Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-10-10 / 41. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2010. október 10. 13 A reformáció havában... 3 egyéni javaslat 1 olvasói nyílt levélben Tanítványok közössége Néhány gondolat az induló presbiterképzés elé Miként a reformáció hármas tanítása - egyedül hit, kegyelem, Szentírás- egyetlen szóban - egyedül Krisztus- csúcsosodik ki, úgy e három javaslatom közös nevezője is Isten bennünk elvégzendő reformációja; azaz életünk helyreállítása, visszaalakítása, visszaformálása. Ösztönzésül dr. Béna Zoltán múlt heti vezércikke szolgált:,Ébredj, bizonyságtévő lélek! Misszióra, hitünk bátor megvallására, meghirdetésére biztat bennünket 18. századi énekünk... Erre az ébresztésre napjainkban is nagy szükség van, mert sokszor bizony alszik bennünk a hívő lélek.” (EvÉlet, október 3., 1. o.) Javaslataimat is ilyen léleképítő célból közlöm, mintegy nyüt levélként, minden evangélikushoz. 1. Legyen újra szent a kiadás előtt álló, pontosított fordítású Biblia, már a nevében is! A könyvek könyvének régi Károlifordítása a külső és belső címlapján is hirdette: Szent Biblia! S alcímében szerepelt a Szentírás kifejezés is, amelyből a „kijelentés” szó lett. Csak egyetlen indokom van: ha Isten szent, akkor az ő szava, kijelentett igéje is az a mi számunkra! Miért akarjuk ezt letagadni? Ha „gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által’.’ (2Tim 3,15) „Legyetek azért szentek, mert én szent vagyok!” (3MÓZ 11,45) 2. Szólaljon meg az interneten huszonnégy órában az evangélikus rádiómisszió on-line műsora! Ma már sok keresztény gyülekezet, szervezet - például a Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány (MERA) -, sőt magánszemély honlapján is elérhető evangéliumi tartalmú hanganyag. Egyházunk úgy is eleget tehetne Urunk ez utolsó, s máig vissza nem vont missziói parancsának: hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15), ha e világias világhálót is felhasználná éjjel-nappal e célra! A lélekmentés hatékony eszköze lehetne - elsősorban a fiatalokat elérve - a szóban, zenében, énekben elhangzó bizonyságtétel, Isten szeretetének evangéliuma! Egyházunk hivatalos, lutheran.hu szerverének bizonyára van olyan kapacitása, hogy az on-line rádió hanganyaga elférjen rajta. Egy felhívásra biztosan igen sokan felajánlanák meglévő hanganyagaikat. Ezt teszem most én is: személyes honlapomon több száz evangéliumi tartalmú igehirdetés, bizonyságtétel, előadás, ének stb. található MP3 formátumban. Lehetne a rádió neve - az új lógóval összhangban - például www.hal-e.hu. Meghallod-e a hal (= Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó) magyar nyelvű üzenetét? 3. Legyen Luther születésnapja a reformátorok ünnepe evangélikus egyházunkban! Az új Liturgikus könyvben is csak (a Szent Bibliában is szereplő) apostolok és evangélisták ünnepe szerepel, de már a régi Agendában is volt (igen helyesen) például bibliavasárnap, templomszentelési ünnep, aratási hálaadó ünnep stb.; sőt itt a legújabb, a teremtés ünnepe! November 10-én vagy az ezt megelőző vasárnap embereket - de nem mint bálványokat - ünnepelnénk, hanem Isten azon szent embereiért adnánk külön is hálát, akiket felhasználhatott egyháza visszaformálásában, a reformáció nagy munkájában; ők a reformátorok! Az ötszázadik évfordulóra is előretekintve nemcsak az ügyről, hanem annak hűséges szolgáiról is meg kellene külön emlékezni protestáns gyülekezeteinkben, éppen a saját épülésünk érdekében! „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz’.’ (Zsid 13,7-8) Mi pedig „bizony, koldusok vagyunk, ez az igazság!” Érdeklődve olvasnám e javaslataimról hittestvéreim véleményét is, ha ezeket a szerkesztőség is „megvitatandó tételeknek” tekinti. Hittestvéri üdvözlettel: ■ Garai András nyíregyházi presbiter (www.garainyh.hu) Sokféle elképzelés él arról, mit is jelent evangélikus presbiternek lenni. Van, aki úgy gondolja, presbiternek lenni családi-gyülekezeti tradíció. Már a nagyapa is az volt, folytatta az édesapa, most a fia van soron. Természetes, hogy a családból valaki ott van a presbiterek között. „Bérelt helyük” van... Van, aki úgy gondolja, hogy presbiternek lenni kitüntetés, az addigi egyházi pálya méltó jutalmazása, a templomba járás, a hűség díjazása a gyülekezet részéről. Aki kitartott a gyülekezet mellett, az megérdemli, hogy presbiter legyen... Van, aki úgy gondolja, hogy presbiternek lenni azt jelenti: azon kevesek közé tartozunk, akik valamit még csinálunk a gyülekezetben. Azt a néhány embert, akire lehet számítani, kinevezik presbiternek... Van, aki pedig úgy gondolja, hogy valamilyen tudása, képessége kiemeli őt a többiek közül, s ezt akarja „hasznosítani” a gyülekezet... Ma úgy tűnik, amikor a létszámcsökkenéssel egyfajta letisztulás is jár (hiszen a népegyházi keretek közül a hitvalló egyház felé tartunk), megváltozik a presbiterkép, átalakulnak az elvárások, újragondoljuk a funkciót. Sokféleképpen fogalmazhatunk. Én így: a presbiterek - tanítványok közössége. Akikbe a gyülekezet bizalmat helyezett, akiket a vezetés, irányítás, döntés feladatával bízott meg, azok tanítványok. Igaz rájuk az ige szava: akikre sokat bíztak, azoktól sokat kérnek számon. Tehát a megajándékozottságuk arányában nő a feladatuk, a felelősségük, a tennivalójuk. De az alaphelyzet nem változott: tanítványok, mint mindenki, aki elszegődik a Mester, Jézus Krisztus csapatába. S ebben a csapatban azután kiderül, ki milyen lelki ajándékot kapott arra, hogy szolgáljon. De bármilyet kapott is, nem mondhatja: „Én már mindent tudok, én már nem tanítvány vagyok, hanem tanító, mester, bölcs.” Tudjuk, hogy a hivatallal még nem jár bölcsesség... A bölcsesség kezdete az Isten félelme - tanít minket a Szentírás. Ehhez pedig a készségen, odaszánáson túl ismeretekre és tudásra is szükség van, hiszen Isten kinyilatkoztatta magát, azaz „rendelkezésünkre bocsátotta” a legfontosabb információkat. Úgy is, hogy igéjében Szentlelke által sugallta, szinte „tollba mondta” szolgáinak; úgy is, hogy Isten népe az évszázadokon és évezredeken keresztül összegyűjtött tapasztalatát adja tovább a következő nemzedékeknek, megismertetve velük Isten útját, akaratát. Egyházunk úgy döntött - sokak indítványa nyomán, az evangélikus presbiterek országos találkozójának (EPOT) hatására és a felelősséget érző szolgálattevők előkészítését követően -, hogy tudatos, rendszeres, szervezett presbiterképzést indít. Erre kerül most sor Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. Nem konferencia, nem eszmecsere ez, hanem képzés, ahol tantárgyak vannak, előadások hangzanak el, a résztvevők témákat dolgoznak fel, és a kurzus végén számonkérésre is sor kerül. Miért is fontos ez? Nagy a veszély egyházunkban, hogy a hitoktatás befejezésével megszűnik a tanítványi élet igazi jellemzője: a tanulás. Többször találkoztam lelkészi munkám során olyan testvérekkel, akik a saját szakmájukban jól képzett emberekként tevékenykedtek, nem egy esetben diplomájuk, sőt többféle végzettségük is volt, hitük ismeretében mégis megmaradtak - jobb esetben - a tizenegy-tizenkét éves konfirmandus szintjén. Presbiter testvéreink számára fontos cél, hogy elmondhassák Pál apostollal együtt: „Tudom, kiben hiszek.” Mert tud-e érdemben a gyülekezet vezető csapatában ügyködni az, aki nincs tisztában Isten kinyilatkoztatott szándékával, Isten országának működési módjaival, aki nem ismeri meg a történelemben Isten nagy tetteit, aki nem érti meg a reformáció örök életet jelentő felismeréseit, s aki nincs tisztában azzal, hogy miként él Isten népe, az egyház a helyi gyülekezetben és szerte a nagyvilágban? Ezért foglalkozunk a most induló presbiterképzésben a Szentírás könyveivel, az egyháztörténet folyamataival, hitvallásaink mai üzenetével, az egyházépítés nagy kérdéseivel, a misszió lényegével és az egyház életének alapos megismerésével. Presbiterek és a képzést végző előadók nem szégyellik, hogy felnőtt fejjel beülnek az iskolapadba. Mert tanítványnak lenni jó! Különösen az igazi Mester iskolájában, hiszen Krisztus tanítványaiként készülünk a presbiteri szolgálatra. ■ Ifj. dr. Hafenscher Károly HIRDETÉS Kedves Szolgatársam! Ha Isten is úgy akarja, ez év őszén a negyedik gyülekezetimunkatárs-képző tanfolyamot indítjuk november 26. és 28. között Piliscsabán. Három feladatra képezünk testvéreket. a) Azokat, akik a gyülekezeti tagokat látogathatják, és személyes kapcsolatot építenek velük, hogy szükség esetén segíthessen a gyülekezet a családnak vagy egyedül élő testvérünknek. A hívogatás és a biztatás szolgálata is hozzátartozik ehhez a feladathoz. b) Azokat, akik időseket keresnek fel, alkalomszerűen gondozzák őket, és lelki támaszt is nyújtanak nekik. Ügyeiket felkarolják. c) Azokat, akik lelkigondozói szolgálatra is vállalkoznak. Ez a feladat mélyebb emberismeretet, empátiát, hitbeli ismeretet és Bibliában való jártasságot tételez fel. Mindhárom esetben a gyülekezeti lelkész dönti el, ki milyen feladat végzésére alkalmas. Meggyőződésem, hogy a híveinkkel való aktív személyes kapcsolat építése nélkül gyülekezeteink tagjai közül sokan lemorzsolódnak. Egyedül a lelkész által ez a szolgálat kis hatékonysággal végezhető. Bizalommal kérem kedves szolgatársamat, szólítson meg gyülekezetében több testvért is, hogy tanfolyamunkon való részvételre biztassa, és később beállíthassa a munkatársi szolgálatba. Eddigi két tanfolyamunkon százötvenen végeztek mintegy negyvenöt gyülekezetből. Nagyon reméljük, hogy ez évben nagytiszteletűséged hívei közül is köszönthetünk résztvevőket. A tanfolyamot három alkalommal, három hétvégén tartjuk: az idei november 26-28-ai mellett jövőre a február és március utolsó vasárnapjához kapcsolódó hétvégén. Korhatár 18-70 év. A tanfolyam helye: Piliscsaba, Széchenyi utca 8-12. Az ellátás és a szállás költségeit az országos egyház vállalja. Útiköltség-térítést szükség esetén a helyi gyülekezettől kérünk. A tanfolyamon való részvételi díj: 3000 forint. Jelentkezés: az MEE Országos Irodája, D. Szebiklmre, 1085 Budapest, Üllői út 24. E-mail: kata.polyak@lutheran.hu. Jelentkezési határidő: november 10. A jelentkezéshez rövid életrajzot és lelkészi ajánlást kérünk mellékelni. A felvételről értesítést és programtervezetet küldünk. A jelentkezőket imádsággal és örömmel várja a munkatársak nevében is: D. Szebik Imre nyugalmazott püspök, tanfolyam vezető »AMI IGAZÁN LÉNYEGES, AZ A SZEMNEK LÁTHATATLAN« Indul az Evangélikus Országos Vakmisszió ► Ki ne ismerné Antoine de Saint- Exupérynek a feleimben idézett örök érvényű gondolatát, amelyet a kis hercegnek kell megtanulnia a rókával való találkozáskor? De vajon milyen lehet az élet, ha a világ, ez a minket körülvevő csodálatos világ a szemnek valóban láthatatlan? Milyen úgy élni, hogy az emberek, arcok, állatok, növények, tárgyak valóban csak hangokban, illatokban, érintésekben léteznek? Hála Istennek, ma már az élet minden területén jelen vannak a vakok és gyengénlátók beilleszkedését megkönnyítő eszközök, módszerek, intézkedések. Hangjelzéssel felszerelt közlekedési lámpa, beszélő számítógép, óra, telefon, tapintható (Brailleírásos) könyvek, vakbarát internetes oldalak - szinte felsorolni sem lehet a lehetőségeket, amelyek mind a látássérültek esélyegyenlőségét hivatottak elősegíteni, s amelyeknek köszönhetően a vakok mindinkább a világi társadalom egyenrangú tagjává válhatnak. De mi a helyzet a gyülekezettel? Részt tudnak-e venni látássérült evangélikus hívő testvéreink a gyülekezeti munkában vagy gyülekezeti alkalmainkon? Milyen lelki táplálékot fogyasztanak odahaza, van-e Braille- Bibliájuk, énekeskönyvük? Eljutnak-e egyáltalán az istentiszteletekre, s ha nem, mi ennek az oka? Hogyan tud a gyülekezet segíteni abban, hogy eljussanak? És talán az olvasóban is megfogalmazódik a legelső és legfontosabb kérdés: kik ők egyáltalán, és hányán vannak, milyen kapcsolatban állnak a gyülekezetekkel? Ezek a kérdések vezettek el egy új kezdeményezéshez, amely az evangélikus egyházban élő vakok és látássérültek felkarolását tűzte ki célul. Vakmisszió néven, országos szintű egyházi támogatással megkezdődött az érintettek számba vétele, igényeik felmérése, a segítségnyújtás megszervezése. Célunk, hogy minél több látássérült testvérünk kerüljön közelebb a gyülekezeti élethez, váljon elérhetővé számára az élő ige, akár tapintható, akár hallgatható formában. Szeretnénk templomainkat megtölteni Braille-nyomtatású énekeskönyvekkel, az iratterjesztést kiegészíteni Braille igés lapokkal, naptárakkal, keresztény irodalommal. Terveink között szerepel továbbá találkozók szervezése, ahol a látássérült testvérek kapcsolatot teremthetnek egymással, színes programokon vehetnek részt, és ahol egy picit csak rájuk figyelünk. A kezdeményezés ötletgazdája Hack János orosházi testvérünk, aki évekkel ezelőtt maga is teljesen elvesztette a látását - legalábbis fizikai értelemben. Ennek ellenére töretlen lelkesedéssel szervezi és irányítja a „vaktábort" amely országszerte nagy népszerűségnek örvend a vak és gyengénlátó fiatalok körében. Emellett személyéhez fűződik az Új ének énekeskönyv Braille-kiadásának megszervezése - a kiadvány közel egy éve számos gyülekezetben nélkülözhetetlen kelléke lett a zenés összejöveteleknek. Természetesen testközelből ismeri sorstársai igényeit, problémáit és a lehetséges megoldásokat is. Mert a megoldás gyakran egyszerűbb, mint gondolnánk. Néha elég megfogni valakinek a kezét és elkísérni Isten házába. Néha elég egy telefonhívás, hogy felvidítsuk egy csüggedő testvérünk napját. Néha több kell, talán megvásárolni egy Braille-Bibliát vagy egy könnyűzenei CD-t és odaajándékozni valakinek, akinek a számára ez az egyetlen, bár láthatatlan fénysugár. Ha bármilyen segítséget tudnak nyújtani a vakmisszió céljainak eléréséhez, vagy tudnak olyan gyülekezeti tagról, aki érintett lehet, kérjük, jelezzék! Bármilyen információt, segítséget köszönettel várunk az alábbi elérhetőségeken: telefon: 20/778-9540; e-mail: vakmisszio@lutheran.hu. ' ■ BHGY