Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-10-31 / 44. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2010. október 31. *• 13 Elevenedő gyülekezeti közösség és a közösségépítő lelkész Jézus, szedd le a fügét, kérlek! A gyülekezeti élet megújulási lehetőségeinek, illetve a lelkészi szolgálat eredményességének kérdéskörét járja végig többféle szempontból az a tanulmánykötet, amelyet A közösségépítő lelkész címmel ez év nyarán jelentetett meg a Luther Kiadó. A zömében evangélikus lelkészek dolgozatait egybegyűjtő, de hangsúlyosan nem csak lelkészeknek készült gyakorlati teológiai kézikönyv Szabó Lajos teológiai tanár szerkesztői munkáját dicséri. A lelkészi hivatás mai értelmezését és az ezzel összefüggő gyakorlati teológiai kérdéseket sokszínűén, ugyanakkor jól követhető irányvonal mentén fejti ki a gyűjtemény, melynek révén egy izgalmas és bátor vállalkozás részesévé válhat az olvasó. A kötet sajátossága és aktualitása, hogy összegezni kívánja a tíz éve elindult hatodéves gyakorlati képzés eddigi eredményeit és tanulságait, megszólaltatva olyan lelkészeket, akik e képzésben mentorként működtek közre, illetve lelkészjelöltként vettek részt az elmúlt években. A kézikönyv első fejezetében őszinte értékelést olvashatunk a mentorrá válás spirituális értelemben vett folyamatáról éppúgy, mint a mentor és a lelkészjelölt kapcsolatának bibliai előképeiről, fejlődési fázisairól, de külön hangsúly kerül a lelkészjelöltet befogadó gyülekezet szempontjaira és felelősségére is. A lelkészi élet nehézségeit és problémáit mint csomópontokat megvilágító második fejezetet a pályakezdő lelkész helyzetének feltérképezése indítja. Telitalálatnak tűnik, hogy az erről szóló személyes hangú írást egyházunk egyik püspöke készítette. A szolgálatukba most induló és hivatásuk nehézségeivel először szembesülő fiatal lelkészkollégák számára különösen biztató és bátorító lehet, hogy problémáikkal nincsenek egyedül, azok az előttük indult szolgatársak számára sem ismeretlenek. A lelkész lelki életének összefüggésében a spirituális önismeret és a szolgálathoz szükséges napi erőforrások - úgymint a csend, a gyülekezet, a család és a testi-lelki egészség - megtalálására kerül a hangsúly. A lelkészi élet krízis- és konfliktushelyzeteit illetően pedig a másik emberhez vezető út építésének lehetőségeit vázolják fel a szerzők. A lelkészi kompetenciákat csokorba gyűjtő harmadik fejezet a lelkipásztori munkára és az egyházi életre vonatkozóan a megújulási készség fejlesztését tekinti kiindulópontnak. Hogyan és milyen eszközökkel közelíthetünk ma az emberek felé missziói lelkülettel? Megtanulható-e a lelkigondozás? A lelki és mentális egyensúlyvesztés megelőzésében milyen funkciót tölthet be egy-egy gyülekezeti közösség? A KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ LELKÉSZ : és nem lelkészeknél: Izgalmas szempontokra mutat rá a szpszéki szolgálat alapkérdéseit tárgyaló tanulmány: Mitől releváns egy igehirdetés? Hogyan alakítja az igehirdetői megszólalást lehetővé tevő, semmiképpen sem üres gyülekezeti csend magát az igehirdetést úgy, hogy az igehallgatóban az értékes idő benyomása alakuljon ki? A gyülekezet egészének kooperatív feladata mégis a hit továbbadásának lehetőségeit tárgyaló dolgozatokban kerül elő különleges hangsúllyal. Nélkülözhetetlen ebből a szempontból a család szerepe, illetve a szülőgyermek kapcsolat mélységének megfelelő, biblikus kifejezése egyaránt. Végül még ugyanebben a részben olvashatunk tanulmányt a lelkészi munka mérhetőségének nyilvánvalóan nem új, de az elmúlt években talán kissé elhanyagolt kérdésköréről: mi az, ami mérhető, illetve mihez kezdjünk az eredményekkel? „Nem Isten munkájának hatékonyságát mérjük akkor, amikor a lelkészi munkát próbáljuk mérhetővé tenni” - szögezi le gondolatmenetének elején a szerző. Logikailag jól kapcsolódik az előzőekben leírtakhoz a lelkészi tevékenységeket áttekintő negyedik fejezet, mely a látogatástól és családsegítéstől mint lelkészi életformától elindulva a kazuális szolgálatok lehetőségeinek és kísértéseinek, illetve a diakónia szinte minden teológiai diszciplínát érintő üzenetének és gyakorlatának tárgyalásán át egészen a gyülekezetvezetés módszertanának műhelyéig vezeti az olvasót. Külön színfoltot jelent mindezeken túl az egyházvezetői látogatás és vizsgálat, az úgynevezett canonica visitatio újraélesztésének és újraértelmezésének átgondolása, mely magában foglalja a Déli Egyházkerületben az elmúlt két évben megtartott vizitációk tanulságait is az egyházvezető szemszögéből. A növekedés kulcsfogalma köré épül a befejező, ötödik fejezet, amely a gyülekezet létének e fontos eleme felől közelít a tervszerű közösségépítés, a gyülekezeti gazdálkodás, valamint a következő nemzedék iránti felelősség ügyéhez. Eszerint a múltba nézés vagy - ami még veszélyesebb - a körülményekre hivatkozó passzivitás helyét az előretekintő, tervező, ötletgazdag viszonyulásnak kell átvennie. Külön problémát jelent ebben a tekintetben a vallások és kultúrák piacának fogyasztói szemléletet erősítő hatása. Éppen ezért elengedhetetlen a jó gyülekezeti menedzsment éppúgy, mint a mai információs társadalom eszközeit, illetve a különböző médiumok kínálta lehetőségeket hatékonyan felhasználó, korszerű egyházi kommunikáció. A felsorolt szakterületek hatékony működtetéséhez pedig nélkülözhetetlen a gyülekezeti közösségen belüli nem lelkészi, szakértői háttér. Ezeken a pontokon válik tehát egészen nyilvánvalóvá annak fontossága, hogy a közösség tagjai is kooperatívan és aktív módon kapcsolódjanak be a napi munkavégzésbe. Komoly segítséget jelenthet ez a kézikönyv lelkészeknek, felügyelőknek, presbitereknek és gyülekezeti tagoknak a gyülekezeti élet sokféle dimenziójának közös átgondolásában, formálásában és megélésében, melyek - emberi oldalról - feltétlenül szükséges lépések a közösség megújulása érdekében. ■ Smidéliusz András A közösségépítő lelkész. Gyakorlati teológiai kézikönyv lelkészeknek és nem lelkészeknek. Szerk. Szabó Lajos. Luther Kiadó, Budapest, 2010. Ára 1980 forint. A hónap könyve - októberben a Luther Kiadótól 30% kedvezménnyel Dr. Muntag Andor: Jób könyve Vásárolja meg a hónap könyvét kedvezményesen! Eredeti ára: 1600 forint. http://bolt.lutheran.hu/ E-mail: kiado@lutheran.hu Fax: 1/486-1229 1085 Budapest, Üllői út 24. Isten kegyelméből tizedik éve végzek lelkészi szolgálatot, sok mindent láttam, hallottam és átéltem, mégis mellbe vágott feleségem kifejezése: „Sokszor nem rendeltetésszerűen használják a lelkészt!” Milyen jól összefoglalta mindazt, ami gyakran engem - és valószínűleg még sok lelkészt - nyomaszt! Mit jelent mindez? Egy lelkész - miként számos más foglalkozású ember is - olykor számot vet magával: megáll egy kicsit, és elgondolkodik azon, hogy merre tart az élete, hogyan végzi a hivatását. Ez nálam is rendszeresen megtörténik, és ilyenkor néha rossz, szorongató érzés van bennem: nem úgy teltek el napok, ahogy szerettem volna, nem úgy teltek el alkalmak, ahogyan kellett volna. Vajon miért? 2008 őszén - amikor az orosházi gyülekezetben az igazgató lelkészi szolgálatom kezdődött, és először tettem le gyülekezeti munkatervet az asztalra - a következőképpen fogalmaztam meg az egyik célomat: „A következő évek feladata lesz a látogatások és a lelkipásztori beszélgetések igazi céljának megértetése gyülekezetünk tagjaival. Természetes, ilyen alkalmakon fontos egymás jobb megismerése, beszélgetés a mindennapi élet dolgairól, de még inkább Krisztus-központúvá szeretném tenni ezeket az órákat. Ez egy tanulási folyamat a gyülekezet részére is, hiszen sokan félreértik akár a látogatás célját, akár a lelkész szerepét a gyülekezetben. Nem ritkák a lelkész felé az olyan kérések, amelyek egyáltalán nem tartoznak a feladatai közé, és azok esetleges teljesítése az evangélizációtól veszi el az időt és az energiát. (Sajnos egyesekben több lelkigondozói beszélgetés alkalmával sincs meg az igazi vágy a gyógyulás után, így a beszélgetés céltalan egy helyben topogássá válik....)Egyszóval: látogatni, beszélgetni, felkészíteni és közben valóban Krisztust vinni az otthonokba és a szívekbe!” Két év telt el, amióta ezeket a sorokat írtam, de még mindig aktuálisnak tartom. Sőt... Azt vallom, hogy egy lelkésznek arról kell beszélnie egy gyászolónak, amit senki más nem mond el; azt kell elmondania egy fiatalnak, amit senki mástól nem hall; azzal kell vigasztalnia egy beteget a kórházban vagy magányost otthonában, amit nem fog hallani a - végtelenül kedves és megértő, de hitetlen - szomszéd nénitől. Lelkészként fel tudunk-e így lépni? Várnak-e tőlünk egyáltalán ilyen üzenetet vagy bármi mást, mint a kedves, szívesen beszélgető szomszédtól? Ézsaiásról tudjuk, hogy finom modorú, művelt ember volt, bizonyára szépen tudott volna társalogni bárkivel az időjárásról vagy bármi másról. Megértőén nézett volna mindenkire ez a kedves próféta, de akkor ki mondta volna el ezeket a szavakat: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg a láng nem éget meg” Ki rázta volna fel az Ézsaiásra bízott üzenettel a múltba révedő, elkeseredett embereket? „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókatfakasztok” Ez az igazi üzenet, amelyet a lelkésznek az otthonokba és a kórházakba vinnie kell! Az evangélium üzenete nem természetes, nem közismert mindenki előtt, s nagyon kevesen élnek az erejéből. De mi tudjuk, hogy mit jelent Istennel élni, mit jelent belé kapaszkodni, mit jelent megtapasztalni az ő szeretetét! Ki mondja el mindezt, ha nem mi?... Nem is tudjuk, mennyit veszítünk, ha az evangélium helyett pusztán a betegségekről, az időjárásról beszélgetünk, vagy végigrágjuk a múltat, anélkül hogy a jövő felé fordítanánk az arcunkat. Sokszor ülnek előttem szomorú, elkeseredett emberek. Látszik, hogy szenvedéssel van tele a lelkűk. Sajnálom őket. A beszélgetés első fele szépen lemegy, elmondja bánatát, szomorúságát. Eddig ezt bárki meghallgathatta volna, aki felé megvan a bizalom - s biztos elmondta már sok kollégájának, rokonának... S most jönnék én, a lelkész, megszólalnék, s jönne mindaz, amit én képviselek, és Isten kegyelméből adhatok... de ez már nem kell... az ember csendben feláll, és félútról - félmegoldással, amely inkább semmit nem oldott meg - hazamegy. A szavam, a kincsem a zsákomban maradt... pedig nálam volt a feloldozás és az úrvacsora ajándéka. Nálam volt, még ha nem is az enyém, hanem én is kaptam, de megkaptam, amikor lelkész lettem. A Deák téri oltárnál Harmati püspök úr ezt mondta nekem: „Testvérem az Úrban, Deák László! Az Úr Jézus, aki elhívott téged az evangélium szolgálatára, maradjon veled mindvégig. Én pedig Krisztus Urunk parancsa alapján, amellyel elküldte apostolait az evangélium hirdetésére, reád bízom az egyház hivatalos igeszolgálatát, felhatalmazlak és kötelezlek az ige hirdetésére és a szentségek kiszolgáltatására, és küldetek, hogy hirdesd az evangéliumot minden teremtménynek: az Atya, Fiú, Szentlélek nevében!” Valahol itt van a lényeg, itt van a rendeltetésszerű használat: az evangélium hirdetése, a szentségek kiszolgáltatása... Tudom, a számítógépen is össze lehet adni két számot, de értelmes dolog lenne, ha csak erre használná valaki? Igen, jó egy modern autó arra is, hogy megóvjon az esőtől, de érdemes csupán azért autót vásárolni, hogy nagy esőben beleszálljunk? Olyan mindez, mintha Jézust arra kérték volna, hogy ássa fel a béna ember kertjét vagy szedje le a fügét a fájáról. Az is jó, és az is segítség, amíg újra fel nem veri a gaz... De mennyivel többet adott Jézus, amikor az Isten országáról beszélt! Érdemes a lelkésztől elkérni azt, ami alig ér valamit, és nála hagyni az igazi orvosságot és a teljes gyógyulás áldott lehetőségét? Érdemes lelkileg kiengedni egy jónak tűnő beszélgetés után a teljes lelki gyógyulás helyett? Jézus - még a legnehezebb helyzetben, Pilátus előtt állva is - ezt mondtá: „Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra’.’ A lelkész is ezért jött, ezért szólította meg az Isten. Nem kevesebb a mi küldetésünk sem! A kérdés az, hogy a gyülekezet képes-e élni ezzel. ■ Deák László HIRDETÉS Erőnlétünk A felügyelők országos találkozójának programja • Révfülöp, november 5-7. Program Péntek: 18.00: Vacsora • 18.30: Köszöntő - Prőhle Gergely országos felügyelő ♦ 18.40: Nyitóáhítat: A múlandó erő (Sámson) - Ittzés János püspök ♦ 19.10: Előadás■. Egészségünk és egészségügyünk állapota - dr. Cserháti Péter helyettes államtitkár, Nefmi Szombat: 8.30: Reggeli ♦ 9.00: Laudes - ifj. dr. Hafenscher Károly ♦ 9.30: Közkívánatra a választási előkészületekről, a törvény és a gyülekezet-lélektan szempontjából - Mészáros Tamás és iß. dr. Hafenscher Károly ♦ 11.00: Előadás: Közösségek és egészség - dr. Székely András, a SOTE Magatartástudományi Intézetének munkatársa ♦ 12.30: Ebéd ♦ 14.00: Előadás: Egyházunk erőnléte. A szociológiai kutatás eredményei - dr. Fábri György és dr. Fábri István • 15.00: Fórum, vita • 18.00: Vacsora ♦ 18.30: Áhítat: A küldetés ereje (Dávid) - dr. Fabiny Tamás püspök Vasárnap: 8.30: Reggeli ♦ 9.30: Záró istentisztelet: A felülről kapott erő (Pál) - Ittzés János püspök • 12.00: Ebéd A találkozó péntek este vacsorával kezdődik, és vasárnap ebéddel zárul. A változtatás jogát fenntartjuk. Kedvezményes részvételi díj: 5000 Ft. Jelentkezni a revfulop@lutheran.hu e-mail címen lehet október 29-ig.
