Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-08-22 / 34-35. szám
io -m 2010. augusztus 22-29. KERESZTUTAK Evangélikus Élet KIS HÍREK A NAGYVILÁGBÓL A keresztesek korából származó freskó Izraelben Először láthatta a nagyközönség július utolsó hetében Jeruzsálemben azt a keresztesek korából származó, ritka freskót, amelyet a Gecsemánékertben találtak. A freskó valószínűleg a deészisz (kérő imádság) jelenetét ábrázolja, amikor Jézus, Mária és Keresztelő János imádkozik. Véletlenül bukkantak rá 1999-ben, amikor a régészek a téli áradások sújtotta lelőhelyek megóvásán dolgoztak. A falfestményt a felújított Izrael Múzeumban állították ki. Az intézmény kurátorai szerint a 12. századi freskó eredetileg mintegy kilenc méter magas lehetett, de napjainkra csak a lábakat ábrázoló alsó része maradt meg. Jeruzsálem közelében mindössze két hasonló falfestményt találtak. Szakemberek szerint a többit Szaladin muszlim uralkodó, az Ajjúbidadinasztia alapítója leromboltatta, amikor csapatai az iszlám nevében elfoglalták Jeruzsálemet. M MTI Tíz évig rossz irányba imádkoztak Szaúd-Arábiában egy iszlám közösség tagjai megállapították, hogy tíz évig rossz irányba imádkoztak. „Tíz évig arccal a mecset imasarka felé fordulva imádkoztunk, ami északkelet felé mutat, noha valójában délkelet felé kellene” - mondta a haddai közösség egyik tagja a Saudi Gazette című lap jelentése szerint. Hogy ki a felelős a mecset építése közben elkövetett hibáért, ma már nem állapítható meg. A helyes irány kiderítésének egyáltalán nem kellett volna gondot okoznia az építészek számára, ugyanis Mekka csak húsz kilométerre van Haddától. A muszlimok a világ minden táján fejüket a Kába-kő felé fordítják imádkozás közben. A Kába, az iszlám világ központi szentélye, Mekkában található. A mecsetekben az imasarkok a Kába-kő felé vannak tájolva, mert a hívőknek arrafelé kell imádkozniuk. A kis mecset látogatói egyszerűen oldották meg a problémát: imaszőnyegüket mostantól délkelet felé helyezik el. M MTI Lefegyverző hit A hit erejével fegyverzett le egy rablót egy eladónő augusztus elején az Egyesült Államokban. A húszéves támadó egy floridai mobiltelefonboltot próbált kifosztani, amikor azonban elővette pisztolyát, az eladó nem rémült meg, hanem nyugodtan azt mondta: „Jézus nem helyeselné ezt a cselekedetet”, majd elkezdett beszélgetni a rablóval. Mint kiderült, a férfinak nincs munkája, erre a nő felajánlotta, hogy összehozza néhány barátjával, akik segíthetnek neki állást találni. A rabló elmondta, hogy jár templomba, de pénztelen, mire az eladó azt felelte, hogy pénzügyi gondjaira nem a bolt kasszájában lel megoldást. Hozzátette, hogyha a férfi elrabolja a pénzt, ezért az üzlet őt - az alkalmazottat - teszi felelőssé. A rabló végül végképp felhagyott tervével. M MTI Egyre több eutanáziaeset Hollandiában Holland orvosok 2009-ben 2636 esetben működtek közre gyógyíthatatlan betegek „halálba segítésében” vagy „legalizált öngyilkosságában” Ez a szám az előző évekhez képest tizenhárom százalékos növekedést mutat. Az emelkedő tendencia már 2006 óta megfigyelhető, ám a számok mindeddig nem kerültek nyilvánosságra, sőt nem is mindegyik esetet jelentették, bár a törvény előírja a regisztrálást. Egy, a betegek érdekeit képviselő keresztény szervezet most azt sürgeti, hogy pontosan regisztrálják és tegyék nyilvánossá ezeket az adatokat. A szervezet hivatalos forrásból úgy értesült, hogy a 2636 „kegyes halálesetből” csupán kilencet jelentettek be. Ez a tény megkérdőjelezi azt is, hogy valóban a törvény által előírt gondossággal járnak-e el az orvosok. Hollandiában 2002-ben lépett hatályba az a törvény, amely a világon elsőként lehetővé teszi az eutanázia - szigorú feltételekhez kötött - alkalmazását. A jogszabály értelmében a büntető törvénykönyvben is rögzítik, hogy az orvos két feltétel teljesülése esetén mentesülhet az eutanázia büntetőjogi következményei alól: ha az elvárható gondossággal járt el (ezt külön törvényben szabályozzák), illetve ha tájékoztatta az esetről a területileg illetékes, ügyészi jogkörrel rendelkező halottkémet. Az említett szervezet éppen a tájékoztatás elmaradása miatt kérdőjelezi meg az elvárható gondosság betartását is. H Magyar Kurír Virtuális túra a Szent Péter-bazilikában Virtuális túrán tekinthetők meg a Vatikán leghíresebb épületei, miután a Szent Péter-bazilika belső teréről készült nagy felbontású panorámafelvételek is felkerültek a Szentszék honlapjára. Az egyesült államokbeli, pennsylvaniai Villanova Egyetem közreműködésével két év alatt készültek el a legérdekesebb vatikáni látnivalók háromszázhatvan fokos gömbpanoráma-felvételei, amelyek nagy felbontásban mutatják be a helyszínen szabad szemmel alig észrevehető részleteket - így viszont az otthoni gépen jól láthatók. A belső terekről egy speciális, motoros kameraállványra erősített fényképezőgéppel több ezer felvételt készítettek, majd ezeket a digitális fotókat képfeldolgozó szoftverrel illesztették össze. A villanovai csapat munkájának utolsó darabja, a Szent Péter-bazilikát hét nézőpontból, valamint a Szent Péter tér éjszakai látképét bemutató gömbpanoráma a www.vati-Salamon templomának mását építik meg Sáo Paulóban A négyéves, 113 millió dolláros (25 milliárd forint) építkezés eredményeképpen 126 méterszer 104 méteres alapterületű, 55 méter magas templom születhet meg, melynek 12 szintes belső tere 10 ezer ember befogadására képes - jelentette az Agencia Folha hírügynökség. Az új templom pontosan ugyanolyan faragott kövekből épül majd fel, mint a Krisztus előtt 960-ban emelt eredeti, amelyet előbb Krisztus előtt 587-ben a babilóniaiak, majd Krisztus után 70-ben a rómaiak pusztítottak el. Ma egyetlen maradványa a híres siratófal. A Sáo Pauló-i építkezést az Isten Országának Egyetemes Egyháza (IURD), egy 1977-ben Brazíliában alapított, a pünkösdi-karizmatikus mozgalomhoz tartozó egyház végzi. M MTI Az egykor Jeruzsálemben álló Sala- építeni a brazüiai Sáo Paulo keleti rémon-templom mását tervezik meg- szében. can.va oldalra kattintva a főmenüből is elérhető. A Sixtus-kápolnáról - Michelangelo egyik legismertebb alkotásával, a világ legnagyobb, 540 négyzetzilika belseje a http://www.vatican.va/various/basiliche/san_giovanni/vr_tour/index-en.html oldalon, a falakon kívüli Szent Pál-bazilikát és épületeit bemutató kilenc ka-A Szent Péter-bazilika belső tere a képernyőn méteres egybefüggő freskójával - tavasszal elkészült bemutató a http://www.vatican.va/various/cappelle/sistina_vr/index.html címen látható. A Lateráni Szent János-bameraállás pedig a http://www.vatican.va/various/basiliche/sanpaolo/vrtour/index-it.html címre kattintva érhető el. M MTI Keresztény webrádió ► A tavaly februárban Sylvain Gilardeau által elindított Spreading Light webrádió keresztény fiatalok számára sugároz zenét. A műsor francia és angol nyelvű keresztény előadók kínálatából merít. A dalok szövegei az evangéliummal összhangban lévő üzenetet közvetítenek. A történet érdekessége, hogy a webrádiót egy mindössze tizenöt éves fiú hozta létre. Rap, rock, reggae, pop, electro... A rádióadón mindenféle műfaj szerepel. A bretagne-i fiú tavaly februárban kezdte működtetni a Spreading Light („áradó fény”) nevű adót az interneten. A rádióadó teljes műsoridejében modern keresztény zenét sugároz, és bár a hangszereknek nincs vallásuk, a dalok szövegeinek üzenete összhangban van az evangéliummal. A kamasz és a rádió nem mindennapi történetéről a La Croix című francia római katolikus napilap számolt be. A zenei műsor, mely a hallgatók kívánságai szerint áll össze, francia és angol nyelvű keresztény előadók hatalmas kínálatából merít. Kevés közöttük az ismert popsztár, bár akad kivétel is, mint például a vallásosságukat nyíltan hirdető U2 vagy a Bisso Na Bisso. Őket leszámítva az adó programja többségében kevésbé ismert művészek dalaiból áll, amilyen például Benoit Simon, aki elektronikus zenét remixel keresztény énekekből, vagy az amerikai rapper, TobyMac. Sylvain Gilardeau hétvégenként válogat a többi rádióadó zenéi közül. Az ehhez szükséges technikai felszerelést a Radionomy nevű, webrádiókat összefogó belga társaság bocsátotta a rendelkezésére, ahogy minden olyan eszközt is, amely lehetővé teszi, hogy a fiú a hét minden napján huszonnégy órában sugározhasson. Reklámokért cserébe ez a társaság még az előadóknak járó, évi ezer eurót kitevő jogdíjak kifizetését is átvállalta a Spreading Lighttól. A kamasz fiú további szolgáltatásokat is nyújt a hallgatók részére: interjúkat készít az előadókkal, melyeket a Francia Katolikus Rádió stúdióiban vesz fel, valamint tájékoztatást ad a keresztény zenei koncertekről. A webrádiónál megalakulása óta harmincezer hallgatói csatlakozást regisztráltak, a napi átlagos hallgatottság pedig kilencven óra. A Spreading Light egyre ismertebb, olyannyira, hogy már a lemezkiadó cégek is szívesen küldik el albumaikat az ifjú Sylvainnek, hogy még a hivatalos megjelenés előtt lejátszhassa őket. Bár a rádió „rányitja a szemét a világra, és önbizalommal ajándékozza meg” Sylvain nem feledkezik meg a tanulmányairól sem. Idén szeptemberben kezdi meg a tanulást a vannes-i Sainte-Anne-d’Auray Gimnáziumban. M Magyar Kurír / La Croix