Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-01-03 / 1. szám
Evangélikus Élet FÓKUSZ 2010. január 3.^7 MEGÁLLAPODÁS HELYETT POLITIKAI NYILATKOZAT Kudarccsúcs a klímakonferencián ► Tizenhárom napig tartó tárgyalássorozat után december 19-én lezárult a koppenhágai ENSZ-klímakonferencia utolsó plenáris ülése, és ezzel véget ért a világszervezet eddigi legnagyobb szabású, az éghajlatváltozással foglalkozó tanácskozása. Az eredetileg tizenkét naposra tervezett konferencia a vártnál jóval szerényebb eredménnyel zárult; a százkilencvenhárom delegáció új nemzetközi szerződés elfogadása helyett mindössze tudomásul vett egy kevés konkrétumot tartalmazó, két és fél oldalas politikai nyilatkozatot. Az ENSZ vezető tisztségviselői hangsúlyozzák, hogy a Koppenhágai egyezmény címet viselő dokumentum alapján tovább folytatódhat a munka, és a következő, 2010-es mexikóvárosi klímakonferencián megalkothatják az éghajlatvédelmi harcot szabályozó, kötelező jogi érvénnyel bíró szerződést. A klímavédelmi harc konkrétan a globális üvegházgáz-kibocsátás nagymértékű csökkentését jelenti, célja pedig az, hogy az általános felmelegedés ne haladja meg a két Celsiusfokot. 2015-ben ismét át kell tekinteni a kérdést, és meg kell vizsgálni, hogy lehetséges-e még szigorúbban, a kis szigetállamok igényeinek megfelelően 1,5 Celsius-fokban korlátozni az általános felmelegedést - áll a javaslatban. Az egyezményben részes államoknak „együttműködésre kell törekedniük, hogy a kibocsátás globális és nemzeti szinten is a lehető leghamarabb tetőzzön” azaz minél hamarabb csökkenésnek induljon. A részes államok ugyanakkor „elismerik, hogy a fejlődő országokban hosszabb idő elteltével következik be a tetőzés” és figyelembe veszik, hogy ezekben az országokban „elsőbbséget élvez a gazdasági növekedés és a szegénység elleni küzdelem”. A szöveg leszögezi, hogy a „fejlődő országok számára megfelelő, előre tervezhető és fenntartható pénzügyi és technológiai támogatást szükséges biztosítani az (éghajlatváltozáshoz való) alkalmazkodást célzó programok végrehajtásához”. M MTI És a hegyek csak egereket szültek? Szó szerint öt perccel tizenkettő előtt áll a világ. Az időnként befuccsolás előtt lévő koppenhágai klíma-csúcskonferencia végén úgy tűnt, mégis lendületbe jönnek a dolgok a megoldás, a közös összefogás irányában. Harminc állam- és kormányfő december 18-án, pénteken reggel eljutott odáig, hogy sikerült egy politikai nyilatkozatot összehozniuk a drasztikus klímaváltozás elleni küzdelemről. Mégis, péntek este a világkonferencia precíz megállapodás nélkül fejeződött be. A vatikáni delegáció vezetője bizonyára nem véletlenül fogalmazott bibliai példával: A hegyek vajúdtak, de csak egeret szültek. De miről is volt szó a pénteken köröztetett dokumentumban? Sajtóértesülések szerint a kiotói megállapodáshoz igyekeztek politikai szándékukat és eltökéltségüket is odatenni az országok felelős vezetői, de a központi tételek és teendők továbbra is nyitva maradtak. A jó kétoldalas papír világos pénzügyi ígéreteket tartalmaz, amelyekkel az a cél, hogy megakadályozzák a két foknál nagyobb globális hőmérséklet-emelkedést planétánkon. Tervek szerint fél éven belül a megállapodást jogilag minden országban érvényesíthető egyezménnyé kell fejleszteni. S vajon a klímakatasztrófa fenyegető valóságának elhárítása politikai akarat kérdése csupán? Nem a nemzeti érdekek önző elsőségének tudható be a jelenleg kialakult megegyezéshiány? Vagy valóban akkora gazdasági nehézségek vannak, hogy ezekbe még a természetnek, a teremtett világnak is bele kell roppannia? Vagy az energiaszektor elsősége okozza a bajt a fejlesztési segélyek háttérbe szorításával, száz- és százmillió éhező szegény kárára? Az USA ígérete, hogy százmilliárd dollárt fordít a fejlődő országok megsegítésére, szép ígéret, de ez valóban változtathat az alapvető problémán? Koppenhágában valójában hiányzott a stratégiai vízió. Az a fajta látomás, amely az Isten-látás kohéziójában születik csak meg. Ez a furcsa „világcsúcs” több ellentmondást hozott felszínre, mint amennyi megoldást tudott javasolni. Nemcsak az ülés ideje alatt tüntető ezrek és a rendőrség között alakult ki konfliktus, hanem a gazdag és a szegény országok között idegekbe vágóan tudatosult a növekvő szakadék, a tudósok és a politikusok között és a különböző érdekcsoportok között is. Az egyházak, a katolikusok, protestánsok és ortodoxok képviselői egyértelműen fogalmaztak. Leginkább Desmond Tutu dél-afrikai anglikán érsek találta fején a szöget: „Vagy nyertesek vagy vesztesek leszünk, mert csalt egyetlen világunk van!” Meghökkentő, hogy az amerikai evangelikálok, újprotestáns hívők szemében az abortusz kérdése még mindig fonto-, sabb, mint a drámai klímaváltozás bőrünkön értékelhető drasztikus megtapasztalása. A német keresztények - minden felekezetben - „radikális életmódváltozást" sürgetnek. „Nem voltunk jó sáfárok, ez vezetett a jelenlegi környezeti válsághoz” - olvasható a Mikeás-kezdeményezés nyílt levelében. Ok azt tervezik, hogy 2050- ig sikerül majd a szén-dioxid-kibocsátást nyolcvan százalékkal visszaszorítani s az 1990-es évek eleje előtti mértékre redukálni. A nyugati egyházakban a klímaválság egyes számú napirendi témává lépett elő. És nálunk? Ott megszületett az istentiszteletnek és a személyes hitéletnek új formája és iránya, amit ez az új fogalom jelez: ökospiritualitás. Hol vagyunk ettől a tudatosítónevelő egyházi lehetőségtől, ha még a harangok sem szólaltak meg mindenütt hazánkban december 13-án, melyek „érted szóltak, természet”?! A környezet Isten teremtménye, teremtett világa, nem csak használati tárgy. És érte egyénileg is tudunk talán még tenni valamit. Miért ez az ökológiai tudatosságban hazánkban tapasztalható általános megkésettség, eltompultság? Nem csak mások, mi is öt perccel vagyunk tizenkettő előtt! Egyénileg, egyházként, nemzetként. És még tehetünk valamit. Mikor kezdjük már el együtt és egyénileg? Csak ez az egyetlen világunk van, egyáltalán nem mindegy sem nekünk, sem az utánunk jövőknek, hogy ebből marad egy, vagy egy sem lesz! Kálvin bölcsessége ebben a tekintetben is időszerű és útmutató: „Amíg nem lehetséges az, amit akarunk, addig azt kell akarnunk, ami lehetséges!” Koppenhága figyelmeztet: lehet, hogy a hegyek csak egereket szülnek, de amíg vannak hegyek s egerek, addig van élet is - s nekünk mind a hegyekre, mind az egerekre vigyáznunk kell, hogy most másról ne is szóljak! Belegondoltunk már ebbe úgy igazán?! És megpróbáltunk már kicsit tudatosabban, hogy ne mondjam: felelősebben élni? Tanulgatnunk kell mindnyájunknak: ma már a kicsi sem kevés! ■ Dr. Békefy Lajos A szerző református lelkész Koppenhágára figyelt a világ - mindhiába ► A koppenhágai klímacsúcs decemberben két héten át a világon sokfelé a vezető hírek között szerepelt. Az Evangélikus Élet Üzenet azArarátról rovata már szeptember végén elindította Koppenhágára figyel a világ című sorozatát. A klímacsúcs véget ért, írnunk kell róla, hogy milyen eredménnyel. Még ha nehezünkre esik is. Szomorúan lapozgatom a házi archívumomból előhúzott újságokat. Leírtam ugyan, hogy nem lesz könnyű áttörést elérni Koppenhágában, de ennél sokkal többet reméltem. Az egyik cikkemben Jósé Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét idéztem, aki ezt nyilatkozta: „Nincs B tervünk Koppenhágára, mert nem rendelkezünk B bolygóval.” Tényleg ilyen nagy volt a tét? Tényleg egyértelmű kudarccal ért véget a konferencia? Milyen folytatásban reménykedhetünk? Tényleg ilyen nagy volt a tét? • Fontos tudni, hogy a koppenhágai klímacsúcs nem tudományos konferencia volt. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja és a Meteorológiai Világszervezet éppen azért hozta létre 1988-ban az Éghajlat-változási Kormányközi Testületet (IPCC), hogy több ezer tudós kutatási eredményeit ütköztesse, és ennek alapján állítson össze értékelő jelentéseket. A legutóbbi, negyedik jelentés 2007 novemberében jelent meg, és bár a tudományos világra jellemző visszafogottsággal fogalmaz, megállapítja, hogy az éghajlati rendszer melegedése vitán felül áll, az elmúlt ötven év melegedése példa nélküli az elmúlt ezerháromszáz évben, nagyon valószínű, hogy a melegedés emberi eredetű, üvegházhatású gázok kibocsátása miatt történik. A klímacsúcs nyitónapjának plenáris ülésén dr. Rajendra Pachauri, az IPCC elnöke további adatokkal is szolgált, de ezek a tanácskozás résztvevői számára már nem jelentettek újdonságot. A 20. század folyamán az átlagos globális hőmérséldet 0,74 Celsius-fokkal növekedett. Vannak, akik szerint kevesebb, mint 1 fok, igazán nem nagy ügy, de mivel a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok a légkörben tartós hatást fejtenek ki, nagyon közel kerültünk ahhoz a ponthoz, amikor egymást erősítő, az éghajlatváltozást hirtelen felgyorsító folyamatok indulnak be. A szakemberek szerint 2 vagy maximum 2,4 fokos átlagos hőmérséklet-emelkedésig van remény arra, hogy az ember meg tudja állítani a folyamatot. Ez pedig azt jelenti, hogy 2015-től a kibocsátásoknak egyértelműen csökkenniük kell, vagyis alig öt év maradt a cselekvésre. A klímacsúcsnak - akárcsak az éghajlatváltozásnak - növekvő, gyorsuló jellege volt. Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 192 ország a tagja, ők 2009-ben már tizenöt héten át értékeltek, egyeztettek. Koppenhágában is több szakértői csoportban folytak a tárgyalások. Nehéz volt áttekinteni, hogy mi zajlik, pedig sokan megpróbálták. A hivatalos tárgyalókon kívül megfigyelők, civil szervezetek, újságírók próbálták követni az eseményeket. Mikor nyolc nap megfeszített tárgyalás után december 15-én Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és Károly walesi herceg jelenlétében az ünnepélyes megnyitóünnepséget is megtartották, már kiderült, hogy a tizenötezer főre méretezett Bella Center konferencia-központ közel sem tud minden regisztrált érdeklődőt befogadni. A civilek nem értették, hogy miért kellett csaknem negyvenötezer ember regisztrációját elfogadni, majd durván korlátozni a környezetvédő szervezetek belépését, és ezzel - szerintük - veszélyeztetni a tárgyalások átláthatóságát. Egyre-másra tűntek fel a miniszterek és kormányfők, míg végül december 18-án reggel Barack Obama amerikai elnök is Koppenhágába érkezett, hogy kiválasztott partnereivel a legmagasabb szintű különtárgyalásokba kezdjen, és a plenáris ülésen megtartsa beszédét. Gyújtó hatású beszédekben nem volt hiány, Obama is csodálatos dolgokat mondott arról, hogy az emberiség előtt álló veszedelem elhárítása érdekében a népeknek most össze kell fogniuk. De ekkor már a konferenciateremben és az utcán régen nem szép mondatokra, hanem számokra vártak. Mennyivel fogják a gazdag országok csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátásukat? Milyen összeggel fogják segíteni a szegényeket, hogy ne kelljen végigjárniuk az ipari országok energiapazarló útját? Nem csak szép beszédekben, számokban sem volt hiány. Tétlenséggel sem vádolhatja senki a tárgyaló feleket. Éjszakákon át próbáltak megegyezni. A Reuters több helyen felbukkanó fotója mégis jól kifejezi a konferencia végkifejletét. A december 19-én készült képen a kínai delegáció öltönyös tagjai fülhallgatóval a nyakukon alszanak a konferenciateremben. Ki előrebukva, ki oldalra billent fejjel. A háttérben azért többen beszélgetnek, talán ezekben a percekben fejeződött be az ENSZ történetének legnagyobb klímakonferenciája. Valóban kudarc volt? ♦ Ebben majdnem mindenki egyetért. A klímacsúcs úgy ért véget, hogy a résztvevők „tudomásul vették" a két és fél oldalas, Koppenhágai egyezmény nevű dokumentum megszületését, amely jogi értelemben senkit semmire nem kötelez, ezért inkább nyilatkozatnak nevezhetjük. Az elfogadásra szánt dokumentum az utolsó órákban egyre rövidebbé és egyre üresebbé vált. Egyedül az a cél maradt benne, hogy a felmelegedést két fok alatt kell tartani, és valami homályos utalás arra, hogy meg kell vizsgálni a 1,5 fokos célkitűzés lehetőségét. A civil szervezetek szerint a kudarcért nagyrészt a fejlett országok a felelősek, mivel nem vállaltak kellően komoly kibocsátáscsökkentési és finanszírozási számokat, s ezek után a fejlődő országokat szorongatták, hogy ennél jóval kevesebbet is fogadjanak el. Vannak, akik azt hangsúlyozzák, hogy fontos előrelépés történt, és tényleg lehet elemezni a kicsiny részeredményeket. A két legnagyobb szennyező, az USA és Kína legalább részt vettek a tárgyalásokon - ők azok, akik a kudarcot eredményként próbálják otthon és a nemzetközi porondon „eladni”. Hogyan tovább? « A klímacsúcs tényleges eredménye, hogy minden eddiginél nyilvánvalóbbá vált: ez így nem mehet tovább. Változtatni kell, mielőtt kifutnánk az időből. A közvetlen remény a tavasszal Bonnban, majd egy év múlva Mexikóvárosban sorra kerülő újabb csúcs. Nem lesz könnyű! Sok ország vezetői még most is elfogadhatatlan áldozatnak érzik, hogy az egyhangú döntés érdekében feláldozzák rövid távú gazdasági érdekeiket. ■ Gadó György Pál A szerző természetvédelmi szakmérnök, a Magyar Rádió munkatársa
