Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-07-18 / 29. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2010. július 18. »- 3 Orgonaszentelések Kemenesalján ► Az elmúlt vasárnapra két orgonaszentelési meghívót is postáztak két kemenesaljai település evangélikusai. Délelőttre Bobára szólt az invitálás. Itt pályázati pénzből és gyülekezeti összefogásból újították fel a templom 152 esztendős műemlék orgonáját, amely már több mint negyed évszázada néma volt. Délután a tíz évvel ezelőtt felszentelt kemenespálfai imaház ládaorgonáját szentelhette fel ünnepi istentiszteleten Ittzés János püspök. Az ünnepélyes aktusra mindkét templomban a bevezető oltári szolgálat keretében került sor. adott. Később, a kilencvenes évek végén lebontották magát az imaházat is. A tíz évvel ezelőtt felszentelt új imaházban az elmúlt évben Koltai Péter orgonaépítő jóvoltából vehettek használatba egy új ládaorgonát a pálfai hívek. (A hangszer Koltai Péter diplomamunkája volt. - A szerk.) Az orgonák bemutatására az istentiszteletek végén került A türelmi rendelet idején épült bobai templom - Peppert Ferdinand által készített - orgonáját 1858-ban építették közadakozásból, melyből kivették részüket a nemeskocsi és kemenespálfai hívek is. Az egymanuálos, nyolc hangzó regiszterrel épült orgona mechanikus játszó- és regisztertraktúrával készült. Műemléki védettség alatt áll, ám 1984 óta nem szólaltatták meg. Felújítását A Bobai Evangélikus Templomért Alapítvány kezdeményezte. A felújítás költségeire 2008-ban az országos egyház egyházzenei bizottsága által kiírt pályázaton egymillió forintot nyertek, ezt az alapítvány újabb egymillió forinttal toldotta meg. A renoválás munkálatait a soproni Szabó András és munkatársai, valamint Koltai Péter orgonáépítő mesterek végezték nagy alázattal. Kemenespálfán az egykori, 1893-ban épült imaházban állt egy orgona, amelyet az 1980- as évek elején a gyülekezet elsor. Győrffy István, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola zeneszerzés- és zeneelmélet-tanára, egyházaskozári kántor mutatta be a hangszereket. Győrffy István családja bobai eredetű, gyökerei a 17. századba nyúlnak vissza, a kántor így örömmel szolgált ősei templomában az ünnepi alkalmon, ahol barokk szerzők munkáiból adott hangversenyt. A bobai orgonaszentelő istentiszteleten búcsúzott el a gyülekezettől Győri Veronika Ágnes, aki két évig beosztott lelkészként szolgált az egyházközségben. Ittzés János püspök Bobán Zsolt 51,9-11, Kemenespálfán pedig Róm 6,3-11 alapján hirdette Isten igéjét. ■ M. Gy. Húszéves a vargabokori imaház ► Az évente megtartott pünkösdi csendesnapokhoz hasonlóan július 11-én délelőtt is megtelt a Nyíregyházától nyolc kilométerre lévő vargabokori imaház udvara, hogy istentisztelet keretében adjanak hálát a húsz éve D. Szebik Imre püspök által felszentelt, Immánuel nevet viselő hajlékért. Az udvaron felállított sátrak árnyékában összegyűlt evangélikusság dr. Fabiny Tamás püspök igehirdetését hallgathatta Róm 8,31-32 alapján: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” Két évtizede a gyermekbibliakörösök adták a nevet a Nyíregyházát körülvevő bokortanyák világában fekvő épületnek, és a mostani ünnepség egyértelmű bizonyítéka Isten megtartó jelenlétének. Igaz, sokan visszaéltek ezzel az igével a történelem során, de sok elődünk életében láthatjuk hittel való megélését is: Luther, Spurgeon, Bonhoeffer és egyszerű gyülekezeti tagok életében - mondta a püspök. A többes számban megfogalmazott ige arra kell, hogy buzdítson, hogy a közösségeinkben megmaradva éljük hétköznapjainkat Istennel. Az ünnepséget számos különlegesség tette családiassá, meghitté és emlékezetessé: a fiatalok gitárral és hegedűvel kísért énekei, Sallai Gábor versmondása, egy helyi származású család Vivien Kíra nevű kislányának keresztelése, a gyülekezet egykori lelkészeinek jelenléte és nem utolsósorban a közös ebédre elegánsan megterített asztalok, valamint az igazi fizikai felfrissülést adó fagyialtos pult. A visszatekintésben és az elmúlt események felelevenítésében adott segítséget az Adámi László lelkész által összeállított Morzsák abból, amiket Isten velünk is cselekedett című, képes-szöveges beszámoló, melyet minden jelenlévő kezébe kaphatott. A fájdalmas események mellett - betörések, lopások -, hála Istennek, többségben vannak azok az örömök, melyek évről évre éltetik a közösséget: a pünkösdhétfői csendesnapok, böjti evangélizációk, a Vasárnapi Iskolai Szövetség által szervezett nyári misszionáriusképzések és tanfolyamok, gyermekcsendeshetek, missziós foglalkozások, a kéthetente tartott istentiszteletek, bibliaórák... Veres Jánosné körzeti felügyelő, a közösség motorja - aki idén februárban komoly balesetet szenvedett az imaház körüli tevékenykedés közben -, mint minden másban, ebben is hűséges segítségként áll a lelkipásztor mellett - hogy a Római levél többes száma Vargabokorban is valóság legyen. ■ Horváth-Hegyi Áron „Felhatalmazlak és kötelezlek” Aid az Evangélikus Élet mai lapszámát kezébe veszi, az nem kevesebb mint hat lelkészavatásról olvashat. Ráadásul hat különböző gyülekezetben zajlottak ezek a felemelő alkalmak. A lelkészi szolgálat szükségszerűen a nyilvánosság előtt zajlik, ezért a szentelésre is ősidők óta a gyülekezet jelenlétében kerül sor. Mindez nálunk - eltérően más egyházak gyakorlatától - nem csoportosan, hanem egyénileg zajlik, ráadásul többnyire a lelkészjelölt saját gyülekezetében. A régi egyházi szóhasználat, utalva Pál apostol fiatal munkatársára, „ifjú Timóteusnak” nevezi a szolgálatba lépőket. Esetünkben talán „Timóteát” is mondani kellene, hiszen három nő is állt az oltár előtt. Nemcsak hat új lelkész, hanem hat gyülekezet ünnepe is volt ez a hétvége. És tegyük hozzá: három püspöké. Hiszen szolgálatunk kiemelkedő szépségű, megrendítő alkalmai ezek. Nem szégyellem: többnyire elcsuklik a hangom, amikor a kézrátétel során a Szentleiket hívjuk segítségül, vagy amikor ezt mondom a velem szemben térdelő fiatalnak: „...Krisztus Urunk parancsa alapján, amellyel elküldte apostolait az evangélium hirdetésére, reád bízom az egyház hivatalos igeszolgálatát, felhatalmazlak és kötelezlek az ige hirdetésére és a szentségek kiszolgáltatására..” A gyülekezet is része ennek az emelkedettségnek, hiszen különleges ereje van annak, amint orgonakíséret nélkül énekli: „Jövel, Szentlélek Úristen. . ’.’ És akkor még nem beszéltünk a lelkészek egyenkénti áldó gesztusáról, amelyet az ősi confirma követ: „Erősítsd meg Istenünk, amit cselekedtél értünk.. ’.’ Az ordináció kezdettől fogva püspöki jogkör. Jelentősége van azonban annak is, hogy nem egyedül áll az oltár előtt. Egyik oldalán hittudományi egyetemünk képviseletében egy ordinációval rendelkező oktató, a másikon a helyi lelkész, aki többnyire a jelölt lelkipásztora is. Szűk oltártérben előfordul, hogy alig férünk el hárman. Összeér a vállunk. És ez így van jól. Mert bizony még a lelkünk is össze kell hogy érjen, hiszen közösen hordozunk felelősséget egyházunk jövőjéért, benne a lelkészképzésért. Jelenleg még abban a különleges helyzetben vagyok, hogy az ordinációban részesülő lelkészeket már teológiai tanulmányaik megkezdése óta ismerhetem, hiszen egykor tanítottam őket. Amikor aztán ott állnak vagy térdelnek velem szemben az oltárnál, eszembe villan egy-egy velük kapcso-ÉGTÁJOLÓ In latos élményem. A legritkább esetben egy kollokvium! Sokkal inkább valamilyen személyes kötődés. Amikor az elsőéves leányt mintegy rám bízta az ő immár nyugdíjas lelkipásztora. Amint a húsz év körüli fiú odalépett hozzám: „Tanár úr, meghalt az édesapám.” Vagy ahogy egy teológusnap során ellátogathattam hallgatónk otthonába. Ismerhetem továbbá útkeresésüket, esetleges elbizonytalanodásukat és magukra találásukat. Ebben szerepe van a hatodéves képzésnek is, amelynek elindítása egyházi közelmúltunk egyik legörvendetesebb vállalkozása. Mindezek után érkeztünk el az ordinációs felkészüléshez, amelynek során nem elsősorban adminisztrációs vagy munkajogi, hanem sokkal inkább lelki kérdésekről beszélgetünk. Az együttlétvégi imaközösség pedig igazán erőssé teheti azt a köteléket, amelyre közös szolgálatunkban mindvégig szükségünk lesz. Az ordináció nem a teológiai tanulmányok megkoronázása, hanem a szolgálatba állás kezdete. Ezért vizsgálja meg a püspök előzetesen a jelölteket. A lelkészszentelésnek hagyományosan három feltétele van. Az első: elegendő teológiai és gyakorlati képzésben részesült-e a jelölt. Ezt könnyű ellenőrizni és mérni. A második: a feddhetetlen élet. Itt is vannak bizonyos alapvető kritériumok. Római katolikus testvéreinktől bízvást átvehetjük azt a gyakorlatot, amelyet ők életrendezésnek neveznek. A harmadik feltétel pedig: a személyes hit. Ez nem mérhető, ám ez a legfontosabb. A lelkészjelölt tevékenységének figyelemmel kísérésével, folyamatos beszélgetések, testvéri együttlétek során nyerhet erről bizonyságot az ordináló püspök. A lelkészi szolgálat élethivatást jelent. Tanítványait Jézus kihívta korábbi szakmájukból és hivatásukból, elvárván tőlük, hogy egész életüket szánják rá az ő követésére. „Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket. Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt’.’ (Mk 1,17-18) Az első tanítványoknak ez a magatartása példa lehet a mai lelkészek számára is. Számos igehely pedig azt mutatja, hogy az élethivatás természetes módon jár együtt azzal, hogy a tanítvány ebből a munkájából él meg:„...méltó a munkás a kenyerére’.’ (Mt 10,10b) Az élethivatás azt is jelenti, hogy az ordináció az ember haláláig tart. Protestánsként ugyan nem valljuk a character indellebilist, az úgynevezett „letörölhetetlen jelleget” de az biztos, hogy aki egyszer ordinációban részesült, az mindvégig magán hordja „Krisztus bélyegét” Ez a szolgálat természetesen nem ér véget a nyugdíjazással sem. Gondoktól gyötört, feszültségektől sem mentes evangélikus egyházunkban mindannyiunkat bátorító csodáknak lehettünk részesei az elmúlt hétvégén. Ezért az ordinációs istentiszteletek után se lankadjunk meg az imádságban: „Jöjj, vigasztaló Szentlélek!” Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület