Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-02-14 / 7. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2010. február 14. *• 3 Tirpák elődeikre emlékeztek a nyíregyházi evangélikusok Szentföldi zarándoklat - pincében Olvassuk a jól ismert sorokat: Jézus testben a Fehér Páva zarándokszálló felment a hegyre, elvonult a tenger éttermének pincehelyiségében ülve, mellé, átkelt a hajón a túlsó partra, de lélekben (talán) a Genezáreti-tó ► Hálaadó istentisztelet keretében emlékeztek a gyülekezetét több mint kétszázötven éve alapító őseikre február 7-én, hatvanad vasárnapján a nyíregyházi evangélikusok. Bár az első betelepített családok nélkül ma nem lenne Nyíregyháza a Magyarországi Evangélikus Egyház egyik legnagyobb gyülekezete, a köszönet Isten felé mindazokért a generációkért is elhangzott, amelyek az elmúlt évszázadokban ápolták hagyományaikat, és mindvégig hitközösségben maradtak. Ma már alig-alig beszélik páran őseik nyelvét, a múlt iránti tisztelet mégis arra ösztönözte a helyieket, hogy szlovákul is elhangozzék a liturgia egy-egy eleme: a lekció, az imádság, az „Erős vár a mi Istenünk...” kezdetű énekünk néhány verse és az útra bocsátó áldás. A szolgálatban Gulácsiné Fabulya Hilda, az evangélikus Országos Szlovák Lelkészi Szolgálat lelkésze segített Kovács László Attilának, a körzet lelkészének. A Nyíregyházi Evangélikus Általános Iskola és Óvoda diákjai szlovák nyelvű műsorral készültek, melyben énekek, versek és a tirpákok életét felidéző szemelvények hangoztak el. Az intézményben a szlovák nyelv oktatása Mira Stracinová nyelvi lektor segítségével fakultatív kereteken belül, a hagyomány őrzésének jegyében, kis csoportokban zajlik. A körzet felügyelője, Endreffy Ildikó - akinek édesapja, Endreffy Zoltán a gyülekezet hajdani lelkésze volt — utalt arra, hogy az alkalom nem csupán egyszeri istentisztelet, hanem egy több mint ötven éve megszakadt hagyomány felelevenítése. Benczúr László kerületi felügyelő köszöntőjében elmondta, hogy az ő ősei is szarvasiak, és családjának egy része onnan jött Nyíregyházára. Biztatta a jelenlévőket a hagyomány lelkes és szeretetben megvalósuló őrzésére és ápolására. Fabiny Tamás püspök igei szolgálatában - Zsid 4,12-13 alapján - a beszélő Isten élő és ható igéjéről mint kétélű kardról beszélt. Az ige történés és cselekvés, mely Jézus Krisztusban jelent meg közöttünk - ahol pedig ő megjelenik, ott igazi vigasztalódást kap a benne bízó. Az ige és a nyelv szorosan összefonódik, a többnyelvűség pedig csak gazdagodást és még mélyebb ismeretet jelenthet annak, aki a Szentírást ily módon tanulmányozza. így válhat elődeink nyelvének tanulása nemcsak egy szép gesztussá, hanem saját generációnk és közösségeink megajándékozásává is. A hagyomány őrzésének apró jeleként a szeretetvendégséget előkészítő asszonyok igazi tirpák csemegének számító lapcsánkát sütöttek - szám szerint több mint háromszázat. Reménység szerint a legközelebbi kétnyelvű istentiszteleten is hasonlóan sokan gyűlnek össze, és többen éneklik majd szlovákul, kezükben a padlásról vagy egy hátsó polcról előkerült Tranoscius-énekeskönywel: Hrad prepevnye Pán Boh nás! - Erős vár a mi Istenünk! ■ Horváth-Hegyi Áron bevonult a városba, tanítani kezdett a zsinagógában... ott hívta el tanítványait, ott mondta el példabeszédeit, ott kísértette meg az ördög, ott nehezedett rá bűneink terhe, ott ment fel a mennybe... Oíí-de hol is „pontosan”? Az Ökumenikus Tanulmányi Központ - Jézus nyomában - húsz éve szervez szentföldi (izraeli) zarándoklatokat, és keresi fel az (Ó- és) Újszövetségben megörökített események legfontosabb színtereit. A tavaly októberi út egyik résztvevője T. Pintér Károly, az Evangélikus Élet főszerkesztője volt. A szerkesztőség legutóbbi, február 4-ei EvÉlet-estjén ő mutatta meg sok-sok fotó felvillantásával, milyenek is a fentebb említett helyek - illetve a bibliai események feltételezett színhelyei - ma. A résztvevők partján, az Olajfák hegyén vagy épp a Szent Sír-bazilikában „járva” hallgatták őt és a rögtönzött idegenvezetésre megkért Gimesi Zsuzsa református lelkészt, a zarándokút egyik szervezőjét, aki eredetileg maga is csak hallgatóként jött el az alkalomra. (T. Pintér Károly Zarándokcipőben a Szentföldön című összeállítása az Evangélikus Élet január 10-ei számának 8-9. oldalán olvasható.) ■ - vitális -Kilátás a szentföldi evangélikus egyház (ELCJHL) jeruzsálemi központjának teraszáról Rosszkedvűnk tele Eredetileg a „keserűtlenítés” címet szántam írásomnak, de a számítógép helyesírás-ellenőrző programja pirossal aláhúzva figyelmeztet: ezzel a szóval valami baj van, a program nem ismeri, használatát nem támogatja. Ezért választottam John Steinbeck amerikai író szerintem aktuális regényeimét: Rosszkedvűnk tele... De azért nem szeretnék lemondani a méregtelenítés mintájára kreált kifejezés, a keserűtlenítés használatáról sem. Meglehet, a számítógép nem ismeri ezt a szót, de mi gyakran szenvedünk magunk és mások elkeserítő, mérgező keserűségétől. Úgy tapasztalom, igencsak szükségünk van a keserűség burjánzó gyökereinek visszavágására egyházunkban éppúgy, mint a világban. Az apostol is figyelmeztet arra, hogy „a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön” (Zsid 12,15). Nemcsak a különböző vírusok ellen kell védekeznünk, hanem a keserűség ön- és közveszélyes fertőző mérgével szemben is. Elég rosszkedvűnk teléből, elég a mínuszokból, elég a H1N1 körüli hisztériából. Elég a szívbemarlcoló hírekből, melyek szerint az idei télen már közel százan (!) fagytak meg hazánkban. Pedig nem volt se természeti katasztrófa, se háború, de annál inkább tombol az önzés, a közöny embertelensége. Kain-utódok cinikus védekezése hangzik: „Talán őrzője vagyok én a testvéremnek?” Egy hosszú, kemény tél utolsó hónapjában szomjazva áhítjuk a remélt új tavaszt. Rosszkedvűnk telét, a szívek fagyos keménységét elűző frissítő, éltető böjti szelekre várunk. De vajon tehetünk-e mi magunk is valamit a keserűtlenítés, a méregtelenítés gyógyító folyamatának elősegítéséért? Lehet-e valamiképpen sürgetni a tavasz érkezését? Természetesen nem mi hozzuk el a kikeletet, de kényelmes, sőt gyáva hazugság azt állítani, hogy teljes tehetetlenségre lennénk kárhoztatva. Újra csak érdemes az apostol tanácsára figyelnünk:,,...« lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg..” Ki ne ismerné közülünk ezt a megroggyant állapotot? Emberek megkeserítik az életünket. Körülmények, elvárások szorító hálójában vergődünk. Fogy az erő, a türelem. S ami még rosszabb: alig pislákol már a hit, fakul a remény, kihűl a szeretet. így növekszik fel bennünk, gyakran szinte észrevétlenül, a kese-ÉGTÁJOLÓ rűség gyökere, és így leszünk mi magunk is egyre keserűbbek. Ez a fajta keserűség ugyanis, miközben másokat fertőz, és kárt okoz, minket magunkat is mérgez. Amíg egy mérgező növény vagy állat csak környezetét fenyegeti, de saját mérgével szemben immúnis, addig a mi keserűségünk bennünket is mardos és tönkretesz. A keserű embertől szenved a környezete, de ő is szenved önmagától. Az apostol szerint a kiút ebből a csapdából - a szó szoros és átvitt értelmében - a kezünkben van. Az Isten felé emelt, kitárt, üres, imádkozó kezek újra összeköthetnek az élet, a hit, a reménység és a szeretet forrásával. A „Kezeket fel!” kirablásunkra készülő emberek életveszélyes, durva fenyegetéseként közismert. De lehet a megajándékozásunkra készülő Isten biztató felhívása is. Ez az imádságra bátorító szó a keserűtlenítés, méregtelenítés gyógyító, életmentő folyamatának első lépése, nyitánya. Igaz, hogy az imahét már mögöttünk van, de a feltámadott Úr előttünk jár. Ugye még emlékszünk: az idei imahéten útitársként szegődött mellénk az emmausi országúton. Elkísért minket, mai, gyakran megkeseredett tanítványokat egészen addig, ahová mi igyekszünk. De ő onnan „tovább akart menni” (Lk 24,28). Ezzel provokálta ki az őszintén felszakadó fohászt a szavai által átforrósodott tanítványi szívekből: „Maradj velünk...” Erre válaszol Jézus az asztalközösségben megtört kenyér ajándékával, melynek nyomán megnyílnak a vaksi tanítványi szemek. Elszáll a reményvesztett keserűség, emelkednek a lankadt kezek. Erőre kapnak a roskadt térdek. Friss lendülettel indulnak a korábban megfáradt lábak a többiek felé, hogy kölcsönös bizonyságtétellel űzzék el a keserűség árnyait hitükből és életükből. íme, a gyógyulás útja, a felnövekvő keserűség ellenszere: dialógus Jézussal, a vele való közösség megélése és felszabadult tanúságtétel minderről. A hamarosan ránk köszöntő szent negyven nap is erre kínál lehetőséget. A böjti időszak nemcsak Jézus keresztjéig vezet el, hanem túlsegít a Golgotán, egészen a feltámadás öröméig. Mert Jézus ma is tovább akar menni, ő ma is előttünk jár. Hitünknek, reménységünknek ezt a talán legfontosabb titkát nehéz emberi szavakba önteni. Néha egy művész prófétai víziója többet tár fel ebből, mint hittankönyvek, teológiai lexikonok sokasága. Ezért jelent nekem sokat a békéscsabai Nagytemplom új oltárképének örömüzenete: a kereszten szenvedő Jézus alakja mögött felragyog Krisztus új világának ragyogó színpompája. Mert Jézus tovább akar menni! Kezeket fel! Keserűség el! Ébredjünk a hosszú és nyomasztó téli álomból! Rosszkedvűnk tele már a végét járja! Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
