Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-07-18 / 29. szám
4 2010. július 18. EVANGÉLIKUS ÉLET Evangélikús Élet Vissza a forrásokhoz! Akik gyöngyeinket tapossák ► Istennél nincsenek sablonok, mindenkihez másként szól - ez a sokszínűség jelent meg a július 4-7. között Piliscsabán tartott országos missziói konferencia programjában. A közel nyolcvan résztvevő az igehirdetések, előadások, bizonyságtételek, lelkipásztori beszélgetések, imaközösségek mellett zenei és kulturális élményekben is részesülhetett. A mottó így hangzott: Ad fontes! - Vissza a forrásokhoz! Gáncs Péter püspök a nyitóáhítatban a missziói parancs első köréről, a családról beszélt (5MÓZ 6,20-21). Fontos, hogy a nemzedékek között legyen párbeszéd, hangozzanak el kérdések, bizonyságtételek a Jézusban kapott szabadításról. A szárazdi misszió vezetője, Orbán Attila hangsúlyozta Isten akaratának cselekvését (Jn 7,14-18) és a személyes életpélda fontosságát, amelybe beletartozik például a pornókép levétele a műhely faláról vagy az imádkozás a kocsma bezárásáért. Hulej Enikő azt a gyötrő kérdést feszegette, hogy miért vétkezik a megtért ember (Ézs 63,17-19), és biztatott, hogy bátran boruljunk oda újra a Krisztushoz (Zsid 4,14-16). Deák László szerint, bár a világ igyekszik lefelé nyomni mindenkit, a hívő embernek az odafennvalókkal kell törődnie, és komoly harcot kell folytatnia a bűneivel szemben (Kol 3,1-6). Szeverényi János a záró igehirdetésben Hós 2,21 alapján figyelmeztetett: könnyen meg lehet tanulni, mit várnak el a jó kereszténytől, és lehet eszerint viselkedni úgy, hogy közben nincs ott a szívben az élő víz. A tapasztalat az, hogy nem tudunk megtérni, de az evangélium az, hogy Krisztus keresi az elveszettet. Az előadásokban először Endreffy Géza a zsidómisszió elkerülhetetlenségéről szólt. A kérdés sokakban indulatot gerjeszt, és a nagyhatalmak Kézről, amely beállította őt ebbe a munkába, a kézről, mely jó időben kell, hogy érintse a beteget, és a kezekről, melyek kapaszkodnak Istenbe és abba, aki „angyalt hoz az ágyukba”. Ki volt Philipp Melanchthon? - Keveházi László egyháztörténész szerint korának géniusza, Európa tanítója, komoly hívő, igeolvasó, imádkozó ember, az evangélikus egyház képviselője, Lutherrel együtt a reformáció meghatározó személyisége. Széli Bulcsú a konferencia mottójáról szólva kis történeti áttekintés után kulcskérdésként fogalmazta meg, hogy a sokféle forrás között megtaláljuk-e azt, amelyből az élet vize árad. Az Úrhoz való ragaszkodás a hit, a tanítás és a gyakorlat hármasában mérendő le. A zenei szolgálatok sorát D. Kiss Ildikó és az Éirí együttes nyitotta meg, akik ír keresztény dalokat adtak elő ír, angol és magyar nyelven, illetve a résztvevők kérdéseire válaszolva az ír kultúráról is beszéltek. (Add a kezed című lemezük a közelmúltban jelent meg.) Csákány Marianna Kárpátaljáról érkezett, és a Mindig veled, Uram című szólólemezén megjelent énekekből adott elő - több esetben a konferenciázókkal együtt. (Aki megvásárolja a CD-t, a kisgejőci magyar zeneiskolát támogatja.) Az orosházi Immánuel együttes, mely évente tíz-tizenöt szolgálatot vállal, dicsőítő keresztény rockzenét játszott nemcsak az első sorban ülő fiatalok, hanem az idősebbek örömére is. (Az együttesnek hamarosan megjelenik első CD-je.) Kulturális élményt jelentett Visky András Júlia című monodrámája, melyet kétszer ugyan megszakított a Piliscsabára zúduló vihar, ám a végét különlegessé tette, hogy Dér Denisa művésznő az áramszünet miatt meggyújtott gyertyák fényében maga köré gyűjtötte a hallgatóságot. A tanúságtételek, beszámolók során szó esett a felvidéki testvérek D. Kiss Ildikó és az Éirí együttes gazdasági-politikai szinten keresik a megoldást, pedig a megoldás a Krisztusra találásban van. Évek óta folyamatos ébredés van közöttük, egyre növekszik a Messiás-hívő zsidó gyülekezetek száma. A test és a lélek egészsége egyformán fontos - vallja dr. Koch Béla, aki háziorvosi praxisában szerzett tapasztalataiba engedett betekintést, s aki a szaktudás mellett - tapintatosan persze - az igét és az imádságot is alkalmazza munkájában. Kulcsár Zsuzsanna kórházi lelkigondozó főleg a koraszülött, szervátültetésre váró babák, kisgyermekek közötti szolgálatáról beszélt: a helyzetéről, a teremtésünnepről, valamint a börtön-, a net- és a külmisszióról is. A záró istentisztelet különleges mozzanata volt a személyes áldás az Evangélikus Missziói Központ munkatársaira: Szeverényi János, Szeverényi Jánosné, Győri Gábor Dávid, Hulej Enikő és az ő helyére érkező Erdészné Kárpáti Judit kapott különkülön igei útra bocsátást. ■ H.E. A konferencián készült hangfelvételek július végétől letölthetők: http://misszio.lutheran.hu. !► Folytatás az 1. oldalról Gyakran megemlítettem már cikkeimben a különböző ezoterikus tanítások elborzasztó mértékű pusztító munkáját, melyet nem túlzás a kommunizmus rombolásához hasonlítani. Mert annak helyét, amit kilúgoztak egy istentelen rendszer prófétái, most betöltik a legkétesebb eredetű misztikus zagyvalékok, totális mentális zűrzavar a fejekben, önzés a szívekben, a lélek meg valahol a senki földjén szárnyal, nem lelvén a valódi utat és pásztort, „víz nélküli helyeken bolyong nyugalmat keres, de nem talál”. (Vö. Mt 12,43) És ez azért van, mert az emberek ma sem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között - nem tudják eldönteni, mi a rossz, és mi a jó. (Vö. Jón 4,11) Sokan csak legyintenek, hogy ez ma már mindenkinek mást jelent, mert ez „szubjektív”. Kedves testvérek, már hogyan lehetne „magánügy”, hogy mi a rossz, és mi a jó? Ha valaki kéjjel öl, azt persze nem mondanánk jónak, holott a szadista gyilkosnak ez jó, sőt maga a „boldogság”. Szóval mindjárt nem is olyan egyéni ügy, ugye? Jézus nem véletlenül figyelmeztet: „...legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok”, mert belopóztak közénk bizonyos emberek: sarlatánok és tévtanítók, akik összevissza beszélnek, miközben „káromolnak mindent, azt is, amit nem ismernek”. (Mt 10,16-17; Júd 4.8.10) Disznók ezek, akik a lábukkal tapossák szent gyöngyeinket. S nem is tudják, hogy valójában az álmainkon lépdelnek... ■ Andriska János Egymás mellé szegődünk... Beszélgetés a Kongói Evangélikus Egyház külügyi referensével ► Az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) tagjai évek óta reménykedtek abban, hogy egyszer Kongóból is érkezhet vendégük a rendszeresen megrendezett nyári konferenciájukra. Idén ez megvalósulhatott. Ezúttal sem betegség, sem vízumproblémák nem állták útját annak, hogy a kezdőnapon, július 8-án Jean Claude Masumbuko Ley a tartsa az alkalom nyitó előadását Piliscsabán. A negyvennégy éves közgazdász a konferencia témájáról beszélt, arról, hogy Isten népe milyen módon lehet „békekövet” a világban.- Masumbuko úr! Ön egy olyan országból érkezett, amely évtizedek óta polgárháborúktól, törzsi viszályoktól hangos. Ugyanakkor abbéli hitét, meggyőződését osztotta mega jelenlévőkkel, hogy a keresztény egyház tanúságtétele átformálhatja a kongói társadalmat...- Nagyon örültem a konferencia témájának. S annak, hogy az előadásra való felkérés hazám valóságával való szembenézésre kényszerített. Mégis azzal kezdtem a beszédemet, hogy ma már nem élünk izoláltan egymástól, ezért nem tehetjük meg, hogy ne figyeljünk oda egymás örömeire és bánatára. Az én országom gondjai egész Afrikát érintik. S az én kontinensem terhei rá kell, hogy nehezedjenek az európai keresztény testvérek szívére. Ahogyan az én szívemre is ránehezedik, hogy míg nálunk zsúfolásig telve vannak, addig például Németországban üresek a templomok. Ott is, de itt Magyarországon is hiányoznak a gyülekezetekből a középkorúak. Hol van Krisztus népe? Az előadásomat Jézusnak a Hegyi beszédben elhangzó, két jól ismert kijelentésével kezdtem. „Ti vagytok a föld sója”, „a világ világossága”. Betölti-e vajon az egyház, Krisztus népe ezt a feladatát? Önkritikát is gyakoroltam. Szomáliát leszámítva olyan afrikai országokban van konfliktus, ahol erős a kereszténység. Szomorú, hogy míg sok lelkész, gyülekezeti tag elszántan küzd a békesség megteremtéséért, sok - magát hívőnek tartó - ember áldozatául esik az egymásnak feszülő politikai erők piszkos játszmáinak. Én magam is hallottam olyanokról, akik „keresztény" létükre gyilkoltak, fosztogattak, erőszakoltak meg asszonyokat, és hurcoltak el ártatlan gyermekeket nálunk Kongóban. A gonosz hatalma szörnyű, ha tombol. Ám hiszem, hogy gátat szabhatunk neki.- Ilyen nagy hatalmuk lenne Afrikában az egyházaknak?- Nagy hatalma a Szentléleknek van - mindenütt. Az egyházak természetesen Afrikában sem irányíthatják a gazdasági életet, sem nem befolyásolhatják a politikát. A gazdasági szakembereket és a politikusokat azonban annál inkább! Az egyház transzformáló ereje ebben van: az igehirdetésben, Krisztus hirdetésében, amelyen keresztül az Isten munkálkodik. A Római levélből is idéztem előadásomban: „... ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata..’.’ (12,2) A társadalom magától nem fog változni, de a megtért emberek igenis átalakíthatják a világot.- Ezért beszélt Piliscsabán kétféle békességről, idézve a norvég Johan Gattung tudós szociológus elméletét?- Különbséget kell tenni „negatív békesség” és „pozitív békesség” között. Az előbbi csupán a rossz hiánya. Nincs háború, nincs konfliktus. Az utóbbi azonban sokkal több, valami jónak a meglétéről árulkodik. Arról, hogy például egy háborús övezetben nem csupán a harcok szűntek meg, hanem helyreállt a rend, igazságosság, bizalom uralkodik.- Konkrétan Kongóban milyen szerepük van az egyházaknak e „pozitív béke” megteremtésében?- Mielőtt erre a kérdésére válaszolnék, azért hadd mondjam el, hogy Kongó hatalmas ország. A gyerekeknek úgy meséltem, hogy ha Németországot, Norvégiát, Franciaországot meg Belgiumot összeraknánk, akkor kapnánk egy olyan óriási területet, mint amekkorán a hazám fekszik. Ekkora országról nem lehet egységesen beszélni. Így árnyaltabban fogalmazok tehát: Kongónak vannak háborúval sújtott övezetei is. Itt az egyházak feladata egészen konkrét. Segíteniük kell a helyreállításban. Akik arra kényszerültek, hogy elhagyják otthonukat, hadd tudjanak ismét letelepedni. Ez természetesen nem kizárólagosan az egyháztagok feladata, sőt. Ám az áldozatok lelkigondozása már kifejezetten a hívő emberek küldetése. Evangélikus gyülekezeteink a Ruandához közel eső területeken, a menekülttáborokban szolgálnak. Ezenkívül a hadiárvákkal is foglalkozunk. Ebben nagy segítséget jelent a magyar külmisszió évenkénti adománya, amiből száz-százötven gyermek taníttatását tudjuk fedezni.- Említett egy megdöbbentő adatot: mivel Kongóban nem ingyenes az oktatás, mintegy négymillió gyermek marad képzés nélkül...- Tudja, azért vagyok szomorú, mert Kongó lehetne a világ egyik leggazdagabb országa. Földünk mérhetetlenül nagy mennyiségben rejt ásványi kincseket. Nálunk szinte minden megtalálható: arany, réz, gyémánt ... Mi vagyunk a világ legj elentősebb tantálexportőre. A kongói családok jövedelme ugyanakkor napi egy dollárt, kétszáz forintot sem tesz ki. Mély szakadék húzódik a nagyon gazdagok vékony rétege és az átlagemberek nagyon szegény világa között. Nem beszélve azoknak a leszakadásáról, akik a háború miatt testi fogyatékosokká váltak, tehát munkaképtelenek vagy kicsiny gyermekek, akik gyakran szülők, rokonok támasza nélkül maradtak.- Ön is korán árván maradt, mégsem beszélt erről keserűen.- Szüleim még gyermekkoromban meghaltak betegségben. Rám ugyan gondot fordítottak a rokonok - iskolába küldtek, kollégiumban lakhattam -, de mindaz, amin keresztülmentem, szembefordított Istennel. Eredetileg katolikusok voltunk, jártunk misére, de anyám halála után hallani sem akartam az egyházról. Már egyetemista voltam, amikor egyszer az utcán mellém szegődött egy, a családunk által régebbről ismert evangélikus lelkész, és kérdezte, hogy nem kísérném-e el a templomába. Tetszett, hogy nem erőszakoskodik. Nem akarta, hogy evangélikus legyek, nem térített teljes gőzzel. Csak mellém lépett, elhívott. Attól kezdve rendszeresen jártam a gyülekezetbe, s megkérdeztem, mit kell tennem, hogy evangélikus lehessek. Semmit - válaszolta -, higgy és üdvözülsz. De aztán a kérésemre odaadta Luther Márton Kis kátéját is. Azt megtanultam, vizsgáztam belőle, megkonfirmálkodtam. És most ebben az egyházban szolgálok. Azokkal a külföldi partneregyházakkal tartom a kapcsolatot, amelyekkel együtt járunk az Úr útján. Engem, az árva gyereket ezen a lelkészen keresztül keresett meg az Isten, hogy én is mások mellé szegődjek, és Krisztushoz kísérjem őket. ■ B. Pintér Márta
