Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-10-31 / 44. szám
2 n 2010. október 31. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio REFORMÁCIÓ ÜNNEPE - ZSOLT 36,6-10 Lendületet adó imádság oecumenica Urunk, Istenünk, hálát adunk neked azokért a kincsekért, amelyeket a reformáció alkalmával újra elénk adtál. Köszönjük, hogy evangélikus tanítványaidként örömmel vallhatjuk, hogy egyedül Jézus Krisztus a mi megváltónk, egyedül a Szentírás az a biztos alap, amelyből megismerhetünk téged, egyedül a hit által állhatunk meg előtted, és egyedül a kegyelem életünk megtartója. Köszönjük neked, Istenünk, ezeket felismeréseket, s add, hogy ne pusztán szánkkal valljuk őket, hanem ezek szerint is éljük napjainkat. Istenünk, valljuk, hogy egyedül a Szentírás életünk egyetlen zsinórmértéke. A te szavad int és figyelmeztet, ha tévúton járunk, de vigasztal, bátorít és erősít is minket. Kérünk téged, add nekünk továbbra is tisztán igédet. Rengeteg tévtanítás vesz körül minket, ne engedd, hogy testvéreinket megtévesszék hamis próféták, és hogy elforduljanak igédtől. Imádkozunk a lelkészekért is. Add, hogy tisztán, a Szentírás alapján és a Szentlélek tüzével hirdessék igédet. Istenünk, a Szentírásból tudjuk,, hogy egyedül Jézus Krisztus a mi megváltónk. Kérünk téged, ne engedd elfelednünk, hogy számunkra ő az élet forrása. Add, hogy ne pusztán a Szentírásban szereplő személyként találkozzunk vele, hanem ma is élő Úrként, aki jelen van életünkben, és igéjével vezet minket. Add, hogy életünk minden percében rá figyeljünk, őt kövessük, és egyedül benne bízzunk! Istenünk, kérünk téged, adj nekünk élő hitet. Tudjuk, hogy nekünk nincs semmi másunk, amivel eléd járulhatunk, csak a tőled ajándékba kapott hitünk. Olykor talán nem több, mint egy pislákoló gyertyaláng, de köszönjük, hogy te vigyázol rá, és megerősíted. Add, hogy mi is mindennél értékesebbnek tartsuk, hogy megismerhettünk téged, és élő hittel közeledhetünk feléd minden napon. Urunk, tudjuk, hogy kegyelemből, hit által van üdvösségünk. Mi sem a magunk jó cselekedeteiben bízunk, hanem egyedül a te kegyelmedben. Könyörgünk, add, hogy átéljük és megtapasztaljuk a te kegyelmed csodáját, hittel megragadjuk, és ebbe kapaszkodva menjünk az örök üdvösség felé. Urunk, kérünk, add, hogy a reformáció ne csupán egy múltbeli esemény legyen egyházunkban, hanem ma is életünk meghatározó történése. Kérünk, adj erőt gyülekezeteidnek, hogy meg tudjanak újulni, és boldog reménységgel adják tovább az evangéliumot! www.myluther.hu Reformáció napja legyen az imádság ünnepe ebben az esztendőben. Imádságunk kiindulópontjaként vesszük, meditációs anyagaként szívünkben forgatjuk, lendítő erejeként tapasztaljuk és mozgatórugójaként élvezzük a Szentírás imakönyvéből az ősi imádságot, Dávid zsoltárát. Hálát adunk - ez nem csupán egy-egy köszönő mondat valamiért, amit előre kalkulálva vagy váratlanul, meglepetésként kaptunk. A hálaadás egyfajta látásmód, sőt életforma. A hit szemével ugyanis mást látunk, mint puszta szemünkkel. Szemünkkel azt látjuk, hogy égig ér a gonoszság, torkunkig elleptek már a gondok, s leginkább panaszkodásra van okunk. Ha leltárt készítünk a magunk életéről, biztos, hogy van okunk keserű mondatokra. Ha körülnézünk a mai magyar valóságban, akkor is sok rosszat tudunk elmondani, s ezt most megsokszorozza az a katasztrófa, amelynek hatása ma még beláthatatlan. Mi mégis hálát adunk azért, mert a hit szemével meglátjuk: van okunk a hálaadásra. Mert bár számtalan tény ad okot elkeseredésre, mindent felülmúl Isten szeretete és hűsége. Három ponton is emlékeztet a zsoltáros, miért van okunk hálát adni. Először arról énekel: „Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek..!’ Mi azt látjuk, minden relatív. Az igazság is változik; amit igazságként kimondunk, nem mindenkinek az igazsága. Ami az egyiknek igazság, a másiknak hazugság. Sokan visszhangozzák ma is Pilátus cinikusnak tűnő kérdését: mi az igazság? A sok igazságtalanság miatt csalódott, a fél- és viszonylagos igazságok világában biztos pontot nem találó ember, ha igényesen és jó helyen keres, rá-Idén kivételes módon vasárnapra esik a reformáció ünnepe. De ne felejtsük el azt sem, hogy a Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnaphoz érkeztünk. Ennek lekciójához (Fii 1,3-11) és a heti igéhez (2Kor 6,2) kapcsolódik énekünk, a Ne hagyj elesnem, felséges Isten (EÉ 79): könyörgés, hálaadás, bizalom, hogy a bűnös ember Krisztus megváltása által kegyelembe részesül. A mindenfelől kísértésekkel körülvett ember könyörög azért, hogy Isten gyermeke tiszta lehessen. Nagybánkai Mátyás bűnbánati éneke a 71. zsoltár átköltése, a bibliai szöveg krisztianizált változata, a zsoltár Krisztusig eljutó parafrázisa: „Hozzád menekülök, Uram, ne szégyenüljek meg soha! Ments meg szabadíts meg irgalmasan!” - „Ne hagyj elesnem, felséges Isten, keserűségemben! / Te szent Fiadért légy segítséggel...” Az eredetileg tizenöt versszakos ének szerzője a versfők összeolvasása alapján Nagybánkai (más változatban: Nagybáncsai) Mátyás, aki 1575. pünkösd havának első hetében írta énekét. A könyörgés 1579-től kezdve a 19. század elejéig szinte valamennyi evangélikus és református gyülekezeti énekeskönyvben szerepel. A szerzőnek ezenkívül még három versét ismerjük: bibliai históriát szerzett Józsefről, históriás éneket Hunyadi Jánosról és vigasztaló énetalálhat az Isten igazságára. Erre a hatalmas, rendíthetetlen igazságra. Nincs máshol, nincs másnál. Ez nem a jog, nem az érdekek igazsága, ez a kegyelem, a jóság és a szeretet igazsága. Uram, igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek... „...ítéleteid, mint a nagy mélység..!’- folytatja a zsoltáros. Tudjuk, milyen végzetes helyzetek adódnak felszínes ítéleteinkből. Tudjuk, hogy hány embert tesz tönkre mások - akár „illetékeseké” is - megalapozatlan ítélete. Isten ítéletei mögött ott van minden ismeret, sőt a mindent tudás mélysége. Nem látszat szerint dönt, nem a felszínt ismerve ítél. Nem is csak az éles logika igazsága szerint, hanem szíve szándékának, jóságának fantáziagazdag indulata szerint is. Ez az igazi mélység. ítéleteid, Uram, mint a nagy mélység... „...embert és állatot megtartasz...” - hangzik a folytatás. Hálaadásunk végső oka ez. Bár halálra vagyunk ítélve, s az elmúlás felé vándorolunk az első lépésünktől kezdve, mégis tudhatjuk, megtartó Istenünk van. Megtart, ha sodor az ár, megtart, ha zuhanunk, megtart, ha veszni látszik minden. Eljött, Jézusban emberré lett, s érkezését így jelentették be az angyalok: „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában’.’ (Lk 2,11) Isten életpárti. Embert és állatot te tartasz meg, Uram... Van miért hálát adnunk, s a hálaadás nem néhány mondat csupán, hanem a keresztény ember életformája! De a zsoltáros folytatja az áradó Isten-dicséretet. Elgondolkodik a benne és körülötte zajló eseményeken, és folyton csak ugyanoda tér vissza: dicséri az Urat. „Mily drága a te szereteted, Istenem!” Isten gondviselő jóságáról gondolkodik. Hát nem ezt taket a nyomorúságban élő emberek számára. A versekből kiolvasható adatok alapján annyit tudunk Nagybánkairól, hogy nagyszombati polgár, egyes vélemények szerint tanító vagy lelkész, 1575-ben már idős ember lehetett. Nagyszombat a 16. században érseki székhely volt, amelyben 1561-től a jezsuita rend is megtelepedett. Az ellenreformáció egyik fellegvárában folyamatos küzdés mellett a 16. században virágzó protestáns gyülekezet létezett. Énekünk nem a kétségbeesett ember kiáltása, hanem a bűnös, kísértések között élő, gyermekségétől fogva hívő ember meleg hangú vallomása: „...gyermeked vagyok, örökösöd vagyok” „mert csak tebenned bízom, Úristen, míg e testben élek”. A népszerű ének hatása kimutatható Balassi Bálint Kegyelmes Isten, kinek kezében életemet adtam kezdetű könyörgésében. Az ének népszerűségére és elterjedtségére mutat, hogy számos 16. századi ének hivatkozik rá nótajelzésében. Dallamát az 1744-es kolozsvári énekeskönyv lejegyzéséből ismerjük. Szlavóniai gyűjtésből a kanyargó dallam tisztább változata is megőrződött. Huszita eredetre mutat a 5,5,6 osztású versforma. Népzenei dallamvezetéssel rokon a második és a harmadik sor végződése közötti alsó kvintváltás. Érdemes megtanulnunk és gyakrabban énekelnünk ezt az igen értékes dallamot, amely ősi dallamkincsünkhöz tartozik. ■ H. Hubert Gabriella A VASÁRNAP IGÉJE pasztaljuk mi is? A megtartó Isten gondoskodó Úr. Megadja, amire valóban szükségünk van. Védelmet, az élethez nélkülözhetetlen anyagi javakat és a szintén létfontosságú örömöt. Van kihez menekülnünk, amikor a hullámok összecsapnak a fejünk felett. Van kihez fordulnunk, amikor sokan ellenünk fordulnak. Van kit megszólítani, amikor nincs válasz égető kérdéseinkre. A gazdag Istenről tanúskodik a magasztalás következő mondata. Gazdag létére szegénnyé lett értünk, hogy minket meggazdagítson - cseng a fülembe az apostoli mondat. Isten gyermekei a gazdag Isten gazdag gyermekei. Ez a gazdagság nem fejezhető ki semmilyen pénznemben, s nem jelent e világi kincseket. De jelent olyan értékeket, amelyek - szemben a világ múló javaival - maradandó gazdagságot hoznak. Olyat, amelyet rozsda és moly nem emészt meg. Olyat, amely az utolsó óránkon nem csúszik ki a kezünkből. A szeretet gazdagságát, a jóság kincseit, az irgalom bőségét, a békesség értékeit, az egymás iránti és Isten iránti tisztelet javait. „Dúslakodnak házad bőségében..!’ Majd így folytatja: „...örömöt árasztasz rájuk, mint patakot’.’ Az ár nem csak pusztítást hozhat. Isten örömmel árasztja el övéit. Nem kell lógó orral járnunk. Nem kell depresszióssá válnunk. Nem kell elcsüggednünk. Lehet örülni az Úrban mindenkor. A bizalom, a biztonság, Merre a biztonság? Fölöttem a levegő. Légnemű. Minden eszembe jut róla, csak az nem, hogy rátámaszkodjam. Ha stabilitást keresek, ösztönösen lefelé nézek, a földre. Jól megvetem a lábam. Szinte gyökeret verek. Nem hagyom magam kibillenteni. És ha nincs más irány? Ha hiába gyökereznék a földbe, nem tart meg? Ha hiába keresnék biztonságot, csak veszélyt látok körbe-körbe? Ha „mindenfelől, látod, Úristen, vagyok kísértésben”? Mindenfelől. Mintha szűkülne a kör, én a közepén. Körös-körül „kísértés” Egyre szorosabb, zártabb körben. Micsoda felismerése Luthernek, hogy a zsoltárok képei nyomán mindenki ráismerhet a saját „kísértéseire”! A tizenhatodik századi gyönyörű, erőteljes szöveg szerzője csakúgy, mint én, aki a 21. század első évtizedének végén morzsolgatom a 71. zsoltár szavait, vagy dúdolom a 79. ének dallamát. Mindenfelől „kísértés” Bármerre nézek, baj, ellenség, veszély, hiány és nyomorúság. Körülvesznek a bajok. Nincs hova nézni. Nincs kiút. Csak a lehetetlen, ami nem jutott volna eszembe. Fölfelé. Nem a föld a biztos, hanem a levegő. Nem a stabil, hanem a megfoghatatlan. A körülírhatatlan. Ami - aki - nem áll a rendelkezésemre, mégis mindig jelen van. Aki nem megfogható, szinte légnemű, mint a szél, mégis maga a legstabilabb bizonyosság. Mellettem van. Értem van. Nem talán, nem esetleg nem remeit reménység öröme ez. Csak Isten adhatja meg. Örömöt árasztasz rájuk, mint patakot... A hálaadás után érdemes, sőt szükséges mindezen elgondolkodni, fontos mindezt a szívünkbe és az értelmünkbe vésni. Végül adjon lendítő erőt ez a drága zsoltárimádság. Amikor lemerülnek életenergiáink, fogy az erőnk, lelassulunk, és a kiégés fenyeget, biztasson a zsoltáros szava: „Mert nálad van az életforrása..!’ A. magunk ereje csökken, a tartalékainkat is felemésztjük, de Istennél van erő- és energia-utánpótlás. Ő maga az élet forrása. A közelében újra erőre kaphatunk, újra megelevenedhetünk, újra lendületet vehetünk. Aki imádkozik - úgy tűnik -, mozdulatlan. Kezei össze vannak kulcsolva. Szeme sem pásztázza a környezetet - figyelme befelé fordul. Sokszor hang sem hallatszik: az imádság csendes műfaj. S közben hihetetlen erő árad, hihetetlen energia szabadul fel, s nem a lecsendesedés a folyamat vége, hanem a mozgósítás, az új lendület, mert az imádságban az erő Lelke árad... Az élet ajándékozója munkálkodik, az élet forrása tölt fel. A reformáció legyen az imádság ünnepe ebben az esztendőben. Imádságunk kiindulópontjaként vettük, lendítő erejeként tapasztalhattuk és mozgatórugójaként élvezzük a Szentírás imakönyvéből az ősi imádságot, Dávid zsoltárát. ■ Haeenscher Károly (ifj.) Imádkozzunk! Adj csöndet, Uram! Szólalj meg a csendben! Járd át szívemet szereteted örömével! Nyisd meg szívemet a hálaadásra, és lendíts az új életre! Ámen. CANTATE lem, hanem bizonyosan. „Hogy valakinek tebenned vagyon szíve bizodalma, / Az olyan ember meg nem szégyenül, mert te vagy oltalma.” Az olyan ember meg nem szégyenül. Semmi esetre sem - sugallja a szöveg. És ezt énekli „kísértések” szűkülő körének kellős közepén! Reformáció hetében hogyne jutna eszünkbe a barát, aki a tizenhatodik század vasba-aranyba öltözött biztonsága helyett, sőt ellen, fölfelé tekintett. Ott kereste az igazságot is, az oltalmat is és nem utolsósorban a békét. Mert nagyon sajátos ez a bizonyosság. Egészen speciális. Teljes belső meggyőződés - semmiképp meg nem szégyenül! -, de ez sohasem jelenti azt, hogy a kísértések körének kellős közepén jéghideg nyugalommal lehet fölfelé tekinteni, stabilitást és oltalmat keresve. Bizonyára dobogó szívvel, reszkető térddel vagy sűrű kérdőjelekkel lehet csak. „Ne essem kétségbe” - kéri az ének. Mert nagyon különös dolog a hit bizonyossága. Teljes, totális belső meggyőződés, amelyre az ember torkában dobogó szívvel bízza rá magát. Vesz egy nagy lélegzetet, és rátámaszkodik a szélre. Aztán csodálkozva élvezi megtartó erejét. ■ Szabóné Mátrai Marianna Ne hagyj elesnem, felséges Isten, keserűségemben