Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-09-05 / 36. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 75. évfolyam, 36. szám ■ 2010. szeptember 5. ■ Szentháromság ünnepe után 14■ vasárnap Ára: 250 Ft „Sokan lesznek, akik nem hallják meg Jézus életmentő és bűnmegbocsátó evangéliumát. Hallják majd, de nem hallják meg. Sokan lesznek majd az egyházi iskolák falain kívül és belül is. A magot mégis szórni kell.” A magvető és az egyházi iskolák !► 6. oldal „A több száz fős gyülekezet mára szinte elolvadt, vasárnaponként már csak négyen-öten hallgatják Isten igéjét magyarul.” Magyar evangélikus templom a fekete negyedben !► 8-9. oldal „A lelkészi karból vagy száz hallgatót tanítottam. Nagyon szerettem tanítani, visszavonulásomnak csak az volt az oka, hogy az Ordass-körben kiadtuk kötetemet, amelynek megírása nagyon nagy feladat volt." Beszélgetés dr. Boleratzky Lóránddal !► 13. oldal Lelkésziktatás és ordináció !► 3. oldal Mindnyájunk ünnepe !► 5. oldal Kántortovábbképző ► 6. oldal Száz éve született Joób Olivér !► 10. oldal Tomi lámpácskája !► 11. oldal Kereszthordozó eltökéltség !► 14■ oldal Tanév lelki tantárgyakkal ^ Eseményben és hálaadásban gazdag napot töltöttek együtt augusztus utolsó vasárnapján az orosházi evangélikusok. A városban a tizenötödik tanévüket kezdhették meg a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium intézményei, amelyek élére - Fehér Borbála személyében - új igazgatót iktattak, valamint felszentelhették az iskola alig nyolc hónap alatt elkészült új szárnyát. I*- Folytatás a 6. oldalon Lelkészi munkaévkezdés ... délen ... nyugaton ...északon ► A Déli Egyházkerület Időnk és erőnk nyomában címmel tartotta meg munkaévkezdő lelkészkonferenciáját Balatonszárszón augusztus 23. és 25. között. A program ajánlása szerint: „...szeretnénk megragadni a mindig elillanó időt és kevésnek bizonyuló erőnk számára tápláló Forrást találni!’ ^ Folytatás a 4. oldalon ► Első alkalommal rendezett munkaévkezdő lelkészkonferenciát a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület. A háromnapos kőszegi rendezvény címét az ordináció első áldása adta: „Hogy áldás légy...” Ehhez kapcsolódan a beszélgetések fókuszában a lelkészi hivatás és elhívás állt. I*- Folytatás a 4. oldalon ► Hétszáz méter magasságban, a Mátrában gyűltek össze közös évkezdésre augusztus 27-én és 28-án az Északi Egyházkerület lelkészei. A kerület közepe táján fekvő helyszín, a református egyház Ráday Konferencia-központja minden szempontból megfelelőnek bizonyult a hétköznapokból való elvonulásra és a találkozásra. 1^ Folytatás a 4. oldalon Záró istentisztelet a Déli Egyházkerület munkaévkezdő lelkészkonferenciáján Egymondatos tanárok ■ Szabó Lajos Folyik az óra, hömpölyög a szóáradat, csak a megszólító erő hiányzik. Nincs egy igazi, jó mondat a tanulók számára. Ez talán a legnagyobb tanári kudarc és a legnyomasztóbb diáktapasztalat. Weöres Sándor sok példát adott arra, hogy egyetlen mondat egész életre szóló, hibátlan üzenetté válhat. Négy korái című versciklusában művészien játszik egy mondattal: „Ha homlokban drágakő lakik / drágakő lánggá emelkedik.” Elég néhány csendes perc arra, hogy befogadjuk és memorizáljuk ezt a mondatot. Hatszor cseréli fel a szavak sorrendjét, és mindegyik esetben új és mély tartalom jelenik meg. A szívből jövő mondatok rövidek és félreérthetetlenek. Az utóbbi időkben egyre többször jutnak eszembe azok a tanáraim, akiktől egyetlen mondat maradt csak meg bennem. Lehet, hogy az iskolapadban sem jegyeztem meg többet egy-egy órájukon, mégis boldogan mentem haza, mert úgy éreztem, hogy ez az egyetlen mondat sokat ér, és sokáig ki fog tartani. Kaptam egy drágakövet. Nyertem valamit, ami csak az enyém. Az értéke megkérdőjelezhetetlen. Általában nem volt ez nehéz mondat. Nem kellett sokat törnünk magunkat, hogy megjegyezzük. Nem írták fel a táblára kiemelt üzenetként, és nem ismételték meg százszor, ám valahogy úgy tudták kimondani, hogy mégis feltűnőek voltak ezek az egymondatosok. Nem a büntetésből százszor leíratott mondatokra gondolok. Azokat már a századik leírás pillanatában elfelejtettük örökre. Lehet, hogy rejtve voltak ezek a rövid, életre szóló üzenetek, mégis kitűntek. Ihletett mondások voltak és magukkal ragadóak. Még a teológiai évekből is vannak ilyen kincsek az emlékezetemben, amikor nem a bőbeszédűség ragadott meg, hanem az, hogy érdemes végighallgatni az előadást, mert valamikor elhangzik majd a bennünk örök klasszikussá váló szentencia. A nagy egyéniség jellemzője ez a tömör kisugárzás. Egész életfelfogás és magatartás van e mögött. Hiteles tam'tás. Hálás vagyok annak a tanáromnak, aki az első pad tetején ülve kívülről szavalta József Attila verseit és Arany János balladáit. Alig-alig fűzött hozzá magyarázatot, mert az előadás maga volt a leghitelesebb verselemzés. Az általa kiemelt egy mondatok élnek bennem ma is. Szeretettel idézem fel annak a tanárnőnek az emlékét is, aki mély átéléssel volt osztályfőnök, és a legdrámaibb helyzetekben is mindig a kiútról és a folytatásról beszélt. Néhány perc elég volt neki arra - ezelőtt negyven évvel -, hogy interaktívan dolgozzuk fel valakinek az egyéni problémáját. Tapintattal és megértéssel. A tolerancia szót akkoriban nem használtuk. Talán azért, mert nem elmélet volt, inkább a járható út. Ma nagyon sok szó esik a tanári pálya presztízsének helyreállításáról. Már törvény is védi a tanár testi épségét. Cikkek és könyvek sora szól a tanári tekintély fontosságáról. Vezetők ígéreteiben is kiemelt programként szerepel a tanári munka elismerése. Újra hangoztatjuk, hogy a tanár személyisége fontos a pedagógiai munkában. Lelkesedése nélkülözhetetlen az átadás folyamatában. E nélkül száraz és unalmas a közvetítés. Semmi sem marad meg a tanulóban. Az igazi pedagógusnak belső és külső fényre van szüksége, hogy magával tudja ragadni a diákjait. Ez pedig csak akkor működik, ha ő személyesen is jól érzi magát a munkahelyén és az otthonában. Jók az érzései, és erőt adóak a kapcsolatai. Nem marad egyedül, vannak társai. Kedve van a kutatáshoz, a kísérletezéshez és az újdonságok felvállalásához. Nem utolsósorban közel kerül a gyerekekhez, mert úgy kommunikál velük, hogy tapadnak rá, és igényelik jelenlétét az életükben. Ekkor születik meg benne sok egymondatos tanítás is. Valóban jövőt tarnt ezzel. Szeptember első vasárnapján eszünkbe jut az egyházi iskolák világa. Ma már nem szenzáció a létük. Rendkívül nagy fontosságú azonban az a küldetés, amelyet be kell tölteniük. Egyetlen osztályban annyi tanuló találkozik a keresztény értékekkel, mint több gyülekezet összes hittanóráján vagy gyülekezeti ifjúsági alkalmán. Vajon ezekben az osztálytermekben hallanak-e életre szóló egymondatos tanításokat? Elhangzik-e jól érthető, közeli üzenetként a tanított bibliai történet mondanivalója? Kedvet kapnak-e a diákok a krisztusi életforma vállalására? Szeretjük-e úgy és hordozzuk-e annyira imádságainkban a mai tanárokat, hogy életre szóló egymondatos tanítások szülessenek? Nem erőszakosan, nem hatalmi szóval, hanem az igazán nagy pedagógusok stílusában: könnyedén és szeretettel. Ma fokozottan szükségünk van erre. Az elmúlt napokban, a napi hírek hallgatása közben többször is megfogalmazódott bennem a kérdés: nincs más mondanivalónk a következő nemzedéknek, mint a kiábrándító vagy kedvszegő információ? A brutalitás és az erőszakosság eseményeinek naponkénti bőséges sugárzása, válogatott médiafogásokkal? Mennyi értékteremtő és gyógyító képsorra futhatná a negatívumok bemutatására fordított hatalmas energiából! Érdemes lenne a most induló tanévben egy mondatot bátran kimondó és jó szívvel el is fogadó iskolai közösséggé válnunk - nemcsak az iskolában, hanem életünk minden területén. A költő utolsó variációjának meghallása segíthet nekünk: „Ha lángban drágakő lakik / drágakő homlokká emelkedik.” Az igazi iskola pedig ezen fáradozik. A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora
