Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-08-22 / 34-35. szám
Evangélikus Élet élő víz 2010. augusztus 22-29. ► 17 NOVELL AÍRÓ-PÁLYÁZATUNK ANYAGAIBÓL Példázat az ajándékról és a szorgalomról Egy földmívesnek három fia született. Annyira egyformák voltak, hogy idegenek ikreknek vélték őket. Békés életük volt, sok munkával, kevés pihenéssel. A fiúk szorgalmasan dolgoztak családjuk földjén, szívesen teljesítették atyjuk kéréseit, s megtanulták, hogy a ki sem mondott elvárásoknak is megfeleljenek. Egyik derűs tél végi napon atyjuk váratlan feladattal bízta meg őket:- Felnőttetek, fiaim! Itt az ideje, hogy próbára tegyétek önmagatokat. Akkora darabot vethettek be közös birtokunkból, amekkorát akartok. Egyiküknek búza-, másikuknak kukorica-, harmadikuknak mákvetőmagot adott. A gabonával megajándékozott fiú összeszedte addigi kevéske tapasztalatát, és gyakran fordult tanácsért édesapjához, nagyatyjához, más öregekhez. Minden munkát idejében elvégzett, elkövetkező évük létfeltételeit tisztelte vetésében. Mikor a szemek keményre érettek, megszervezte az aratást-cséplést, a termés behordását, odarendelte a földre a szalmabálázót, a rakodókat. Magtárba került a bőséges termés, hogy kenyérré őröltethessék, vagy vetőmagként várakozzék, illetve tartalékként szolgáljon, s hogy ocsúja takarmánnyá, szalmája alommá és tüzelővé váljék... A legény másodvetésre készített elő a talajt. Gyakran tanácskozott fivérével, megosztották észrevételeiket. A kukoricával megajándékozott fiú nagy örömmel látott munkához, és gyakran kért tanácsot édesapjától, nagyatyjától, más öregektől. Elkövetkező évük létfeltételeit tisztelte vetésében. Egyik estefelé hirtelen hatalmas özönvíz zúdult rájuk, jégdarabokat pattogtatott szét, és a vetést széles pásztában megsemmisítette. A vihar elmúltával az elkeseredett ifjú újra felszántotta és ismét bevetette a pusztává vált földsávokat. A jégtől megkímélt területre idejében odarendelte a gépeket, a rakodókat. Szellős magtárba került a szem, hogy emberi és állati eledel vagy vetőmag, illetve tartalék legyen, s hogy a bálákba préselt szár takarmánnyá, tüzelővé váljék... A fiú a betakarítás végeztével vetésre készítette elő a talajt. Munkája közben gyakran tanácskozott fivérével, kérték és elfogadták a másik segítségét. A mákkal megajándékozott fiú lakrésze magányában azonnal a sarokba hajította a zsákocskát. Becsapottnak érezte magát a kevéske vetőmag miatt, és háborgását lecsillapítandó elment kikapcsolódni. Minden idejét mulatótársaival töltötte. Mikor hazadülöngélt, edzőcipőjét a zsákocskára dobta. Fivérei udvarias kérdéseit patópáluras nyegleséggel utasította el. Játékgépezés, kártyázás, hajnalig tartó dorbézolások várták... A tél közeledtével a gazda magához hívta fiait.- Atyám - kezdte a gabonával megajándékozott fiú -, te érdememen felül jutalmaztál engem, és hitvány szolgád igyekezett a te bizalmadat megérdemelni. Az ég Ura kedvező időjárással segítette küszködésemet. íme, pajtáid, magtáraid és csűrjeid bizonyítják: vetőmagod a magvak sokaságát hozta. Ekkor asztalokon hatalmas kenyereket, gabonából készült süteményeket toltak be a szolgák.- Büszke vagyok rád, gyermekem — ölelte őt meg édesatyja. — Ugyanannyi gabonát vetettem el hasonló nagyságú földdarabon. Nálam is ennyi a termés. Megdolgoztál azért, amit elértél. Legyen a tiéd, alapozd meg véle saját életedet!- Atyám - kezdte a kukoricával megajándékozott fiú -, te érdememen felül jutalmaztál engem, és hitvány szolgád igyekezett a te bizalmadat megérdemelni. Eleinte az ég Ura is kegyébe fogadott. Azután visgont jégverést élhettünk át, és a veszteséget kevésbé ellensúlyozhattam az utóvetéssel. A te vetőmagod így is a magvak sokaságát hozta. Kukoricából készült fogásokat, süteményeket hoztak be a szolgák, és ínyencségként ott volt az utóvetésből készült sok főtt és sült kukoricacső is.- Büszke vagyok rád! - ölelte őt meg édesatyja. - Ugyanannyi kukoricát vetettem el hasonló nagyságú földdarabon. Nálam is ennyi a termés. A jégverést én is megsínylettem, megsirattam. Én silónak valót vetettem a tönkrevert földbe, örömmel fogadom most illatos főtt és sült csöveidet, ízük gyermekkori emlékeket ébreszt bennem. Megdolgoztál azért, amit elértél. Legyen a tiéd, alapozd meg véle saját életedet!- Atyám - kezdte a mákkal megajándékozott fiú -, felbosszantottál ezzel a megkülönböztetéssel. Fivéreimnek zsákszámra adtad a vetőmagot, engem erre a kis zsákocskára érdemesítettél. Visszaadom hiánytalanul - nyújtotta volna atyjának a lomok alól nehezen kibányászott, dohos tarisznyát.- Haszontalan vagy! - dörrent rá édesatyja, és szolgái betoltak egy mákos ételekkel, süteményekkel gazdagon megrakott asztalt. - Édesszá- • jú vagy, ezért bíztam volna éppen rád a mák termesztését. Ugyanannyit vetettem el én is, amennyi nálad tönkrement, nálam viszont ezerszeres termést hozott. A mákkal megajándékozott fiú nagyot nyelt, mikor meglátta az asztalon kedvenc ételeit. Érezte, hogy arca lángvörössé vált. Szégyenét tetézte, hogy sem fivéreivel nem osztozhat atyja elismerésében, sem a ház népével az évet záró általános örömünnepben. És mikor mindenki megrohamozta az asztalokat, ő nem mert venni sem a perecből, sem a sült kukoricából, de még a mákos gubából sem. ■ Pataki Edit Pazarló kegyelem A Szántóvető megy és szórja a magot. Öles, egyenletes lépésekkel halad az egyenetlen talajon. A kezét a bugyrába dugja, markolja a magot és lendíti szét, szerteszét a földön. Apukám bizony már vetőgépet aggat a szép kék traktorja mögé, és úgy szórja be maggal a földet. A Szántóvető megy és szórja a magot. Öles lépésekkel halad az egyeneüen talajon. A kezét újra a bugyrába dugja, markolja a magot és lendíti szét, szerteszét a földön. Hinti a magot, bármi történjék, essék akárhova. Apukám nagyon pontosan állítja be a gépeket, hogy minél több teremhessen, minél kevesebb essen a vadászoknak kitisztított ösvényre, a les köré és a villanyoszlophoz. Hiszen nem akarja pazarolni a magot. A Szántóvető csak halad azokkal az öles léptekkel és pazarol Nem nézi a föld aranykorona-értékét, nem méri az összetételét. Hullik a mag mindenfelé. Útra, gaz b a , szik-A legnagyobb különbség, hogy édesapámnak nem fáj, ha egyegy mag mégsem jó helyre pottyan, és nem kel ki. A Szántóvetőnek belesajdul a szíve minden egyes elvesztege-1 á k közé... A kezét a bugyrába dugja újra, és markolja a magot, hinti szét, szerteszét amerre jár. magba. Termést akar látni, nem hasznot. Öles lépteivel termővé tesz, amit csak tud, élővé, amit csak lehet. Termést akar látni, nem hasznot. Bugyrát egészen a földre pazarolja. ■ Pete Violetta Magyari Lajos Állj mellém... Állj mellém, mikor legnehezebb, a legszigorúbb napon -mikor kifagyna az elvetett mag, mert kés villog a földeken, ha a szelek jégesőket hoznak, s kalásznak lenni gyötrelem, ha vonatok egymásba szaladnak, hogy karddá pendül a kerék, ha az őzre farkasok rohannak, s megbűvölik remegő szemét, mikor a várost a víz elönti, s csüggedt lakói már csak nézik, ha a kaszát kő pöccinti, s a kaszásra fordítja élit... minden ragadozó pillanatban, mely testünkbe vághat vakon -állj mellém, mikor legnehezebb: háromszázhatvanöt napon. HETI ÚTRAVALÓ Krisztus mondja: „Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” (Mt 25,40) Szentháromság ünnepe után a tizenharmadik héten az Útmutató reggeli és heti igéi erre figyelmeztetnek: A hit cselekedetek nélkül halott (lásd Jak 2,26)! Luther szerint: „A hit egyedül Istent illetheti. Ezzel fogjuk fel Isten dolgait. S ebből születik azután a cselekedet, mellyel felebarátunknak szolgálunk; mert nem Istennek van szüksége jócselekedeteinkre, hanem felebarátainknak.” Az Úr Jézus azt tanácsolta a felebarátját kereső törvénytudónak, hogy az irgalmas samaritánushoz hasonlóképpen cselekedjen. „Amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük’.’ (Lk 6,31) Ez az aranyszabály összhangban van a Hegyi beszéd üzenetével (lásd Mt 5,38-48) és a törvény nagy parancsolatával is, amelyet csak kívülről ismert a Jézust provokáló írástudó: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat." (Lk 10,27) Mert: „Az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait, az ő parancsolatai pedig nem nehezek.” (íjn 5,3; LK) „Az Úr törvényében boldog, aki gyönyörködik” (GyLK 668); s idejében megtermi gyümölcseit, hiszen Isten jó cselekedetekre készíti fel gyermekeit. De ehhez előbb jó fává kell lenniük (lásd Lk 6,43-45). Az egyetlen megoldás: Jézus; mert csak „aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt” (Jn 15,5). A szeretet apostola ezt tanítja: „...fia szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk”; hiszen a szeretet (is!) az ő ajándéka, „mert Isten szeretet” (íjn 4,12.8). Az irgalmas felebaráti szeretetre figyelmeztető ősi törvények üzenete örök érvényű; „mert a szegény nem fogy el a földről, azért parancsolom neked, hogy légy bőkezű az országodban levő nyomorult és szegény testvéredhez” (5MÓZ 15,11). „Az Urat keressétek, akkor élni fogtok", és „a jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok, és veletek lesz az Úr” (Ám 5,6.14). A jövevények, árvák, özvegyek életét különösen védték az emberszeretet különböző mózesi törvényei; „ezértparancsolom neked, hogy így cselekedj” (5MÓZ 24,22)! Az első gyülekezet: testvéri közösség; „és nagy kegyelem volt mindnyájukon. Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert (...) az eladott javak árát (...) szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá” (ApCsel 4,33- 35) Júdás eladta és elárulta az ártatlan vért. „Majd egyenest Jézushoz menve így szólt: »Údvözlégy, Mester!« - és megcsókolta őt. (...) »Barátom, hát ezért jöttél!«” (Mt 26,49.50) Ám a másik „Júdás, Jézus Krisztus szolgája” az egyedül üdvözítő Istent dicsőíti, mintegy az Úrtól tanult imádság utolsó szavaival (lásd Mt 6,13b). Egyedül Istené a „dicsőség fenség erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen’.’ (Júd 1.25) Valljuk meg: „Hitből jön a cselekedet, / Hogy életünk betöltse; / Élő, igaz hit nem lehet, / Melynek nincs jó gyümölcse...” (EÉ 320,5) ■ Garai András IX0YC
