Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-09-05 / 36. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2010. szeptember 5. » 7 A HÓNAP KÖNYVE „Tanított egy életen át” Tanuljunk újra Luthertől! - Dr. Sólyom Jenő válogatott írásai ^ Születése századik évfordulójának alkalmából a Magyarországi Evangélikus Egyház válogatott írásait tartalmazó tanulmánykötettel tisztelgett dr. Sólyom Jenő egyháztörténész, teológiai tanár emléke előtt. A 2004-ben kiadott kötet több kíván lenni, mint méltó tiszteletadás egy emlékkönyv formájában: az 1976-ban elhunyt kiváló egyháztörténészt a kommunista hatalomátvétel után, az ötvenes évek második felében a „politikai erőszak” nemtelen eszközeivel távolították el az Evangélikus Teológiai Akadémia tanári karából, és élete hátralévő részében kényszerű elhallgattatás és háttérbe szorítás volt az osztályrésze. Az életművét áttekintő, tanításait tartalmazó emlékkötet így a történelmi igazságtalanságot elszenvedett Sólyom Jenő egyházi rehabilitációjának is jelentős részét képezi. Kárpitkiállítás a „hegyen” Az egyház fiatalabb generációi Sólyom Jenő nevével az 1990 óta kiadott, Hazai egyháztörténelem című rövid könyvecske kapcsán találkozhattak, amely a teológiai felvételi anyag részét képezi. Ezen kívül csak az 1994-ben kiadott Hiszem - tudom. Bevezetés az egyház tanításába címmel megjelent kötete volt hozzáférhető, amely az 1949/1950- es tanévben elhangzott előadásainak szerkesztett változatát tette közkinccsé az Ordass Lajos Baráti Kör jóvoltából. Publikációinak tekintélyes listáját látva úgy tűnik, mintha egyháza két évtizeden át megfeledkezett volna Sólyom Jenőről, aki teológiai tanárként, egyháztörténészként és - későbbi félreállítása után - a levéltár tudományos munkatársaként is jelentős életművet hagyott hátra. A születésének százéves jubileumára időzített válogatáskötet tehát nemcsak Sólyom Jenő örökségéről kíván átfogó képet adni, hanem hiánypótló műnek is számít egyházunk közelmúltjának sötét fejezetei, az egyes lelkészekre, teológusokra kirótt publikációs tilalom, az egyházat hűen szolgálók kényszerű „szilenciuma” miatt. A kötet szerkesztőjének, ifi. Sólyom Jenőnek a munkáját egy egész „bizottság” segítette: dr. Fabiny Tibor, Keveházi László, dr. Csepregi Zoltán, dr. Szabó Lajos, Terray László és dr. Korányi András nézték át Sólyom Jenő gazdag teológiai munkásságát, és tettek javaslatokat az írások válogatásával, rendszerezésével kapcsolatban. A kötet elején két bevezető tanulmányt olvashatunk: dr. Sólyom Jenő életútját dr. Fabiny Tibor egyháztörténész-professzor dolgozta fel, míg az írásainak tartalmából kibontakozó összképről, Sólyom Jenő teológiai tanításáról Keveházi László írt átfogó igényű értekezést. Utóbbi a nagy tudós munkásságának értékelése során hangsúlyozza, hogy a tanítás életeleme volt Sólyom Jenőnek, aki állandóan tanulva semmi mást nem akart, mint tanítani és nevelni, mivel voltaképpen ez volt egész életútjának, művének és egyházi szolgálatának a lényege. Mint az a könyv végén található bibliográfiából is kiderül, Sólyom Jenő írásai több kötetet tennének ki. A cikkek, tanulmányok zömét értelemszerűen az egyháztörténeti írások képezik. Olyan fejezetcímeket találunk a könyv legnagyobb részében, mint például Az egyháztörténet-írásról; A Bibliáról és hitvallásainkról; A reformációról és Lutherről; A reformáció énekeiről; Dévai Mátyásról. Olvashatunk azonban ma is aktuális gondolatmeneteket például a valláspedagógia helyzetéről és reformjáról, „az egyház jó rendjéről” vagyis az egyházjogi munka, az egyházi jogalkotás napjainkban is időszerű kérdéseiről. „Igeközlő írások” címszó alatt igehirdetések és igei meditációk révén kaphatunk ízelítőt Sólyom Jenő prédikációs stílusáról, igei tanításáról és igeközpontú gondolatairól. A kötet címét Sólyom Jenő Előre Lutherrel! című cikkének zárógondolatai inspirálták: „Tanuljunk újra mentői többet Luthertől! Tanuljunk tőle legalább annyit, mint amennyit tanultak tőle annak idején magyar tanítványai! Tanuljuk meg tőle újra: az egyházban az evangéliom minden előtt!” ■ P. G. ► Végre, épp ezt, olts! - e négy szó köré építette köszöntőbeszédét Nagyné Szeker Éva lelkésznő Polgár Rózsa Kossuth- és Munkácsy-díjas kárpitművész kiállításmegnyitóján a rákoshegyi evangélikus templomban augusztus 28-án. A szombat délután megnyílt tárlatnak a szomszédos utcában álló Erdős Renée Ház ad otthont, ám a megnyitóünnepség mégis e szakrális térben volt. Nem véletlenül, hiszen 2004-ben a rákoshegyi evangélikus templomban szentelték fel a művésznő Christus vidor quia victima (Krisztus a győztes áldozat) című oltárképét. S mivel a helyi gyülekezet régóta jó viszonyt ápol a kiállítóházzal, ezt az ünnepi alkalmat megosztották a két helyiség között a szervezők. Köszöntőbeszédében a lelkésznő ezt úgy fogalmazta meg: „Végre mi is felkínálhatunk egy lehetőséget az Erdős Renée Háznak!” S hogy éppen Polgár Rózsa kárpitművész - aki nem is mellesleg Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök felesége - kiállításmegnyitója lehet ez az alkalom, az külön örömöt jelent a helyi evangélikus közösségnek. Az „Ölts!” buzdítás pedig további alkotások készítésére biztatta az alkotót. A kiállítást Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg Zádori Mária énekesnő, Liszt-díjas, kiváló művész és Szabó István Tinódi-lant díjas zeneművész zenei közreműködésével, majd Ádám Ferenc, az Erdős Renée Ház igazgatója invitálta a népes közönséget a tárlat megtekintésére. Az alkotások szeptember 19-ig, keddtől vasárnapig 14 és 18 óra között tekinthetők meg az 1117 Budapest, Báthori u. 31. szám alatt található kiállítóházban. ■ BZs A hónap könyve - szeptemberben a Luther Kiadótól 30% kedvezménnyel Dr. Sólyom Jenő: Tanuljunk újra Luthertől! Vásárolja meg a hónap könyvét kedvezményesen! Eredeti ára: 2300 forint. http://bolt.lutheran.hu/ ♦ E-mail: kiado@lutheran.hu Fax: 1/486-1229 ♦ 1085 Budapest, Üllői út 24. Tanuljunk újra Luthertől! Polgár Rózsa (középen) az Anyaság című gobelinje előtt beszélget Fél évszázados a nagytarcsai falumúzeum Molnárné Hajdú Margit és Molnár Lajos - gyémántdiplomás tanítóházaspár, a község szeretett tanító nénije és tanító bácsija - hagyományőrző munkában töltötte egész életét. A múzeumalapító házaspár már 1950-ben megkezdte a néprajzi tárgyak gyűjtését, melyben önzetlen, nagy segítséget nyújtott a település lakossága; szívesen adták oda féltve őrzött tárgyaikat: imakönyvet, jegykendőt, képet, ládát, tálast, köpúlőt, guzsalyt, korsót, cserépedényeket, melyek rövidesen nem fértek el a tanítói lakásban. így érlelődött meg bennük egy múzeum létrehozásának gondolata. Talán nem véletlen, hogy a múzeum éppen az egykor a falusi fiatalok képzését, felemelését szolgáló, Sztehlo Gábor evangélikus lelkész által alapított Tessedik Sámuel Evangélikus Népfőiskola épületében lelt otthonra... A gyűjtemény bemutatja a gazdag helyi népviseletet, Nagytarcsa helytörténeti és néprajzi emlékeit a honfoglalás korától kezdve, valamint a hagyományos paraszti gazdálkodás kellékeit és eszköztárát. Ötven évvel ezelőtt, i960, augusztus 28-án avatták fel, és nyitotta meg kapuját a nagyközönség előtt. „A megnyitás napján annyian gyűltek össze - mesélte Margit néni -, hogy sorba kellett állítani az érdeklődőket, mint a kisdiákokat, hogy beférjenek.” Az idősek lelkesen mutatták be a különféle - lassan feledésbe merülő - használati eszközöket a fiataloknak. Örömmel látták a helybéliek, hogy hova kerültek, milyen megbecsülésben részesültek személyes tárgyaik. Ennek hatására még több tárgyi adományt ajánlottak fel, hogy gazdagítsák a kiállítás anyagát. Nagytarcsán nemcsak a ládák, sublótok, kamrák, padlások, de a föld is számtalan kincset rejtett, melyek a gyakoribbá váló építkezések, a földmunkák során egyre nagyobb számban kerültek napvilágra. A régészeti leletek között kiemelkedő, mondhatni egyedülálló a szkíta kori bronzcsengő, melynek köszönhetően a település nevét széles körben megismerték, és a régészeti térképeken is jelölik. 1962-ben megalakult a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, így a nagytarcsai múzeum is annak kezelésébe került egészen két évvel ezelőttig, |o amikor a fenntartó helyi önkormányzat vette saját kezébe az intézmény sorsát, jövőjét. A múlt értékeinek megőrzése iránti elkötelezettségüket az is mutatja, hogy Nagytarcsa címerének fő motívumaként egy páratlan régészeti leletet, a szkíta kori, álló bikát ábrázoló bronzcsörgőt választották a község vezetői. A jubileumi ünnepséget a falumúzeum kertjében tartották meg a település apraja-nagyja és sok meghívott vendég részvételével augusztus 28-án. Sztehlo Gábor szobra mellett az 1913-ban alakult önkéntes helyi tűzoltóságot korabeli egyenruhába öltözött férfiak jelenítették meg. Volt íjászat, állatsimogató és népi iparművészek kirakodóvására is. A szabadtéri színpadon kórusok - köztük a nagytarcsa-péceli evangélikus gyülekezet Nap kórusa -, énekművészek, egy citerazenekar és a hagyományőrző óvónők népdalköre lépett fel. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége és Káldy Mária, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Oktatási és Képzési Központjának igazgatója, aki a megnyitón beszédet is mondott. ■ Győriné Kováts Andrea múzeumvezető FOTÓ: BODA ZSUZSA
