Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-04-11 / 15. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2010. április íi. » 9 AR KÖLTÉSZET NAPJA Juhász Gyula Honvágy Ó, gyermekek, kik játszotok a porban, Be jó is lenne szállani közétek, Leheveredni önfeledt mosollyal, S építeni a várat föl az égnek. Mert oly közel az ég még a gyerekhez, És olyan távol ez a véres élet, S a játék oly szent, mint a nagy gyereknek, A poétának a komoly művészet. Elnézem őket, és honvágyat érzek, S az emberek közt egy fájó igézet Bénítja lelkem: nem való nekem még E nagy piac, e hangos, durva vásár, S amíg köröttem a sok nyegle ágál, Játékaimhoz csöndben visszamennék. Dsida Jenő Békés mederben Ma nem lázadtam fel a lassú meder ellen, ma békésen hömpölyögtem és megcsókoltam öreg falvak lábát. Ma felüdítettem egy lankadt virágot, megfürdettem egy öreg koldust, akinek Krisztus-arc volt az arca, s tolvajok tutaját mosolyogva vittem. Egészen különös béke ez, szokatlan érzés, ahogyan kérdezem: miért zúgsz erdő? Miért sírtok csillagok? Arany János Óhajtanék én... Óhajtanék én egy csöndes tanyát, Derült egű völgy nyájas kebelén: Hová e hánykodó világ zaját Elvétve hozná a szél csak felém, Mint messze tenger zúgó moraját, Mely lassan elhal a puszták szelén... Wass Albert Nagypénteki sirató Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk, messzi út porából köpönyeget veszünk... Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta. így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta. Véreim! Véreim! Országútak népe! Sokszázéves Nagypénteknek soha sem lesz vége? Egyik napon Tamás vagyunk, másik napon Júdás vagyunk, kakasszónál Péter vagyunk. Átokverte, szerencsétlen nagypéntekes nemzet vagyunk. Golgotáról Golgotára hurcoljuk a keresztfákat, mindég kettőt, soh'se hármat. Egyet felállítunk jobbról, egyet felállítunk balról, s amiként a világ halad: egyszer jobbról, egyszer balról fölhúzzuk rá a latrokat. Kurucokat, labancokat, közülünk a legjobbakat, mindég csak a legjobbakat. Majd, ahogy az idő telik, mint ki dolgát jól végezte: Nagypéntektől Nagypéntekig térdelünk a kereszt alatt húsvéti csodára lesve. Egyszer a jobbszélső alatt, másszor a balszélső alatt, éppen csak hogy a középső, az igazi, üres marad. Nincsen is keresztfánk közbül, nem térdel ott senki, senki. A mi magyar Nagypéntekünk évszázadok sora óta évszázadok sora óta ezért nem tud Húsvét lenni, így lettünk országút népe, idegen föld csavargója, pásztortalan jószág-féle. Tamással hitetlenkedő, kakasszóra péterkedő, júdáscsókkal kereskedő. Soha-soha békességgel Krisztus-Úrban szövetkező. Te kerülsz föl? Bujdosom én. Én vagyok fönt? Bujdosol Te. Egynek közülünk az útja mindég kivisz idegenbe. Bizony, jól mondja a nóta, hogy elmegyünk, el-elmegyünk, messzi nagy útakra megyünk. Messzi nagy útak porából bizony, köpönyeget veszünk. S ebben a nagy köpönyegben, sok-sok súlyos köpönyegben bizony pajtás, mondom Néked rendre, rendre mind elveszünk. Kosztolányi Dezső Mohács A csata Ezüstösen villog fönn a zománc-kereszt és vérre szomjazik a háborús acél, a sápadó sereg sietve útra kél és zúg, mint a köpű, mely nyüzsgő rajt ereszt. Kaszásra vár mindenütt a sárguló kalász, a harcosok között nyomott a hangulat, komor nyugodtsággal buzdítanak az urak, a bús, letört király csüggedten nyargalász. Egyszerre, mint ezüst-kígyó, lassan görög feléjük a vasas, tar-homlokú török; buggyos ruhájukban nagy testük még nagyobb. Halált köp az ágyú, a penge felragyog, vér fröccsen a mezőn, hullong a hús-cafat - s felhővel fogja be dicső szemét a nap. BODA ZSUZSA FELVÉTELEI
