Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)

2010-09-12 / 37. szám

6 2010. szeptember 12.

KULTÚRKÖRÖK

Evangélikus Élet1

A dalai láma és egy evangélikus lelkész Budapest

díszpolgárai között

Budapest díszpolgára lesz Tendzin Gyaco, a XIV. dalai láma, Tibet száműzetésben élő vallási és világi vezetője; a díszpolgári címek és a Pro Űrbe Budapest díjak adományozásáról zárt ülésen döntött a Fővárosi Közgyűlés. Az elismeréseket november 17-e, a főváros egyesítésének évfordulója alkalmával már a város új vezetése adja át.

A közgyűlés az idén Albert Flórián labdarúgónak, Demjén Ferenc zeneszerzőnek, előadóművésznek, Donáth László evangélikus lelkésznek, Lázár Egon színházi gazdasági igazgatónak, Miklósa Erika operaénekesnek, Nádas Péter írónak, Polgár László operaénekesnek, Snétberger Ferenc gitárművésznek, Szörényi Levente zeneszerzőnek, Tendzin Gyaco XIV. dalai lámának, Török Ferenc öttusázónak, szövetségi kapitánynak, Ungvári Tamás írónak, műfordítónak, kritikusnak, valamint Zsámbéki Gábor színházigazgatónak, rendezőnek adományoz díszpolgári címet.

A testület Pro Űrbe Budapest díjat adományoz a Sapientia Szerzetesi Hittudopiányi Főiskolának, a Tűzraktér Független Kulturális Központ és Alkotóháznak, Ferencz Győző egyetemi docensnek, Juhász Árpád geológusnak, Kern András színművésznek és Klinghammer István egyetemi tanárnak.

A dalai láma szeptember 17. és 20. között Magyarországra látogat - közölték korábban az út szervezői. Tendzin Gyaco Budapesten előadást tart a tibeti buddhizmusról, nyilvános tanítás keretében szól a boldogság művészetéről, és ellátogat a Parlamentbe is.

A XIV. dalai láma eddig hat alkalommal járt hazánkban, legutóbb 2000-ben. A szeptemberi program szervezőinek tájékoztatása szerint Tendzin Gyaco az idén csak egy európai országba látogat el: Magyarországra.

M MTI

Penc önkormányzata a településen végzett tízéves kiemelkedő munkája elismeréseként díszpolgári címet adományozott dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkésznek. A Ferihegyi repülőtéren is rendszeresen szolgáló lelkész a kitüntető oklevelet az augusztus 20-i ünnepség keretében vehette át a Pest megyei község polgármesterétől, Králik Józseftől.

A hónap könyve - szeptemberben a Luther Kiadótól 30% kedvezménnyel

Dr. Sólyom fenő: Tanuljunk újra Luthertől!

Vásárolja meg a hónap könyvét kedvezményesen! Eredeti ára: 2300 forint. http://bolt.Iutheran.hu/

E-mail: kiado@lutheran.hu

Fax: 1/486-1229

1085 Budapest, Üllői út 24-Tanuljunk újra Luthertől!

Dr. Sólyom Jenő (1904-1976) válogatott írásai

Széljegyzet Paul Verlaine vallásos verseihez

■ Bozók Ferenc

Arthur Rimbaud a következőket írta Verlaine-ről egy 1875. március 5-én kelt, Stuttgartban feladott, Ernest Delahay-nek szóló levelében: „Verlaine a minap ideutazott, mancsában rózsafüzérrel. Három óra telt belé, és megtagadta a Jóistent, és kivéreztette a Miurunk kilencvennyolc sebét.” Verlaine ellentmondásos személyiségéből értelmezhető az az ellentmondás is, hogy vallásos verseivel - Sagesse (Jóság), 1881 - párhuzamosan, azoknak szándékosan felvállalt ellenpólusaként írta erotikus és antipolgár verseit - Parallélement (Párhuzamosan), 1889.

A Sagesse-nek eredetileg a Cellulairement (Fogságban) címet adta, mivel ezek a költemények a mons-i börtönben születtek. Lírájának a vallásos élmény felé fordulását a börtönévek alatt történt magába roskadással, a Rimbaud-val való kapcsolat kudarcával és az abszinttól való ideiglenes megszabadulással szokták magyarázni. Tény, hogy a Rimbaud-val való ámokfútásos korszaka előtt Verlaine békés, konszolidált, polgárias családi életet élt, a „Rimbaud-élményt” követően pedig egy elzüllött, a családjával és a társadalommal konfliktusba került fegyencként szembesülhetett önmagával. Ez az egzisztenciális helyzet természetszerűleg hozta a bűntudatot és a radikális megtisztulás vágyát, és szinte predesztinálta a megtérésre. Ezeket a sorokat a börtönben írta:

Hát te mit tettél, te bolond, hogy sírva szánod?

Mivé tetted, szegény bolond, az ijjuságod?

(Szabó Lőrinc fordítása)

A Sagesse igencsak találó cím, mivel ez a kifejezés a franciában nemcsak jóságot jelent, hanem bölcs mértékletességet, szerénységet is. A másik pólus, a Parallélement pedig nemcsak a „szent” és „bűnös” versek ellenpólusára utalhat, hanem Verlaine feloldhatatlan, feszítő vívódására is Rimbaud (a démoni barát) és Mathilde (az angyali feleség) között. Tágabb értelemben a társadalomba és a családba beilleszkedő, koAszolidált életvitel és a társadalmon kívüli, bohém, deviáns életforma között. Tény, hogy a börtönévek alatt igyekezett Rimbaud-val való kapcsolatát és érzéseit lezárni, erre az is bizonyíték, hogy a mons-i börtönlelkésznél meggyónt, megáldozott, majd szabadulása után rövid időt a szigorú trappista szerzetesek kolostorában töltött. Rimbaud-val ezután már nem találkozott, sőt Victor Hugóhoz leveleket írt a börtönből, hogy Hugo próbálja megbékíteni feleségével, Mathilde-dal, aki beadta a válópert.

Az ingadozás a züllött élet és az életszentség vágya között azonban a börtön után is, élete végéig megmaradt. Bárdos László így ír erről a Világirodalmi lexikonban: „Verlaine rendkívül, szinte egyedülállóan gyenge jellem volt, legalábbis magánerkölcsi vonatkozásban, ezt a tényt kár volna átfesteni, átmitizálni.” Ezekből a tényekből kifolyólag sokan nem veszik igazán komolyan Verlaine őszinte megtérését, szertelenül túlzó vallásmisztikáját ironikusnak vagy ripacskodónak érzik.

Dobossy László A francia irodalom történetében így fogalmaz: „Vallásos korszakának mellverdeső gyónásaiba többnyire vegyül valami zavaró ripacsi póz.” Az idős Verlaine-t Jules Huret „öregedő, bukott angyalnak” nevezte egy 1891-es irodalmi ankéton. Anatole France A vörös liliomának „szent bohémját” Chouletteet bevallottan Verlaine-ről mintázta.

Vitathatatlan, hogy legtöbb versében - a megtérése előtti költészetét is beleértve - az elveszett éden, a gyermeki ártatlanság és tisztaság síró vágya fogalmazódik meg. Az Egy asszonyhoz című versben például önmagát az édenen kívül került Ádámhoz hasonlítja. A Látja, kell, hogy a dolgokat megbocsássuk című versben úgy szólal meg Verlaine, mintha egy Francis Jammes-verset olvasnánk:

Két gyerek legyünk, legyünk két ifjú lányka, semmit-élvezők, mindentől elbűvöltek, kik szűz lomb alatt mennek sápadtra válva, s nem tudják, hogy ők immáron üdvözültek.

(Molnár Imre fordítása)

Az Ártatlan lányok dala című Verlaine-vers szintén lehetne akár Jammes műve is, hisz neki is az ártatlanság a fő témája. Persze Jammes valódi tiszta lélek volt, Verlaine csak vágyott a tiszta életre, de tisztaságvágya éppen intenzitásából adódóan hitelesnek mondható, csak hát igen gyenge jellem volt, és rendre bemocskolódott. Jammes-szerűek azok a Verlaine-versek is, melyekbeVi az Úr kutyájának mondja magát:

Kövessétek csak őt. Jó pásztorbotja. Én, bégető bútokat vigasztaló szavára, én meg én majd leszek útunkon a kutyája.

(Itt vagytok végre; Rónay György fordítása)

...de hogy mint hű kutya kövesselek a kegyben, tisztult bátorságot s erőt is önts belém...

(Példázatok; Szabó Lőrinc fordítása)

De talán még ennél is jobban idézi Jammes-t a következő néhány sor, szintén a Példázatokból:

...legyek a hal, Fiad boldog szimbólumának, a szamár, mely Vele a városba vonult...

Ha teljesen őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk: Verlaine megközelítőleg azonos intenzitással vonzódott a bohém rendezetlenséghez és a rendezett tisztasághoz, a leginfernálisabb bűnökhöz és a legéteribb életszentség eszményéhez. Ezzel a kettősséggel persze nincs egyedül, számos elődje és utódja van a világirodalomban és a magyar irodalomban is (Villon, Baudelaire, Ady, Somlyó Zoltán).

Somlyó Zoltán így írja meg a Hajnali imádság című versében a saját züllött élete fölötti tűnődést és az Isten utáni vágyat, tisztaságigényt:

Züllenem, hullanom rendeltetett és lehull, aki arravaló.

Légy velem, Mindenható!

Verlaine pedig így ír A kocsmák zsivaja című versében:

...síkos úttest, repedt aszfalt, mocskos csatornák, íme ez az utam - és célom a mennyország...

(Kálnoky László fordítása)

Az Álnok utakon tévelyegtem című vers mintha egyenes folytatása lenne az imént párhuzamba állított két versnek:

Álnok utakon tévelyegtem, kétségbeesve, csüggeteg.

Áldott kezed vezérelt engem.

(Molnár Imre fordítása)

Verlaine vallásos verseinek voltaképpen egyetlen igazi témája van, a bűnbánat. Talán eszelős mea culpái épp akkor értelmezhetők

igazán, ha tisztán látjuk, mennyire esendő volt. Drága kezek, enyémek egykor című versében így ír:

Jó gyóntatok, gyötrők, imádott álmai üdvözült kezeknek, kezek - Ő kezei! - ti, szentek: óh, intsetek, hogy megbocsáttok!

(Szabó Lőrinc fordítása)

A Reggeli imádság című versben szintén:

...és adj alázatos hitet, hogy megsirassam annyi hasztalanul elszenvedett bajom, meddő kegyelmeid, s azt is, hogy elpazalltam silányul céltalan dolgokra sok napom...

(Rónay György fordítása)

Ne feledjük, élete végén Rimbaud, a sátáni kamasz, Verlaine végzetes barátja is megtért, ezt Rimbaud leánytestvérétől és sógorától tudjuk. A békevágyról és megtérésről így ír Jammes az Imádság azért, hogy magába szálljon című versében:

Hozzád tér, Istenem, magába szállni lelkem. Boríts be béke már. Boríts be béke már.

Patak partján, szelíd, nagy erdőmélyi csendben a kontempláció édes derűje vár.

(Rónay György fordítása)

Verlaine pedig így szól a Hallgasd a szelíd dalt című versében:

S mondja: a szív egyszerűsége felett örök glória reszket, s aranylakodalom a legszebb s a győzelem nélküli béke.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Ha már Jammes-t emlegettem, hadd hozakodjak elő egy különös Rimbaud-párhuzammal. Rimbaud-nál is megfogalmazódik A részeg hajó végén a csendes életnek, a révbe érésnek, a békés elvonultságnak a vágya az ifjúság tomboló évei után:

Ha vágynám vízre még ez unt Európában, hűs tócsa volna az, setét és pici tó, hol bús fiúcska ül az alkony illatában s pillangóként libeg egy csöpp papírhajó.

(Kardos László fordítása)

A hajómotívum megjelenik Verlaine-nél is, a Birds in the Night című versben. Verlaine „részeg hajója” a haláltól, a pusztulástól, a süllyedéstől fél:

A szegény hajó én vagyok időnként, ki árboc nélkül teng vihar dobálja, s nem látva a Szent Szűzből zsendülőfényt, imádkozva készül a fulladásra.

(Eörsi István fordítása)

Rimbaud-t persze nagyon zavarta Verlaine időnként előtörő ájtatoskodása, végül, halála előtt azonban mégis megtért a sátáni kamasz is, aki pedig ifjúi hevében Marseille utcáin a padokra azt írta, hogy „Halál Istenre!"

Verlaine túlélte Rimbaud-t, és halálára írt versének utolsó sorában az egyház liturgikus latinjával siratja meg, az Úr békéjét kívánva elhunyt barátjának:

Rimbaud! pax tecum sit, Dominus sit cum te!

(Arthur Rimbaud-hoz; Somlyó György fordítása)

ítéletet fölösleges mondanunk, nem is tisztünk. Helyette hadd idézzem Verlaine-nek, a „hanyatlásvégi Rómának", a „szent bohémnek” a „fáradt” költőnek néhány sorát, mely summázata lehetne ellentmondásos lelki tisztaságvágyának:

...óh Jézus, végtelen megbánásom zokog előtted bűneim miatt, és újra s újra Hozzád fordulok: óh, nézd: bordám összezúzva,

lábam vízhólyagos és erőm elhagyott!

(Finálé; Szabó Lőrinc fordítása)

A szerző irodalmár, piarista szerzetes