Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-12-19 / 51-52. szám
2 -m 2010. december 19-26. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio cecumenica ADVENT 4. VASÁRNAPJA - ZSOLT 100,1-5 Örömre hangolva Istenünk! Ezen a mai vasárnapon örömre hívsz minket. Miközben annyi gond, baj, félelem nehezedik lelkünkre, te igéd által ujjongásra,.hálára hívsz. Nemcsak minket, de az egész földkerekséget arra biztatod, hogy áldjuk a nevedet. Nehéz, Urunk, ujjongani, énekelni, dicsérni téged akkor, amikor tragédiák sorozata történik szemünk láttára, vagy éppen mi is részesei, elszenvedői vagyunk a bajoknak. Mégsem tehetünk mást, mint hogy hálával és a köszönet szavával járulunk színed elé. Hiszen te vagy az az Úr, aki a bajokban is hűséges hozzánk, aki erőt és reményt önt belénk, aki testvérként állít minket egymás mellé, hogy kitartó segítői legyünk egymásnak. Urunk! Ezen a vasárnapon arra kérünk, hogy irgalmazz a bajbajutottaknak. Engedd megtapasztalni hűségedet mindazoknak, akik úgy érzik, hogy magukra maradtak. Mozgósítsd azokat, akiknek van hatalmuk, lehetőségük és szeretetük a segítségnyújtásra. Urunk! Indíts mindnyájunkat, hogy tegyünk egymásért. Hiszen te arra hívsz minket, hogy szolgáljunk neked. És mi másban mutatkozhatna meg a szolgálatunk, mint abban, hogy féltjük, szeretjük és segítjük egymást? Urunk! Nem is akármilyen szolgálatra hívsz, hanem arra, hogy örömmel és hálával tegyük mindazt, amit egymásért tehetünk. Hadd járja át ezért a szívünket az öröm és az ujjongás! Hadd töltse be lelkünket a hála! Hadd mutatkozzon meg ez a színed előtt átélt öröm cselekedeteinkben is! Hadd legyenek gyülekezeteink az ujjongó öröm szigetei ebben a reménytelenséget és közönyt sugalló világban. Urunk! Imádkozunk az egész embervilágért. Fékezd meg a gonosz pusztító erejét! Szabj határt az önzésnek és az elnyomásnak! Ne engedd, hogy a kapzsiság és az elvakultság mások nyomorának okozója legyen! Hadd legyenek a benned hívők az öröm, a hála és a megelégedettség hordozói neved dicsőségére, a föld sebeinek gyógyítására egészen addig, amíg újra eljössz, hogy ujjongó örömmel dicsérjünk majd országodban. Hallgass meg minket, Urunk! Ámen. A Kárpát-medence magyarok lakta területeiről harminchat csoport mutatkozott be Debrecenben és a régióban december 10-12-én az adventi családi rendezvényeken. A cívisvárosban élők a tizenkilenc hazai mellett tizenhét határainkon túli - erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai - betlehemesben gyönyörködhettek. ■ Ozsváth Sándor felvétele Jó lenne valami frappáns, egyedi, megragadó. Egy kezdőmondat, amely kiemel az átlagosból, felkelti a figyelmet és elindítja a gondolatok sorát, hogy aztán közelebb vigyen ahhoz, amit így nevezünk: „öröm”. Hiszen most gyújtjuk meg adventi koszorúnk utolsó gyertyáját, amely hirdeti, hogy közelednek a karácsony örömteli napjai. Ránéztem tehát az egyik kedvenc internetes idézetgyűjteményem lapjaira, ahol annyi jó gondolatot találtam már, és biztos voltam benne, hogy nagyon sok lehetőség közül választhatok majd. Begépeltem tehát a keresett szót: „öröm”. „Amit szerettél volna, nem található” - szólt a rövid, félreérthetetlen válasz. Már majdnem új keresésbe kezdtem egy másik honlapon, amikor megállított a felismerés, hogy ebben a váratlan, minden irodalmiságot nélkülöző közlésben mégis ott van valami, ami jellemez minket a tekintetben, ahogyan az örömről gondolkodunk. „Amit szerettél volna, nem található.” Mennyire magunkra ismerhetünk, ünnepre készülve, elvárásaink, teendőink, vágyaink között. Igen, gyakran kiderül, hogy amit keresünk, amire vágyunk, az nincsen, lehet, hogy abban a formában, ahogyan szeretnénk, nem is volt, és nem is lesz soha. De van valami más. Valami, ami örömre hangol, ünnepre készít, és független az embertől. Nem zárja keretek közé idő, tér, lelki- és fizikai állapot, sem anyagi helyzet vagy más körülmények. „Ujjongjatok az Úr előtt!” - szólít fel a zsoltáros. A felszólítás mögött pedig ott a ki nem mondott kérdés: valóban igaz, hogy örömünk csak akkor lehet teljes, ha azok a feltételek, amelyeket magunk állítottunk fel, teljesülnek, és nem is akárhogyan, hanem lehetőleg maradéktalanul? Vár minket a lehetőség, ünnep előtt és ünnep alatt. A keresztények karácsonyának a középpontja és lényege, hogy az emberré lett Isten és az Isten-hiánytól szenvedő ember végre találkozhat, valóságos közösségre léphet. Ebben a közösségben az ember átélheti az Istenhez tartozás és benne az egymással való összetartozás örömét, a gyógyulás örömét. Az örömujjongás az eredeti szövegben azt a képet idézi fel, amikor a nép találkozik uralkodójával, és felismerve őt, ünneplésben tör ki. Mint amikor valaki felismeri azt, akivel szeretetkötelék fűzi össze, és megörül neki. Nem tud nem ragyogni, nem kiáltani, nem közel menni, nem megszólítani. Ez az a pillanat, amikor az egymáshoz tar-A VASÁRNAP IGÉJE tozók találkoznak. így találkozik Isten és ember. Gyakran nevezzük a karácsonyt a „szeretet ünnepének” ami így is van, Isten emberszeretetének az ünnepe. Erre készülünk. Ma talán éppen azzal, hogy felülvizsgáljuk az elvárásainkat és azokat a mércéinket, amelyekkel valamit tökéletesnek, boldogítónak, jónak minősítünk, vagy éppen hiányosnak, nem megfelelőnek vagy egyenesen rossznak. A mércéinket, amelyekkel gyakran éppen annak a lehetőségétől fosztjuk meg magunkat, hogy az örömünk teljessé legyen. Ezt a zsoltárt - a 15. és a 24. zsoltárral együtt - akkor énekelték, amikor az ország különböző részeiről érkezett zarándokok bevonultak a jeruzsálemi templomba. A már bent lévők és az ajtó előtt állók a zsoltár sorait felváltva énekelve mintegy párbeszédet folytattak egymással. A kapu előtt állók ajkáról a hála szava hallatszott, hogy milyen jó megérkezni Isten házába, milyen jó az ő közelében lenni. Az udvarról pedig megszólalt a megerősítés hangja: „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel!” Isten kaput tárt a népének Jézus Krisztusban, és ez a kapu nyitva van. Azért van nyitva, „mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre”. Hűsége szavahihetőséget, megbízhatóságot jelent. A megígért Messiás megérkezett. Elképzelhető, hogy az idei karácsonyunk nem lesz minden részletében tökéletes. Mégis ott lesz benne a találkozás öröme, a felismerés öröme, az Istenhez tartozás öröme. Ha ezt meglátjuk, talán már nem is olyan fontos az, amit terveztünk, amit akartunk, amit megtettünk az ünnepért - és megértjük azt, amit Isten tervezett, akart, cselekedett és készített el, és ami felülmúlja még a legmerészebb álmainkat is! Ezért nekünk szól ma a zsoltáros felhívása: „Ujjongjatok az Úr előtt!” ■ Túri Krisztina Imádkozzunk! Atyánk! Közeledbe vágyunk. Köszönjük, hogy annyi lépést megtettél már, hogy semmi ne választhasson el minket szeretetedtől. Add meg nekünk, kérünk, a találkozás semmi máshoz nem hasonlítható örömét. Jézusért kérünk! Ámen. ► Sokunk kedvelt éneke az Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő (EÉ149). Szívesen énekeljük bibliaórákon, iskolában, istentiszteleteken egyaránt. Az egyszerű népi nyolcas strófaszerkezetet lágyítja, ahogy félsoronként az utolsó szótagot kicsit megnyújtjuk. S bár énekeskönyvünk ezért 5/8-ban közli, senkinek sem jut eszébe valami lüktető balkáni aszimmetrikus ritmusban énekelni. A dallam népdalszerű, ABBvA szerkezet. Jó tudni, hogy ez az ének nemcsak Magyarországon, hanem német területeken is összeköti az evangélikusokat római testvéreinkkel. Az ének eredetije, az 0 Heiland, reiß die Himmel auf (EG 7) egy német jezsuita szerző műve. A szöveg Ézsaiás 45,8 alapján íródott: „Egek, harmatozzatok a magasból, hulljon igazság a fellegekből! Táruljon fel a föld, és teremjen szabadságot, sarjadjon igazság is vele!” Ez advent negyedik vasárnapja bevezető zsoltárának keretverse az evangélikus egyházban is. A régi miseszöveg adventre vonatkoztatja a próféta szavait, és ezt a fordítást közli: „...nyíljon meg a föld, és teremje az Üdvözítőd." (...aperiatur terra, et germinet Salvatorem). Friedrich Spee (1591-1635) a harmincéves háború borzalmai és a büszorkányégetések ellen 1622-ben írta tanító jellegű költeményét, amely katolikus és evangélikus körökben egyaránt elterjedt, s az adventi igére való utalása okán katekizmusénekből adventi énekké vált. (Az eredetileg hat versszakhoz David Gregor Corner írt 1631-ben még egy záróstrófát.) Dallama Kölnben (1638) és Augsburgban (1666) jelent meg először. Az Osztrák-Magyar Monarchia területén lett általánossá katolikus körökben az adventi idő minden hajnalán (még sötétben, gyertyafénynél) megtartott reggeli mise, az úgynevezett rorate. Nevét éppen arról kapta, hogy advent utolsó vasárnapjának introitus zsoltárát vagy ennek népénekváltozatát ezeken a hajnali szertartásokon mindig elénekelték. Valószínűleg így lett a Rorate caeli antifóna verses magyar változata annyira ismertté, hogy a népi emlékezet megőrizte, mondhatjuk: népdallá vált. A 20. század második felében zajlott népdalgyűjtés eredményeként válhatott ismét városi körökben is ismertté az ének. Domokos Mária és Szendrei Janka Tornyosnémetiben (Abaúj-Torna megye) gyűjtötte a dallamot népi énekestől. Hamarosan közzé is tették az éneket a Kis magyar uzuális című, diákoknak szánt gyűjteményben. A szöveg már a Tárkányi-Zsasskovszky-féle énekgyűjteményben (1855) is szerepel. Evangélikus énekeskönyvünk szerkesztői figyeltek fel a magyar népi változat német gyökereire és arra, hogy felekezetközi énekkel állunk szemben. Ökumenikus szellemben felvették tehát a mi énekeskönyvünkbe is apróbb szövegi változtatásokkal. Az új katolikus énektár (Éneklő egyház, CANTATE Eged lilén diczeriinc. 1984) is az adventi énekek között szerepelteti, gazdagítva ezzel a közös evangélikus-katolikus énekanyagot. ■ Bence Gábor Kalap vagy kígyó? Nem is olyan régen elébem tettek egy rajzot. Tudják, olyat, amilyet A kis hercegben mutatott a kisfiú a felnőtteknek. Kalap - mondták rá a felnőttek. Pedig kígyó volt, amelyik elefántot nyelt le. Elém tették a rajzot, és örömmel vágtam rá: ez egy kígyó, elefánttal a gyomrában! Olyan jó gyermeknek lenni! A felnőttek meghallják a szót: karácsony, és megijednek. A háziasszonyoknak eszükbe jut, hogy még nincsen meg minden ajándék, s hogy ebben az évben is elmarad az ablakmosás. Az édesapák latolgatják, mikor érdemes a piacra menni fáért, és utolsó számítgatásokat végeznek még a -családi költségvetésben. A bácsi a szomszéd lépcsőházból azt mondja: idén már csak egy fenyőágat vesz, de úgysem nézi azt meg senki! És legyint. Mariska néni pedig nekiáll a mákos bejglinek, és csak az orra alatt morogja: megint rám fog száradni az egész. Bár idén már a gyerekeket is sajnálom. A kisfiú a hatodik béből előre lediktálta a kívánságlistát, nehogy valami vacakot kapjon ajándékba. Az osztálytársa ámulva hallgatta. Nem merte kimondani, ő bizony örülne, ha legalább valami „vacakot” kapna. Úgy látom, már a gyerekek is felnőttesek lettek, s csak a kalapot látnák abban a rajzban! Pedig milyen jó gyereknek lenni és várni a karácsonyt! Ezen a negyedik vasárnapon pedig jó tudni: már majdnem itt van. Sorban gyulladtak ki az adventi koszorú gyertyáinak lángjai, egymás után nyíltak a házikó ablakai. Már majdnem mindegyik kinyílt. Már majdnem itt van karácsony! És jó hinni, felnőtten is gyermekszívvel hinni, hogy megnyílik az ég harmatozva. Jézus, aki áttörte az eget, áttöri a magány falát és az elvárások börtönét. Aki áttörte az eget, keresztülhatol az ajándék hiányán, a pénzügyi korlátokon, és megérkezik hozzánk. Jézus, aki áttörte az eget, a szóban vagy énekben elmondott igehirdetés erejével áttöri a mi korunk keménységét, és megérkezik hozzánk. Amikor igéjének harmata megöntözi földünket, a szabadság és az igazság friss hajtásokat hoz, és jóságot, figyelmességet, hűséget és bátorságot terem. Amikor ránézek arra a rajzra, tudom, miért látják benne a kalapot a felnőttek. Ahogy tudom azt is, miért ijednek meg annyira, amikor meghallják, már advent utolsó vasárnapja van. De azt is tudom, az a rajz kígyót ábrázol elefánttal a gyomrában, ahogy azt is tudom, a karácsony valójában annak öröme, hogy Jézus világossága elűzte a sötétséget. Már csak ezt a valóságot akarom látni! ■ Bencze András Az Evangélikus Élet 2005-2010. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők awww.evangelikuselet.hu címről. O * ♦♦ ♦ ♦ / ♦ ♦♦ ♦ ♦ T* *T 1 •* / í rr , )0))} o, jöjj, üdvözítő
