Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-05-23 / 21. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2010. május 23. *• 9 „Hogy reménységetek legyen V * * * Nőé négy életszakaszát vette górcső alá íMózes 9,8-17 alapján tartott bibliatanulmányában dr. Fabiny Tamás, aki május 13-án a reggeli áhítatok egyik patinás helyszínén, a régi városháza dísztermében szólt a mintegy kétszáz fős gyülekezethez. (A későbbiekben lapunkban is közölni tervezett előadás szövegét az internet-hozzáféréssel rendelkezők már most elolvashatják az evangelikus.hu portálon.) ■ Bölcsföldi András felvétele lengyel, szlovén, szlovák, olasz, vietnami, portugál, koreai, arám, ukrán, kínai, román és angol nyelven is elhangoztak könyörgések; Prédikációjában Erdő Péter azt emelte ki, hogy a Szentlélek a különbözőségeken keresztül teremt egységet. A Lk 16,1-13 igeversekhez hozzáfűzte továbbá, hogy miként a tapasztalt halász, Péter megbízott Jézusban, és újra kivetette hálóját, nekünk sem szabad abban a hitben ringatni magunkat, hogy az egyház építéséhez elegendő a szakértelmünk. ■ Lukács Gabi felvétele Szolidaritás: vágy vagy valóság? A Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője is résztvevője volt a Szolidaritás Európában - vágy vagy valóság? címet viselő pódiumbeszélgetésnek, melyen az európai polgárok közötti, illetve a gazdag és a szegény államok közötti szolidaritás kérdései kerültek terítékre. A görög válság megoldásában való német szerepvállalás miatt felettébb érzékeny témával kapcsolatban Prökle Gergely - egyebek mellett - hangsúlyozta, hogy az egyházak feladata a társadalomnak a szolidaritás irányába való terelgetése. A civilben ismét vezető diplomáciai tisztségre felkért volt berlini nagykövetünk több felszólalásában is hangsúlyozta továbbá az egyházak szerepét abban, hogy a társadalomban az integráció és az egymás iránti felelősség képviselői legyenek. Véleménye szerint egész Kelet-Közép-Európára jellemző, hogy az egyházak által gyakorolt szolidaritás a politikában kevéssé jelenik meg. Prőhle Gergely elmondta, hogy a Magyarországon előtérben álló, a roma lakossággal kapcsolatos kérdéskör nemcsak politikai, hanem alapvetően szociális probléma. A közönség soraiból érkező, a szélsőjobb politikai előretörését firtató kérdésre válaszolva az országos felügyelő megjegyezte: a német média félreérti a helyzetet. A szélsőjobboldal megnövekedett itthoni népszerűségének megvan a maga külön háttere, és többek között épp a megoldatlan szociális problémákra, illetve a szolidaritás iránti készség hiányára vezethető vissza. ■ - ADAMI -Egyházak kisebbségben Dr. Bölcskei Gusztáv Kisebbségi egyházak az ökumenében címmel került sor pódiumbeszélgetésre május 15-én délelőtt a Müncheni Református Egyházközség gyülekezeti termében, amelyen - érintettként - dr. Christoph Klein, a Romániai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház püspöke és Daniele Garrone professzor, a római valdens teológiai fakultás dékánja fejtette ki gondolatait. A Kirchentag egyik legizgalmasabb programjának bizonyult együttléten a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke mondott zárszót. Az Európai Református Egyházak Közösségének elnöki tisztét is betöltő dr. Bölcskei Gusztáv kiemelte: fontos, hogy a nagyobb és a kisebb egyházak kölcsönösen elismerjék egymást, mert csak így van esély arra, hogy - közös álláspontot kialakítva - együtt emelhessék fel hangjukat a mindinkább szekularizálódó Európában. (A pécsi református kollégium kórusának közreműködésével zajlott rendezvényen elhangzottakra lapunk következő számában még visszatérünk.) m a.m. Villáminterjú a MEÖT-elnökkel- Vállalt szolgálatot is itt Németországban, avagy - a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnökeként - „csupán” megfigyelőként vesz részt a 2. ökumenikus egyházi napokon?- kérdeztük!). Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspöktől, akivel több ízben is összefutottunk a müncheni Kirchentagon...- A magyar evangélikusok talán legnépesebb csoportja a Kirchentag ideje alatt a schrobenhauseniek vendégszeretetét élvezi, amely város egyházközsége immár nem is egy magyar evangélikus közösséggel ápol testvér-gyülekezeti kapcsolatot. Közös alkalmainkon több ízben is szolgálok most náluk, a müncheni programokon azonban valóban megfigyelőként veszek részt. D. Szebik Imre- Kissé bulváros stílusban a következő kérdés logikusan így hangzik: mit sikerült ez idáig megfigyelnie?- Még nem ért véget a találkozó, de két dolog kétségkívül feltűnt. Az egyik, hogy noha a Kirchentag ökumenikus nyitottsága elvileg minden keresztény felekezetre kiterjed, katolikus testvéreink leginkább velünk, evangélikusokkal vállalnak közösséget... Igen érdekes az ortodox felekezet viszonyulása a testvéregyházakhoz - ők ugyanis még a római katolikusokhoz is fenntartással közelednek...- Talán még a meghívott előadókat is meglepte, milyen élénkfigyelem övezte a kisebbségben élő protestáns egyházak ökumenében játszott szerepéről rendezett fórumot...- Látnunk kell, hogy bár a protestáns egyházak igyekeznek szorosabbra fűzni kapcsolataikat, híveik száma Európában szinte mindenütt csökkenő tendenciát mutat. De tudnunk kell azt is, hogy az egyház erejét nem a lélekszám adja, hanem a Lélek és az ebből táplálkozó szolgálat. Isten a kicsiny nyájat is tudja használni, és különösen így pünkösd előtt tudatosíthatjuk bátran azt is, hogy nemcsak lélekszámcsökkenésről, hanem -növekedésről is tud az egyháztörténet. ■ TPK Nemzedékről nemzedékre Több mint egy órával a kezdés előtt egy kartondobozon kuporgunk a hatalmas csarnok nézőterén: a két teológusóriás, a katolikus Hans Küng és a lutheránus Jürgen Moltmann ökumenéről szóló beszélgetésére várunk. Könnyű nekem, hiszen egyetemistaként sohasem jelent gondot a várakozás, előveszem a jegyzeteimet és tanulok. Mellettem egy idősebb hölgy ül - a nagymamám lehetne -, kezében sebesen csattog a kötőtű. Elmosolyodom, és ahogy körülnézek, tudatosul bennem, hogy a nézőtéren döntő többségében idősebbek ülnek. A hosszú várakozás után elkezdődik a vita. A beszélgetés alatt nekem a toliam serceg, ahogy jegyzetelek, mellettem a kötőtű csattog, lelkes munkával készül egy lassan már felismerhető, vastag zokni. Ezután nyílt meg a szemem arra, hogy a különböző programokon a résztvevők életkorát is figyeljem egy kicsit. A magyar úgy gondolná, hogy egy ilyen hatalmas, olykor-olykor inkább fesztiválba hajló rendezvényt inkább a fiatalok mozgatnak; ez talán a könnyűzenei rendezvényekre igaz is volt. Az előadásokon, teológiai disputákon a fő hajtóerőt viszont a nyugdíjas korosztály adta: ott voltak, kérdeztek, hozzászóltak, értékeltek. Lehetett tanulni tőlük, felnézni rájuk. Mekkora áldás az a nemzedék, amelynek tagjai nyugdíjas éveiket azzal töltik, hogy a hitük és egyházuk dolgairól beszélgessenek, vitatkozzanak és tanuljanak! Számomra a Kirchentag talán legnagyobb ajándéka annak felismerése volt, hogy mennyire szükségünk van az idősebb generációra. Miközben Magyarországon egyházaink kínkeservesen próbálják megnyerni a fiatalokat a kihaló gyülekezetekben, vajon elég időt és energiát fordítanak-e az idősekre? És legfőképp: vajon kihasználják-e azt a hatalmas lehetőséget, amely ebben a korosztályban rejlik? Istené legyen a dicsőség az időseinkért! ■ Dull Krisztina
