Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-09-12 / 37. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 75. évfolyam, 37. szám ■ 2010. szeptember 12. ■ Szentháromság ünnepe után 15. vasárnap Ára: 250 Ft „A kisebbségi egyházaknak - a legnagyobb kisebbséget alkotó római katolikus egyházzal együtt - az a feladatuk, hogy »szent szövetséget alkossanak a szekularizált világgal szemben«.” Egyházak kisebbségben !► 4■ oldal „Az egyházi könnyűzenéről vitapartnereim is azt állítják, hogy az ifjúság számára való. De mit fognak ezek a fiatalok énekelni, ha felnőnek, és nem tanulták meg a gyülekezeti énekeket?” Zarándokének - újra !► 13. oldal „Volt egy névsora is: azok szerepeltek rajta, akikért mindennap imádkozott név szerint is. Nem felejtem el azt a pillanatot, amikor felfedeztem a nevemet ezen az egyszerű noteszlapon...” Rendhagyó írásmagyarázat 14. oldal Egy esküvő, négy temetés, hét munkanap... !► 3. oldal Villáminterjú a gyorsétteremben W 5■ oldal Problémamegoldás szeretetfokon !► 5. oldal Széljegyzet Verlaine vallásos verseihez W- 6. oldal Vállalkozás Istennel !► 9- oldal Búcsú Bánjfy Györgytől !► 10. oldal Kossuth Lajos keresztelésének templomából indulva a község egyéb látnivalóinak megtekintésére is vállalkoztak múlt szombaton a hagyományos tállyai csendesnap résztvevői, akik a Hajdú-Szabolcsi és a Borsod-Hevesi Egyházmegyéből érkeztek mintegy százan a gyülekezeti találkozóra. (A Tállya-Abaújszántó-Tokaj-Sátoraljaújhelyi Missziói Evangélikus Egyházközség ez évben kiküldött lelkészének hírösszefoglalója az együttlétről lapunk 13., „Presbiteri” oldalán olvasható.) ■ Enghy Sándor felvétele „Befejezetlen építkezés” Óvodaszentelés Sopronban ► A cím megtévesztő lehet, hiszen szeptember í-jén éppen azért gyűltek össze sokan a soproni gyülekezet óvodájában, hogy hálát adjanak az elkészült, felújított épületért. Technikai értelemben szó sincs tehát befejezetlenségről, készületlenségről... Kerti parti angyaloknak íMóz 18,1-8 A soproni gyülekezet 2006- ban, kárpótlási pénzből vette meg az önkormányzattól a Borsmonostori utcai óvodát, amely a gyülekezet iskolájának része lett. A régi, elavult épületben három óvodai csoport működött, a hetvenes évek technikai színvonalán. Már az indításkor felmerült az ötlet, hogy fel kellene újítani, és a növekvő gyermeklétszám miatt ki kellene bővíteni az óvodát. Egy sikertelen pályázat után, 2009-ben a gyülekezet úgy döntött, hogy az egyházközség és az iskola külső segítség nélkül, önerőből, együtt végzi el a munkát, 51:49 százalékos arányban osztozva a költségeken. A beruházás két ütemben valósult meg: tavaly egy felső szintet húztak föl az épületre, idén pedig a három földszinti kicsi teremből két tágasabbat alakítottak ki, így az eredetileg háromcsoportos, hetvenöt gyermeket befogadni képes óvoda most négy tágas csoportszobával várja a százszázhúsz gyermeket. A munka tehát elkészült; Ittzés János püspök azonban a megnyitó istentiszteleten igehirdetésében éppen azt hangsúlyozta, hogy az igazi munka csak most kezdődik el. Nemcsak azért, mert egy házon mindig van mit építeni, alakítani, hanem mert a valódi d építkezés helyszíne azoknak a ° gyermekeknek a lelke, akiket az óvoda be fog fogadni. ► Folytatás az 5. oldalon ■ Varga Gyöngyi Egy meleg napon, délidőben angyalok falatoznak Mamré tölgyfái alatt. A kép, amely az ősi történetből elénk tárul, egyszerre otthonosan ismerős és mégis meghökkentő. Ábrahám pihegve ücsörög sátorponyvája árnyékában, de egyik pillanatról a másikra hirtelen felpattan, és a birtokára érkező három férfi elé siet. A vidéki élet egyhangúságában igazi-eseményszámba megy, ha idegenek haladnak el az ember tanyája mellett. A tisztesség pedig ilyenkor úgy kívánja, hogy be kell hívni a vándort, bárki legyen is az illető. Ábrahám sürög-forog, egy pillanatra sem áll meg; „spontán kerti partit” rendez a váratlan vendégeknek. Sietve utasítja koros feleségét, hogy süssön lángost, majd a legényét, hogy egy borjút is készítsen el. A vendégek ezalatt az árnyékban pihennek, menedéket találva a bágyasztó hőség elől. Müyen megtisztelő angyaloknak kerti partit rendezni! Az öreg Ábrahám korát meghazudtoló fürgeséggel asztalt terít; kerül rá tej, vaj, hús, kenyér. S aztán az idegen vándorok mellett állva, jó házigazdaként figyeli, ízlik-e valóban az étel. A vendégek jóízűen lakmároznak, a lángos és a sült után megnyalják mind a harminc ujjúkat. Valószínűleg ritkán adódik lehetőségük üyen igazi, „elementáris” földi öröm átélésére. Pedig felüdülésre olykor az angyaloknak is szükségük van. Néhány órányi szünet - „szela” - igazán kijár nekik is küldetésük teljesítése közben, hiszen igen nehéz dolguk van velünk, emberekkel. És miközben pihennek, falatoznak, jut idő arra, hogy beszélgessünk velük az igazán lényegesről, életünk fontos dolgairól. Ahányszor csak fellapozom ezt a régi történetet, nem állom meg, hogy oda ne képzeljem magam a szereplők közé. Gondolatban a „partizó” angyalok mellé lépek. Ábrahám atyánk szívélyesen engem is hellyel kínál; leülök, de nyomatékosan lelkére kötöm, hogy ő se álljon ott, mint a cövek, sőt hívja Sárát meg a legényét is. Jut hely mindenkinek az angyalok mellett, az asztal körül. Amikor mind elhelyezkedünk, és nekilátunk a falatozásnak, valami otthonos és természetes egyszerűséggel indul a beszélgetés, mintha mindig is együtt lettünk volna... Hála a Magasságosnak, a három idegen-ismerősnek rengeteg mondanivalója akad. Mi pedig figyelünk, hiszen nem adatik meg mindennap, hogy közvetlenül három angyal tanítson az igazi, valóságos életre. Az első angyal, a pihenés angyala arra int, hogy olykor el kell engedni magunkat, hogy aztán visszakaphassuk - teljesen és valóságosan. Hogy lássuk, mennyire képben van, az angyal egy örökzöld slágert is idéz: „Kell egy kis áramszünet időnként mindenkinek - és aztán megint mehet minden tovább...” Azt mondja, tanácsolja: ha időről időre kikapcsolunk, kikapcsolódunk, akkor tudunk újra bekapcsolódni dolgainkba, hivatásunkba, mindennapi feladatainkba. Olykor le kell dőlni egy árnyas fa alá, magunkba szívni a virágok illatát; hagyni, hogy megcirógassa arcunkat egy harsogóan zöld fűszál. És egy rögtönzött köszönömimával „belevackolni” magunkat Isten tenyerébe, a legjobb helyre a világon. Bekapcsolódni az ő békéjébe - egy falat kenyér, egy korty bor örömével... Néhány nevetéssel töltött óra erőt adó tapasztalatával. Egy meghitt beszélgetés élményével. Mert Isten világának rendje a munka és a pihenés összhangjában áll. Emberek vagyunk, a szabadság gyermekei. Nem rabszolgák, nem kényurak kiszolgáltatottjai, hanem a teljes élettel megajándékozott gyermekek. Szabad hátradőlnünk, kiengednünk, szuszszannunk egy jókorát. Az élet valójában nem erőltetett menet, hanem lelkes munkavégzésekkel megszakított sütkérezés Isten szabad ege alatt. A megállás bátorságára, a szent tétovaságra int a pihenés angyala, hogy emberséges emberek lehessünk. A második angyal most átveszi a szót. Határozott fellépésű, lelkesen beszél. Ugyanakkor figyelmes és megértő is. Ő a nyitottság angyala. Arra tanít, hogy mennyire jó dolog megosztani másokkal, amink van. Ábrahám így imádkozott: „Uram, ha megnyertem jóindulatodat, kérlek, ne kerüld el szolgádat!” „Térj be, vendég, hozzám, életemben ülj az asztalfőre.” (Új ének 135,2) A nyitottság, befogadás áldása abban áll, hogy gyakran találkozhatunk az emberléptékű kegyelemmel. Sokszor lehet részünk angyalok kerti partijában - sokkal többször, mint gondolnánk. A Zsidókhoz írt levél szerzője is erre figyelmeztet: „A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg.” (Zsid 13,2) Valójában a szeretet nyitott mozdulataival mindig angyalokat ölelünk magunkhoz. Emberarcú, törékeny, néha kicsit idegesítő, olykor meg egyenesen önuralomra tanító angyalokat. Ez nem könnyű feladat, persze. De egy falat kenyér, egy üdítően kedves szó és egy-egy apró figyelmesség minket is a Magasságos követeivé emel, olyan méltóságot kapunk ajándékba, amely az angyaloké. Igazán hasonlóvá lehetünk hozzájuk... A harmadik angyal is szót kér a lakomán. Ő kicsit csendesebb, eddig keveset szólt, csak mosolygott egyfolytában. Azt hiszem, tud valamit. Nem csoda. Ő az ígéret angyala. Arra tanít, hogy merjünk álmodni, várakozva-vágyakozva élni. Azzal a kíváncsisággal fogadni minden napot, hogy vajon ma mit készít számomra Isten. Mivel gazdagíthatok másokat? Mi válhat ma valóra bennem, talán általam is Isten ígéreteiből? Ábrahám és Sára nagyon boldogok - bár még hihetetlennek tartják, hogy fiuk születhet, az angyali szó belegyökerezett szívük közepébe. Nem lehet már onnan kiirtani. Az ígéret angyala arról beszél, hogy mindannyiunk szívében ott élnek Isten nekünk szóló, élő üzenetei. Az a dolguk, hogy kisarjadjanak, felnövekedjenek. Hogy megmutassák: nincs lehetetlen. Isten a csodák, a lehetőségek, a határtalan élet Istene. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy a nagy ígéretek követei legyünk, Isten vándorai a jó hírrel embertől emberig. Megérkeztek az angyalok. Békésen falatoznak már a kertben, a fák alatt. Várnak minket. Derűs arcukon cinkos mosoly villan. Már ismerjük egymást. A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének docense
