Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-12-12 / 50. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2010. december 12. » 9 INTERJÚ HELYETT... Szubjektív közelkép Isten tudós szolgájáról Sólyom Jenő (Kolozsvár, 1940. november 27.) Amikor Jenőre gondolok, az az ige jut eszembe, amelyet keresztapámtól kaptam: „Légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban” (íTim 4,12). Ennek az igének szavait választottam írásom vezérfonalául. Sólyom Jenő magyar fizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a szilárdtestfizika neves kutatója. 1990 és 2003 között a Déli Egyházkerület felügyelője volt, 2006 óta a Deák téri gyülekezet felügyelője. Édesapja egyháztörténész, az Evangélikus Teológiai Akadémia tanára volt. Öt testvére van. Nős, felesége, Tóth Márta szintén lelkészcsaládból származik. Három felnőtt leányuk van. Hosszan lehetne még sorolni az életrajz tényeit: hol volt vendégprofesszor, hányszor tüntették ki, milyen eredményeket ért el kutató fizikusként, milyen eredmények fűződnek kerületi felügyelői működéséhez... Én ehelyett inkább Jenőről szólnék, Isten szolgájáról. Beszéde Jenő egyszerre nyílt és zárkózott. Őszintén, tisztán néz a szemedbe, nem kertel, amikor véleményét megfogalmazza, de minden mondata meggondolt és udvarias. Ugyanakkor nem enged személyes köreibe bepillantani, csak ritka alkalmakkor nyilatkozik meg. Kérésemre, hogy üljünk le egy interjúra, nyíltan és határozottan jelentette ki: nem. Mivel régóta ismerem - elfogadtam. Magaviseleté A déli kerületi felügyelői tisztségről való lemondásának körülményeiről nem szívesen beszél. Akkor hozott döntéséhez ma is elvhűen ragaszkodik. Akkor úgy állt fel a kerületi felügyelői székből, hogy senkit ne bántson, hogy ne befolyásolja az éppen folyó püspökválasztást. A visszavonulás határidejét pedig úgy szabta meg magának, hogy éppen folyó, befejezetlen munkáit még befejezhesse. Szeretete Azt a csendes, átható szeretetet látom benne, amelyet szüleitől kapott, amelyet otthonról hozott. Édesapám - aki fogadott fiúként sok szép évet töltött ebben a szerető szülői házban - bensőséges családi légkört és mély szeretetet élt át a Sólyom testvérek közt. Ezt a szeretetet látom családjában is, azon a kis ablakon át, amelyen keresztül betekinteni enged. Szikár szavai, amelyek néha gyermekeiről, unokáiról szólnak, sokatmondóak. Egyháza iránti aggódásából is kisüt szeretete. Akkor is, amikor vállalja a munkát, akkor is, amikor lemond. Hite Néhány éve választás előtti bemutatkozásában ezt írta: „.. .az ige nyilvános hirdetése az arra szabályosan elhívottak feladata. A nem lelkészi tisztségviselők feladata pedig az, hogy ezt az igehirdetői szolgálatot a maguk módján elősegítsék. Ennek egyik eszköze, hogy igyekezzenek az egyházban fenntartani a jó rendet.” (Kiemelés tőlem. - M. A.) Tisztasága Azt hiszem, aki tanúja életének, egyházi és tudományos szolgálatának, áthatóan érzékeli ezt a tisztaságot: a könyörtelen logikát, a közös megegyezéshez való ragaszkodást, a törvényes rend tiszteletét, a családi közösség erejét és Isten igéjének tisztaságába vetett hitet. Sólyom Jenő hetvenéves. ■ Muntag András Ajánlás az evangélikus egyház megújulásához ► A Bács-Kiskun és a Tolna- Baranyai Egyházmegye Soltvadkerten szeptember 18-án, a Kelet-békési, a Nyugat-békési és a Pesti Egyházmegye Kondoroson szeptember 25-én megtartott felügyelői konferenciájának résztvevői az Idősek az egyházban című téma kapcsán, a közös gondolkodás jegyében az alábbi sorokkal kívánnak hozzájárulni Az evangélikus megújulás stratégiájához. Idősek az egyházban A Magyarországi Evangélikus Egyházban több mint negyven szeretetszolgálat és/vagy szeretetotthon működik jelenleg, s a diakóniára mint Isten ügyére tekint egyházunk. Hazánkban a múlt század hatvanas éveitől megkezdődött a halálozási ráta növekedése, az elöregedés, s a rendszerváltás óta felgyorsult a magyar népesség csökkenése. Jóllehet az időskor Isten áldása, a romló népesedési mutatók kihívást jelentenek az országnak és evangélikus egyházunknak iS. A gondokat tetézi az a mélyen rögzült szemlélet is, hogy az időskori életminőségről az állam nyugdíjakkal, segélyekkel gondoskodik majd, az öngondoskodás fogalma szinte ismeretlen a fiatalabb generációk mindennapjaiban. Hazánkban közel hárommillió öregségi és rokkantnyugdíjas él, a lakosság harminchárom százaléka. Valószínűleg nagyobb arányban lehetnek idősek evangélikus gyülekezeteinkben is. Közülük sokan megfáradtak az életben, méltánytalanság, mellőzés érte őket. Egyházunknak arra kell törekednie, hogy enjiek a nemzedéknek az életminősége ne romoljon, kapjanak lelki-spirituális igényeiknek megfelelő támogatást. Fontos cél legyen, hogy minden egyházközség vegye számba idős híveit, szervezzék meg magányos egyháztagjaik látogatását, segítését. Ahol lehetséges, hozzanak létre evangélikus nyugdíjasklubot, ahol az egyháztagok napközben is kulturált körülmények között, értelmesen tölthetik idejüket, felfedezhetik a tudás korábban elhanyagolt területeit. A foglalkozások szervezésébe, lebonyolításába vonjuk be idős testvéreinket. Sok evangélikus nyugdíjas értelmiségi szívesen megosztaná tudását, tapasztalatait másokkal. Biztosítsunk számukra lehetőséget erre! Hívő önkéntesek bekapcsolásával hívják életre az idős, gyógyíthatatlan betegek lelki támogatását, hogy - egyházunk tanításainak megfelelően - életük befejezését megkönnyítsék. Mert nem elég észrevenni a szenvedőt, segítséget kell neki adni! Gyülekezeteink, egyházunk állásfoglalásaikban kérjék a fiatalabb nemzedékeket a diakóniai munkában való hathatós részvételre, s mutassanak rá az öngondoskodás fontosságára is. ■ Lengyel Anna, a Déli Egyházkerület felügyelője Koszorús Oszkár, a Nyugat-békési Egyházmegye felügyelője, a téma gondozója „Akik hittel élnek, azok mindent és mindenkit túlélnek” Interjú a békéscsabai evangélikus gimnázium kitüntetett tanárával ► Életét a fizikaoktatásnak, valamint a diákok kulturális és történelmi nevelésének szentelte Sándor- Kerestély Ferenc, a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára. Munkáját Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a közelmúltban a Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetéssel ismerte el. E díjat eddig mindössze négyen vehették át.- Feltételezem, hogy mint oly sokak, ön is egy kiemelkedő tanáregyéniség miatt lett pedagógus.- Az általános iskolát Szászmeggyesen végeztem, ahol a magyarság kisebbségben volt. Az iskola és az egyház volt az összetartozás megélésének fő színtere. Fizikatanárom, egyben osztályfőnököm, Farkas Károly afféle bújtatott cserkészmozgalmat szervezett. Minden második hétvégén túrákra vitt minket Meggyes környékén, megtanultunk tüzet gyújtani, sátrat verni és azt, hogyan érvényesülnek a fizika törvényei a természetben. A sebesebb patak mentén malmot csináltunk, vagy íjat és nyilat készítettünk, észrevétlenül sok ismerettel gyarapodtunk, ami a természettudományok felé terelt minket. Nyolcadik után Szászmeggyesen magyar nyelven nem lehetett tanulni, ekkor kerültem Segesvárra, a magyar nyelvű reálgimnáziumi tagozatra. Innen egyenes út vezetett a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem fizika szakára. Valójában fizikusi és tanári végzettséget szereztem, 1981-ben kaptam diplomát.- Rögtön elkezdett tanítani?- Igen, de sajnos nem magyar nyelven, mert Segesvárra, a Joseph Haltrich Gimnázium német tagozatára kaptam kinevezést. Románul kellett tanítanom. Én voltam az egyetlen magyar a tantestületben.- Hogyan emlékszik vissza az itt töltött időre, milyen tapasztalatokat szerzett?- Érdekes, hogy a szakmai nyelvezettel nem volt gondom, de a hétköznapi kommunikáció nehezen ment. Egy év kellett, hogy belejöjjek. Mindig őszintén, egyenesen beszéltem a diákokkal. Nagyon jó kapcsolatom alakult ki velük, ragaszkodtak hozzám. Kilenc évet töltöttem el itt. Azt kell mondanom, hogy magyarságom miatt nem ért hátrány, nagyobb gond volt, hogy nyomás hatására sem léptem be a pártba.- Miért kellett Magyarországra jönnie, mi adta az utolsó lökést?- 1989-ben megbukott a Ceausescu-rendszer, és mindannyian azt hittük, reméltük, hogy a demokrácia, a szabadság jön el, ami a kisebbségeknek is a megbékélést és az egyenlőséget jelentheti. Aztán kiderült, hogy ebből semmi sem lesz. Nem történt meg a magyar intézmények visszaadása, a hatalom korábbi képviselői beépültek az új szerveződésekbe, hogy szétverjék azokat. Hasonló jelenség zajlott le Magyarországon is. A romániai magyarság körében nagyon erőteljes spontán tiltakozások indultak, ám ezek a mozgalmak nem értek el eredményt, Marosvásárhelyen bekövetkeztek az 1990. március 17-iesemények... Biztosan tudom, hogy a román katonaság fel volt készülve erőszak alkalmazására az Erdélyből vonatokkal érkező magyarok ellen; ennek talán tömegmészárlás lett volna a vége. Csak nehezen sikerült az indulatokat lecsillapítani. Ezután a gimnáziumban megalakult a Vatra Románeascá szervezet, ellehetetlenítve a további tanítást. Ilyen körülmények között én a segesvári gimnáziumban nem maradhattam tovább tanítani. A feleségemmel egy-egy hátizsákkal átjöttünk Magyarországra. Budapesten egy ismerősnél húztuk meg magunkat. Ő ajánlotta fel, hogy lakjunk békési házában, amely üresen állt. Kiderült, hogy több másik család is itt telepedett le az erdélyiek közül, orvosok, tanárok, a keresztény értelmiség magva.- Magyarországon tanított egyházi és nem egyházi iskolában is. Mi a különbség?- Rögtön a szeptemberi tanévkezdéssel Békésen, a mezőgazdasági szakközépiskolában kezdtem tanítani, aztán az akkor frissiben újjáalakult református gimnáziumban kaptam állást. Ennek létrehozásában szerepet vállaltam, mégis keserű emlék ez nekem. Lerománoztak, és nagyon sokszor, nagyon sokaknak el kellett mondanunk, hogy miért akarunk mi egyházi iskolát. Aki ezt képtelen volt megemészteni, az mindenáron rombolni igyekezett... Összesen kilenc tanévet töltöttem el Békésen, 2000-ben kerültem át a békéscsabai evangélikus gimnáziumba. Egy egészen új világ tárult elém. Más szellemiségű iskola, ami nekem valósággal lelki felszabadulást jelentett. Úgy éltem meg, hogy végre jó helyre kerültem. Ez olyan energiákat szabadított fel bennem, amelyeket a diákok közötti jobb munkára tudtam fordítani. Gondolok például a segesvári gimnáziummal, egykori alma materemmel való testvériskolai kapcsolat kiépítésére, a diákönkormányzat patronáló tanáraként az iskolán belüli kulturális élet színesítésére. Talán emiatt kaptam meg a Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetést.- Megfogalmazta-e már tanári ars poeticáját?- Nagyon szeretek tanítani. Mindennap azzal a reménnyel megyek be az iskolába, hogy fontos üzenetem van a diákok számára, túl a fizikával kapcsolatos ismereteken. A szemléletüket is formálni kell. Rendszeresen szervezünk például gyűjtéseket, mert fontos, hogy a másokért való felelősség érzését erősítsük a tanulókban. Szeretném, ha tudnák, hogy csak az erős közösségben van megtartó erő. Megéri energiát és szeretetet befektetni a családi, a baráti vagy a hittestvéri kapcsolatokba. Meggyőződésem, hogy annak az életnek van értelme, amely nem önmagáért van, hanem amely másokért tud munkálkodni, áldozatot hozni a Teremtőtől kapott erővel, szeretettel, együttérzéssel, anyagiakkal. Én az Istennel való találkozásnak élem meg, amikor a közösség javára munkálkodhatok. Évek óta segítjük például - az iskola vezetésének támogatásával - a bélfenyéri árvaházat. Egy-egy ilyen látogatás komoly változást képes elindítani a diákokban. Akik hittel élnek, azok mindent és mindenkit túlélnek, erről meg vagyok győződve. Szoktam hasonlóakról beszélni a tanítványaimnak. Nagyon boldog és hálás vagyok, hogy olyan iskolában taníthatok, ahol lehet egyáltalán ilyenekről beszélni. Már ez is nagy szó. ■ - szegfű -A SZERZŐ FELVÉTELE
