Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-08-08 / 32. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2010. augusztus 8. *■ 13 Meleg kérdések - kánikulában Huszonhét kérdés ► A Most kell megállni! című nyilatkozat (Evangélikus Élet, július 18., 11. o.) hullámokat vert hetilapunkban, de főleg egyházunk internetes levelezőfórumain. Gáncs Péter püspök úr a nyilatkozattal egy időben megjelentette korábbi kijelentésének bővebb magyarázatát. Kérem Püspök urat és a nyilatkozatot kritizálókat, hogy Isten előtti csendességükben, velünk együtt, keressék az alábbi kérdésekre a bibliai válaszokat. A perifériáról a centrumba Bűnnek, kisiklásnak, céltévesztésnek, a teremtési akarattól és rendtől eltérőnek tartjuk-e a homoszexualitást, mint például a pedofíliát, kleptomániát, nimfomániát, alkoholizmust, kábítószer-fogyasztást, nikotinizmust...? Isten megfellebbezhetetlen kijelentésének tartjuk-e a Biblia tanítását a témával kapcsolatban? Nemcsak a jól ismert és sokat idézet mózesi és páli igékre gondolok, hanem a teremtési történetre, illetve Jézus tanítására a férfi-nő kapcsolatról, házasságról, az erkölcsről. Elfogadhatónak tartjuk-e a következő gondolatmenetet, amelyet egy lelkészünk fogalmazott meg az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tartott fórumon, és amely szintén megjelent a május 16-i tudósításban? A tudósítás szövege szerint a lelkipásztor „nem is gondolja, hogy önmagában bűnnek titulálhatnánk ezt az »adottságot«”. Szerinte „a Biblia nem minden témában kompetens, ahogyan ez esetben sem mutat egyértelmű irányt - Jézus nem is említi a homoszexualitás jelenségét.” Ha egyházunkban nem elfogadható a homoszexualitás, miért kaphat évek óta teret az ilyen gondolkodás a különböző fórumokon? Azok felé, akik látható kisiklásban élnek, mint a homoszexuálisok is, és azt nem tartják bűnnek, sőt normálisnak akarják elfogadtatni környezetükkel, az egyház valóban úgy szolgál a leghelyesebb módon, hogy felveszik hittudományi egyetemünkre? Jézus valóban mindenkit elfogadott, befogadott, úgy, ahogy jöttek hozzá, de nem azért, hogy abban az állapotban maradjanak. Ennek alapján biztosítottnak látjuk-e, hogy egyetemünkön azt kapják a „felvállalt” bűnben élők, amit Jézus adna nekik: bűnismeret, megtérésre, szabadulásra, gyógyulásra való segítés? Biztos, hogy ennek a helye az egyetem? Fel vannak ott erre készülve? Aki a pedofíliát, drogfogyasztást vagy éppen a homoszexuális életmódot normálisnak tarja, szeretné legalizáltatok és nyíltan gyakorolja is, azt valóban fel kell venni a hittudományi egyetemre? Nem inkább először az agapé kreativitása alapján hozzájuk illeszkedő módon kellene hirdetni a bűnbocsánatot, szabadulást, püspöki és orvosi kompetenciával megszervezett kreatív rehabilitációs lehetőséget, szeretetteljes lelkigondozást? Szem előtt tartjuk-e,' hogy amikor zöld lámpát adnának némelyek a homoszexualitásukat nyíltan vállalóknak a teológiai és/vagy lelkigondozói képzésre, hogy az igen fiatalon, személyiségfejlődésük érzékeny szakaszában lévő heteroszexuális, vagyis normális állapotú hallgatókat befolyásolná, érzékenyen érintené az ő életvitelük, gondolkodásuk, tevékenységük? Gondolunk-e azokra, akik az évek óta tartó teológiai és etikai fellazítási folyamatok miatt már elmentek egyházunkból? Számolunk-e azzal, hogy a homoszexualitásukat nyíltan vállalók egyházi elfogadása és ezzel bizonyos értelmű legalizálása miatt még többen elhagyják majd közösségünket? Amennyiben Isten kijelentése alapján bűnnek tartjuk a homoszexualitást, milyen lehetőséget lát egyházunk vezetősége, és mi lelkészek az ő segítésükre? Van-e egyházunk vezetésének látása, terve homoszexuális embertársaink több nyugati országban gyakorolt, ige szerinti segítésére? Nem igaz, hogy nincsenek szabadulások, gyógyulások és még inkább hatásos prevenció, mint ahogy érvelnek némelyek! De a prevenciót eleve tönkreteszi, kioltja a bűn legalizálása az egyházban. Nem kellene erről a kérdésről is fórumot rendezni? Nem lehetne-e nem csupán a homoszexualitást legalizáló svéd evangélikus egyházzal tartani a kapcsolatot (oda embereinket ilyen témájú konferenciára kivinni - ami megtörtént), hanem olyanokkal munkakapcsolatba kerülni, akik biblikus módon kezelik a kérdést, és megtanulni tőlük a rehabilitáció nem könnyű, de gyönyörű munkáját? Amennyiben egyetemünk felvenne magukat homoszexuálisnak nyíltan vallókat, nem látunk-e gondot abban, hogy behozzák kultúrájukat, szokásaikat, társaikat, tevékenységüket? Ahogy példa is van rá nyugati teológiákon, amelyeken megalakultak a „keresztény” egyetemi hallgatók, teológusok, lelkészek leszbikus, illetve homoszexuális szervezetei? (Mintegy húsz esztendeje megdöbbenve jöttek haza neves német evangélikus egyetemekről ösztöndíjasaink, például olyan élményekkel, hogy leszbikus teológák csókolóznak az iskola folyosóján. Akkor még nem gondoltuk...) Amennyiben lelkigondozásra képeznék ki őket, milyen teológiai, etikai alapon történne ez? Gyógyulásuk után vagy előtt képzelik képzésüket illetve későbbi szolgálatukat? Mi lenne szolgálatuk kerete, célja? A homoszexualitás társadalmi súlyához képest nem foglalkozik-e aránytalanul sokat a politika, média, az egyház, így a mi egyházunk is a témával? Mi lehet ennek az értelme és célja? Kik és miért mozgatják ezt napjainkban? Nem látunk-e veszélyt abban, hogy az Európai Unió ránk erőlteti - a társadalomra és aztán lassan az egyházra is - igeellenes látását és gyakorlatát? Nem kellene-e nagyobb hangsúlyt tenni egyházunkban a kritikus, de segítő ellenállásra, a különböző bűnös, céltévesztett életformák megelőzésére, illetve a magzatvédelemre, a házasság- és családgondozásra? Folytathatnám a kérdéseket, amelyek, úgy gondolom, százak és talán ma még ezrek kérdései egyházunkban. Amennyiben nem születnek meg az egyértelmű, igei válaszok, valóban beláthatatlanok a következmények. Nincs megállás? Legyen! ■ SZEVERÉNYI JÁNOS országos missziói lelkész Örvendetes, hogy országos missziói lelkészünk végre kérdez, és Isten előtti közös válaszkeresésre hív. Nagy kár, hogy ezt nem korábban tette! Megspórolhattuk volna azt az egyházon belüli „keresztes hadjáratot", aláírásgyűjtő kampányt, amellyel teljesen feleslegesen sikerült egyházunk közvéleményét felkavarni és megosztani... Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen május 10-én megtartott teológiai fórum éppen a most már Szeverényi János által is szorgalmazott, Isten előtti válaszkeresésnek volt az egyik szerény állomása. Még akkor is, ha történetesen a nyilatkozat megfogalmazói és aláírói azon nem voltak jelen. A kétórás disputából kiragadott egy-két mondat alapján bibliaellenességgel megbélyegezni a beszélgetés egyes résztvevőit, sőt még az erről tudósító hetilapunkat is, becsületsértő vádaskodás, elhamarkodott, szeretetlen ítélkezés volt. De ami megtörtént, megtörtént, az ilyesmiért egyházunkban még elnézést sem szoktak kérni... Előrenézve próbáljunk valóban együtt kérdezni és válaszokat keresni. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy ennek a közös útkeresésnek nem egyházunk néplapja a legalkalmasabb fóruma. Remélem, megtaláljuk az erre alkalmas helyet és időt. Addig is kérem a higgadt egyéni és közös tovább gondolkozást és kérdezést, valóban Istenre figyelve. így most, mint név szerint megszólított, csupán néhány ponton kívánok reflektálni a huszonhét kérdésre. Nem vagyok szakértő, de erősen kétlem, hogy a homoszexuális hajlam egy szinten emlegethető-e és kezelhető-e a pedofíliával vagy a kleptomániával... Számomra is kérdés, hogy miért kap ekkora teret egyházunkban ez a periferikus téma: huszonhárom év gyülekezeti, hat év országos missziói lelkészi és lassan hét év püspöki szolgálat tapasztalatai alapján nálam ez a problémakör nincs ott az első huszonhét égető kérdés között, amelyet sürgősen orvosolni kellene egyházunkban. Az viszont tény, hogy a téma ismételt felkavarása által valódi teológiai kérdések és feszültségek is gerjednek. Ilyen alapvető, súlyos téma: hogyan értelmezzük a Szentírást? Tömören és kiélezetten fogalmazva: komolyan vesszük-e a Bibliát vagy szó szerint?! Kicsit bővebben: lutheri módon, azaz krisztocentrikusan magyarázzuk-e vagy fundamentalista módon, betű szerint? Ez utóbbi esetben - többek között - le kellene venni a Luther-kabátot az évtizedek óta egyházunkban hűségesen szolgáló női lelkészekről, ahogy ezt a Baltikumban vagy éppen Lengyelországban tették, főleg amerikai, fundamentalista hatásra. Vajon ez lenne egyházunk tisztulásának az útja? S ha már a tiszta egyház képe előkerült, hadd reflektáljak néhány őszinte kérdéssel a felelős szeretettel írott olvasói levelekre is. Vajon milyen „provokátoroktól” kell féltenünk teológushallgatóinkat? Hogyan lehet sterilen felkészülni a szolgálatra? Biztos, hogy mi „egészséges almák” vagyunk? Netán az evangélium ereje nem éppen arról a csodáról szól, hogy jóval lehet legyőzni, mi több, meggyőzni a rosszat?! S végül egy halk, de határozott kérés: az egy elbitangolt, „más” fekete bárányról sem megfeledkezve, koncentráljuk erősen fogyó energiánkat az elveszőfélben lévő kilencvenkilenc „egészséges” pásztorolására. Aláírások helyett őket próbáljuk összegyűjteni. Forduljunk egyházunk valódi krízisei felé: a pusztuló gyülekezetek, megfáradt, kiégett pásztorok, széthulló házasságok és lelkészcsaládok felé! Az idei Szélrózsa középre hívott minket, új kezdésre vele, az egyház Urával. De mi ehelyett valahol a pálya szélén, labda híján, egymást kergetjük... Pedig a labda is, a Játékvezető is középen vár! Hogy az igazi centrumból kiindulva, valóban kezdjük újat vele és egymással! ■ Gáncs Péter püspök ,Nem helyes felvenni az evangélikus teológiára...” Tisztelt Szerkesztőség! Szeretnék hozzászólni Gáncs Péter püspök úr leveléhez, mely az EvÉlet július 18-i számának 11. oldalán jelent meg, válaszként a fölötte olvasható nyilatkozatra. Ha egy homoszexuális ember „meg akarja ismerni a Biblia és a teológia kincseit” - ahogy a püspök úr írta -, bőven talál teológiai könyveket, melyekből képezheti magát, nem is szólva az internetről. Semmiképpen nem helyes felvenni az evangélikus teológiára, még teológus szakra sem, mert köztudott, hogy a Biblia bűnnek ítéli a homoszexualitást, nemcsak az Ó-, hanem az Újtestamentum is. Akkor is, ha egyes nyugati egyházak nem törődnek vele. Ha valaki közülük felvételre jelentkezne teológiánkra, az illetékes professzor lássa el bőven teológiai könyvekkel, s valaki vállalja el a lelkigondozását. Ez az igazi szeretetteljes segítőkészség. De semmiképpen ne vegyék fel az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus szakára sem! Csak így tudnánk elejét venni annak, hogy esetleg provokátorok kerüljenek a teológushallgatók közé. Dobó Józsefné (Budapest) Az egészséges és a romlott alma (...) Gáncs püspök úr megjegyzéséhez csak annyit: igaza van, szabad jót is feltételezni a felebarátunkról, ez természetes. Hiszen a börtönben ülőknek is van bocsánat, és van remény a megtérésre. De azt, hogy a bűnös élet jelöltjeit egy padba ültessük, már nehéz elfogadni, mert a tapasztalat mást mutat: nem a rohadt alma lesz egészséges, hanem az egészséges fog elromlani a romlott almától. (...) Czikora Lajos (Orosháza) A NYILATKOZAT GERJESZTETTE VITÁT E„MELEG TÉMÁRÓL"LAPUNKBAN EZENNEL LEZÁRTNAK TEKINTJÜK. - A SZERK.
