Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-12-19 / 51-52. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2010. december 19-26. » 5 Hétvége várandósoknak Bemutatkozik az evangélikus családmissziós munkacsoport Ez év elején egy szülőknek szóló fórumon leltünk egymásra néhányan, kisgyermekes evangélikus édesanyák. Felmerült bennünk az igény, hogy megjelenjünk a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón a kötődő nevelést népszerűsítendő. Öten maradtunk, akik meglátva a téma jelentőségét nekiláttunk, hogy kidolgozzuk a részletes tervet. A Szélrózsa mottójára („Középkezdés Veled”) rímelve a „Kötéskezdés Veled” címet adtuk programunknak, kifejezve a kötődés, a hordozókendő megkötése és a spiritualitás egybefonódását. Belátván határainkat arra jutottunk, hogy a szombati napra koncentráljuk szereplésünket. Sajnos a szervezőkkel történő hosszas és gördülékenynek nem mondható egyeztetés miatt lecsúsztunk arról, hogy a rendezvény programfüzetében megjelenjünk, ezért a helyszínen reklámoztuk programunkat, szórólapokat osztogatva. A Déli és az Északi Egyházkerület püspökeinek anyagi támogatásával, a piliscsabai gyülekezet alapítványának kiadásában szerkesztettünk egy kiadványt Szülőnek lenni - Kötéskezdés Veled címmel, amely ingyenesen elvihető volt a Szélrózsa idején, s hamar el is fogyott mind a százötven példány. ► Az alábbiakban a Kakas Lídia Szeretetotthonnak, a nyugdíjas egyházi alkalmazottak otthonának történetét elevenítjük föl abból az alkalomból, hogy szolgálata, működése idén ért véget. Hálát adunk az elmúlt évekért a rólunk mindvégig gondoskodó mennyei Atyánknak. A kicsiny kezdetet megáldotta Istenünk, és egy végig jól működő, a lakóknak szeretetet biztosító, róluk gondoskodó és a Krisztus-hitben békességet nyújtó otthon alakult ki. Nem szeretnénk elfelejteni a régi szép és tartalmas elnevezést, amely mindenkor kötelezett minket, és kihívást is jelentett számunkra: .szeretetotthon. ■ Széll Bulcsú Otthonunk életének első időszaka 1932-től 1942-ig tartott. Kakas Lídia hittestvérünk a VIII. kerület, Balassa utca 9. alatti ingatlanát 1915-ben örökségképpen a Deák téri magyar egyházra hagyta. Kívánsága az volt, hogy ott egyedülálló idős nők számára szeretetotthon létesüljön. Az első világháborús évek és az azokat követő, gondokkal teli időszak még nem tette lehetővé az indulást, ezért a lakásokat bérbe adták. De a terv nem felejtődött el, és az 1929. évi tanácsülésen dr. Raffay Sándor püspök javaslatot tett az otthon fokozatos beindítására. A szeretetotthon létét végül özv. Kendeh-Kirchknopf Gusztávné és gyermekei beköltözésétől számíthatjuk, aki elvállalta a gondnoki teendőket. 1932-ben huszonkét lakóval indult az élet. 1936-ban özv. Gáncs Aladárné vette át a gondnok posztját. Maga az épület két részből állt: egy utca felőli, emeletes, L alakú és egy szintén emeletes hátsó részből, közte kerttel és udvarral. Hetenként egyszer volt az otthonban bibliaóra, melyen a Deák téri lelkészek szolgáltak. A hétköznapi élet sétával, olvasgatással, kézimunkázással, főzéssel, takarítással telt. * # * A lakók száma 1940-ig harmincöt főre emelkedett, s az otthon lassan szűknek bizonyult. így az egyház vezetőségében megérlelődött egy új otthon létesítésének a gondolata. Ennek megvalósítására 1942-ben keUgyancsak a Szélrózsán lehetőség nyílt kipróbálni a hordozás élményét. Az érdeklődők kézbe foghattak mosható pelenkát, rendelkezésre álltunk, hogy kérdéseikre választ kapjanak, tapasztalatainkról halljanak. A témával foglalkozó, magyar nyelven megjelent könyvekbe is bele lehetett olvasni. Délután fórumbeszélgetés formájában jártuk körül, mit jelent kötődően nevelni, milyen hozadéka lehet a gyermek, a szülők és a környezet számára. Célunk a gyermekvállalás előtt állók, valamint a kisgyermekes családok megszólítása volt, illetve mindazoké, akik akár szakemberként, akár magánemberként fogékonyak a tudatos gyermeknevelés és családtervezés témaköre iránt. Sokan találtak meg bennünket: kíváncsiságból vagy konkrét kérdéssel. Érezhető volt, hogy van igény és nyitottság erre a szemléletre, a tájékozódásra. A fent vázolt érdeklődésre és a kedvező visszhangra való tekintettel az ősz folyamán létrehoztunk egy családmissziós munkacsoportot, amelyet a Magyarországi Evangélikus Egyház Brebovszkyné Pintér Márta által vezetett Női Missziója fogadott be alcsoportként. Csapatunk tagjai Szántó Enikő lelkész-lelkigondozó, dr. Balogh Márta jogász, nagycsaládos édesanya, képzésben lévő szoptatási tanácsadó, e sorok írója - gyógypedagógus, integrált kifejezés-és táncterapeuta, babahordozási tanácsadó és tanfolyamvezető (LANA), perinatálisszaktanácsadó-hallgató, Varró Dánielné Gelencsér Zsófia hitoktató-tanító és Fekete-Hegedűs Tímea matematikus. Mindnyájan édesanyák vagyunk, akiket a háttérben vagy jobban bevonódva támogatnak férjeink szülői mivoltunkban és a munkánkban. Rövid távú terveink között szerepel kiadványunk átdolgozott kiadásának megjelentetése a Luther Kiadó gondozásában. Készülőben van a honlapunk is. Előkészítés alatt áll első, úgynevezett várandóshétvégénk, ahová gyermeket váró párokat hívunk (a program hirdetése lapunk 28. oldalán található - a szerk.). Hosszabb távú tervünk a kisgyermekeket nevelő családokat és a nagyszülőket megszólítani. Hiánypótlónak érezzük ezt a tevékenységet az egyházban. Mivel a téma fontosságának elismertsége hazánkban még csekély, és pillanatnyilag az infrastruktúra és az anyagi erőforrások hiánya is gátló tényező, saját hivatástudatunkra és támogatóink felkarolására számíthatunk. Erőt merítünk az önmagukért beszélő saját tapasztalatainkból, valamint a fejlettebb társadalmakban évtizedekkel ezelőtt napvilágot látott kutatási eredményekből. Hitünk szerint a gyermek Isten ajándéka. Az alapokat belénk vetette, és ösztönösen érezzük, mi jó gyermekünknek. Úgy tartjuk, hogy a feltétlen bizalom, a szeretet, a kötődés, a ráhagyatkozás kell, hogy legyen a szülő-gyermek kapcsolat alapja. ■ MádyAnna kást. Nem tudták, hogy miért. Akkor kértem, hogy térdeljenek le, és mindenki kézrátétellel és személyesen neki szóló igével áldást kapott. A szívek erősebben dobogtak, és a szemekből könny csordult elő. Istenünk jelenlétének kézzelfogható valóságát éreztük mindnyájan: velünk van, megáld és velünk marad mindenkor... Az otthon azért szűnt meg, mert az Üllői úti központi egyházi épületet le szándékoztak bontani, és ideiglenesen itt tervezték elhelyezni az irodákat. Megszűnésekor az otthonnak húsz lakója volt, és heten gondozták őket nagy szeretettel, odaadással (ebben a számban a takarító és a szerelőnk is benne volt). A lakók a hűvösvölgyi, a csillaghegyi és a kistarcsai otthonba kerültek. Mindenki választhatott, hova szeretne menni. Kakas Lídia, az otthon alapítója hagyatékának a sorsát nem ismerjük. Volt pozitív változás is a zuglói időszakhoz képest. Itt központi fűtés melegítette az összes helyiséget. És a város közepén lakni bizonyos szempontból előnyt is jelentett, nem csak hátrányt. Az elmúlt harmincnyolc év alatt is sok jóban és nehézségben volt részünk, de mindig megtapasztaltuk Urunk oltalmazó szeretetét. Ő mindent javunkra fordított. Sok lakótársunktól kellett végső búcsút venni ez idő alatt, de reménységünk, hogy örök otthonunkban, Krisztusért, újból együtt lehetünk majd teljes örömben. Hálát adunk Istennek az elmúlt 38, 68,78 esztendő során megtapasztalt kegyelméért és vezetéséért. Az eredetileg adományt tevő testvérünk szívében kikelt jó mag évről évre meghozta gyümölcsét, bensőséges és békességes közösségben élhettek lakóink. Megköszönjük egyházunk vezetőinek és minden testvérünknek imádságait és támogató jóságát. Reménységünk szerint valóban szeretetotthon maradtunk. Amikor ez évben véget ért otthonunk szolgálata, azt kérjük mennyei Atyánktól, hogy kísérje áldása mindnyájunkat - volt lakókat és dolgozókat - azzal a megtapasztalással, hogy „hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai” (5MÓZ 33,27; Károli-fordítás). A szerző evangélikus lelkész, a szeretetotthon utolsó igazgató lelkésze Egy szeretetotthon emlékkönyvébe rült sor. Az új ház Zuglóban, a Bosnyák téren épült föl. Első igazgatója Scholz László lelkész lett. Az otthon egyemeletes épülete negyven lakót tudott befogadni. Gondozónőket kezdetben a Fébé Diakonissza Anyaház küldött. Az otthon első vezetője Vaskó Ilona diakonissza testvér volt. A lakók ebédjét a főváros finanszírozta, s a Gyermekélelmezési Vállalat konyhájáról hozták. Az otthon tágas ebédlőjében közösen étkeztek a lakók. A reggelit és a vacsorát a gondozónők készítették. A fűtés a folyosóról, fafűtéses kályhákkal történt, ami a Balassa utcaihoz képest nagy előrelépés volt. Sokat jelentett a lakóknak az otthont körülvevő szép kert is. Többen szívesen segítettek a házimunkák elvégzésében, a külön varrószobában közösen kézimunkáztak, ami a közösséget is erősítette, de anyagi hasznot is jelentett az intézménynek, mert a karácsonyi vásáron a szeretetotthon javára értékesítették a kézimunkákat. Az indulás örömébe azonban hamarosan üröm is vegyült. A háború nem kímélte meg az otthont sem. A gyakori szőnyegbombázások során találat érte a házat, egynegyede leomlott. Isten kegyelme, hogy az óvóhelyen meghúzódó háznép megmenekült. Ezután hosszas harci cselekmények színtere lett a tér, el kellett hagyni az épületet, csak a magatehetetlenek maradtak az óvóhelyen. A front továbbvonulása után visszajőve az öregség, betegség, a megpróbáltatások és az ínség következtében huszonöt nap alatt huszonegy halottja volt az intézménynek. Egyedül Isten igéje adott bátorítást a testvéreknek. Scholz László lelkipásztor nagy hűséggel és hozzáértéssel igazgatta az otthont 1959-ig. Utódja Boros Károly lelkész lett. Az addigi rend szerint, naponta voltak áhítatok, melyeket a gyülekezet lelkészei és az itt lakó nyugdíjas lelkészek tartottak. Ebben az időben az otthon már a zuglói gyülekezet vezetésével működött. # # * Az 1972-es esztendő újabb nagy fordulatot hozott az otthon életébe. Egyházunk vezetői úgy döntöttek, hogy az intézmény épületét kibővítve átadják a teológiai akadémiának, így megoldva az akadémia helyének régen vajúdó kérdését. Nagy megrázkódtatást jelentett ez az ott lakóknak, hiszen ide úgy költöztek már, mint utolsó földi lakóhelyükre. Többeknek kisebb szobára volt kilátásuk, mint amilyenben addig laktak, tehát meg kellett válniuk kedves bútordaraboktól is. Annak idején a Zuglóba költözés előrelépést jelentett: egy új, szép, a célnak megfelelő épületbe költözhettek, most viszont egy nagy, városi bérházba, ahol annyi minden más is van rajtuk kívül. Azonban sok igei biztatást kaptak mindenfelől és bátorító szavakat az egyház részéről. így került sor 1972. október végén az átköltözésre, miután az Üllői út 24. alatti háznak a közelmúltig otthonként használt részét felújították. Tizennyolcán kerültek ide, elsősorban az addigi otthon egyházi alkalmazott lakói. A többiek más otthonokban nyertek elhelyezést. Nem volt könnyű az indulás, az új dolgok megszokása; anyagi gondok is hátráltatták a fejlődést. De éppen ezekben a nehezebb években sokszor egészen kézzelfoghatóan tapasztalták meg Isten megsegítő kegyelmét. * # * Ettől kezdve az otthon az országos egyház felügyelete alá tartozott. Igazgatója Bonnyai Sándor kispesti lelkész lett, aki tizenhat éven át töltötte be ezt a tisztet, s mozgósította gyülekezete tagjait is a betegek látogatására és az otthonban adódó iparos munkák elvégzésére. Az új helyen működő szeretetotthon első gondnoknője Ferenczy Zoltánné volt, aki munkatársával, Békés Józsefnével együtt vállalta a lakók átköltöztetésének nehéz munkáját és a beindítás úttörő feladatait is. Hűségesen álltak helyt a nem könnyű időben. Lelkészeink szuplikáló utajcra indultak, hogy így könnyítsenek az anyagi terheken. Adományok is érkeztek többfelől, lassan szépülhetett az otthon. Egyházunk később támogató egyházmegyéket állított intézményünk mögé, ahonnan rendszeresen kaptunk pénzbeli és természetbeni segítséget. így helyreállt az anyagi egyensúly. 1989 óta állami normatív támogatásban részesültünk mi is, ami a megnövekedett árak, kiadások és hivatalos terhek miatt létszükséglet lett. Az addigi lelkész nyugdíjazásával megürülő igazgatói tisztet rövid időre Szalay Tamás cinkotai lelkész vette át, de sok elfoglaltsága miatt hamarosan lemondott, s 1990-től az otthon megszűnéséig Széll Bulcsú lett az igazgató lelkész. Ferenczy Zoltánné nyugdíjba vonulása után 1985-ben Missura Tiborné vette át az otthon vezetését, aki már 1977 óta itt dolgozott gondozónőként. Nagy hűséggel végezte szolgálatát az utolsó pillanatig. Szép ünnepségen búcsúztattuk 2000. december 28-án. Az ő nyomába lépett a vezetésben Jégési Zoltánné 2001-től 2003-ig, aki 2000 februárja óta dolgozott itt, utána Szénási Ágnes volt az otthonvezető; mindannyian szintén nagy szeretettel és hozzáértéssel végezték munkájukat. A szép hagyományt folytatva az Üllői úton is naponta tartottunk áhítatot. Egyéb alkalmakkal is igyekeztünk színesebbé tenni a lakók életét. Közös helyiségeink vendégfogadásra is alkalmasak voltak. Más otthonokba is ellátogattunk. Hozzánk pedig, főleg karácsony táján, kedves csoportok jöttek egy kis műsorral különböző gyülekezetekből, például a Deák térről, Kispestről stb. Mindig örömmel fogadtuk őket. * Ht # Néhány személyes élményem is ide kívánkozik. Nagyon meghittek voltak a naponkénti áhítatok és az utánuk folyó kötetlen beszélgetések, szobánkénti látogatások. Külön élmény volt minden szenteste, amelyet együtt töltöttünk énekkel, áhítattal, közös vacsorával, meghitt békességben. Dolgozók és lakók egy nagy családdá forrtunk össze. Örömmel emlékszem vissza egy tavaly májusi eseményre is: amikor már biztos volt az otthon megszűnése, de még mindnyájan együtt voltunk, az otthonvezetővel együtt elhatároztuk, hogy tartunk egy hálaadó búcsú-istentiszteletet. Minden lakó és dolgozó jelen volt, az országos irodát is képviselte egy személy. A hozzánk szóló igei üzenet után és a közös úrvacsoravétel előtt kihívtam az oltár elé az összes dolgozót és önkéntes mun
