Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-08-22 / 34-35. szám
Evangélikus Élet élő víz 20X0. augusztus 22-29. » 11 A panaszkodás Most egy olyan témáról gondolkozzunk el, amellyel nap nap után találkozunk: a panaszkodásról. Ahol leülünk, és várakoznunk kell, de ha csak összetalálkozunk az utcán egy ismerőssel, és megkérdezzük: „Hogy vagy?” akkor a legtöbben panaszkodni kezdenek. Egy orvosi váróban, egy hivatalban, ahol erre még több idő van, még inkább elönti az embert a panasz. Vajon mi, hívő emberek nem ugyanezt tesszük? Pedig rólunk minden baj mellett sugározni kellene az örömnek. Gondolkozzunk el tehát ezen. A panaszkodásban - ezt már kimutatták - a magyarok járnak az élen. Természetesen nagyon nehéz történelmi időket éltünk, élünk, tehát sok rossz dolog emléke, valósága élhet bennünk, de vannak még nálunk is nehezebb helyzetben élt és élő nemzetek, amelyek lemaradnak mögöttünk a panaszkodásban. A panaszkodásnak két eleme van. Az egyik az, hogy milyen rossz nekem, vigasztalj meg, szeress engem. Ez még nem is olyan nagy baj, nekünk, keresztyéneknek erre fel kell figyelnünk. Van azonban egy másik elem is. A panaszsor végén ott van, hogy ez vagy az, hozzátartozóm, munkatársam, a politikusok hibásak, és kialakul irántuk a gyűlölet. A panasz mögött az a gondolat húzódik meg, hogy én nem vagyok semmiben sem hibás, hanem az én jelenlegi állapotom vagy a múlt miatt valaki a hibás, csak én nem. Ez az út veszedelmes, mert a gyűlölettel együtt jár a félelem is. Ez a kettő együtt pedig testi-lelki egészségünket, a másik emberhez való viszonyomat rontja, pusztítja. Akkor nem szabad panaszkodni? Szabad, de vizsgáljuk meg, hogy a panaszkodásnak még milyen módjai vannak. Azok az emberek, akik Jézushoz mentek tanácsért vagy gyógyításért, kétféle okból siettek oda. Aki az örökség ügyében szeretett volna Jézusban pártfogót találni, azt - mivel törekvése emberi irigységből származott - Jézus elutasítja. A Jézushoz menők nagyobb része gyógyulni akart, mert beteg volt, bizonyára panaszkodott is, hisz Jézus megkérdezte, mit akar, hogy cselekedjék vele. Ez már jobb útnak látszik. De ezek döntő többsége csak valami vándorprófétát, gyógyító embert látott benne. Azok a szekták ilyenek, ahol a panaszkodók, betegek egy varázsló ember köré gyűlnek, aki persze nemegyszer az Isten emberének mutatja magát. A hívek egy idő után zsákutcába jutnak, és új varázslót keresnek, az előzőt pedig meggyűlölik, vagy félnek varázserejétől. Ezek után még egyszer fel kell tennünk a kérdést: tehát ne panaszkodjunk? A zsoltárok tele vannak panasszal, de más bibliai könyvek is. Azonban ebben a válasz is mindjárt benne van: panaszkodhatunk és panaszkodjunk Istennek, minthogy ő a mi szerető Atyánk, aki meghallgatja panaszunkat, ha szükségesnek látja, meggyógyítja betegségünket. Ha Istennek panaszkodunk, akkor még panaszkodhatunk ellenségeinkre is, jóllehet Isten ezt tudomásul veszi, mert tudja, hogy bűnösök vagyunk, de hogy meghallgatja-e ezt az imádságot, nem mindig tudjuk, mert ítéletét mi nem mindig látjuk meg. így óv meg attól, hogy panaszunk meghallgatása a másik ember feletti győzelem érzését keltse bennünk. Ahogy Gyökössy Bandi bácsi írta, még agressziónkat is kiönthetjük Isten előtt, mert ő megint csak tudja, hogy bűnös emberek vagyunk. Van a panaszkodásnak még egy módja, amely tulajdonképpen az előbbi származéka. Panaszkodhatunk a velünk, értünk imádkozó testvérünknek is. Ő panaszunkat, bajainkat odaviszi imádságaiban az Úr elé, vagyis megint visszajutottunk oda, hogy panaszkodni Istennek szabad, lehet, mert ő meghallgatja panaszainkat. Abból nem fakadhat gyűlölet és félelem. Ha neki vagy egy hívő gyermekének kipanaszkodtuk magunkat, akkor megjelenhetünk a világban örömeinkkel, mindenekelőtt azzal, hogy bajaink ugyan vannak, mint a velünk várakozó, beszélgető embereknek, de nekünk van Istenünk, aki ezeket meghallgatja, a javunkra megoldja. Ha keresztyén vagy, ne siránkozz együtt a világ panaszkodóival, magad is rátéve a panaszokra egy lapáttal, hanem panaszkodj Istennek, ne másutt keresd a megoldást, és ne támadjon benned gyűlölet és félelem, mert az pusztítja életedet. Jézus meghallgat téged. ■ Dr. Ritoók Pál Forrás: Presbiter - a Magyar Református Presbiteri Szövetség lapja, 2010. július-augusztus Kiss Jenő Egyedül A fák féllábon állnak, mint a gólyák. A csend olyan, mint egy mozdulatlan üveggolyó: csak hozzá kell nyúlni, hogy elguruljon. A réten a boglyák elejtett gomolyagok. Olyan egyedül vagyok! Lankadt violák illata jár ár. S felettem ujjnyi felleg-csík jelzi vágyaim határát. Előveszem szívemet, mint más a pipáját. Jó volna meggyújtani, de tüzet nem kapok, hacsak az Isten ide nem nyújtja parazsát: a napot! NOVELL AÍRÓ-PÁLYÁZATUNK ANYAGAIBÓL „Miért éppen én?” Középiskolás koromban mindig rettegtem - például az oroszórákon -, nehogy kihívjanak felelni. Persze, időnként nem úsztam meg, s ilyenkor magamban bosszúsan nyöszörögni kezdtem a címbeli kérdést. A csalódottság elhomályosította józan ítélőképességemet, ezért nem vettem figyelembe a tényt, hogy az esetek többségében azért mégse engem szólítottak a táblához felelésre. Jó néhány esztendő telt el azóta, de sok embertársamhoz hasonlóan ma is csak a személyemmel kapcsolatos negatívumokat vagyok hajlamos észrevenni, mintha a pozitív dolgok az élet természetes velejárói lennének. Mintha a jó alanyi jogon járna nekünk, így van ezzel a gazdálkodó is, akinek ötévi bőséges aratás után elveri termését a jég. Ilyenkor óhatatlanul kifakad: „Miért éppen én? Miért az én termésemet?” Ugyanakkor az ország másik részében gazdálkodó földműves, akinek a vetését két sikertelen év után éppen most nem tette tönkre a belvíz, nem teszi fel a kérdést, hogy miért éppen az ő termését kímélte meg a természet szeszélye. Miért is? A bajba jutott ember egocentrikusán viszonyul helyzetéhez, tökéletesen megfeledkezve azokról a sokakról, akik az övéhez hasonló vagy annál is súlyosabb helyzetben vannak. Csakhogy az éremnek két oldala van, adott az ellenpólus, a „Miért éppen ő?” Akár az előbbi, ez is speciális kérdés, a különbség csak annyi, hogy előbbit a velünk történt kellemetlenségek, utóbbit mások sikere indukálja. Valaki jelentős vagyont örökölt egy elhunyt amerikai nagybácsitól. A mi reakciónk: Miért éppen ő? Más példa: annak a kibírhatatlan Kovácsnak ötöse volt a lottón. Miért éppen neki? Az emberi természet már csak ilyen. Minden szépet és jót önmagának akar, a kellemetlen, rossz dolgokat „előzékenyen” meghagyja másoknak. Saját szerencséjét természetesnek tekinti, mert ilyenkor a szemléletmódja beszűkül; a vele történő szerencsétlenség viszont szerinte valamiféle félreértés, hiba a rendszerben. Ugyanakkor a másokkal történő pozitív események esetén széles látókörről tesz tanúbizonyságot. A „Miért éppen én?” rögeszméjétől valamennyien egész életünkben szenvedünk, s ez a rögeszme - az adott problémát súlyosbítva - az önmarcangolás során komoly lelki válsággá is terebélyesedhet. Ezért ne keressünk mindenáron okozati tényezőt! Vannak dolgok, amelyeket úgy kell elfogadni, ahogy adódnak, a „miért” kérdése boncolgatásának semmi értelme. Ahol az értelem kudarcot vallott, a hit még győzelemre segíthet. ■ Lengyel János HETI ÚTRAVALÓ „A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el” (Ézs 42,3) Szentháromság ünnepe után a tizenkettedik héten az Útmutató reggeli és heti igéiben a betegségről s az áldott Orvos gyógyításairól olvasunk. Az Úr szelíd, szabadító szolgája igazán hirdet törvényt s evangéliumot. Ma is igéjével, kimondott szavával gyógyít testet-lelket egyaránt. S ezt azért teheti, mert a kereszten „a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta”. S mi „az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ézs 53,4.5). Az Úr Jézus csak egy szót szólt négyszemközt a süketnémához: „Effata, azaz: nyílj meg!” Mégis híresztelték: „Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé” (Mk 7,34.37) Saul szemei megvakultak, ám lelki szemei s fülei megnyíltak az Úr meglátására és meghallására a damaszkuszi úton: „Ki vagy, Uram?” (...) „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl’.’ktélhette: „Kegyelemből tartattatok meg, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Ef 2,8; LK) Isten igazít meg; kegyelmével a bűnösöket igazságba öltözteti. Ezért tudta Pál - immár Lélekkel megtelve - azonnal hirdetni az igazságot „Jézusról, hogy ő az Isten Fia” (ApCsel 9,5.20). Mi is kérjük: „Én Istenem, ments meg engem a gonosz kezéből!” (GyLK 721) S ne hagyj el! Hit által igazulunk meg. Jézus is a hitük alapján gyógyított meg két vakot: „Hiszitek-e, hogy megtudom ezt tenni? (...) Legyen a ti hitetek szerint!” S meggyógyította a megszállott némát is: „Miután kiűzte belőle az ördögöt, megszólalta néma..!’(Mt 9,28.29.33) Mirjám poklos lett, mert Isten szolgája ellen beszélt, ám „így kiáltott Mózes az Úrhoz: Istenem, gyógyítsd meg őt!” (4MÓZ 12,13) A tanítványok kicsinyhitűségük miatt nem tudták meggyógyítani a holdkóros fiút. Ám „Jézus rákiáltott, és kiment abból az ördög a gyermek pedig meggyógyult” (Mt 17,18). Jakab imádkozásra bátorít; mivel „nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének”. S a közbenjáró, „hitbőlfakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer”( Jak 5,16.15). A christianusok tanúsíthatják: az Úr valóban csodásán működik, és őelőttük kijelenti önmagát, de aki kételkedve kutatja titkát, az előtt meg sem szólal, és csodát sem tesz. Amiként Heródes előtt sem, noha „hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki” (Lk 23,9). Az Ószövetség evangélistája a felséges, de könyörülő Úr jó hírét adja a mi tudtunkra is: „Láttam útjait, mégis meggyógyítom és vezetem őt’.’Kit? Az alázatos lelkűt, a megtört szívűt; és békességével ajándékozza meg. „Ezt mondja az Úr: Meggyógyítom őt!” (Ézs 57,18.19) Az Úr a te gyógyítód is (lásd 2MÓZ 15,26)! Csak várd az Urat! „Akik Istent várják, azok csupán kegyelemért könyörögnek, de hogy Isten mikor, hogyan, hol és mivel segítsen, azt egészen az ő szabad, jó tetszésére bízzák.” (Luther Márton) Megtapasztaltad-e már: „A te gyógyító szent kezed / Orvosolta fájdalmam (...)! / Nem adtál át a halálnak, / Életben megtartottál. / Erőddel megáldottál. (...)/ Én Uram, üdvösségem, / Jézus, én reménységem!” (EÉ 373,3-5) ■ Garai András
