Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-07-04 / 27. szám
2 -m 2010. július 4. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Istenünk, szent Fiad a világ világossága, aki arra tanít bennünket, hogy bizalommal forduljunk hozzád kéréseinkkel. [Lektor:] Köszönjük, hogy apostolokat hívtál el az evangélium szolgálatára. Hálát adunk neked Péter és Pál apostolért, akikre az elmúlt héten emlékezhettünk. Hálát adunk azért, hogy ma is hívsz el szolgálókat az egyházba. Kérünk azokért a testvéreinkért, akik e napokban állnak oltárod elé, hogy Krisztus felszentelt küldöttei legyenek. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lektor:] Könyörgünk, Istenünk, óvj meg minket attól, hogy megvessük és elutasítsuk követeidet. Őrizz meg minket a tévelygéstől, és tarts meg minket egyházad közösségében. Áraszd ránk Szentlelkedet, hogy legyőzze kétkedéseinket, és a gonosz mesterkedéseivel szemben felvértezzen. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lektor:] Aratás Ura! Gondviselő Atyánk! Árvíz és jégkár pusztította földjeinket, mégis megkezdődhet az aratás. Minden próba és baj ellenére köszönjük neked a betakarításra váró terményt és élelmet. Adj jó időt és munkakedvet a földeken dolgozóknak. Kérünk a világon és hazánkban éhezőkért, felnőttekért és gyermekekért. Kérünk a te nevedben dolgozó segélyszervezetekért, hogy erőfeszítésük értelmet nyerjen, és elérje célját. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lektor:] Mennyei Atyánk! Hálát adunk a nyári egyházi konferenciákért, táborokért és találkozókért. Köszönjük, hogy szabadon szervezhet egyházunk is ilyen programokat. Kérünk a szervezők munkájáért és a résztvevőkért. Légy az úton levőkkel és szabadságukat töltő embertársainkkal. Add, hogy egy percre se feledjük el, hogy életünk a te kezedben van. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lektor:] Gyógyító Istenünk! Kérünk téged beteg és szenvedő, magányos és vigaszra váró embertársainkért. Kérünk a betegséggel küzdő egyházi munkásokért. Erősítsd, vigasztald és gyógyítsd meg őket, de legyen meg a te akaratod. A gyülekezeti közösségeket erősítsd az imádkozásban, és ébressz vágyat minél több emberben az oltáriszentség vételére. Adj jó lelkigondozókat, akik testvérként állnak a szenvedő mellé. Hívj el minél több önkéntes szolgálót, hogy épüljön és erősödjön egyházunk diakóniája. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lelkész:] Teremtő Isten! Kérünk a világért és hazánkért! Adj bölcsességet és alázatot a döntéshozóknak és a világot kormányzó erőknek. Áldd meg a becsületes munkát, és őrizd meg világodat a gonosz szándékoktól, kapzsiságtól és rosszakarattól. Add, hogy egyházad a megváltás hírét vigye a világba, és a keresztények aktívan vegyenek részt a világ és benne hazánk fenntartásában és óvásában a te szent Fiad, Jézus Krisztus dicsőséges megjelenéséig. [Gyülekezet:] Ámen. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 5. VASÁRNAP - ÉZS 43,10-15 Furcsa szereposztás Istent valaki perbe fogta, bizonygatnia kell a maga istenségét, egyedülállóságát, mindenek felett valóságát, szabadítását. Istent valaki perbe fogta, és tanúkat hív, hogy alátámasszák, bizonyítsák igazát. Furcsa szereposztás: a teremtő, a kiválasztó, a megváltó Isten a perelt - a választott nép (hívjuk most Embernek) a tanú. Mintha Istennek lenne szüksége arra, hogy Ember tanúskodjon mellette, róla. Mintha az Isten válna Ember lekötelezettjévé, ha Ember kegyeskedik elvállalni a tanúskodás terhét-nyűgét. Mintha a tanúskodás szükségessége eleve kérdésessé tenné annak a hitelét, akiről tanúskodni kell: ha önmagában nem meggyőző a perelt, ha tanúkra van szüksége, akkor nem nyilvánvaló, nem önmagában meggyőző az igazsága. Tudjuk, hisszük, hogy mindez nem igaz. Tudjuk, valljuk, hogy Istennek nincs szüksége az ember semminemű tettére, szavára istensége sérthetetlenségének a védelmében. De ezt a furcsa szereposztást mégse dobjuk azonnal sutba. Már csak azért se, mert nyilvánvalóan Deutero-Ézsaiás sem véletlenül értette meg úgy Istent, hogy ilyen képet használt. És azért se, mert e kép, e furcsa szereposztás segítségével nagyon sokat tudhatunk meg Istenről, magunkról, az emberről. Istennek fontos, hogy a választott nép, az ember felismerje az istenségét, mindenhatóságát, szabadítását. Mindent, amit Istenről tudunk, minden tettét, amelyről a Biblia beszámol, minden szavát, amelyet kimond, ezért teszi, ezért mondja. Ezernyi titok veszi körül őt, de amit tudhatunk róla, az azért van, hogy megismerjük, hogy kapcsolatban lehessünk vele, hogy ő kapcsolatban lehessen velünk. Istennek fontos a velünk, az emberrel való kapcsolata. Olyannyira fontos, hogy vállalja még a „perelt” képét, sőt a vádlott szerepét is. Képes minden isteni méltóságot levetve odaállni az ítélők elé és vállalni az ítéletet éppen istenségéért, megváltó voltáért. A prófétánál még csak vizionált per valósággá válik, és Isten már nemcsak „furcsa képeket” enged meg festeni magáról, hanem valósággá lesz a „furcsa szereposztás”: a mindenható Isten a perelt, a vádlott - Ember pedig nem is csak tanú, hanem maga a vádló. A végső vád pedig majd az lesz, hogy amikor a vádló rákérdez: „te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia”, akkor ő nem tagad, csak annyit mond: „Te mondtad. (...) meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül..“ Isten fia - Ember ■ fia... furcsa szereposztás. Különleges ez a per. A 8. versben elvileg megtudjuk, hol is zajlik, milyen „bíróságon”. „Gyűljön össze minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek!” Látszólag egy nagy kozmikus per képe ez, amelyben végre a világ összes kérdése, kétsége nyugvópontra jut, ami után értelmét veszti minden további, a végső igazságra vonatkozó kérdés, és minden nép és nemzet megtudja: az Úr az egyedüli Isten, ő mindennek a kezdete és célja. Ami után minden bálványimádás, reménytelenség, istentelenség megszűnik, mert nyilván-A VASÁRNAP IGÉJE valóvá lesz mindenek előtt a végső igazság. Valójában viszont „csak” annyi történik, hogy az ókori világtörténelem színpadán egy oly jelentéktelen szereplő, mint Izrael, fogságba kerül, ahol elveszni látszik mindene, ami fontos volt számára: nyelve, kultúrája, identitása, közössége és legfőképpen hite Istenében. A per ténylegesen erről folyik: a hitről és a hit elvesztéséről, a kapcsolatról Isten és Ember között. „Emberben” - bennünk zajlik a „per” ahol nem Istennek van szüksége arra, hogy egyedülálló istensége bizonyítást nyerjen, hanem nekünk, hogy Istent, magunkat, életünket, létünk reménységét, az egyedül fontosat valóságosan lássuk. Legfőképpen azt, hogy Isten velünk levő Isten, aki az emberhez köti magát, és képes megtenni a lehetetlennek tűnőt, a látszólag méltatlant is azért, hogy megismerjük őt, higgyünk benne, megértsük, hogy csak ő az élet reménysége. Képes vállalni azt is, hogy az emberi létezés reménytelenségének perében ő legyen az Fiában, aki elítélhetővé válik, és Isten fiaként az Emberfia reménytelenségében, életvesztésében is osztozzon. Hogy ott is ő legyen - a velünk lévő Isten. Furcsa szereposztás - mintha Isten rohanna Ember kegyei után. És bármilyen méltatlannak tűnik is ez a kép, mégis igaz: Isten az embert keresi, bennünket, és nincs tekintettel határokra — méltó és méltatlan, illő és nem illő, isteni és emberi között -, amelyek gátolnák abban, hogy megtaláljon bennünket, megismertesse magát velünk, és szabadítását, az élet reménységét ajándékozza nekünk. Nincs is más dolgunk, mint újra és újra rácsodálkoznunk arra, hogy Isten ilyen, hogy ilyen Istenünk van. Nincs is más dolgunk, mint a fogságban, a reménytelenségben, a kilátástalanságban vagy éppen a jólétben életünk egyedüli távlatának látnunk azt, hogy Isten hozzánk kötötte magát, és nincs semmilyen hatalom, semmilyen tragédia, semmilyen mélység, amely kiragadhatna a kezéből. A mai vasárnap a tanúságra hív. Nincs más feladata a keresztény embernek, mint hogy a megismert, az emberért a „Lelkét kitevő” Istenről tanúskodjon - ugyanúgy nem számolva a határokkal méltó és méltatlan, illő és nem illő között, ahogy Isten sem számol. Azzal a meggyőződéssel, hogy az Isten megismerése, a benne való hit az élet páratlan ajándéka és távlata - a lét egyedüli értelme. Amit nem lehet kényszerként a másikra helyezni, nem lehet megkövetelni, csak ajándékba adni és elfogadni. Ha minden tettünket, szavunkat, tervünket ez motiválná, és minden más valóban csak másodlagos lenne, akkor lennénk tanúkká, akkor töltenénk be azt a hivatásunkat, amelyre az értünk a „Lelkét kitevő” Isten elhívott. ■ Kendeh K. Péter ► Heti énekünk, a Jöjj le hozzánk, jer közénk (EÉ 284) sok érdekes kérdést vet fel. Német dallamszerző, finn változat, svéd költő: mi ennek a magyarázata? A finn ébredési mozgalmak előszeretettel használták a német korátokat úgy, hogy a saját dallamízlésük szerint alakították őket. Találkoztunk már ehhez hasonló jelenséggel: a Kegyelemnek szép rózsája (EÉ 456) például a Mi Atyánk, ki vagy mennyekben Luther-korál (EÉ 72) finn, népi változata. Ott szinte a felismerhetetlenségig átalakult a dallam, csak a zenetudósok vizsgálata mutatja ki a rokonságot. Mostani énekünk eredeti dallama Johann Crüger (1598-1662) berlini kántor gazdag énektermésének része, 1653-ban jelent meg. Ezt ma már Németországban sem használják, talán túlzott egyszerűsége miatt. Strófaszerkezete megegyezik a Jézus Krisztus, itt vagyunk (EÉ 274) versformájával. Magyarországon a dallam - szintén kisebb változtatásokkal - református halottasénekként volt ismert a 18. században. A mai református énekeskönyvben istentiszteleti záróénekként szerepel (RÉ195) az Új zengedező mennyei karból (1743) átemelt szöveggel. Elfogulatlanul megállapíthatjuk, hogy a finn dallamváltozat - amelyet ma mi használunk - hajlékonyabb, emelkedettebb, a fülnek kedvesebb, mint az eredeti. (Tauno Väinölä finn himnológus arról is ír, hogy ébredé-Jöjj le hozzánk, jer közénk CANTATE- . ^-feíí&íio Eged lűen diczerónc« si énekként még díszesebben, több melizmával használták e dallamot, s csak amikor 1938-ban a hivatalos finn énekeskönyvbe bekerült, akkor kapta a mostani formáját.) A szöveg Lars Nyberg (1720-1792) svéd lelkész költeménye. Nyberg a Zinzendorf gróf nevével fémjelzett herrnhuti testvérközösség hatása alatt álló prédikátor volt, szolgált az Egyesült Államokban és Londonban is. Tervezett hazaköltözése helyett 1751-ben Hollandiába látogatott, ahol személyesen találkozhatott Nicolaus Ludwig von Zinzendorffal. Az ő hatására még évekig az angliai ébredés munkatársa volt, de végül 1776-ban kilépett a testvérközösségből, és hazájában, Svédországban lett ismét gyülekezeti vezető lelkész. Fiatalkorában, még amerikai útja előtt és alatt írta verseit a Sión énekei (Sions sánger, Siionin virret) című ébredési énekeskönyv számára. Ez a kötet került át finn területre is, ahol finnre fordították a szövegeket. A vers egyik legszebb képe - „Add szívünkbe tüzedet” - fordítási hiba eredménye. Nyberg eredetileg a Lélek frissítő szelét kérte, s csak a finn nyelv sajátosságai (tuuli - szél; túli - tűz) okozhatták a félreértést. Csak örülhetünk, hogy a magyar szövegváltozat a tűz képét őrizte meg nekünk. Magyarra Vietórisz József nyíregyházi lelkész fordította a verset, hat versszakot használva a hosszabb énekből. Talán a magát modernnek tartó teológiai gondolkodás miatt vesztettük el Vietórisz versének zárógondolatait - 1982-es énekeskönyvünk csak négy versszakot közöl. A kimaradt két szakasz a sátán elleni védelemért imádkozik, és a világ barátságának értéktelenségét énekli meg. ■ Bence Gábor Ziháló tüdővel Valamikor könnyedén futottam föl ötemeletnyit a lépcsőházban, majd kis szusszanás után meg sem álltam a kilencedikig, ahogy ez a dallam is játékosan szalad, szinte gördül felfelé az ötödik, majd a kilencedik hangig. Ma már a másodiknál zihál a tüdőm, és vadul ver a szívem, s tudom, az igazi csúcsra fel nem érhetek. Ezért beállva a gyülekezet közös könyörgésébe én is éneklem: „Jöjj le hozzánk, jer közénk!”, és az egek magasát, Isten közelségének frissítő fuvallatát hozd el nekünk. Valamikor könnyedén futottam fel több emeletnyit, ma már tudom, milyen súlyos lehet minden lépés. Hiszen az a magasság, ahová ő emel, az ő dicsősége, ahol ő magasodik, a Golgota keresztje. Ezért zihál a tüdőnk, amikor Jézust szomjazva keresztjének titkát keressük, és vadul ver a szívünk, amikor igéjének tükrében vétkeink egyre élesebben kirajzolódnak előttünk. Nem könnyed, játékos futam ez, ahogy a dallam első hallásra sugallaná, nem lelkünk gyönyörködtetésére énekelünk, hanem a sóhaj feltörése ez a mélységből, amikor magunkat, gyülekezetünket veszélyben érezzük: „Ha tehozzád nem jutunk, / Szomjan pusztul árva lelkünk”. Nem könnyed séta vagy laza kocogás a gyülekezet éneke, hanem a hit lélegzetvételével ezzel az imádsággal - szívjuk mélyen tüdőnkbe a levegőt, és hívjuk a Szentleiket, hogy az igehirdetésben ő maga jöjjön hozzánk. Valamikor könnyedén futottam fel többemeletnyit. Ma gyakran azt nézem, hol lehet megállni, kapaszkodni, pihenni. Ma olykor többet törődöm az úttal, mint a céllal. Ma jobban figyelek arra, ami körülvesz, mint arra, aki elindulásra késztetett. Ezért a gyülekezettel együtt én is kérem: „Add szívünkbe tüzedet!” Mert őrá, Jézusra szeretnék nézni. S akkor nem a lépcső és nem a lépés, hanem ő, a cél lesz az út, aki hív és visz is egyben. Ahogy Péter a tengeren is tudott menni, míg Jézusra tekintett. „Add szívünkbe tüzedet”, és akkor újra lendülettel, elszántan és lelkesen igyekszem betölteni hivatásomat. Valamikor könnyedén futottam föl többemeletnyit, ma ziháló tüdővel érek fel a legfölső szintre, Jézus keresztjéhez. S amikor felérek, akkor döbbenek rá: hiszen egy csöppet sem vagyok feljebb, mint voltam, vagy mint mások vannak. Nem én jutottam feljebb, ő hozta el a mennyet hozzánk. Mégis: jelenlétében vagyunk. S ez mindennél jobb. ■ Bencze András
