Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-05-23 / 21. szám
2 -m 2010. május 23. FORRÁS Evangélikus É Oratio oecumenica Úr Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy teljesítetted ígéretedet, és nem hagytad árván népedet, hanem pünkösdkor kiárasztottad Szentlelkedet az apostolokra, hogy a tőle kapott erővel és a te hatalmaddal hirdessék igédet minden népnek és nemzetnek, hogy tanúságtételük nyomán szüntelenül gyarapodjék a hívők száma, és épüljön egyházad szerte a földön. Köszönjük, hogy pünkösdkor született egyházadat minden kívülről támadó veszedelemben megoltalmaztad, és akkor sem hagytad magára, amikor belső viták és a hit tisztaságáért vívott küzdelmek próbára tették hűségét. Köszönjük, hogy mindig küldtél tanúkat, akik Lelked erejével újra tisztán hirdették igédet, és az elhomályosult igazságot felragyogtatták. Köszönjük, hogy a reformáció korában is találtál embereket, akik engedelmeskedtek Lelked indításának, és munkájuk nyomán „mintha angyalszárnyon terjedt volna az evangélium” újra megelevenedett a hit, és egyházad sokfelé új életre kelt. Köszönjük, hogy csaknem ötszáz év elteltével is él még reformátor eleink magvetése, és a mai napon hálás szívvel kezdhetjük a felkészülést a reformáció fél évezredes jubileumának méltó megünneplésére. Kérünk, Urunk, áldj meg minden munkát, amely a 20x7-ben tervezett ünnepi eseményeket készíti elő. Tedd a felkészülést és a jubileumot a misszió eredményes eszközévé szerte a világon. Mindenekelőtt hitünket elevenítsd meg, és életünket tedd tanúságtevővé. Tisztíts meg bennünket mindattól, ami Szentlelked bennünk és általunk végzett munkáját akadályozhatja. Bocsásd meg vétkeinket, és töltsd ki ránk gazdagon a pünkösdi Lélek ajándékait, hogy miközben másokat hívunk követésedre, és másoknak tanúskodunk a benned való üdvösségről, mi magunk alkalmatlanná ne váljunk. Urunk, ne hagyj el minket, hanem áraszd ránk Lelkedet! Add, hogy a reformáció emlékezetéből ma is áldás és élet fakadjon az egész kereszténység és minden benned hívő, téged kereső ember számára. Jöjj, és maradj velünk, Szentlélek Isten. Ámen. A fenti imádságot a reformációi emlékbizottság ajánlja a gyülekezetek számára abból az alkalomból, hogy idén pünkösdkor veszi kezdetét a felkészülés azokra az eseményekre, amelyekkel a reformáció megindulásának ötszázadik évfordulójára emlékezünk. SEMPER REFORMANDA „Ma, új pünkösd ünnepén kezdődött el Krisztus boldogító, üdvösséges, áldott országa, amely teljes örömmel, bátorsággal és bizonyossággal.” H Luther Márton: Jer, örvendjünk keresztyének! (Szabó József fordítása) PÜNKÖSD ÜNNEPE - APCSEL 2,36-41 Pünkösdi prototípus A pünkösdi esemény, amelyről igénk tudósít, a maga történetiségében egyszeri, de, hála Istennek, mégsem megismételhetetlen! Joggal nevezzük tehát prototípusnak. Könnyen belátható, hogy valamiképp újra és újra meg kellett ismétlődnie az azóta eltelt közel kétezer esztendő folyamán, mert ha nem így történt volna, ma nem lenne egyház. Mivel az egyház Jézus Krisztus ígérete szerint ma is létező valóság, ebből magától értődő módon következik, hogy az az egyszeri, páratlan esemény mégiscsak újra és újra megtörtént. Mennyiben páratlan? Nem kétséges, hogy lényege szerint az, hiszen amikor Lukács, az első egyháztörténész Péter apostol pünkösdi igehirdetéséről ír, akkor az első keresztény prédikációról és annak átütő erejű hatásáról is tudósít. És miért mondhatjuk, hogy mégis megismétlődő? A válasz egyszerű: mert ünnepünk igéjében Isten maga lebbenti fel a titokról a fátylat, hogy bár módszerei évezredek óta mindig személyre szabottak, találékony szeretetével mindig ugyanazon az úton vezeti az igazság felismerésére az övéit. Ahol a Szentlélek Úristen célba juttatja és hatékonnyá teszi emberek életében az evangéliumot, ott minden kétséget legyőző módon világossá lesz, hogy pünkösd az ígéretek valóra váltásának az ünnepe. Ugyanis nem történik semmi más, mint amit Jézus Krisztus megígért tanítványainak: az Atya az ő nevében elküldi majd a Szentleiket, a Pártfogót, a Vigasztalót (Jn 14,26). Sőt Péter apostol is azzal kezdi nagy hatású prédikációját, hogy „csak” az teljesedett be azon a pünkösdön, amit a próféták által már régen megígért az Úristen (ApCsel 2,16). Isten az ígéreteknek és azok valóra váltásának tervszerű lépéseivel halad előre útján a történelemben és az egyháztörténetben; és bizonyosan véghezviszi, amit elhatározott. Erről tanúskodtak egykor az apostolok és mindazok, akik felismerték Isten cselekvésének ezt a rendjét, belső logikáját. Ez a mi reménységünk alapja is. Isten ígéretei nem üres szavak, nem olcsó kampányfogások, amelyekkel hatalmának biztosítása érdekében rövid távú sikereket akar elérni. ígéreteivel minket akar formálni és informálni - ahogy tette és teszi ezt a nemzedékek egymást követő láncolatában -, hogy idejében belássuk: javunkra van, ha szándékaival azonosulunk. Mert Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére" (íTim 2,4). Ezért hirdetted ma is az evangéliumot, és általa nekünk is adja a Szentlélek ajándékát. Ahol a Szentlélek Úristen célba juttatja és hatékonnyá teszi emberek életében az evangéliumot, ott mindig személyes üggyé lesz Jézus Krisztus keresztje. A szíven talált hallgatók számára már nem kétséges, hogy ami nagypénteken történt, az nemcsak értük és nemcsak miattuk, hanem általuk is történt. Általuk, még ha talán .a maguk fizikai valóságában mindnyájan nem voltak is ott a „Feszítsd meg!”-et üvöltő tömegben. Általuk, még akkor is, ha nem az ő kezük markolta a kalapácsot, amellyel a szögeket átütötték csuklóján és lábfején. Általuk - de hát miért is mondom, hogy általuk, hiszen az igazság az, hogy általunk, mert ö „a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ézs 53.5)- Egy misszionárius tudósításában olvastam régebben: Egy indiai faluban az igehirdetés után diaképeket vetített. Amikor a vetítővásznon a keresztre feszített Jézus Krisztus alakja megjelent, hirtelen felugrott a népes gyülekezetből egy férfi, előreszaladt a képhez, és így kiáltott: „Jöjj le a keresztről, Isten Fia! Nem téged, hanem engem illet az a hely!” Ahol a Szentlélek Úristen célba juttatja és hatékonnyá teszi emberek életében az evangéliumot, ott lehetségessé lesz, ami az ember számára egyébként lehetetlen. Mert pünkösd a nagy cezúra (záróvonal) ünnepe, alkalma is. Annak az esemé^ nye is, hogy valami végérvényesen lezárult, és valami egészen más kezdődik. Azt gyakran emlegetjük, hogy a nyugtalan, aggódó, önmagukat féltő tanítványok hogyan „lelkesednek” nagy hatású hithősökké pünkösd tüzétől. De arról - talán nem véletlenül - már ritkábban esik szó, hogy mi történt azokkal, akiket az apostoli tanúságtétel nyomán munkába vett a Szentlélek. Igénkben azt olvassuk róluk, hogy a Jézus Krisztusról szóló igehirdetés szíven találta őket, és megtértek. Isten hatalma cezúrát, olyan vonalat húzott, amely után újjá lett az életük. Megbánták bűneiket, szakítottak Isten törvénye elleni életükkel. A VASÁRNAP IGÉJE Gyakran panaszoljuk - magam is szoktam mondogatni -, hogy erre mifelénk, a vén Európában szélcsendes időben él ma az egyház; nem zúg az áldott pünkösdi szél, amely dagaszthatná az egyház hajójának vitorláit. Nyugtalanít a kérdés: vajon ez a szélcsend nem ítélet-e máris rajtunk, mert bár hiányoljuk a pünkösdi szél zúgását, de mégsem engedjük azt a cezúrát belehúzni életünkbe. Bizonygatjuk, hogy ma már nem tartható érvényben a Tízparancsolat, és nem lehet úgy élni, ahogy Isten kívánja; és egyébként is úgy jó minden, ahogyan van. Vagy ha szerintünk sem mennek jól a dolgok, akkor meg nincs bátorságunk, hogy a korszellemmel, a közvéleménnyel szemben inkább Istennek engedjünk. Pedig tudjuk, érezzük, hogy nem lesz jó vége ennek! Bárcsak elfújná végre a Lélek szele a lelkünkre telepedett ködöt, hogy tisztán lássunk, és idején megtérjünk! ■ Ittzés János Imádkozzunk! Jöjj, Szentlélek Úristen, szállj le ránk, mert nélküled éhezik szívünk, szomjazik lelkünk, és életünk olyan, mint a kiszáradt sivatag. Mondjuk a szavakat, de nem tüzesednek meg a szívek, halljuk a jól ismert régi történetet, és nem hisszük, hogy ez velünk is megtörténhet. Győzd meg szívünket, hogy ez a mi történetünk is lehet. Jöjj, Szentlélek Úristen, add Jézus Krisztus egyházának, add nekünk is az első pünkösd csodáját! Ámen. Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten p Mai énekünk, a Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten (EÉ 239) pünkösd ünnepének leghangsúlyosabb és tulajdonképpen egyetlen kérését és imádságát fogalmazza meg: a Szentlélek hívását. Nem véletlen, hogy az ének megjelenése óta népszerű, így a lutheránus istentiszteleteken gyakran megszólalt, ugyanakkor feldolgozásai megtalálhatóak a legismertebb evangélikus zeneszerzők - például Samuel Scheidt (1650) és Johann Sebastian Bach (Schemelli-gyűjtemény) - művei között is. Ez feltételezhetően két dolognak köszönhető. Az egyik a dallam, amelynek hármas lüktetése és zeneileg világos felépítése jól tanulhatóvá és könnyen énekelhetővé teszi az éneket. A másik maga a szöveg, amelynek újra és újra visszatérő versszakkezdő és -záró sorai az ősi imádságot idézik: „Veni Sancte Spiritus!”, azaz „Jöjj, Szentlélek!” A szöveget Johannes Niedling (1602-1668) altenburgi gimnáziumi tanárnak tulajdonítják, s ha a szerzőség nem is, annyi azonban bizonyos, hogy egy 1651-es, általa jegyzett, több kiadást is megért gyűjteményben jelent meg. A német énekeskönyv-kiadások hat versszakot közölnek, énekeskönyvünkben ötöt találunk meg. Figyelemre méltó, hogy az ének a CANTATE Szentírás alapján közelíti meg és írja le a Szentlélek munkáját, versszakonként egy-egy motívumot kiemelve a bibliai bizonyságtételből. így vezetve végig az ének szövegével imádkozót mindazokon a tevékenységeken és tulajdonságokon, amelyek a harmadik isteni személyt jellemzik. A Niceai hitvallással összhangban állítja az első versszak, hogy a Szentleiket az Atya és a Fiú küldi a földre. A pünkösdi történetre (ApCsel 2), azaz a Szentlélek tűz formájában való jelenlétére utalva fogalmazza meg a második versszak azt az összefüggést, hogy az isteni mércének megfelelő szeretet lángját az emberszívekben is csak Isten Lelke képes meggyújtani. A Szentlélek munkájának legfontosabb hatását, a Krisztusban való hit ébredését - amely egyben a Lélek kizárólagos, mással nem helyettesíthető munkája az emberben - a harmadik versszak énekli meg. Nemcsak a hit születése, hanem az abban való megmaradás is életprogram a keresztény ember számára, ami - a 4. versszak tanúsága szerint - ugyancsak elképzelhetetlen a Lélek munkálkodása nélkül. Az énekeskönyvünkből kimaradt versszak buzdítást tartalmaz a mennyország felé törekvő hitharcra (íTim 6,12), ahogyan a kor nyelvezetével a szerző fogalmaz: a lovagias küzdelemre. A záró versszak szerint a Szentlélek vezeti az embert a földi élet nyomorúságain és a halálon keresztül az örök életbe is. % * # Pünkösd... Nem pusztán emlékünnep. Annál sokkal több. A félreérthetetlen jelek kíséretében elérkező Szentlélek mindig aktuális ünnepe. Nemcsak megtörtént, hanem történik, történhet ma is. Eljövetelének megtapasztalása, a szeretet igehallgatás általi érlelődése, a Krisztus-hit születése, Isten megismerése, az örök élet felé törekvés és a végső találkozás... - elképzelhetőe mindez egyedül, magányos harcosként folytatott küzdelemben? Aligha. S íme, az ének minden kérésének, imádságának alapjai „mi” magunk vagyunk. Mi, akik elmagányosodtunk, de közösségre, emberi, sőt hittestvéri szavakra vágyunk mindennap. Pünkösd igéje figyelmeztet: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én telkemmel - mondja a Seregek Ura.” (Zak 4,6) Határainkhoz érkezünk: van, ami emberi erővel, tehetséggel, képességgel vagy bármi mással, amit magában fejleszt ki az ember, nem érhető el, nem szerezhető meg. Mégsem lehetetlen, hanem egy olyan erő kell hozzá, amelynek a jelenlétét évszázadokon át és ma is csak kérni lehet: „Jöjj, Szentlélek!” Tapasztalt ember bizonyságtétele ez az ének. Olyané, aki kapcsolatban áll Isten megelevenítő erejével; aki tudja, hogy kit kell megszólítani akkor, ha megelevenedést, újjászületést várunk a közösségünk számára: a vigasztaló és teremtő Szentleiket. A kérések lehetnének az egyén kérései is, mégis kivétel nélkül a „mi” kéréseinket fogalmazza meg az ének. Mert hiába lángol, társ nélkül mégsem gyakorolható a szeretet. Hiába a „Krisztust Úrnak valló hit” egyesekben, ha e hit által mégsem tudnak az Úr nyája, gyülekezete tagjai lenni; hiába kérjük, hogy „éltünk téged hirdessen”, ha nincs kinek bizonyságot tennünk... Mégis kérjük, hiszen bár szüntelenül szemünk előtt van a közösség távlata, tudjuk, hogy a Szentlélek ma is egyesével szólít meg és hív a Krisztust Úrnak vallók közösségébe, és vezet az örök életre. „Jöjj, égi szent láng Szentlélek Isten!" „Jöjj, Vigasztaló, Szentlélek Isten!” - mint egykor a 17. században, úgy ma is aktuális a hívás, a „mi” hívásunk. Hiszen nemcsak a hitet ébresztő és a hitben megtartó lángra van szükségünk, hanem a vigasztalóra, továbbsegítőre is. Pünkösd... Nem pusztán emlékünnep. Annál sokkal több. A félreérthetetlen jelek ünnepe. Itt a Szentlélek! ■ Wagner Szilárd A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a helyszínen segíti az országos esőzések, viharok, áradások károsultjait. Kérjük, támogassa Ön is a munkánkat! Köszönjük! Csekket kérhet: 1/205-3955 * Adományszámlaszám: 11705008-20464565 • On-line adományozás: www.segelyszervezet.hu
