Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-01-02 / 1. szám

A 2011. év igéjével kívánunk minden kedves olvasónknak áldott új esztendőt: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval’.’ (Róni 12,21) ÚJÉV ÜNNEPE - MT 7,24-27 Otthon, édes otthon A jól ismert ikerpéldázat erőteljes ké­pei könnyen érthetőek. A házépítés­nél az alap fontosságát senki sem kér­dőjelezi meg. Akár mint egykor, Jé­zus korában sziklát kerestek alapul, akár a mai technológiával, erős be­tonból készítik a fundamentumot - az épület jövője már az alapozásnál eldől. Aki itt akar spórolni, rosszul jár. Amit az alapozásnál elmulasztunk, később nem pótolható. Ugyanez a helyzet életünk házának építésénél. Mindenki szeretné ezt a „hajlékot” is biztos alapra építeni. An­nak az embernek, akinek élete biztos alapokon áll, van tartása, az mások számára is megbízható. A biztos alapok nélkül élő emberben azonban nem lehet megbízni, hiszen nála so­sem lehet tudni, hányadán is állunk vele. Önmagának is teher, másnak meg akár veszélyes is lehet. Jézus Urunk igéi biztos alapot vetnek életünk házának. Ezért ve­szünk részt istentiszteleteken, ezért hallgatjuk az igehirdetéseket. Az igehallgatás a gyülekezet közösségé­ben erőt ad keresztény életünk hét­köznapjaihoz. Újévi igénkkel kapcso­latos nehézségeink akkor kezdődnek, ha tisztázzuk, hol is található az evangéliumban. A Hegyi beszéd zá­rószakasza a kettős példázat. A He­gyi beszédé, amely a boldogmondá­sokkal kezdődik, amelyek azoknak ígérik a mennyek országát, akik lel­kileg szegények, és akiket az igazsá­gért üldöznek. Más igék is eszünkbe jutnak a Hegyi beszédből. Különösen is nyug­talanító, ami az 5. fejezet végén olvas­ható: „Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is. Ha va­laki pereskedni akar veled, és el akarja venni az alsóruhádat, en­gedd át neki a felsőt is. Ha pedig va­laki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, an­nak adj, és aki kölcsön akar kérni tő­led, attól nefordulj el” (Mt 5,39-42) Ezek azok az igék, amelyekre a pél­dázat utal: Aki hallgatja ezeket és cse­­lekszi, az hasonló az okos emberhez, aki sziklára építette házát. Sok kortársunk éppen fordítva gondolja, és olykor talán mi ma­gunk is így vélekedünk: csak próbál­jon valaki eszerint élni, mi lesz vele?! Aki nem áll ellen a gonosznak, azt el­tiporják, kihasználják, tönkreteszik. Hová is jutnánk, ha nem védenénk magunkat, ha hagynánk magunkat, amikor bántanak? Az a fundamen­tum, amelyet Jézus kínál, minden biz­tonságunkat elveszi! Vajon Jézus nem így gondolta? E feltételezést nem tudjuk bizonyíté­kokkal alátámasztani. Viszont a ke­reszténység történetében voltak kí­sérletek arra, hogy Jézus igényét ha­tástalanítsák. A középkorban elter­jedt álláspont volt, hogy a Hegyi be­széd csak a nagyon kegyes emberek­re, például csak a szerzetesekre érvé­nyes. A többi kereszténynek elég csak a Tízparancsolatot megtartani. Evangélikus teológusok is vélekedtek úgy, hogy a Hegyi beszéd nem érvé­nyes azokra, akik másokért hordoz­nak felelősséget, akár szülőként, akár egy-egy közösség vezetőjeként. De Jé­zus semmi ilyesmiről nem beszél. Sőt életével és halálával mutatta meg, hogy milyen komolyan gondolja, amit mondott. Rajta látjuk, hova vezethet, ha valaki Jézus szavai sze­rint él: szenvedés, mások értetlensé­ge és a kereszthordozás lehet az osztályrésze. Természetesen közelebb áll hoz­zánk az, amit egészséges emberi logi­kának szoktak nevezni: Ahogy te ne­kem, én úgy neked. Nagyon gyakran ez a szabály irányítja cselekedetein­ket. Ez a teljesen normális és magá­tól értődő. És mégis, az ilyen, a köl­­csönkenyér visszajár elv alapján ara­tott diadalok után megkeseredik az ember szájíze, és a győzelem öröme sem az igazi. Időnként megtörténik a csoda, hogy valaki Jézus igéjétől szíven ta­lálva követi is őt. Odatartja a másik arcát is. S talán arra is ütést mérnek. De lehet, hogy az ellenfél is megdöb­ben, elgondolkodik, és megáll az újabb ütésre emelt kéz a levegőben. Átvitt értelemben is szerezhetünk ilyen tapasztalatokat. Lehet, hogy újabb sebeket kapunk, de megtörtén­het az is, hogy megértés és bizalom születik ott, ahol addig visszautasítás és ellenségeskedés uralkodott. A kockázat megmarad, mindkét folyta­tás lehetséges: a kudarc vagy az új kezdet két ember között. Aki hallgatja beszédemet és cselek­­szi - mondja Jézus -, az hasonló az okos emberhez. Igen, éppen azoknak, akik rendszeres igehallgatók, ne­künk van szükségünk erre a figyel­meztetésre, hogy az igehallgatást az engedelmességnek, a cselekedetek­nek kell követniük. AZ ÜNNEP IGÉJE De né feledkezzünk el a dolog másik oldaláról sem! Nincs keresz­tény élet, engedelmesség igehallga­tás nélkül! A cselekvés, amelyet Jézus Krisztus életünk fundamentumának ajánl, nem magától születik. Újra és újra szükségünk van a figyelmeztetés­re, bátorításra, az evangélium erőin­ket felszabadító üzenetére. Aki hallgatja beszédemet és cse­­lekszi - mondja Jézus -, az hason­ló az okos emberhez. Persze környe­zete ostobának tartja, ha önként többet ad, mint amit elvárnak tőle, ha védtelenné teszi magát, és nem áll ellen a gonosznak. De hát nem ugyanez történt a Mesterrel is? A hozzátartozói mondták róla, hogy magánkívül van. Szavaitól pedig megdöbbentek az emberek. Pedig éppen ezek azok a szavak, amelyek megváltoztatták az embereket, és előbbre vitték a világot. Az új esztendő első prédikációs alapigéjében nem egyéves szava­tosságú ígéretet kapunk. Életünk sziklára lesz alapozva, ha engedel­meskedünk Jézus Krisztus igéjé­nek. Ugyan sziklák nem leszünk, amelyek soha meg nem inognak, mert az ő szavának való engedel­mességnek az igehallgatásból kell majd mindig újra megszületnie, és minden egyes alkalommal össze kell szednünk a bátorságunkat, hogy szavára hallgatni tudjunk. Talán még az az érzés is megkörnyékez majd bennünket, hogy így elveszít­jük lábunk alól a talajt. Pedig csak ha minden önbiztosítási szándékot fel­adunk, akkor fogjuk megtapasztal­ni, hogy ő maga tart és hordoz ben­nünket. ■ Ittzés János Imádkozzunk! Kegyelmes Istenünk! Köszönjük, hogy kivezettél az óévből és megajándékozol az új esztendővel bennünket. Győzd meg igéddel szí­vünket, hogy megértsük, a te örök sze­reteted életünk alapja. Add, hogy megújult életű tanítványaidként él­hessünk kegyelmed új esztendejében szent neved dicsőségére, embertársa­ink javára! Ámen. Jézus harcolni és győzni jött ■ SZEVERÉNYI JÁNOS Az új esztendő igéjére mondhatná va­laki, hogy szép gondolat, most már csak azt kell eldönteni, hogy mi a rossz, és mi a jó; ki az, aki ezt megmondja? Valóban nagy kérdés ez felbolydult, erkölcsi, etikai szempontból kaotikus korunkban. A majd háromezer évvel ezelőtt élt Ézsaiás próféta ezt írta: „Jaj azoknak, akik azt mondják, hogy a rossz jó, és a jó rossz...” (Ézs 5,20) Ko­runk szellemisége pedig büszkén hir­deti: nincs abszolút érték, amelyhez viszonyulnunk lehetne. Mindenki maga dönti el, hogy számára mi a kö­vetendő. Megjegyzem, így is néz ki a „fehér civilizáció” Amikor az ember félredobja, rela­­tivizálja vagy egyenesen kineveti az egyetemes értékeket, kiszolgáltatja magát döntései következményeinek. Védtelenné válik a szerelme, házas­sága, családi és társadalmi élete. Védtelenné válik a magát szuverén­nek tartó embertársától is, akinek szintén nincsenek erkölcsi korlátái. Ennél még félelmetesebb és józaní­­tóbb, hogy Isten engedi az embert a maga döntései szerint élni: „ Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki ál­dott mindörökké. Ámen. Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgál­tatta ki őket’.’ (Róm 1,25-26) Az évet kezdve gondolkozzunk el azon, hogy mi hitünk, életünk, egy­házunk alapja! Van-e valamilyen biz­tos pont, amelyhez viszonyulunk? Ahogyan néhány évvel ezelőtt az Európai Unió alkotmányával kapcso­latban, úgy hazánk újrafogalmazott alapokmányával kapcsolatban is fo­lyik a vita: szerepelhet-e egy 21. szá­zadi alkotmány preambulumában, előszavában a kereszténység mint az elmúlt ezer év történelmének meg­határozó szellemi alapja? Mivel az újkor elválasztotta az egyházat az államtól, tudjuk, nem le­het kizárólag a bibliai tanítás alapján törvényeket alkotni. Ugyanakkor kérdésként merül fel azok felé, akik szívesen elvetnének minden tízpa­­rancsolatos és jézusi elvet, tanítást, hogy ha valóban az ember szabad döntése szerint dől el, hogy mi a jó, és mi a rossz, akkor ki vagy mi fog­ja megvédeni a szerelmet, családot, szülőket, az életet és a tulajdont. Ugyanis a félretett Tízparancsolat nagy része ezekről szól: tiszteld apá­dat és anyádat, ne ölj, ne törj házas­ságot, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne kívánd a más tulajdonát. Meg kell vallanunk, hogy akkor le­szünk erkölcsi szempontból igazán érzékenyek, amikor minket ér a kár. Olyankor törvényért kiáltunk. Talán érdemes mégiscsak a népek aposto­lára hallgatni: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval” A győzelmet pedig feltételezi a jó és rossz közötti különbségtétel és a szabályszerű küzdelem. A jóakaratú emberek szeretné­nek külső békében, bizalmi légkör­ben, csatározások nélkül élni a világ­ban és az egyházban. Némelyek va­lami nagy összhangban, harmóniá­ban reménykednek. Érthető ez a vágy, de erre a keresztények nem kap­tak ígéretet. Jézus Krisztus ebbe a vi­lágba harcolni és győzni jött: „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa’.’ (íjn 3,8b) „A vilá­gon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot’.’ (Jn 16,33) Aki az Úr követését kompro­misszumokkal, két úrnak való szol­­gálással, mindenkinek tetszeni aka­rással próbálja gyakorolni, az áruló. Elárulja a Megváltót, aki maga az igazság. Békét ebben a világban csak a szívünkben, személyiségünk köz­pontjában érezhetünk, élhetünk meg. A békesség előzménye bűneink, ki­egyezéseink feladása,-kereszthez vi­tele, a bűnbocsánat, szabadulás és új­jászületés átélése. Érdemes Lutherra figyelnünk: „Ha tehát keresztyének akarunk lenni, biztosan számíta­nunk és készülnünk kell arra, hogy el­lenségünk lesz az ördög valamennyi angyalával és a világgal együtt, akik mind bántanak és keserítenek minket. Mert ahol Isten igéjét hirdetik, befo­gadják vagy hiszik, és gyümölcsét termik, ott nem hiányozhat a gyönyö­rűséges szent kereszt sem. Ne is gon­doljon arra senki, hogy nyugodalma­san élhet. Sőt kockáztatnia kell min­denét a földön: javait, becsületét, házát és gazdaságát, feleségét és gyermekét, testét és életét’.’ Az új év igéjének környezetében ír­ja Pál: „Iszonyodjatok a gonosztól, ra­gaszkodjatok a jóhoz..!’ (Róm 12,9) Kívánom mindannyiunknak, hogy győzzön Jézus bennünk. A szerző egyházunk országos missziói lelkésze

Next

/
Thumbnails
Contents