Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-08-08 / 32. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2010. augusztus 8. !► 7 Örök Házsongárd Kolozsvár és sírkertje a századok sodrában Kolozsvár híres sírkertje, a Házsongárdi temető 1585 óta fogadja földjébe Erdély halottjait. A polgárok mellett tudós lelkészek és tanárok, városvezetők, jeles politikusok, híres írók, művészek tértek ide. Itt pihen a zsoltárfordító Szenczi Molnár Albert, a pedagógus Apáczai Csere János, a nyomdász Tótfalusi Kis Miklós, az utazó Bölöni Farkas Sándor, a regényíró Jósika Miklós... A Trianon utáni nehéz időkből az építész-író Kós Károly, az istenes költő Dsida Jenő és Reményik Sándor, a tragikus ikersorsú Szilágyi Domokos és Hervay Gizella... A temető jelentőségét az idő koptatta, koporsó alakú sírkövek is erősítették, a 19. századi főúri kripták és mauzóleumok, értékes szobrok és faragványok. A Ceausescu-rendszer fojtó éveiben felejtődött Házsongárd, s elkezdődött a sírkert pusztulása. Gaal György irodalomtörténész az 1970-es években kezdte el kutatását, értékmentő munkálkodását. Cikkekben, kötetekben jegyezte le megfigyeléseit. Régi álma teljesült: egy lelkes budapesti fotóművész, Gránitz Miklós hozzáfogott a temető megörökítéséhez. 2006-ban indult hatalmas vállalkozása, s mondhatni, 2010 tavaszáig kereste, kutatta a veszendő értékeket. A Pharma Press Kiadó felkarolta a súlyos szöveg- és képanyagot, s Dávid Ferenc igazgató áldozatvállalásnak köszönhetően könyvvé formálta. A gyönyörű kötet kronológiai rendben, a várostörténetbe ágyazva mutatja be a főbb korszakokat. A második rész az 1850-től 2000-ig terjedő időszeletet fogja majd megörökíteni. A nagy érdeklődéssel kísért premier után a Litea könyvesboltban kérdeztük az alkotókat. Előbb Gaal György osztotta meg velünk gondolatait.- Házsongárd neve nem a temetőé eredendően, hanem a Kolozsvártól délre elterülő domboldalé. Az 1500-as évektől előfordul a dokumentumokban, de eredete mind a mai napig vitatott. 1905-10 körül kezdték összekapcsolni a városi köztemető nevét a domboldal nevével, és így alakult ki a Házsongárdi temető. Az első nagy visszhangú említése éppen Áprily Lajos versében volt, és azóta így ismert a magyar kultúrában. Valóban nagy eredmény, hogy egy ilyen reprezentatív, szép album elkészült. S ha igaz, szeptember-októberre megjelenik a második része is. Az első kötet 1850-ig mutatja be a temetőt, minden fejezet élén várostörténet is van. Nem előzmények nélküli ez a hatalmas munka, én már negyven év óta publikálok: számos tanulmány, s két kötetem is napvilágot látott a sírkertről. Legismertebb a Tört kövön és porladó kereszten című, 1997-ben megjelent munkám. A mostani nagy kötet nem a táji beosztást alkalmazza, először a 16-17. századi sírokat mutatja be, azután a 18-19. század első felét. A második kötet két nagyobb fejezetből áll majd: a 19. század második fele és a 20. század kap benne helyet. A temetővel úgy ismerkedtem meg, hogy ott nyugodtak nagyszüleim. Utána kiköltöztek anyai rokonaim, most pedig már a szüleim is ott pihennek. Mind többet sétáltam arra, a közelben laktam, és egyre jobban megismertem az impozáns sírokat, a temetőben nyugvó híres emberek neveit. Nagybátyám, Mikó Imre jogász, szociológus ébresztett rá, hogy ez egy olyan kegyhely, amit őrizni és kutatni kell. Egyetemista koromban születtek első írásaim, később a fontosabb összefoglalások. Egyre telik a temető, újabb neves halottak kerültek ide, nagy költőnk, Lászlóffy Aladár tavaly óta fekszik benne. Házsongárd egy része az evangélikus egyház kezén van, a többi városi köztemető. A lutheránus aránylag kis részt képez, talán ötödé a nagy egésznek. Ez megmaradt, és ma kezd igazán magyar jellegű sírkertté válni. Ha egy neves emberünk meghal, ott még mindig szorítanak neki helyet. Az 1700-as évek közepe táján nyűt meg, és főleg az 1820-as évektől tartalmaz néhány jelentős síremléket. Itt nyugszanak az evangélikus papok, jeles költőnk, Reményik Sándor, aki főgondnok volt, Bartalis János, az írótárs, sok teológus tanár. Nemcsak lutheránusok, más vallásúak is szép számmal kerültek ide, sok a német feliratú sír is. Itt bolyongani, eltévedni a mély csöndben felemelő és elgondolkodtató. A halál ösvényein az élet kíséri az embert. # * * Nézem és lapozom: három év szakadatlan munkája van ebben a csodálatos könyvben. Talán a Magasságok Istene is biccent a fejével: gyönyörű ez a közös vallomás! Pénzben nem mérhető, szellemiekben annál inkább. Mert Házsongárd néma üzenet. Tanúságtétel. Múltunk és születő jövőnk. A tört kövek, kopott betűk, napégette fejfák az örök igazságot hirdetik. Gránitz Miklós fotóművész is meghatottan beszélt a könyvről, idővallató fotóiról:- Hallottam, hogy megrongálják a házsongárdi magyar sírokat, elhanyagolják, és a legtöbb pusztulásra van ítélve. Elmentem és megnéztem, rögtön tudtam, hogy meg kell örökíteni: le kell fényképezni őket! Éveken keresztül őrző angyalok vettek körül, biztattak és segítettek. Most itt vagyunk mind, együtt, és ez kétszeres örömet jelent. Ebben a könyvben szeretet is van. Bizalom egymás iránt. Talán ezért kaphattam meg a kripták kulcsait, hogy szabadon mehessek, és mentsem a veszendő értékeket. Olyan kötetet akartunk készíteni, hogy harmincnegyven évig ne ne kelljen kiegészíteni. Valóban örök Házsongárd legyen. Azt hiszem, megérte a sok fáradság. Sikerült szép és igaz könyvet teremteni! ■ Fenyvesi Félix Lajos Gaal György - Gránitz Miklós: Örök Házsongárd - Kolozsvár és sírkertje a századok sodrában. Első kötet. Pharma Press, Budapest, 2010. Ára 7980forint. Áprily Lajos Tavasz a házsongárdi temetőben Apáczai Csere Jánosné Aletta van der Maet emlékének A tavasz jött a parttalan időben s megállta házsongárdi temetőben. Én tört kövön és porladó kereszten Aletta van der Maet nevét kerestem. Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom, s tudtam, elmúlt nevét már nem találom. De a vasárnap délutáni csendben nagyon dalolta név zenéje bennem. S amíg dalolt, a századokba néztem s a holt professzor szellemét idéztem, akinek egyszer meleg lett a vére Aletta van der Maet meleg nevére. Ha jött a harcok lázadó sötétje, fénnyel dalolta név, hogyféltve védje. S a dallamot karral kisérve halkan, napsugaras nyugat dalolt a dalban, hol a sötétség tenger-árja ellen ragyogó gátat épített a szellem. Aletta van der Maet nevét susogta, mikor a béke bús szemét lefogta. S mikor a hálátlan világ temette, Aletta búja jajgatott felette, míg dörgő fenséggel búgott le rája a kálvinista templom orgonája. Aztán a dal visszhangját vesztve, félve belenémult a hervadásba, télbe. Gyámoltalan nő - szól a régi fáma - urát keresve, sírba ment utána... A fényben, fenn a házsongárdi csendben tovább dalolt a név zenéje bennem. S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem, egyetlen könny, hogy azt a dallamot Aletta van der Maetnak megköszönjem. Szubjektív tárlatvezetés Bevallom, plagizáltam írásom címét illetően. A gondolat Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttól származik. Nemrég a Holokauszt-emlékközpontban, a Késői hazatérés című kiállításon mondott gondolatainak adta ezt a címet. Igen, a gondolatainak, amelyekhez a kiállítás valójában csak apropó volt. Ugyanígy voltam én is, miközben néztem a képeket, hallgattam a tárlatnyitó szövegét, majd a zenét. Elvégre nem vagyok művészettörténész, nem értek a képekhez. Csak az érzéseimre, az érzékeimre tudok támaszkodni. Néztem Angyalföldi Szabó Zoltán monumentális képeit, és arra gondoltam, hogy - bár konzervatív lelkem néha tiltakozik az egyházon belül megnyilvánuló túlzott modernitás ellen (legyen az építészet, szertartás vagy egyéb közösségi alkalom) - most mégis az új templomnak köszönhetem, hogy annyi művész munkáját megtekinthetem, és ezáltal is egy gazdagabb közösségi életnek lehetek a része. Néztem a hatalmas anyát gyermekével, amely születhetett szocreál hatásra, de lehet a Madonna gyermekével vagy az öntörvényűség megtestesítője éppúgy, mint a konstruktív irányzat eredménye. Az ambivalens érzés csak fokozódik a különböző Golgota-ábrázolások láttán. A Munkácsy-díjas és érdemes művész Angyalföldi Szabó Zoltán képei a fentiek ellenére is tömörek, dinamikusak, legyenek színesek vagy fekete-fehérek, grafikák vagy festmények. És miközben merengtem, próbáltam elhelyezni a képeket magamban, hirtelen a zene billentett ki. A harmonikából előtörő hangok éppúgy nem voltak egyértelműek, mint a művész képei. Láttam Timo Kinunnent játszani a hangszeren, mégis egy orgona hangját hallottam, aztán később ugyanaz a hangszer mintha ütőhangszerré változott volna. Vagy inkább fúvóssá? A finn művész mestere volt instrumentumának. A különböző népi kultúrák táncmulatságait kísérő harmonika most klasszikusok hangját préselte ki magából, hol Kallai Nóra viola da gamba kíséretével, hol Péteri Dóra orgonajátékára felelve, vagy időnként verssorokkal és tánccal incselkedve. Egyszer azt írtam egy hasonló békásmegyeri kulturális eseményről, hogy művészetek palotája - másképp. Az érzés csak fokozódott Angyalföldi Szabó Zoltán kiállításának megnyitóján. Ha a zene már nem fog is szólni, de a képeket - szerintem - mindenképp látni kell. Szeptember 5-ig a békásmegyeri evangélius templomban bárki megteheti. ■ - vemese -Újraszentelték a Kós Károly tervezte zebegényi templomot A magyar szellem ezermestereként számon tartott Kós Károly (1883-1977) tervezte, százéves zebegényi templom újraszentelési ünnepségét tartották múlt vasárnap a Dunakanyar településén. A Havas Boldogasszony-templom plébánosa, Kapás László a Magyar Távirati Irodának elmondta, hogy a szecessziós stílus jegyeit hordozó, az erdélyi építészetet idéző, tornyos épület a fiatal Kós Károly tervei alapján, közadakozásból készült el 1906 és 1910 között. Az ezt megelőző évtizedekben a Pest-Vác vasútvonal jóvoltából az apró Zebegény a fővárosi értelmiség kedvelt üdülőhelyévé vált. Megalakult a Zebegényi Nyaraló Társaság. Ennek kapcsán vendégként vetődött a faluba - huszonhat éves korában - az erdélyi származású, építészként, grafikusként, néprajztudósként, íróként egyaránt maradandót alkotó Kós Károly is. (Nevéhez fűződik egyebek mellett a budapesti állatkert bejáratának tervezése is.) Élete során jó néhány templomot is tervezett, de református lévén a zebegényi az egyetlen katolikus templom közülük - tette hozzá a plébános. A templom történetéhez tartozik, hogy annak idején az építkezés végére kiürült a kassza, ezért a falak külső díszítésére az elődöknek már nem futotta. Az eredeti Kós-tervekviszont megmaradtak, ezek alapján pótolták a hiányt száz év múltával - mondta Kapás László. Az idő ugyanis kikezdte az épületet, ezért néhány éve a polihisztor építész tisztelői életre hívták a Kós Károly Templom Közhasznú Alapítványt. Az ide összegyűlt önkéntes felajánlások révén kezdhettek hozzá a felújításhoz. Mostanra megerősítették a falak szigetelését, megújult a tető, az üvegablakok, és a sgraffito technikával készült eredeti Kós-díszek is a helyükre kerültek. így már a kereszt, a stilizált galambok és a Szűz Mária-felirat látható, ahogyan Kós Károly elképzelte. ■ MTI
