Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-06-20 / 25. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2010. június 20. 5 Molnár Lilla vagyok, ötödéves evangélikus teológushallgató Budapesten. Három hónapot töltöttem az angliai Mirfieldben, egy anglikán lelkészképző főiskolán ösztöndíjas diákként. Hogy hol is kezdődik a történet? Kezdhetném a saját élethelyzetemből kiindulva, de talán igazságosabb a kinti szálaktól elindulni. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy anglikán lelkész, aki úgy döntött, hogy felveszi a kapcsolatot a Magyarországi Evangélikus Egyházzal, hogy evangélikus teológusnak kínáljon lehetőséget angliai, az anglikán egyházban végzett tanulmányokra. Alexander Faludyról van szó, a költő Faludy György unokájáról, aki angliai magyarként szorosan kötődik Magyarországhoz és - ifjúkori olvasmányélményei miatt - Luther Márton teológiájához, így az evangélikussághoz. Ami így együtt, szerintem, már önmagában is fantasztikus. A két egyház között kialakuló kapcsolatot és az ösztöndíj lehetőségét természetesen nagyon sokan támogatták mind anyagilag, mind idővel és segítőkészséggel. Ennek eredménye lett, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem külföldi, evangélikus ösztöndíjai közt feltűnt egy ismeretlen angliai lehetőség. A tudatlanságfelhője övezte tanulmányút három hónapos próbaidőre szólt a Mirfield nevű kisvárosba, egy „high church” intézménybe, amely egyedülálló módon egy szerzetesi közösséghez tartozik. Sokismeretlenes egyenletnek tűnt a helyzet, de a kíváncsiság és a spirituális éhség nem engedett, menni kellett... * * # így indultam el január ío-én, hóviharban Manchesterbe, majd onnan Mirfieldbe. Az utazás az Angliával kapcsolatos sztereotípiákon való elmélkedéssel telt: ködös Albion, rossz Imádságjárás egy mirfieldi alternatív istentiszteleten idő, rossz „kaja” ráadásul szerzetesek, és ki tudja, mit jelent az, hogy „high church”... Megérkezve Mirfieldbe, amilyen barátságtalan hideg volt odakint, leendő társaim legalább olyan meleg üdvözlettel fogadtak odabenn. Az első délután megmutattak mindent, és bemutattak mindenkit, kezembe nyomták a szükséges napi áhítatoskönyvet, és azt gondolták, hogy a „mindent tudás” birtokában immár problémamentesen mozoghatok az ő napi rutinjukban. Ha ők ezt elhitték, elhittem én is, és működött, az itthoni baráti instrukciókhoz ragaszkodva - azaz mindent csinálni velük, úgy és akkor, ahogyan és amikor ők! Követve a tanácsokat, a nagy sikerek mellett, azt gondolom, két kudarcélménnyel lettem gazdagabb: a Angliából jöttem... folyton záporozó angol viccekre adott, tükörfordításban közölt magyar válaszaim jelentették az egyiket, a másikat pedig az a tapasztalat, hogy a délutáni tejes tea ihatatlan... A „más világ” elsőre is, aztán folyamatosan lenyűgözött. A hatalmas udvarban növényekkel benőtt kőkolostor fogadott, hasonló kollégiummal, téglából épült templommal - és kergetőző mókusokkal. A főiskola negyvenfős közössége zömében középkorú, esetleg nyugdíjas férfiakból állt, csekély számú női hallgatóval tarkítva. Egyetlen külföldi, evangélikus és harminc év alatti diáklányként speciális helyzetem az első perctől kezdve nyilvánvaló volt. Azonban ez nemhogy hátrányt, de különlegesen szeretetteljes, ökumenikus és toleráns bánásmódot jelentett. Minden túlzás és pátosz nélkül elmondható, hogy a nyelvi nehézségeken kívül „csupa jó dolgok” történtek velem. Az első héten minden új, ismeretlen, szokatlan és furcsa volt, a harmadik hónap végére pedig ismerős, otthonos, különleges és fontos. * # He A mirfieldi tanulmányi idő a diákság számára koncentráltan pásztori tréning, azaz a lelkészi szolgálatra való felkészülés, melyben a hangsúly a színvonalas akadémiai tanulmányok mellett mégis inkább a spirituális élet gazdagodásán, a lelki felkészülésen van. Ehhez ad lehetőséget az intézmény a napi négy áhítattal, a felszerelt könyvtárral, a rendelkezésre álló kápolnák csendjével, a szerzetesek biztosította lelki vezetéssel és a szervezetten, liturgikus csoportokban történő gyakorlati kontrollal. Érkezésemkor már be voltam osztva egy ilyen liturgikus csoportba, melynek vezetője az intézmény egyetlen női lelkésze volt. A többi csoport élén szintén lelkész-tanárok álltak, szerzetesek és világi lelkészek egyaránt. A csoportok felosztották egymás között a feladatokat: foglalkozni a hetente érkező vendégekkel, ellátni a ház körüli munkákat, előkészíteni a reggeli liturgiát és kiértékelni az aktuális áhítatok igehirdetéseit, amelyeket hetente kétszer a diákok tartottak. Az egymásra figyelés és a közös imádságok a csoportok heti találkozásainak szilárd alapját adták. A lelki élet oszlopait a reggeli napkezdő zsoltáros áhítat és az esti, a szerzetesekkel közösen töltött vespera képezte. Ezen mindenki részt vett. A „választható” rendszeres napi alkalmak ezeken kívül az úrvacsorás áhítatok és a napzáró, kilenc órai kompletóriumok voltak. Számomra a különleges többletet az utóbbi két alkalom jelentette. A napi úrvacsoravétel kezdetben a megszokott gyakorlatomtól idegen és kényszeres volt, azonban a tapasztalás gyökeresen átformálta az úrvacsorához való hozzáállásomat. Most már ajándékként és Isten végtelen elfogadásának és szeretetének jeleként élem meg, még akkor is, ha éppen úgy érzem, hogy cseppet sem vagyok méltó az úrvacsoravételre. Megtanultam, hogy akármilyen kegyes és mély bűnbánattal megyek az oltárhoz, sosem vagyok „elég” méltó rá. Isten mégis hív, és felszabadít a gyónási „teljesítménykényszertől”. így vált számomra az úrvacsorái alkalom nyomasztó félelmetessége szeretetteljes, felszabadító találkozássá még a legnehezebb időkben is. # He * A tantárgyválasztásban szabad kezet kapva Ószövetség-kritikát, egyháztörténetet és rendszeres teológiát tanultam, az angol jegyzetelés pedig felidézte az első egyetemi előadás jegyzetelési kínjait. Ezeken az órákon kincs volt minden egyes megértett mondat, amelyekből megpróbáltam összerakni, hogy mi is tulajdonképpen a Church of England (Anglia anglikán államegyháza) és az anglikán teológia. Lassan világossá vált, hogy mit jelent a high és a low church megkülönböztetés. Magyarra talán felső egyháznak és alsó egyháznak fordítható. Az előbbi hagyományait tekintve igyekezett megtartani katolikus liturgikai és részben teológiai gyökereit is, míg az alsó egyház gyülekezetei egy szabadabb, pietista és liturgikai hagyományoktól kevésbé terhelt irányt vettek fel. Mirfield „felső” jellege leginkább a női hallgatók létszámában és az istentiszteletek liturgikai precízségében mutatkozott meg, melyben hangsúly van a szolgálattevők és lelkészek ruháján, de még a ministránsok kéztartásán is. Az volt az érzésem, hogy az istentiszteletre való előkészületek és az azokon tanúsított fegyelmezett, pontos magatartás terén van mit tanulnunk anglikán testvéreinktől. Hasonlóan éreztem az úrvacsora fontosságával és gyakoriságával kapcsolatban, a másik oldalról pedig úgy tűnt, hogy mi lutheránus hagyományunkban nagyobb hangsúllyal gyakoroljuk az igehirdetés szolgálatát. * He Hí A mirfieldi trimeszter letelte után a newcastle-i egyházkerület lehetőséget biztosított, hogy a nagyhetet gyülekezeti gyakorlatként náluk töltsem. Gosforthban, dr. Genny Tunbrige lelkésznő gyülekezetében valóban nagy lehetőségnek mutatkozott megismerni egy „átlagos” közösséget, amelynek tagjai nem szerzetesek, még csak nem is teológusok. Érdekes és fontos élmény volt végigélni a nagyhét alkalmait gyülekezeti tagként és „lelkészpalántaként” is, részt kapva a szolgálatokban. Ilyenek voltak az idősotthonok úrvacsorái, az igeolvasás feladata vagy éppen a gyertyahordozás a nagyszombati istentiszteleten. Ellátogattam a totyogók csoportjába is, ahol a sok kisgyerek nem értette, hogy a néni miért beszél olyan furcsán angolul, de ezzel mit sem törődve bevettek a játékukba. Jézus nem véletlenül tanácsolta a felnőtt hallgatóinak, hogy legyenek olyanok, mint a kisgyermekek. A gyerekek mindenütt érezték, hogy valami miatt én más vagyok, mint ők, de az alagútépítésben, a mi akkori közös „munkánkban” nem számított ország, nyelv, felekezet... A közös gyülekezeti munkában hasonló hozzáállást tanúsítottak a felnőttek is, bombázva a kérdésekkel, hogy Magyarországon ez hogy van, miért úgy van, és az evangélikusok miért vagy miért nem csinálják úgy, ahogy... A kinti ismerőseim részéről általános érdeklődés melengette a szívemet folyamatosan Magyarországgal, az evangélikus egyházzal és a gyülekezeteinkkel kapcsolatban. Akikhez szerencsém volt a három hónap alatt, azok közül szinte mindenki ismerte legalább Budapestet, nyaralt vagy dolgozott már itt, de a nagyheti vendéglátómnál még egy osztrák-magyar szakácskönyvre is ráleltünk. A három hónap üzenete számomra és talán mindenkinek: menni, látni, részt venni, hívni, mutatni és lehetőséget adni, mert ettől mindketten csak gazdagabbak leszünk! ■ Molnár Lilla Fiúsvéti istentisztelet Gosforthban A mirfieldi városi anglikán gyülekezet templomának belseje Egyházunk a házasságról Befejező részéhez érkezett az Evangélikus Belmissziói Egyesület (EBBE) Mit tanít egyházunk? című, öt részből álló sorozata. A június ío-ei alkalmon dr. Reuss András teológiai tanár tartott előadást Az emberi szexualitásról, a házasságról és az élettársi kapcsolatról (mit szólunk a svéd, az amerikai evangélikus egyházak döntéséhez?) címmel. Az együttléten Szeverényi János országos missziói lelkész szolgált áhítattal. M EvÉlet-infó Idős szolgatársak találkozója Győrben Ittzés János püspök ebben az esztendőben június 12-re hívta testvéri találkozóra - házastársaikkal együtt - a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület területén szolgált vagy jelenleg ott lakó nyugdíjas lelkészeket, valamint a lelkészözvegyeket. Az egyházkerület győri székházában zajlott együttléten megjelent közel harminc idős szolgatárs egyházunk jelenlegi helyzetéről kapott tájékoztatást, a közös ebéd elfogyasztása után pedig kötetlen beszélgetés keretében oszthatták meg örömeiket és nehézségeiket a kerület vezetőjével. ■ Menyes Gyula Egy hét könyvekkel Több mint százötven pavilonban várták az olvasást szeretőket a 8i. ünnepi könyvhét és a 9. gyermekkönyvnapok központi helyszínén, a budapesti Vörösmarty téren. A június 3. és 7- között megrendezett kiadói seregszemle sok esetben nemcsak az újdonságok bemutatásának egyik legfontosabb nyári terepe, hanem - mint a Luther Kiadó példája mutatja - a régebbi, ám értékes kötetek értékesítésére is jó lehetőséget nyújt. Egyházunk kiadója ugyanakkor a szélesebb nyilvánosságnak szóló újdonsággal is megjelent: Mit látsz, Ignác? című gyermekkötetét a könyvhétre időzítette, így az érdeklődők - dedikálás keretében - találkozhattak a könyv alkotóival is. M EvÉlet-infó A hónap könyve júniusban a Luther Kiadótól 30% kedvezménnyel Fabiny Tibor és Tóth Sára (szerk.): irányváltás - Humán értelmiségiek megtérése Vásárolja meg a hónap könyvét kedvezményesen! Eredeti ára: i860 forint. http://bolt.lutheran.hu E-mail: kiado@lutheran.hu Fax: 1/486-1229 1085 Budapest, Üllői út 24.
