Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-05-16 / 20. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2010. május 16. !► 13 Pünkösdi ökumené „Miért nem tavasszal, például pünkösdkor rendezik meg az egyetemes imahetet? Hidd el, sokkal többen jönnének. Sokan azért maradnak otthon, mert csúszós az út, hideg van, sötét van. És sajnos a betörésekről sem feledkezhetünk meg. Sötétedés után nem szívesen hagyják üresen az otthonukat az emberek. Télen nem szívesen mozdulnak ki, különösen problémás ez az időseknek. Különben is közel van még a karácsony és újév ünnepi hangulata... A hideg barátságtalan téli estéken lehet, hogy jobb a békés otthon” - hallottam többektől az ez évi imahét után is vissza-visszatérően. Mondták ezt lelkészek is, gyülekezeti tagok is. Mind olyanok, akik szívesen vannak együtt a Krisztusban más feleke-Az anyaszentegyház születése A pünkösdöt okkal, joggal és szívesen nevezzük az egyház születésnapjának. Ebben azonban benne van annak az elismerése is, hogy a Krisztus által elhívott és a Lélek által szerveződött egyház történetiségének első pillanatától kezdve a különbözőek közössége. Római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok, különböző diaszpórákban különböző nyelveket beszélők - akik alig értették egymást, tehát közösséget alig tudtak alkotni - csodát éltek át. A csoda pedig többszörös. Először is mindannyian megértették a tanítványok szavait. Másodszor sokan érteni is akarták e szavak jelentését. Harmadszor pedig háromezren voltak azok, akik megértették és elfogadták e szavak elhívó erejét is. Ezzel létrejött azoknak a közössége, akikben ötven nap után megrázó és megváltó erővel tudatosodott a húsvéti csoda, az evangélium győzelme, a feltámadás ■ B. Z. Csak oda küld az Úr áldást... kozásnak, együtt ünneplésnek, a Szentlélek jelenléte közös átélésének szép alkalmait. Erre már sok áldott példa is buzdíthat bennünket. Van, ahol pünkösdi vigíliát tartanak ökumenikus közösségben, van, ahol a majális kellékeit is mozgósítva családi napot tartanak a szabadban, máshol pedig pünkösdhétfő többnyire szép, tavaszi estéjét használják az egymás hite által való épülésre. A nevezett bizottság szeretettel ajánlja az alábbi két írást a fentiek megfontolására azzal a reménységgel, hogy ezek a gondolatok már az idén is, illetve a jövendőben ökumenikus pünkösdi eseményekben nyernek majd megtestesülést. ■ Bóna Zoltán, Az ember kulturális, érzelmi, értelmi, jellembeli, lelki, anyagi különbözőségének palettája az elmúlt kétezer év alatt bizonyára még tovább színesedett. Ez azonban nem mehet a lényegi közösség rovására. Ezért az egyház népének létéhez tartozik, hogy a Krisztusban való egységet tudatosan megélje, s így az egész lakott föld, az ökumené egyetemességében fogadja és hirdesse az evangéliumot. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa ennek jegyében kéri Krisztus Urunk magyar népét, hogy amennyire lehetséges, ökumenikus istentiszteleti, imádságos és/vagy a krisztusi közösséget más formákban kifejező alkalmakon is ünnepelje a Szentlélek kiáradásának, Krisztus egyetlen anyaszentegyháza életre hívásának szent napját. Presbiteri találkozó Ózdon ■ Börzsönyi József Vannak községek, még ha egyre kisebb számban is, ahol csak egy felekezet van. Tiszta református vagy evangélikus vagy teljes egészében katolikus falu. Ilyen egyfelekezetű városról országunkban aligha lehet beszélni. A legtöbb nagyobb településünkön együtt laknak a különböző egyházakhoz tartozó hívek, olykor nagyon is sokfélék. Szolgálatom kezdetén' találkoztam egy vegyes házasságokban gyakori problémával. A „vegyes” házaspárok nem jártak sem az egyik, sem a másik egyház templomába, nem tartoztak sem az egyik, sem a másik gyülekezethez, és ez nem annyira a politikai viszonyok miatt volt, hanem egy megbántódás miatt. Házasságkötésükkor eltiltást kaptak a szentségektől, mivel a másik egyház templomában volt az esküvőjük. Olykor még „kiharangozás” is történt. Ez az elutasítás olyan fájó emlék maradt számukra, hogy évekig vagy akár egy egész életen át elkerülték a templomot. Még az sem hozott közeledést, hogy a hetvenes évek végén a korábban történt kizárásból több egyház, így a református egyház is feloldozást hirdetett, és sajnálatát zetű testvérekkel. Mindezek a felvetések, érvelések egybevágnak az imahét nemzetközi segédanyagának bevezetőjével, amely említést tesz arról, hogy nem csak januárban lehet megtartani, illetve hogy egy esztendőben többször is meg lehet tartani az imahetet. Ezek a kérdések aztán felkerültek a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Teológiai és Keresztyén Egység Bizottságának agendájára, és az a javaslat született, hogy ne a januári imahét helyett, de mellette buzdítsuk híveinket arra, hogy a pünkösdi ünnepkörben, tehát a mennybemenetel napjától egészen a Szentháromság vasárnapjáig terjedő időben a helyi lehetőségeknek megfelelően találják meg az együtt imádvalósága. Ugyanakkor bizonyára - e közösséget formáló erőn túl - a sokfajta különbözőségük továbbra is megmaradt. így, különbözőségükben tudtak Krisztus népe lenni. fejezte ki. Ezeknek a sérelmeknek a gyógyítása az ökumenikus alkalmakkal kezdődött el. Az ökumenikus alkalmak fő eseménye a januári imahét. Ez gyülekezeteinkben elég általánossá lett mára. Városunkban immár mintegy harminc esztendeje indult el a fent említett tapasztalatok hatására. Emlékszem az első közös alkalomra, amelyet gyakran emlegetünk azóta is. Hideg, hóviharos este volt, amikor az ember nem kívánkozott kilépni az otthonából. Azt gondoltuk, biztosan nagyon kevesen leszünk, de nagy meglepetésünkre teljesen tele volt a templom. Még az állóhelyek is megteltek. Erős volt a vágy a szívekben a közösség után. Nem is maradt csupán egy hét néhány estéjének élménye. Az esztendő további napjaiban, ha nem is templomban, de az utcákon egyre bátrabban és gyakrabban köszöntöttük egymást keresztény köszöntéssel. Kimondottan vagy kimondatlanul is azt szerettük volna, hogy a januári boldog közösség valami módon kiterjedjen az esztendő további napjaira is. Ha alkalmat is keresünk, amikor újra gyakorolhatjuk az együttlét örömét, akkor különösen is kínálkozik pünkösd környéke. A Szentlélek ekkor emelte fel az egybegyűlteket minden nyelvi és etnikai korlát fölé. Keressük meg a lehetőségét, hogy a hóviharoktól és egyéb kényelmetlenségektől mentes, legtöbbször kifejezetten kellemes időben találkozzunk ismét templomban vagy a szabadban egymás örömére és a közös imádság lelkeket bátorító, erősítő gyakorlására! Lehet ez a pünkösd megünneplésére készülő hét valamelyik vagy néhány estéje-délutánja vagy éppen a pünkösd második napja. Még egy közös kirándulás, utazás is jól építheti a kapcsolatokat, egy távolabbi gyülekezet felkeresése buzdítást vihet. Egymás keresése vagy éppen a szomszédos községek, gyülekezetek találkozása, közös istentisztelete valamit érezhetővé tehet a Szentlélek egyesítő munkájából. Ezeken az alkalmakon megvalósul Urunk Jézus imádsága: „.-..hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ hogy te küldtél el engem” (Jn 17,21) „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! (...) Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor” (Zsolt 133,1.3) A szerző református lelkész ► A Borsod-Hevesi Egyházmegye presbiterei április 25-én Ózdon találkoztak. Az esperesi meghívó címe ugyan presbiterképzést jelölt meg programként, de a történtek ismertetése előtt előrebocsátható, hogy az együttlétet nem elméletieskedő teologizálás jellemezte, sokkal inkább hitvalló, istenhitünkben egymást erősítő alkalom volt. A találkozó mottója Pál apostol Timóteushoz írott második leveléből származott (3,16): „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített!’ A program az ózdi evangélikusok templomában kezdődött, ahol Tóth Melinda lelkész ismertette a gyülekezet és a templom történetét. Elmondta, hogy a neogótikus templomot - Szvoboda Gyula terve alapján - 1900-ban kezdték építeni az iparosodó Ózdra a Felvidékről költöző evangélikusok, és 1902. augusztus 31- én szentelték fel. Az épület aszimmetrikus jellege abból fakad, hogy pénz szűkében a hívek csupán egy tornyot emeltettek. (Az építés idején mindazonáltal több mit kétezer híve volt az ózdi gyülekezetnek, manapság viszont száznál alig több tagja van az ózd-putnoki társegyházközségnek.) A templom és a gyülekezet büszkesége az 1938-ban épített kétmanuálos hangversenyorgona. A lelkésznő nem titkolta el a mai idők viszontagságait sem, amelyeknek a legfőbb oka az, hogy a templom is, a gyülekezeti terem is Ózdnak azon peremvidékén van, amelyet nagy számban antiszociális népesség lakik. A templomlátogatás után az együttlét a gyülekezeti teremben folytatódott. Itt először Tóth Melinda tartott áhítatot a mottóul választott ige alapján, majd egy gimnazista leány, Kolarovszki Eszter olvasott fel az evangélikus Kátéból. Énektanulás következett, és a résztvevők maguk is meglepődtek, hogy a különösebb zenei előképzettséggel nem rendelkező csapat kis próbálkozás után milyen szépen zengte: „Záporként hull majd az áldás...” Sándor Frigyes esperes közölte a szomorú hírt, hogy a program egyik meghívott előadója, a Tállya-Abaújszántó-Tokaj-Sátoraljaújhelyi Missziói Evangélikus Egyházközség - időközben elhunyt - lelkésze, Mezey Gábor súlyos betegségben szenved. (Az esperes beszámolt a vele való találkozásáról, arról, hogy az istenhívő embernek mekkora erőt tud adni hite a földi élet viszontagságában.) Szalipszki Andrásné a fancsali gyülekezet felügyelőjének, Szilágy Pálnak a betegségéről tájékoztatta a jelenlévőket, akik mindkettejüket az Úr elé vitték imádságban. Ezután az egyházmegye különböző gyülekezeteiből érkezett presbiterek tartottak hitvallást a számukra előzetesen kijelölt igék alapján. Bizonyára elnézi minden megszólaló, hogy az eseményt ismertető krónika nem foglalja össze mindazt, amiről szóltak, de a tudósító úgy érzi, nem lenne méltó sem hozzájuk, sem az elhangzottakhoz, ha megkísérelné valamiféle „zanzásított” változatát adni mondandójuknak, ezért csak az általuk kibontott igét és annak vezérfonalát jelöli meg. Spitzné Bukovszki Edit, a diósgyőri gyülekezet tagja 2MÓZ 3 alapján az Isten igéje Mózes életében címmel állt az egybegyűltek elé; Bálint Péter (diósgyőr-vasgyári gyülekezet) 2MÓZ 7-15 alapján Isten igéjéről mint szabadításról szólt. Némethné Szőke Márta (fancsali gyülekezet) témája íSám 3 alapján az Isten igéje mint elhívó szó volt, Hatranics Jánosné (Miskolc) Mt 4,1-11 alapján Isten igéje kísértéseinkben címmel fejtette ki gondolatait, végül Dombróczki Gábor (Ózd) János egyik levele alapján Jézus mint az élő Ige mottóval értelmezte a Szentírás megjelölt szakaszát. Összbenyomásként azt azért mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a megszólaló presbiterek nemcsak kitűnő felkészültségükről, hanem mély hitükről is tanúbizonyságot tettek. A záróimádságokban életünk, nemzetünk és az egész emberiség sorsának javulásáért szólt a fohász. Végül a helyi gyülekezet szeretetvendégsége zárta a programot, amely alkalmat adott a kötetlen beszélgetésre, egymás jobb megismerésére is. ■ Dr. Szalipszki Péter Ozora-Pincehely-Bonyhád-Majos-Bikal - ez volt május 7-én és 8-án az országos iroda munkatársainak útvonala az immár hagyományossá vált csapatépítő tréningen. A két nap alatt a résztvevők Ónodi Szabolcsnak, a bonyhádi evangélikus gimnázium igazgatójának és kollégáinak kedves vendégszeretetét élvezhették, és Scheidler Géza nevelési igazgatóhelyettes (képünk jobb szélén) segítségével megismerkedhettek az oktatási komplexummal is. A program során lelki útravalót Szabó Vilmos Béla tolna-baranyai esperes és Makán Hargita majosi lelkésznő, a gimnázium iskolalelkésze adott, de kulturális élményekkel is gazdagodhattak az Üllői úti dolgozók. ■ Boda Zsuzsa felvétele
