Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-08-01 / 31. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2010. augusztus í. !► 9 OJKA NYOMVONALÁN Dusán Makovicky és Lev Tolsztoj Ami legbelül fáj Megkésett sorok Anton Csehov 150. születésnapjára ► Ebben az évben lesz száz éve, hogy Dusán Makovicky, a történelmi Magyarországról származó szlovák nemzetiségű orvos 1910 novemberében elkísérte utolsó útjára a nagy orosz írót, Lev Tolsztojt. Dr. Makovicky nem maradt a világirodalmi nagyság passzív szemlélője: Tolsztoj életének utolsó hat esztendejében (1904- 1910) aktív kísérője, beszélgetőpartnere volt. De ki is volt Dusán Makovicky? 1866. december 10-én született tízgyermekes családban, a Liptó vármegyei Rózsahegyen (Rosenberg, 1945- ig Ruzomberk, aztán Ruzomberok). 1869-ben, szülést követően meghalt az édesanya, majd a hathetes testvér is. A legidősebb nővér mintaszerűen nevelte kilenc testvérét, köztük a legfiatalabbat, a legérzékenyebbet, a kis Dusánt. Az édesapa, Peter Makovicky jó hírű kereskedő és sajtkészí„tő, a Slovenská matica nevű szervezet egyik alapító tagja volt Turócszentmártonban (Turciansky Sváty Martin, Turz-Sankt-Martin). Nevéhez kötődik a híres liptói túró (brindza) gyártásának üzemi megszervezése. A lengyel származású, ágostai hitvallású evangélikus család jó módja és kulturális színvonala magától értetődővé tette, hogy fiait taníttassa, felsőbb iskolákba járassa. Otthon több nyelven beszéltek anyanyelvi szinten: szlovákul, németül, magyarul és lengyelül is. A Makovicky család a felvilágosult revolúció híve volt, kulturális aktivitásában sem vallási, sem származási sovinizmussal nem vádolható. A Makovicky fiúk az algimnáziumi osztályokat a rózsahegyi piaristáknál végezték. Cyrill az 1557-ben alapított soproni (Ödenburg) evangélikus líceumban végzett 1881- ben, majd a mosonmagyaróvári mezőgazdasági akadémián folytatta tanulmányait, és a halle-wittenbergi egyetemen doktorált 1890-ben Beiträge zu einer Monographie der ungarischen Rindviehrasse című munkájával. Ifi. Peter Makovicky 1881-ben kizárták a pozsonyi evangélikus líceumból, pedig öccsei éppen Pozsonyban (Pressburg, Presporpk, 1927 óta Bratislava) szerettek volna tovább tanulni. 1882-ben Emil és Dusán először Nagykőrösön járt a református gimnáziumba, majd Sopronba iratkoztak át. * * * Dusán Makovicky soproni éveiből (1883-1885) nem maradt fenn semmiféle irodalmi tevékenység nyoma. Már a gimnáziumban nyelvtehetségnek bizonyult, mert további öt nyelven tanult meg, többek között angolul és franciául is. 1884-ben, hogy a soproni líceumban érettségizzen, csatlakozott Dusánhoz Benczúr Mátyás, aki jóval idősebb volt, mint osztálytársai, hiszen már tanítóként is dolgozott, de egy szlovákgyűlölő tanfelügyelő miatt állását felmondta. Ő Martin Kukucin néven már akkor a szlovák prózairodalom egyik legnagyobb reménysége volt, majd kiemelkedő alakja lett. A soproni líceum emberségből és toleranciából jelesre vizsgázott. Tolsztoj 1885-től együtt voltak a prágai Károly Egyetemen orvostanhallgatók. Dusán Makovicky itt, Prágában ismerkedett meg Tolsztoj tanaival. A fiatal orvostanhallgatóra nagy hatással volt az író Kreutzer-szonáta című műve. Szabad idejében a filozófia és az irodalom morális oldala foglalkoztatta. Az ölés elleni demonstrációját évekig emlegetik a prágai egyetemen: megtagadta egy béka élőben történő szekcióját. Innsbruckban és Berlinben is hallgatott egy-egy szemesztert, sőt Moszkvában is. 1891-ben kapott diplomát a Károly Egyetem Orvostudományi Karán, majd két és fél évet töltött Innsbruckban Carl Nicoladoni professzor sebészeti klinikáján; ezután több hónapig a budapesti egyetem belgyógyászati klinikáján dolgozott mint externista orvos. Lelkes és elkötelezett híve volt Semmelweis Ignác tanainak. Eredetileg Bártfán (Bardejov, Bartfeld) kíyánt letelepedni, de beteg édesapja kívánságára Zsolnára (Sillein, Zilina) ment. Itt működött 1894-től 1904-ig orvosként, illetve könyvkiadóként. Nagyszerű gyakorló orvos volt, a mai napig is emlegetik a városban: gyógyító munkája során gyorsan rájött, hogy az orvos fontos feladata tanácsokat és felvilágosítást adni a betegeknek, mert az orvos és a beteg közötti közvetlen kapcsolat a gyógyítás alappillére, de ehhez számtalan akadályt kell leküzdeni. Több könyvet írt az alkoholizmus, illetve a dohányzás káros hatásáról. A szlovák bibliográfia harmadik kötete tizenkét művét sorolja fel. # * * Évek óta levelezett már Tolsztojjal, amikor 1894-ben és 1897-ben kétszer is meglátogatta őt Jasznaja Poljanában. 1901-ben a Krímben nyaralt együtt mesterével. 1904-ben, amikor az oroszjapán háború alkalmával Tolsztoj háziorvosa, dr. Nyikityin is bevonult, Tolsztoj felesége, Szófia (Szonja) Tolsztoja őt kérte fel helyettesítésére. A tervezett négy hétből tizennégy év lett Jasznaja Poljanában. Makovicky megosztotta az idejét Tolsztoj és a környező falvak betegei között: az író melletti orvosi teendőkön kívül még nyolcvankét falut látott el, szinte ingyen. A rendeléseket reggel nyolc órakor kezdte, és általában déli egy órakor fejezte be. Alekszandra Lvovna, a gróf egyik lánya volt az asszisztense. Délután már ott ül Tolsztoj asztalánál, s az író személyének és filozófiai nézeteinek szentelte magát. Az íróval naponta folytatott disputákat minden feltűnés nélkül feljegyezte - gyorsírással - a zsebében tartott keménypapírra. (Tolszfoj nem tűrte, hogy mondatait lejegyezzék és mint csalhatatlan igazságot terjesszék.) Makovicky éjjel, akár hajnali három-négy óráig is, lemásolta a feljegyzéseket; ebben csodálatos memóriája volt segítségére. Naplóját viszont magyarul írta [dr. Kapronczay Károly közlése, aki ezt a naplót a moszkvai Tolsztoj Múzeumban látta). A magyar nyelven való írást az indokolta, hogy ezt Tolsztoj lányai és fiai - akik Makovickyt bizalmukkal tüntették ki, sokszor zaklatva őt hagyatéki kérdésekkel - nem értették. Naplójának óriási érteke, hogy összegyűjtötte és rendszerezte Tolsztoj megnyilatkozásait erkölcsről, vallásról, filozófiáról, nevelésről, irodalomról, a világ- és az orosz politikáról, nemzetiségi és szociális problémákról. Tolsztoj halála után Makovicky rövid időre hazatért Rózsahegyre, majd ismét Jasznaja Poljanába ment, s 1920-ig folytatta önfeláldozó orvosi tevékenységét. Munkától túlterhelve, kitéve magát a fertőzés lehetőségének, kiütéses tífuszban betegedett meg. Gyógyulását jórészt ápolónőjének, Matrena Konsztantinova Orhejevának köszönhette, akit később feleségül vett. 1920 novemberében visszatértek Rózsahegyre, de Makovicky nem találta helyét az újonnan létrejött Csehszlovákiában. Csomagjaik elvesztek, s csak 1921 márciusában kerültek elő. Iratainak egy részét a Tolsztoj Múzeumban hagyta. Bátyjának, Peternek március elején a Tolsztojról készített jegyzetek elvesztéséről írt. Munkáját sohasem látta nyomtatásban. Dusán Makovicky, aki a tolerancia elvét hirdette és gyakorolta, szomorúan vette tudomásul, hogy ágostai hitvallású evangélikus lelkész unokaöccsét a hatalom új urai - mert három nyelven prédikált - letartóztatták. Jan Kohut levele alapján várták őt Turócszentmártonba városi orvosnak. Laxa Tivadar helyét kellett volna elfoglalnia, de válasza egyértelmű volt: „Köszönöm, de nem mehetek. Nem vagyok még olyan állapotban, hogy újra elkezdhessem orvosi működésemet.” Depresszió tünetei jelentkeztek nála, és március 12-én önkezével vetett véget életének. Halála után született Dorothea (Dorottya) nevű lánya, aki később Budapesten orvosként működött. * * * Több évtizedes kutatómunka után, 1979-ban a Szovjet Tudományos Akadémia és a moszkvai Tolsztoj Múzeum - szlovák és cseh kutatók bevonásával - jelentette meg Dusán Makovicky naplóját. Magyarul Tolsztojnál Jasznaja Poljanában címmel adta ki feljegyzéseit a budapesti Európa Könyvkiadó 1999-ben, Gerencsér Zsigmond egykori soproni diák gondozásában. Az oroszból való fordítás - melyet Gerencsér nagyszerű jegyzetekkel látott el - a Tolsztoj-irodalom magyar nyelvű alapforrása. Gerencsér Zsigmondot a soproni evangélikus líceumban Prőhle Jenő (1909-1986) tanította, ő hívta fel diákja figyelmét Dusán Makovicky naplójának 1924-es cseh kiadásra, mely azonban csak az 1904-1905. év bejegyzéseit tartalmazta. Prőhle Jenő nagyapja, Thierring Károly {1834- 1915) az öt Makovicky fiút a líceumban görögre és latinra oktatta. 1945 előtt a líceumban színdarabban is feldolgozták a nagy író és Makovicky kapcsolatát. A Makovicky naplójában kirajzolódó szellemi portréhoz Tolsztoj világnézetének sokat emlegetett ellentmondásossága éppúgy hozzátartozik, mint az elveihez való kitartó, hűséges ragaszkodása. Tolsztoj szavai erről, Makovicky közlése alapján: „Meggyőződésem, hogy csupán a buta és korlátolt emberek nézetei között nem találni ellentmondást.” Ahogy Tolsztoj, úgy Dusán Makovicky is következetesen elítélte Oroszország nagyhatalmi politikáját, a társadalmi igazságtalanságokat; a sovinizmust, az etnikai kisebbségek, a másképp gondolkodók üldözését. ■ Dr. Makovitzky József Drámakötetét nézem, a teljes kiadás borítóját. Király és királynő: Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva egy örök pillanatban. Melyik darab lehet? Hol és mikor? Mindegyik színházi csoda volt: az egyszeri és megismételhetetlen. A Ványa bácsi 1970-es vígszínházi bemutatóján lélegezni se mertek az emberek. La-Csehov tinovits minden mozdulata és szava beleégett az emlékezetünkbe. És Darvas Iván, ahogy a dadához megy, megcsókolja a fejét: „Isten veled, öreg” - mondja megtörve a csendet. És Ruttkai: itt és a Három nővér 1972-es, ragyogó előadásán. Békés Rita, Papp Éva is remek, de ő valahogy jobban vágyott valami különbre, s verdeső szívvel kereste az utat feléje... Mert öregedünk észrevétlenül. Olykor szaggat a derekunk, hasogat a vállunk, s lassan elhisszük, hogy meghalunk egyszer. De van az igazi fájdalom. Az, ami belül van, mérhetetlen mélyen. Ilyen napokon bizony jó lenne elzarándokolni Anton Pavlovics Csehov doktor úrhoz, Moszkva környéki, vörös téglafalas ispotályába. Talán ő, a lélek nagy orvosa tud rá gyógyírt, és útravalóul néhány reménymondattal is megjutalmaz. Anton Csehov drámái halkan szólnak. Alig halljuk a nagy zajban. Mintha a hétköznapok mocsara fojtogatná hőseit, s a végén el is nyeli. A végtelen orosz csendben olykor egy lövés csattan, egy kiáltás hangzik, sóhaj, azután újra némaság telepszik a tájra. Az apró események, töredékpercek lassan emberi sorsokká állnak össze, szentek és szörnyek együtt várakoznak a belső mozdulatlanságban. „Egyéb drámaírók az élet izgalmas történéseit akarják papírra vetni - írja Kosztolányi -, és unalmasak, ő ellenben mindig a fojtó unalmat rajzolja, és mulatságos. Micsoda varázsló.” Szerb Antal se fukarkodik a dicsérettel: „Csehov a novellának, ennek a nehéz és gyönyörű műfajnak a legnagyobb mestere. Elbeszéléseiben, sőt regényeiben és színdarabjaiban is olyan csekélységet mond el, hogyha másképp mondaná, ha hiányoznék utánozhatatlan művészete, írása jelentéktelen volna.” Németh László elemzése talán a legtöbb újat mondja: „Az ő jósága valahol a részvét, a tapintat s az ízlés égtájai közt helyezkedik el. A jó ember csak azt tudja, hogy a védtelent védeni kell, a pszichológus azt is, hogy belül a legtöbb erősnek látszó ember is gyenge.” Csehov orosz író, az élet pontos megjelenítője. De úgy, hogy mindenki számára érthető és közelálló. Korán halt meg (1860-1904): tüdőbajjal fizetett a létfenntartásért folytatott harcért, az erején felül vállalt irodalmi munkáért. Igazából nem az ember, hanem az emberek sorsa foglalkoztatta. A jövője, hogy tudnak-e, mernek-e változtatni életükön. Csehov arca: szelíd és szigorú; halállal megjelölt.írása fennkölt: főleg hősei tetteiben. Magatartása: igazságos, nem tett különbséget társai között. A világirodalom legtöbb írója eget-földet ostromló-faggató kétségbeeséssel beszél, Csehov könnyeivel küszködve. A szíve szakad meg, ha gonoszságot lát, és nem mondhatja a remény szavát. Nélkülözhetetlen a mindennapokban és a jövőben is. Nagy író, nagy drámaíró, nagy lélek - örök barátunk! ■ Fenyvesi Félix Lajos Ruttkay Éva és Latinovits Zoltán a Ványa bácsi 1970-es vígszínházi előadásában
