Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)

2010-09-12 / 37. szám

4 ◄! 2010. szeptember 12. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Összeomlott Berettyó­újfalu baptista imaháza ► Kidőlt a Berettyóújfalu központjában lévő baptista imaház hátsó fala, és beszakadt az épület födém- és tetőszerkezete augusztus 28-án, szom­baton este fél 10 előtt pár perccel. Ez a 10 x 30 méteres épületből a 10 x 15 méteres imaházat érintette. A katasztrófavédelem, valamint a helyi épí­tési hatóság szakemberei szerint a téglaalapra épített imaház vályog­fala - valószínűleg az utóbbi időben leesett sok csapadék miatt, a lába­zat felnedvesedésére visszavezethető okból - elveszítette teherhordó ké­pességét, és annyira meggyengült, hogy összedőlt. Az imaterem tetőszerkezete egybeépült az imaház előtti 10-15 méter magassá­gú toronnyal. A vizsgálat során az önkormányzat szakemberei megállapították, hogy mindkettő életveszélyessé vált, ezért vasárnap reggel elrendelték az ima­terem és a torony azonnali elbontását, amely vasárnap estére be is fejeződött. Az állva maradt kapcsolódó épületrész rongálódásának mértéke statikai vizs­gálattal állapítható meg. A késői órának köszönhetően személyi sérülés nem tör­tént, az anyagi kár viszont több tízmillió forintra tehető. A százharminc évvel ezelőtt Kornya Mihály evangélista által alapított gyü­lekezet 1927-ben építette föl egyszerű tornyos imaházát. Megjegyzendő, hogy egy héttel korábban ebből az imaházból közvetített istentiszteletet egyenes adásban az MRi - Kossuth Rádió. Ezen a vasárnapon is ott tartotta volna a gyülekezet az istentiszteletét. Különös kegyelem, hogy a katasztrófa pil­lanatában senki sem tartózkodott sem bent az épületben, sem az épület fa­lai körül. Az imaházban volt testvéreink minden értéke és felszerelése is, amely mindenestül megsemmisült. A baptista egyház elnökségéből dr. Mészáros Kálmán országos elnök, Papp János missziói igazgató és dr. Szabó Zoltán gazdasági igazgató {Mészáros Kor­nél főtitkár egészségi okból nem lehetett jelen), a Baptista Szeretetszolgá­lattól Pavelce László, a katasztrófavédelem igazgatója, valamint Ványi Zol­tán, az egyház építésügyi bizottságának képviselője másnap a helyszínre si­etett, ahol találkoztak a gyülekezet vezetőségével és tagjaival, majd az ön­­kormányzat és a tűzoltó-parancsnokság vezetőivel. A keletkezett kár felmé­rése után a gyülekezet tagjait vigasztalták és erősítették. A Baptista Szeretetszolgálat képviselője helyben átadott félmillió forin­tot, az egyház pedig egymillió forintot utalt a gyülekezetnek gyorssegélyként, amit remélhetőleg újabb segélyek követnek majd a közeljövőben. (Az ado­mányokat, célgyűjtéseket az egyház számlaszámára - KDB Bank 13555555- 11111111-11111111 - utalhatjuk „Berettyóújfalu” megjelöléssel.) * Az imaház udvarán rögtönzött esti imaáhítaton Mészáros Kálmán egy­házelnök a 46. zsoltár szavai alapján szólt az egybegyűltekhez: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a fold, és hegyek omlanak a tenger mélyébe... A sere­gek Ura velünk van, Jákob Istene a mi várunk” Az alkalmon az elnökség tag­jain kívül több környékbeli lelkipásztor - Fülep Sándor, Dániel Zalán, Tö­möri Gábor, Komáromi Tibor - is megjelent, akik további igékkel bátorítot­ták a gyülekezet megszomorodott tagjait. Ezután a hajdani torony csúcsán álló, épen megmaradt keresztet körbeáll­­va a helyi testvérek tettek bizonyságot az imaházhoz kötődő régi, kedves em­lékeikről. Lelkileg megindító pillanatokat élhettek át a résztvevők, és bizony időnként könnyeikkel is küszködtek. Az alkalom imaközösséggel és a „Messze fenn egy hegyen áll egy régi kereszt” kezdetű énekkel zárult, abban a remény­ben, hogy nemsokára testvéri összefogás nyomán új templom állhat majd a régi helyén, amelynek „nagyobb lesz a dicsősége a réginél”. Úgy legyen! Ámen. ■ M. COLLOMANNUS Lelkigyakorlat orvosoknak Idén Fabiny Tamás püspök tartott előadást a szári találkozón ► Tizedik alkalommal rendezték meg a Romhányi-orvostalálko­­zót az ezerhétszáz lakosú, Fejér megyei Száron múlt szomba­ton. Minden év augusztus utol­só vagy szeptember első szom­batján Romhányi György szári születésű orvos, patológuspro­­fesszor és amiloidkutató emléké­re gyűlnek össze volt tanítványai, valamint a szellemi-lelki feltöl­­tődésre vágyó orvos kollégák, ér­deklődők és helybéliek. A18. századi római katolikus temp­lomban tartott egész napos lelki­­gyakorlat szentmisével kezdődött, melyet Erdő Péter bíboros celebrált. Garán Éva polgármester üdvözlő szavai után Kellermayer Miklós egye­temi tanár, professor emeritus, az emlékünnepség szellemi atyja kö­szöntőjében elmondta, hogy évről év­re egy katolikus és egy protestáns elő­adót kérnek fel az együttlét délelőt­ti, egyházi vonatkozású referátuma­inak megtartására. Ő maga a gyógyí­tással kapcsolatos hármas pillérre hívta fel a jelenlévők figyelmét: tud­ni, hinni és tenni. A bevezető gondolatokat köve­tően Erdő Péter bíboros A szenvedés és az emberi méltóság címmel tartott előadást az eutanáziáról és az embe­ri létről. Beszélt arról, hogy az ember értéke istenképűségében rejlik és abban, hogy Isten a világmindenség tulajdonosa. Fabiny Tamás evangélikus püspök Fehér és fekete - A keresztény orvos­lás bibliai gyökerei címmel Lukács evangélistáról, Jézus gyógyításairól és az irgalmas samaritánus példázatáról szólva fejtette ki gondolatait. Jézus szava a példázat végén - „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj” (Lk 10,37) - hitelesen hangzik fel, hiszen ő ma­ga „útszélen és kicsiny házban, zsina­gógában és tóparton egyaránt gyógyí­tott. Amerre járt, kórházat alapított. Ő maga volt a kórház.” Fehér és feke­te, a fehér köpenyes orvos és a fekete Luther-kabátos lelkész jól megférnek egymás mellett a gyógyítás területén. Az ebéd előtti blokk utolsó előadó­ja Balassa Sándor zeneszerző volt, aki az éltető zenéről beszélt mint a gyógyulás és a testi-lelki egészség egyik zálogáról. A délutáni együttlét során tudo­mányos előadások hangzottak el. Az 1991-ben elhunyt Romhányi professzor emlékét - aki többek kö­zött Szár első díszpolgára, a Pécsi Or­vostudományi Egyetem (ma Pécsi Tudományegyetem Általános Or­vostudományi Kar) professzora és a Magyar Tudományos Akadémia tag­ja is volt - méltó módon eleveníti fel Szár kicsiny közössége, a tudomány és a keresztény hit értékeit szorosan egymás mellé helyezve. ■ Horváth-Hegyi Áron VISSZAPILLANTÓ Egyházak kisebbségben ► Keresztény élet az egyházak sokszínűségében - ez volt a Münchenben megrendezett 2. ökumenikus egyházi napok egyik kiemelt témája. Ennek keretében került sor május 15- én a Kisebbségi egyházak az ökumenében címmel tartott pó­diumbeszélgetésre, amelyen több európai, kisebbségben élő protestáns egyház képviselője vett részt. A rendezvényt a pé­csi református kollégium kóru­sa magyar és német nyelven előadott egyházzenei művek­kel színesítette. A nyitó előadásban dr. Christoph Klein, a Romániai Ágostai Hitvallá­sú Szász Evangélikus Egyház püspö­ke a kisebbségi léttel kapcsolatos véleményét és tapasztalatait adta tovább. Tézise szerint kisebbségben élő egyháznak lenni sorsszerű. Az ilyen egyháznak ugyanakkor veszély­ben van a fennmaradása, és az elszi­getelődés problémájával is szembe­sülnie kell. További nehézséget jelent, hogy a „többségi” egyház lenézését is el kell szenvednie, és gyakran a pe­remre szorul. A püspök tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a kisebbségi lét-r nek van pozitív oldala is. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a helyzetet ne sorsként, hanem Isten­től kapott lehetőségként fogadjuk. „Az egyházak nem a létszámukból, hanem a súlyukból élnek” - mond­ta Klein. A német nyelvű evangélikus egyház például sok tekintetben éllo­vas szerepet tölthet be Romániá­ban, éppen abból adódóan, hogy a keleti bölcsesség és a nyugati tudás között húzódó határon él és munkál­kodik. A pluralista társadalomban min­den egyház kisebbségi helyzetben van- hangsúlyozta a következő előadó, Daniele Garrone professzor, a római valdens teológiai fakultás dékánja. Olaszországban a társadalom több­ségét a magukat „istentelen kegyesek­nek” vagy „egyházhű ateistáknak” ne­vező emberek alkotják. A valdens dé­kán szerint a kisebbségi lét kihívás és elhívatás is. A kisebbségi egyházak­nak - a legnagyobb kisebbséget alko­tó római katolikus egyházzal együtt- az a feladatuk, hogy „szent szövet­séget alkossanak a szekularizált világ­gal szemben”. Thomas Wipf, az Európai Protes­táns Egyházak Közösségének (GEKE) elnöke ezek után a kisebbségi egyhá­zakhoz szóló kéréseit fogalmazta meg. Szerinte a hasonló helyzetben lé­vő egyházak erősíthetik egymást, és tanulhatnak egymás tapasztalatai­ból. Ezért fontos, hogy ne váljanak kö­zönyössé, hanem maradjanak nyi­tottak és bátrak; ne húzódjanak vissza saját falaik közé, hanem igyekezzenek legyőzni a politikai, etnikai, kulturá­lis határokat. „Együtt erősek vagyunk” - biztatta a termet megtöltő, külön­böző országokból jövő protestáns hí­vekből álló hallgatóságot az előadó. A három felszólalást követő be­szélgetésben Barbara Rudolph és Jörg Schmidt moderátor vezetésével cserélhették ki gondolataikat az elő­adók és a közönség. Közösen keres­tek választ a következő kérdésekre: Ki határozza meg az ökumenét? Szük­ségünk van-e rá egyáltalán? A zárszóban Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és a Refor­mátus Világszövetség Európai Terü­leti Tanácsának elnöke kiemelte: fontos, hogy a nagyobb és a kisebb egyházak kölcsönösen elismerjék egymást. Ezen túlmenően a protes­táns kisebbségi egyházaknak az a fel­adatuk, hogy közösen emeljék fel a hangjukat Európában, és közös állás­pontot képviseljenek. A pódiumbeszélgetés áhítattal zá­rult, majd a jelenlévők közös ebéden vehettek részt: az előételt az olasz val­­densek készítették, a magyarok gu­lyáslevest és Jókai-bablevest kínáltak, a francia reformátusok pedig pala­csintáról gondoskodtak. így a részt­vevők nemcsak lélekben, hanem testben is megtapasztalhatták, hogy a közösség megélése gazdagít. ■ - ADAMI -

Next

/
Thumbnails
Contents