Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-02-14 / 7. szám
2 ■*! 2010. február 14. FORRÁS Evangélikus Élet ÖTVENED VASÁRNAPJA - JAK 3,13-18 „Bölcsesség! Figyeljünk!” Oratio oecumenica [Lelkész:] Erős kősziklánk és várunk, mindenható Istenünk! Hozzád futunk, hozzád kiáltunk minden gondunkkal és örömünkkel. Hallgasd meg könyörgésünket. [Lektor:] Istenünk, kérünk, te adj nekünk felülről való bölcsességet. Köszönjük, hogy igéddel és Szentlelkeddel ma is munkálkodsz közöttünk. Űzd ki belőlünk az irigységet és a viszálykodást. Tedd szívünket tisztává, békeszeretővé, méltányossá és engedékennyé. Formáld életünket irgalommal és jó gyümölcsökkel teljessé. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, kérünk, tartsd meg egyházadat. Használj fel követedként minden lelkészt és gyülekezeti tagot. Add, hogy az igazság gyümölcsei teremjenek az evangélium hirdetése nyomán. Éleszd, erősítsd gyülekezetünket. Add, hogy közösségünkön kirajzolódjanak mentő szereteted vonásai. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, kérünk, óvd meg hazánkat, nemzetünket. Adj bölcsességet azoknak, akik a kormányzás felelősségét viselik, azoknak, akik törvényhozói szerepre készülnek, és mindannyiunknak, hogy választóként megfontolt döntést hozhassunk. Könyörgünk városunkért/községünkért. Teremts békességet közöttünk, juttass érvényre minden jó szándékot és akaratot. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, kérünk, erősítsd és vigasztald a betegeket és a szenvedőket. Nehéz óráikban is éreztesd velük bátorító jelenlétedet, szólítsd meg őket életet adó szavaddal. Kérünk, tedd meg a gyógyítás csodáját közöttünk is, mint egykor a jerikói vak koldussal. Bátorítsd a halál partján állókat, enyhítsd kínjukat, és fogadd be őket országodba. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, kérünk, oltalmazd az egész világot. Adj békességet és igazságot a népek között. Óvj meg mindannyiunkat a háborúktól és a természeti csapásoktól. Adj irgalmas felebarátokat a katasztrófák elszenvedőinek. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, kérünk, óvd meg és erősítsd a családokat. Újítsd meg a házastársak szeretetét és elköteleződését, adj békés, befogadó otthont minden gyermeknek és fiatalnak. Add, hogy minél bátrabban és leleményesebben fejezhessük ki szeretetünket. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgass meg minket, mindenható Atyánk! Aki elindítottad értünk egyszülött Fiadat Jeruzsálem felé, a szenvedés, a halál és a feltámadás helye felé, vezess bennünket böjti utunkon. Csitítsd bennünk az életélvezet hangzavarát, és add, hogy a te igédre és Megváltónk keresztjére figyeljünk. Hallgass meg minket a mi Urunkért, Jézus Krisztusért. [Gyülekezet:] Ámen. GÜjLuther WWW.MYLUTHE-R.HU Az ortodox kereszténység liturgiájából, az evangélium felolvasását megelőző felhívásból kölcsönöztük ezt a tartalomra is utaló címet. Nem loptuk, hanem élünk azzal a lehetőséggel, hogy ami mondanivalójában közös, azt nem csupán számon tartani szabad, de azzal élni is lehet. Ismétlem: az evangélium felolvasása előtt hangzik ez a felhívás. Ezen a vasárnapon azonban nem az evangélium valamelyik szakasza, hanem egy levélrészlet a prédikáció alapigéje. Abból a levélből, amelynek evangéliumi, Krisztus-hordozó jellegét sokszor és sokan vitatták. Olyan formális indoklással, hogy hiszen Jézusnak még a neve sem fordul elő benne. Pedig evangéliumot hirdet, rejtjeles formában. Hiszen a bölcsesség áll az első helyen, az okosság a másodikon. A bölcsesség Jézus Krisztus rejtjele. Ő maga a „felülről való” bölcsesség. Hány útikönyv fordította Szent Zsófiának a mecsetté, majd múzeummá degradált Hagia Szophia - magyarul Szent Bölcsesség - templom nevét, amelyben lassan, ha mozaiktöredékekben is, de napvilágra kerülnek a Krisztus-templomra utaló jegyek. így értették ezt eleink is, amikor nagyböjt, még inkább nagyhét idején így kezdték a szenvedés stációit megénekelni: „Atyának bölcsessége / Bizony Istensége / Krisztus ember fogaték / Vecsernyének idején.” (Régi magyar istenes ének) Tehát amikor a Jakab-levél bölcseket keres, akkor Krisztus-követőket keres, akikben a Krisztus felől való ismeret életformává érlelődik. Akikben ugyanaz az indulat van (Pál apostolra utalva), mint ami Krisztusban volt. Nem egyéni erénykutatáist végez, hanem Krisztus-indulatú gyülekezetét szeretne látni a gyülekezetben. Hiszen a kereszténységre az jellemző, hogy Krisztushoz tartozásuk gyülekezeti kötődésben valósul meg. A sokszor emlegetett „közvetlen kapcsolat” Krisztussal nemhogy kizárná, hanem egyenesen feltételezi, hogy valakitől kaptam és valakivel megosztom mindazt, ami hitem, kereszténységem kincse. Személyes Krisztus-hitünk megszületéséért már valaki hitt, imádkozott értünk, ahogyan - reménység szerint - mi is azt tartjuk normális magatartásnak, hogy a velünk együtt élőkért és az utánunk jövő ismeretlenekért is hiszünk és imádkozunk. Az, aki annyira beleszerelmesedett a maga hitébe, hogy irigyen vagy régi és mai viszálykodásokba belekeményedve nem akar tudni az előttünk élt keresztényekről és az utánunk jövőkről meg a velünk együtt élőkre vonatkozó jó reménységről, az lehet rideg tényekre hivatkozva „okos” de Krisztus-indulatú „bölcs” semmiképpen sem. Ámósz próféta azon háborog, hogy akikhez szól, mindent tudnak Isten rendjéről, talán még minden ünnep szent rendjét is fejből fújják, de ebből semmi sem megy át a mindennapok bölcsességébe. Csak az ördögi, a diabolikus marad, a mindent szétverő, összekeverő, ahol az okos tudás és a bölcs magatartás szétválik az emberben, és mindent összezavar maga körül is. Körülményeink szétesésében mindig közrejátszik a magunk szétesése, a „felülről való” bölcsesség, a Krisztus-indulat hiánya is! Az evangéliumi szakasz tele van okos emberekkel. De a kereszt felé vezető utat nem értik, sőt útját akarják állni a kereszt felé tartó Úrnak is. „Mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg veled!” Krisztus-féltő „okosságuk” mögött talán saját egzisztenciájuk féltése is ott lapul: mi lesz velünk, ha vele ez történik? A kereszt túl nagy ahhoz, hogy beleférjen az okos ember fejébe. Ezzel együtt az sem, hogy az a vak miért ordibál, hiszen a másik nyomorúsága annyira idegesíti az egészségest. Meg ez a vak világgá kürtöli Jézus titkát, és ezzel esetleg őket is veszélybe sorolja. Az okosak mindig ezer okát tudják sorolni, miért életidegen a „felülről való” áldozatos bölcsesség. Meglepő, hogy a „felülről való bölcsesség” részletezése mennyire hasonlít a páli szeretethimnusz elemeihez. Pál is Krisztus „természetét” rejtjelezi, és nem a keresztény ember természetrajzát írja le, ahogyan Jakab is Krisztus indulatát rejti a „bölcsességbe”. Az okos Péter akkor lesz bölcs Péterré, amikor bevallja a Feltámadott előtt, hogy nem az okosnak volt igaza, hanem a bolondnak tartott Bölcsességnek, aki nem birtokolni akar, hanem ajándékozni, magát áldozatul adni, hogy a szétvert kosokat népévé gyűjtse. A VASÁRNAP IGÉJE Hányszor dőltünk be az ördögi okosságnak, hogy Krisztus bölcsessége a gyáváit, gyengék nem sokra vivő erénye. Közben feledtük Jézus szavát: „Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd és alázatos vagyok.” Jézusban ez a bölcsesség nem válik szoborrá. Mozdul, indul, és végigjárja az utat a keresztig. Az Atya pedig áment mond erre a bölcsességre húsvétkor. Jézus Krisztus nem veri szét „útonállóit” hanem arra biztat és késztet, hogy az apostolokat, népét követve álljunk be mögéje, és kövessük az okosok által megvetett bölcsességet. „Bölcsesség! Figyeljünk!” Nem is annyira idegen ez a testvéreinktől kölcsönzött felhívás, amikor azt halljuk, hogy Jézus elindul, és mint az Atya Bölcsessége Jeruzsálem felé tart a valóságos ember alázatával, és végigjárja az utat, hogy a mindent jobban tudó okosokat „felülről való” bölcsességre váltsa meg. ■ Fehér Károly Imádkozzunk! Ha csak tanítottál volna bennünket, Urunk, akkor sem tudnánk ezt eléggé megköszönni neked. De te útjelző helyett a kereszt útját megjáróvá, fájdalmak emberévé lettél, és eggyé váltál Atyád akaratával. Nevelj bennünket indulatod és áldozatod bölcsességére. Köszönjük, hogy utunk végén, országod ajtajában te magad leszel a tanúja, hogy nem tévútra csalogattál bennünket. Ámen. SEMPER REFORMANDA t i „Szent Jakab levelét, noha a régiek elvetették, magam sokra becsülöm és igen nagyra tartom, mivel nem emberi tanítást ad, hanem állhatatosan Isten törvényéről beszél. Ám nem gondolhatom apostoli írásnak a következőkért: Először, mert Pál és minden más bibliai írás ellenében a cselekedeteknek tulajdonítja a megigazulást, mondván, hogy Ábrahám is cselekedetei által igazult meg, mikoron fiát feláldozta. Szent Pál azonban azt tanítja (Róm 4,2-3), hogy Ábrahám a cselekedetek nélkül, egyedül a hit által igazult meg, mielőtt fiát feláldozta volna, ezt pedig be is bizonyítja (íMóz 15,6). S ha segítenénk is ezen, s a cselekedetek által való megigazulás tanítása mellé magyarázatot fűznénk, nem állhatunk ki mellette, mert Mózes egyik mondását (íMóz 15), mely egyedül Ábrahám hitéről szól, nem pedig az ő cselekedeteiről (amint Szent Pál, Róm 4. mondja), a cselekedetekre magyarázza. Ez a tévedés pedig bizonyítja, hogy Jakab nem az apostolok közül való.” M Luther Márton: Előszó Szent Jakab és Júdás leveleihez (Szita Szilvia fordítása) SÍK SÁNDOR Isten érkezése S egyszer, mint a tiszta hold a vizen, Mélyeimnek mormoló vizéből Fölmerült az Élő Isten arca. Hírnököt nem járatott előre, Fullajtár sem harsonázta jöttét: Nem mehettem hódolón elébe. Még csak nem is kopogott az ajtón, Meg sem rezzent léptein a padló, Meg sem lobbant mécsem lángja tőle. Halkan, halkan, mint beteg fiúnak Ágya mellé simul édesanyja, Úgy az Isten: csak hogy egyszer itt volt. Ráismertem: ez a dajka két szem Kísérgette kisgyerek koromban Pilleűző tarka futkosásom. Ráismertem: lobbanó szemétől Gyulladoztak hajnal-ifjúságom Fellegjáró büszke víziói. Ő nézett rám kisfiú-szemekből, Szívüknek ha kátét nyitogattam, És ha mondtam pillangó meséket. Mintha mindig itt lett volna nálam, Mintha most már itt maradna mindig! Mintha most már itt maradna mindig!
