rosszat, mégpedig jóval. Erre a felszólításra többféle­képpen is reagálhatunk. Legegy­szerűbben úgy, hogy azt mond­juk: ez lehetetlen. Ellenkezik az emberi természettel, az igazságér­zetünkkel, a logikával. Mi lenne a világból, ha mindenkinek, aki rosszat tesz, jóval fizetnénk? Ho­vá lenne a jog, a rend, az igazság? De lehet erre úgy is reagálni, hogy azt mondjuk: ez van a Bibliá­ban, és mint jó keresztény meg­próbálok e szerint élni. Harcolva magammal, fogcsikorgatva, meg­erőszakolva magamat megpróbá­lom. Aztán előbb-utóbb világossá lesz, hogy nem megy, és akkor rossz lelkiismerettel, bűntudattal azt mondom: nem vagyok jó ke­resztény. Szeretett testvéreim, úgy néz ki, hogy nincs megoldás. Ez az ige meghaladja a lehetőségeinket. Ma elolvastuk, meghallgattunk róla egy igehirdetést, de legjobb lenne ezt az igét gyorsan elfelejteni, semmi esetre sem egy egész esz­tendő programjának kitűzni. Csakhogy ez az ige benne van a Bibliában, ezért nem Pál apostol szava, hanem Isten szava, amely hozzánk szól. Nem Pál mondja nekünk, hogy a rosszat jóval győzd le, hanem Isten mondja. És akkor mégiscsak komolyan kell vennünk. Vajon mond-e, kér-e Isten olyat tőlünk, ami nem lehetséges? Eszembe jut a mögöttünk hagyott év igéje, amelyet Jézus mondott a tanítványainak. Ott is arról volt szó, hogy a tanítványok valamit lehetetlennek tartottak. Jézus pe­dig igazat adott nekik, azt mond­ta, hogy igen, embereknél ez lehe­tetlen. De továbbvitte: ami az em­bereknek lehetetlen - mondta -, az az Istennek lehetséges. Most is, a 2011-es igénél is ez a megoldás. Nekünk lehetetlen, hogy a minket érő rosszat jóval vi­szonozzuk, és így győzzük le. Emberi lehetőségeink között csak az van, hogy a rosszat rosszal vi­szonozzuk. De Isten lehetősége az, hogy lehet a rosszat jóval vi­szonozni, és így lehet, csak így le­het legyőzni a rosszat. És mert mi, emberek erre kép­telenek vagyunk, ezért Isten em­berré lett, és Jézus Krisztusban megvalósította ezt. Nem akarok most Jézus életéből példákat so­rolni erre, remélhetőleg ismerjük annyira Jézus történetét, hogy magunk is fel tudjuk idézni eze­ket. Inkább azt idézem, amit Pé­ter apostol írt levelében.Krisz­tus is szenvedett értetek, és példát ha­gyott rátok, hogy az ő nyomdokait kö­vessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyaláz­­ták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegető­zött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazság­nak éljünk: az ő sebei által gyógyulta­tok meg. ” (iPt 2,21-24) (Folytatás a 3. oldalon)- Igehirdetésének egyik mon­data hozott ide.- Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.- A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és - azt hi­szem, így hangsúlyozta - gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan. Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon?!- Erről is szó volt, de gondo­lom, mást is szeretne még mon­dani.- Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám ne­héz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermekko­romban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám „kislánya” legyek a házas­ságban és ne feleség. Merem állí­tani: mindketten anyám elől me­nekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hóna­pokkal ezelőtt rémülten döbben­tem rá - rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat két­szer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétség­­beejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédü­lök, a vérnyomásom ugrál, szo­rongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak ép­pen én vagyok pozitív, beteg. Ér­zem, hogy ha nem történik vala­mi: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?- Mit tett eddig?- Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.- Mióta imádkozik ezért?- Amióta tudom, hogy gyűlölöm.- Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?- Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.- Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt?- Hát, hogy szeretni tudjam.- Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül, ugye? És az elmaradt. így van?- Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.- Szeretnék valami mást is ajánlani.-Azért jöttem.- Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten te­gyen az életével valamit. így van?- Igen, körülbelül így.- Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban...- A kereszten?- Ott, és ezért nekünk is min­dent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kelle­ne valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesz­nek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatla­koznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket.- De mit tegyek?- Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesany­jával, és eközben imádkozzék ér­te, ha még tud.- De mondtam, hogy gyűlölöm.- Meg akar gyógyulni?- Igen.- Akkor cselekedjék, és ne ke­ressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.- Mit tegyek hát?- Ha most orvos lennék, és re­ceptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei el­len, kiváltaná?- Kiváltanám.- Bevenné?- Bevenném.- Akkor ott van papír meg toll, diktálnék egy receptet. írja?- írom.- Tessék: hétfőn reggel moso­lyogva köszöntőm őt, és megkér­dezem, hogy aludt. Kedden: kita­karítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. írja csak, írja. Csütörtökön: elhí­vom sétálni, hazafelé pedig kér­dezgetek, és hagyom őt - csak őt - beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.- Már évek óta nem zongorázik.- De kérnie szabad. Szomba­ton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: beme­gyek a szobájába, amikor lefe­küdt, betakargatom és megcsóko­lom. Pont. Ismeri ezt a zenei kife­jezést: da capo al fine? Elejétől vé­gig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine, s egy hét múlva felkeres, és megbeszéljük a többit.- A csókot is kell?- Igen.-Jaj!- Miért jaj?- Mert évek óta nem csókoltam meg.- Vállalja ezt a hetet így?- Megkísérlem.- Isten segítse. Várom. Nem jött. Hetekig nem jött. De egy hétfőn, kora reggel tele­fonált. Sírva:- Mikor tegnap ismét betakar­tam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölel­te a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme, és azt mondta:- De jó vagy mostanában hozzám. Akkor, évek óta először, érez­tem, hogy szeretem az anyámat. Aztán hozzátette:- Adja másnak is oda ezt a re­ceptet! Tessék.

Next

/
Thumbnails
Contents