Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-10-03 / 40. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP „Fontos teológiai distinkció, hogy a teremtés ünnepén nem a teremtett világot, hanem a teremtő Istent imádjuk! Neki adunk hálát mindenért a zsoltáros őszinte hódolatával: »Az Úré a Föld és minden, ami betölti...«’’ Égtájoló 3. oldal „Sokféle fogadtatása és elhordozása (elutasítás, lázadás) lehet a szenvedésnek: annyiféle, ahányan vagyunk, ezért a téma örök aktualitása megkérdőjelezhetetlen.” A hónap könyve 7. oldal „Nehéz azt megélni, hogy csak álmomban futok kamasz lányommal, az unokákról nem is beszélve. Őrzöm a dédapám leveleit, áki tanító volt Burgenlandban. Özvegy nagyanyámnak nehéz sorsában az éneket idézte: »Mind jó, mit Isten tészen, és szent az ő akaratja.«” Beszélgetés Deméné Smidéliusz Katalinnal !► 14. oldal Új utakon az evangélikus értelmiség W 3- oldal Lelkésziktatások Dunán innen és túl !► 5- oldal Faludy-nap a Fasorban 1*- 7. oldal Konzervatív újítás !► 8-9. oldal Egy titkos papnénaplóból !► 14. oldal Heti útravaló !► 15. oldal SEMPER REFORMANDA (T® ©I OKTÓBER A REFORMÁCIÓ HÓNAPJA Ébredj bizonyságtévő lélek! Ünnepélyes Megnyitó Bp., október 1. 14:00 Reformációi-Missziói Napok Pécs, október 2-3. Reformációi Gála Bp., október 17. 17:00 Reformációi Megemlékezés Bp., október 31.15:30 http://www.meot.hu/ Tel.: +36 1 371-2690 Fax: +36 1 371-2691 Email:oikumene@meot.hu I* A reformáció hónapjának regisztrált programjait lásd a 6. oldalon m W mm Ébredj, bizonyságtévő Dr. Bóna Zoltán „Erre azt kérdezed: »Ha mindenki, aki az egyházban van, pap, akkor milyen címen különböztetik meg a laikusoktól azokat, akiket most papoknak nevezünk?« Válaszom: Az ilyen szavakkal , mint »pap«, »klerikus«, »spirituális«, »egyházi«, igazságtalanság történt, amikor valamennyi többi keresztyénről átvitték azokra a kevesekre, akiket most káros szóhasználattal egyháziaknak neveznek. A Szentírás ugyanis semmi különbséget nem tesz köztük, hanem csak szolgáknak, segítőtársaknak, sáfároknak nevezi azokat, akik most papokként, püspökökként és urakként szerepelnek, akiknek pedig a többieket kellene szolgálniuk a Krisztusba vetett hitnek és a hívők szabadságának tanítására rendelt igehirdető hivatallal. Mert jóllehet igaz az, hogy mi mind egyenlőképpen papok vagyunk, mégsem tudnánk mind - és ha tudnánk is, akkor sem volna szabad mindenkinek - nyilvánosan tanítani és szolgálni. így írja Pál íKor 4,1-ben: »Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárjait.«” M Luther Márton: Értekezés a keresztyén ember szabadságáról (Prőhle Károly fordítása) A diakónia ünnepén ^ Egyházunk diakóniai bizottsága ez év január 19-i ülésén a diakónia napjává nyilvánította szeptember 25-ét, Sztehlo Gábor születésnapját. A diakóniában dolgozók, gondozottak, támogatók, vendégek és érdeklődők Deák téri templomban összegyűlt népes serege múlt szombaton azt mutatta, hogy nemcsak egyházunk, de az egész társadalom számára fontos és értékes az a munka, amelyet szeretetszolgálatunk végez az országban. A mindennapok sokszor nehéz, embert próbáló, küzdelmes munkája után fontos az ünneplés is, amelyből újra és újra erőt lehet meríteni. A szeptember 25-i Deák téri együttléten a felolvasásokat diakóniai munkatársak, önkéntesek és ellátottak végezték, a lajoskomáromi fúvószenekar pedig zenével szolgált. „Szeretetadósságban élünk” Az úrvacsorás ünnepi istentiszteleten Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspöke igehirdetésében hangsúlyozta: a szeretetszolgálat forrásánál Jézus Krisztus áll. Hiszen ahol az emberek életé-Gáncs Péter, Ittzés János püspök és Réthelyi Miklós miniszter helyez el koszorút Sztehlo Gábor Deák téri szobránál a Krisztusban hívők ébresztése azért, hogy megnyilatkozzanak, tanúkká Misszióra, hitünk bátor megvallására, meghirdetésére biztat bennünket 18. századi énekünk, amelyet az Evangélikus énekeskönyvben a 467. szám alatt találunk meg: Ébredj, bizonyságtévő lélek! Erre az ébresztésre napjainkban is nagy szükség van, mert sokszor bizony alszik bennünk a hívő lélek. Ha ébren van is, ez olykor alig látszik rajtunk, és egyáltalán nem hallatszik tőlünk. A hit pedig olyan ajándék, amelyet nem sajátíthatunk ki, nem „privatizálhatunk”. Hitünk bár a Szentlélek Mert alvó lelkek nemcsak a holtak Mint látjuk, a bizonyságtévő léleknek nemcsak a mások hite, hanem a saját hitünk éltetése érdekében is bátran meg kell szólalnia. De ha tudjuk lelkünket és lelkiismeretünket albelső bizonyságtétele, ugyanakkor (legtöbbször) Isten népének tanúságtételén - szülői, nagyszülői hitoktatói, igehirdetői, lelkigondozói bizonyságtételen - keresztül jut el hozzánk. Mert: „Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? (...) így van megírva: »Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!«” (Róm 10,14-16) Sokan vannak, akik a mi „kedves jövetelünkre” bátor bizonyságtételünkre, a jó hír elmondására várnak, s ezen múlik gondolataik átformálódása, érzéseik megszentelődése, életük nagy fordulata. Ehelyett sokszor - hamis tapintatból, hamis békességet szolgálva - eltitkoljuk hitünket még legközelebbi szeretteink elől is. ben megújító fordulat történik, ott mindig Isten cselekszik Jézus Krisztus által. Erre a fundamentumra épül diakóniai törvényünk, amely így fogalmaz: „A Magyarországi Evangélikus Egyház Jézus Krisztusba vetett hite alapján szeretetszolgálatot végez.” A diakónia Isten ügye. Ebből a forrásból lehet erőt meríteni, ahogyan Sztehlo Gábor is erőt tudott meríteni, amikor a diktatúrák ellenében harcolt a rászorulókért, vagy amikor az érteden egyházvezetőkkel kellett viaskodnia a jó ügy érdekében. így lett, így lehetett példává sokak számára a hűtatni, akkor bizonyára ébreszteni is tudjuk. Vagy mások által ébresztetni, hogy aztán mi is megint másokat tudjunk evangéliumi hitre segíteni. Az Október a reformáció hónapja rendezvénysorozat ez évi jelszava a címben idézett éneksor. Célja pedig világában vannak, hanem az élők közösségében is. Sokszor tehernek tűnik a lelki magasság, komolyság, tisztaság. Olykor mulasztásaink vagy tetteink miatt furdal a lelkiismeret. Máskor egyszerűen fájóan beteg a lelkünk. Ezekben az állapotokban mi magunk ahelyett, hogy szembesítenénk furdaló, fájó lelkünket a bennünket megérintő Szentlélek munkájával, elaltatjuk. Altatjuk a lelkiismeretet, hogy ne zavarja otthonosságunkat a többség felszínes, „lelketlen” világában. Ennek az altatásnak azonban életveszélyes következménye lehet, hogy egyszer csak „arra ébredünk”: elvesztettük a kapcsolatot a valóság igazi értelmével, az élet igazi értékeivel, a felelős cselekvés igényével és végül létünk céljával és alapjával, a Szentlélek Úristennel is. bennünket, embereket is felhasznál embermentő szolgálatára. Ez a feladat nem nyűg vagy kötelesség, hanem ajándék, lehetőség, dicsőség. Amikor pedig megfáradunk, ő emlékeztet, és ad újult erőt: „Engem képviselsz, a nevemben cselekszel!” A megfáradt európai kereszténység megújulásában alapvető fordulatot jelenthet ez a felismerés: nem kötelességből cselekszem, hanem amit teszek, az valójában méltóság, dicsőség, szabadság a számomra. ^ Folytatás a 4. oldalon lélek! legyenek, hitüket bátran megvallják szóban és tettben egyaránt. Sokakban él még a hit lelke, a hívő lélek, de valahol nagyon mélyen elaltatva. Évtizedeken keresztül ezt az elaltatást sugallta a társadalom, s az eredmény az lehet, hogy a hívő lélek már nincs befolyással a gondolatokra, a tettekre, a szavakra. Olyan, mintha nem is volna. Nem tesz bizonyságot szeretetről, reménységről, megbocsátásról és különösen nem Isten szeretetéről, jóságáról, irgalmáról, kegyelméről. Nem hirdeti az evangéliumot, a jó hírt s általában Sokan vannak, akiknek éppen a mi bizonyságtételünkre, a mi nagylelkűségünkre, a mi szeretetünkre van szüksége, hogy ráébredjenek, hogy nekik is szól Isten Krisztusban megjelent kegyelme. a jónak a lehetőségét, létjogosultságát és égető szükségességét. Elaltatott lélekkel maradnak el szép gondolataink, maradunk el mi magunk és szeretteink először a templomi közösségekből, azután a kulturális és a baráti közösségekből is. Elaltatott lélekkel nem tiltakozunk az ördög nyilvánvaló munkája ellen sem. Ezzel az elaltatott lélekkel a lemondásnak, a beletörődésnek, a föladásnak bukó árnyaiként tetszhalott állapotban létezünk. Ébredj, bizonyságtévő lélek! - szól hozzánk a buzdítás. Ébredj, még nem késő, s ébressz, még van mit, még van kit! Sokan vannak, akiknek éppen a mi bizonyságtételünkre, a mi nagylelkűségünkre, a mi szeretetünkre van szükségük, hogy ráébredjenek, nekik is szól Isten Krisztusban megjelent kegyelme. A hit hallásból van. A „hallásnak” pedig az éber és bátran bizonyságot tevő lelkek szavaira, tetteire, megnyilatkozásaira van szüksége. Az ilyen lelki ébredést hozó reformáció nemcsak a 16. században volt szükséges és lehetséges, hanem ma is az. Sokszor alvó, sokféleképpen elaltatott lelkűnknek, lelkiismeretünknek, szellemi életünknek ébredésre van szüksége azért, hogy magunkra vegyük az élő hitnek, az éltető szeretetnek és az igazságosságot munkáló szellemnek őszinte igényét. Ezért így szólunk saját magunkhoz és a körülöttünk lévőkhöz egyaránt: Ébredj, bizonyságtévő lélek! A várfalakra őrök álljanak, Kik bátran szólnak, s harcra készek, ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen messze szerteszét, az Úrhoz gyűjtve népek seregét! A szerző református lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsánakfőtitkára
