Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-09-12 / 37. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2010. szeptember 12. m 7 Száz esztendő szemesi emlékei rí ♦♦ 1 1 rr rUStolgO (A közelmúlt noteszlapjaiból) Centenáriumi emlékkönyvet adott ki a fennállásának századik évfordulóját ünneplő, 1908-ban alapított Balatonszemesi Fürdőegyesület. „Tudjuk, időnként nehéz körülmények között működött - vagy hivatalosan nem is működött - az egyesület, mindig szem előtt tartva azt a szándékát, hogy a település fejlődése mellett megőrizze Szemest eredeti szépségében, csendes, családias üdülőhelynek” - írja bevezetőjében Czirják Mariann, az egyesület jelenlegi elnöke. Talán nincs is ennél tisztább, nemesebb, hűségesebb cél, amelyet a lokálpatriotizmus megengedhet - teszem hozzá negyed századon át ott üdülő vendégként, hiszen Balatonszemes napsütésben, viharban egyaránt remek ihletőhelyemmé is vált, ahol számos versem, novellám, riportom fogalmazódott meg annak idején. A tekintélyes terjedelmű és kivitelű, 448 oldalas, kemény fedelű, DVD- mellékletet is tartalmazó könyv részletes alapossággal számol be témájáról. Lapjain nyomon követhető a szemesi fürdőélet történeti és hangulati alakulása, a fürdőtelep létesítése a Hunyady-birtok felparcellázott területein, valamint a fontosabb épü-Mindaz, ami az első világháború után Magyarországgal történt, szinte egyedülálló a történelemben. Ezért nem tudta feldolgozni a nemzet emlékezete. Az 1920-ban megkötött trianoni szerződésről a második világháború után alig eshetett szó, némaság és elnémítottság jutott az egymást követő generációknak. Ezt a trianoni hallgatást most, az évfordulón több kötet és antológia is meg akarja törni. Közülük az egyik legszebblegfájóbb az Árgyélus Kiadó tisztelgése. A Legyen hited és lészen országod! című album összefoglalóan szól a nem gyógyuló sebről, amelyet a magyar nemzet testén ejtett a békeszerződés. Mindaz benne van, amit öregnek és fiatalnak egyformán tudnia kellene, hiszen tankönyveinkből régóta kimaradt. Nem élt olyan magyar család, amelyet nem érintett a békediktátum kegyetlen ítélete. Az ország területének kétharmadát az ott élő magyarokkal együtt megkapták szomszédaink; mintegy 3,2 millió magyart szakítottak el tőlünk... Plakátok, kis fémdomborítások, poharak, szódásüvegek a gyűjteményben, rajta a fölirat: „Nem! Nem! Soha!” Metszetek, érmek, fölállított szobrok és emlékművázlatok; bélyegsorozatok történelmünk nagyjaival... Megkopott fényképek: a meglétek, családi nyaralóvillák történetéről, tulajdonosainak sorsáról is értesül az olvasó. A rendszeresen ott nyaraló családok mindvégig polgári társasági életet éltek, rajongó szeretettel ügyelve a „magyar tenger” partjára települt község fejlesztésének menetére, az üdülőterületek szépségére és nyugalmára, kulturális életének nívójára. Legkiválóbbjaik tevékenységét évről évre Hunyady-díjjal ismeri el az egyesület. Balatonszemeshez tudományos, művészeti és politikai közéletünk számos kiemelkedő egyénisége kötődött-kötődik, mint például Csapody Vera botanikus-illusztrátor, Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató, dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök, néhai id. dr. Fabiny Tibor egyháztörténész, ifj. dr. Fabiny Tibor irodalomtörténész, világi teológus, Frenreisz Istvánná és fiai: Latinovits Zoltán és Bujtor István színművész, Frenreisz Károly zenész; Gundel Károly gasztronómus, Kulcsár Győző olimpiai bajnok kardvívó, Mialkovszky Erzsébet jelmeztervező, Reich Károly Kossuthdíjas grafikusművész, Verebély László Kossuth-díjas gépész- és villamosmérnök (Kandó Kálmán munkaszállt területekről kiűzött magyarok várakoznak a zsúfolt vagonokban. Megsárgult újságcikkek: a Pesti Hírlap 1920-as összeállítása... Versek, megzenésített kesergők, jeles zeneszerzőnk, Dohnányi Ernő drámai megemlékezése. Persze nem maradnak el az irredenta hangok sem. Ebből is van bőven. Elkeseredett düh árad ezekből a szövegekből, a leszámolást türelmetlenül követelő, vad, pogány magyar harag. Nem kell csodálkoznunk, hiszen Trianon - Mohács óta - a legfájóbb sebünk. És természetes volt, hogy a közvélemény és a hivatalos politika sem fogadta el, nem fogadhatta el a diktatórikus békerendszer követelményeit. „Amikor a győztesek elunták a szűnni nem akaró panaszáradatot -társa), továbbá jeles akadémikusok, írók, alkotóművészek, egyházi személyiségek, orvosok, jogászok, tanárok, politikusok stb. Az ünnepi kötetben kiemelkedő tanulmányt publikált Kiss László, aki az 1956-os balatonszemesi eseményeket ismerteti, és Wein Tibor, aki Szemes vasúttörténetét dolgozta fel. Az igazán élvezetes tartalmú könyv hűséggel tárja fel az olvasó előtt mindazt, ami a Szemes-hívők „balatonszemesisége” - lelkületi és tárgyi vonatkozásban - elemi részének tekinthető. Függelékében szemesi „ki kicsoda”, mellékletében pedig hosszabb tanulmányok, helyi vonatkozású versek (többek között Hárs Ernő, Nagy Gáspár, Nedeczky György, Zsirai László művei), képzőművészeti alkotások, videotudósítások, fényképek, régi képeslapok találhatók. Hűvös őszi vagy hideg téli estéken lélekmelengető szórakozás elmerülni a forrón imádott Balaton történetének szemesi fejezeteiben. ■ Zsirai László Balatonszemesi Fürdőegyesület - Centenáriumi emlékkönyv. Logod Bt., Budapest, 2009. írja a kötet előszavában Nemeskürty István -, kijelentették, hogy kár jajgatni, mert Magyarország nincs, és nem is volt. Néhány Ázsiából idekeveredett pusztai kóborló találta ki a magyar nemzetet, hogy kizsákmányolhassa az itt talált szlávokat.” Szakály Sándor tanulmányában részletesen elemzi vesszőfutásunkat. A hatalmas anyagot Vertei Beatrix gyűjtötte Acsády György segítségével, a tárgy- és helyszínfotókat Püspöki Apor készítette. Talán nem szégyen bevallani: a szomorú albumot megkönnyeztem, megalázottságunk bizonyítékait nehéz szívvel lapoztam. Bizony elgondolkodtató: kilencven év elteltével még mindig, mégis élünk! A képek a megcsonkított országot mutatják. Fáradt, elkeseredett, csüggedt embereket látunk legtöbbször, akik vártak és vártak. Hátha történik valami kifosztott életükkel. De nem történt. Elvettek, elvittek mindent a győzők, közel, a szomszédba. Jóvátehetetlen magyar tragédia. De az örök kesergés mit sem ér, inkább a tenni akarás és az építés. A remény, hogy lassan eltűnnek az elválasztó határok, a kereső kezek megtalálják egymást, s a múltat „békévé oldja az emlékezés”. ■ Fenyvesi Félix Lajos Püspöky-Vertei-Acsády: Legyen hited és lészen országod! Árgyélus Kiadó, Budapest, 2009. ■ OzSVÁTH SÁNDOR Baka Elsőéves kommunikáció szakos beszédóra van a főiskolán, rádiós gyakorlat. Ha ismeretlen kifejezést vagy idegen szót találnak a felolvasandó szövegben, előbb tisztázniuk kell a jelentését és helyes ejtését. Egy fiú fennakad a következő mondaton: „Kun Béláék Kecskeméten kivagonírozták a Piave poklából hazatérő bakákat.” Kik azok a bakák? Hogy a régies-németes katonai műszót nem ismeri, az nem az ő hibája, de hogy fogalma se legyen arról, hogy a baka mit jelent... Gyors körkérdés - a jelenlévők egyike sem tudja! További tapogatózásra kiderül, hogy a Piave sem mond semmit tucatnyi tizennyolc-húsz éves magyar fiatalnak (Kun Béla azért némelyiknek „megvan”). A Harry Pottert viszont majd mindenki ismeri, nem jelent nehézséget a mű nyelvezete, páran „vágják” Középfölde eredetét és történetét is Tolkientől. A fenti magyar szavak, történelmi kifejezések viszont hiányoznak még passzív szókincsükből is - az elmúlt évek liberális és kozmopolita oktatáspolitikájának legnagyobb gyönyörűségére! Vállalás A hatalom már rég nem törődik vele, az országnépesség meg (Nemeskürty tanár úr szóhasználatával élve) belenyugodni látszik, hogy fogy, mégpedig vészesen fogy a magyarság. Az egykor volt szerelmetes gyermek ma már nem áldás, nem öröm forrása meg szemünk fénye, hanem teher, gyakran kényszerű-kelletlen vállalás. Egy nő ma nem áldott állapotban van, hanem terhes - az egészségügy hivatalos szóhasználata is ezt hangsúlyozza, amikor terhesgondozásról vagy terhességmegszakításról beszél. A szociológus alacsony gyermekvállalási hajlandóságról értekezik s arról, hogy a szülőképes korú magyar nők újabban csak harmincon túl vállalják az első terhességet, akkor is félig-meddig kényszerből, mert kell a szocpolhoz, meg aztán ketyeg a biológiai óra. Ha majd köznapi szóhasználatunkban országnépesség helyett ismét nemzetről és népről beszélhetünk, terhesség helyett meg áldott állapotról, s újra igazi becsülete lesz az anyának, az anyaságnak, akkor, talán, s nem csak nyelvében... Cécécépé Megjöttek a gólyák, meg az új középiskolások, kezdődik a tanév. Fiatalodik a város is, mindenütt diákok, kipihentek, vagy holtfáradtak a végigdolgozott hetek-hónapok után. Még nyári a viseletűk, főképp a póló megy, menő a retró, s újra sikk Che (mármint Guevara). A villamoson lányok, egyikük vörös pólóban feszít, mellecskéjén: CCCP. Idősödő úr szemét vonzza e látvány, de nem a megremegő cicik érdeklik, hanem az a bizonyos négy betű. Összeszedve régi orosztudását rákérdez: „Znaes li ti, sto eto znacsit?” s a feliratra mutat. Zavarban a tinik, úgy néznek rá, mint egy marslakóra. Megálló, az úr leszáll, a lányok meg azon vitatkoznak, hogy mit is akart az öreg, s hogy normális-e egyáltalán. Anyag Két középkorú tanítónő beszélget. A magánélet után - pedagógusbetegség - az iskolára, majd tanítványaikra fordul a szó. „Már nálunk is hígul a gyerekanyag” - mondja egyikük, egy elismerten elit iskolában tanító, mire a másik, a közeli kisvárosban okító így kontráz: „A mi gyermekanyagunk meg egyre »színesebb«!” Huszonharmadika előestéjén ekképp jellemzi a rend őreit parancsnokuk: „Ez a mostani emberanyag már alkalmas a korszerű és szakszerű intézkedésre.” Röviddel később másik elöljárójuk meg az „állomány megváltozott hozzáállását” dicséri. (Szürkemarhák a Hortobágyról?) Darab Az MRi, leánykori nevén Kossuth rádió, a szavak erejével kürtöli világgá az Oktatási és Kulturális Minisztérium Roma Integrációs Titkársága egyik munkatársának üzenetét, mely szerint „az önkormányzati és intézményi pályázatok benyújtásánál a szakértőknek azt is közölni kell, hogy hány darab gyerek jár iskolába, és ebből hány darab hátrányos helyzetű” Az éppen évfordulós debreceni bevásárlóközpont ünnepi gyermekműsorának konferansziéja pedig így invitál: „Kettő darab gyerek jelentkezését várjuk!” (Lőrincze tanár úr meg forog a sírjában.) Kisebbségben „Magyar vagyok, fehér, kék szemű, heteroszexuális, nagycsaládos, keresztyén értelmiségi, per- és tehermentes lakással rendelkezem s munkahellyel, hol negyedszázada dolgozom, nincs tartozásom, ellenben háromfelé adózok, nem iszom, nem dohányzóm, törvénytisztelő állampolgárként élek, segítem a rászorulókat határainkon innen és túl” - sorolja egy szuszra az ötvenes évei végén járó férfi, majd újabb lélegzetvétellel: „A mások másságának tiszteletét mindig, mindenhol elvárók, mármár kikövetelők, a tolerancia felkent és örökös bajnokai az én másságomat mikor fogják végre becsülni?” A szerző író-újságíró, dramaturg a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola oktatója Legyen hited és lészen országod!
