Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-04-04 / 14. szám
12 -m 2010. április 4. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet Kényes kérdések hétfőn hattól ► A bioetika tárgykörébe tartozó témák száma meglehetősen nagy: a genetikán és a génterápián belül az őssejtek atomi szintjétől az abortusz és az eutanázia emberi-erkölcsi problémáin át egészen a klímaváltozás egész bolygónkat érintő kérdéséig sok mindenről van mit mondania. Ezért is sikerült rendkívül jól az Evangélikus Egyetemi Lelkészség és a Luther Márton Szakkollégium közös szervezésében megtartott bioetikai konferencia március 22-én a Lágymányosi Ökumenikus Központban. Az egyetemi gyülekezet HéHa (hétfőn hatkor) nevű sorozata, amely a teljesen különböző világnézetű, korú és hátterű fiatal felnőttek beszélgető köre, ebben a félévben a valóságot vizsgálja különböző szempontokból. Volt már szó például a művészeten átszűrődő valóság mibenlétéről Bálint Ádám képzőművésszel beszélgetve, de lesz olyan alkalom is, amely a filmek valóságát tárgyalja magyar filmes szakemberek segítségével, vagy éppen az álom és a valóság kapcsolatát vizsgálja egy álomkutatóval. A legutóbbi eszmecsere a bioetika kérdéskörével foglalkozott, és minthogy ez egybeesett a Luther-otthon által szervezett konferenciasorozat esedékes témájával, a megnövekedett létszámú hallgatóság a két alkalmat összekötve együtt beszélgetett a meghívott vendégekkel. Az utóbbiak ezúttal hárman voltak: dr. Somosi György, a Magyar Bioetikai Társaság elnökségi tagja, dr. Hajnal Márton orvos-fizikus és dr. Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) adjunktusa. A hallgatóság a Luther-otthon és az egyetemi gyülekezet tagjai közül került ki, valamint az EHE hallgatói is képviseltették magukat. Moderátorként e sorok írója működött közre. Az egyetemi gyülekezet lelkészének, Körmendy Petrának a kérdésére felelve Sömosi György összefoglalta, hogy bioetikai alapelvként elsősorban a közjó és a bizalom, valamint a közösségi szempontok prioritása érvényesül, és azt is megtudhatták az egybegyűltek, hogy akár valamely járcsoportosuló kutatás kihat a társadalomra is. Példaként a „status quo ante” elvet érdemes említeni: a tudományos fejlődés azzal is jár, hogy ha a birtokunkba kerülő tudásról kiderül, hogy nagy veszélyeket is rejt, attól még nem mondunk le róla. A preimplantációs genetikai diagnosztika kapcsán az abortusz válik némileg okafogyottá, hiszen egy beültetés előtti embrió esetében talán kevésbé kényes a kimutatott defektus miatt lemondani róla. Ugyanakkor - hangzott el a hallgatóság részéről a kérdés -, ha valami kevésbé kényes etikailag, akkor az már etikus? Orosz Gábor Viktor válaszából kiderült: a bioetikai határok megvonása valóban roppant nehéz föladat, és óriási veszélyeket rejt magában. Tiszteletben kell tartanunk egymás emberi méltóságát Isten és ember előtt - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a felelősségvállalásban benne van a tévedés lehetősége is. Hajnal Márton, aki jelen volt a 2004-ben Koppenhágában tartott ökológiai konferencián, szintén a felelősségvállalásról beszélt. Véleménye szerint nem elég a konferenciázás és a parttalan beszéd. Nagyon markánsan fogalmazta meg, hogy hol húzódik az egyes ember felelőssége, és milyen eszközökkel rendelkezik akkor, amikor olyan, a környezetet pusztító eszközöket használ, mint például a busz vagy a laptop, esetleg olyan húst eszik, amely nagy arányban tartalmaz a kivágott esőerdők helyén termesztett szóját. II. János Pál pápa egyik mondata is előkerült, mely szerint a környezeti válság erkölcsi és etikai válság. Való igaz, a környezetéért felelősséget nem vállaló ember válsága erkölcsi természetű. A hallgatóság körében előkerültek más kérdések is az eutanáziáról és az abortuszról, és hangot kapott egy kissé holisztikusabb szemlélet is, amely a szenvedést nem föltétlenül problematikusnak, hanem bizonyos esetekben szükségszerűnek látja, de volt olyan is, aki az orvosi közreműködéssel végzett öngyilkosság kapcsán megjegyezte, hogy az abortusz is ilyen gyilkosság. Azt a gondolatot, hogy az emberi méltóság része közösségbe születni és az élet végén közösségből távozni, meggyőzően támasztotta alá, Balról jobbra : Liszka Viktor, Orosz Gábor Viktor, dr. Hajnal Márton és dr. Somosi György ványügyi kérdésben is szerepet kaphat e diszciplína. Orosz Gábor Viktor - aki doktori disszertációjában az emberi méltóságot a genetika, illetve a génterápia kontextusában vizsgálta - elmondta: egyenes vonal húzódik a géntől az emberi társadalomig, mert egy genetikai defektus vagy a köré ahogyan a konferencia fokozatosan közös beszélgetéssé alakult. Többek véleménye szerint a beszélgetés két órája sem volt elegendő... Azzal azonban mindenki egyetértett, hogy nagyon értékes eseménynek adott helyet a Lágymányosi Ökumenikus Központ. ■ Liszka Viktor MEKDSZ: az öreg-ifjú mozgalom ► Újraindulásának huszadik évfordulóját ünnepelte március 27-én a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ). Több száz egyetemista és volt diák gyűlt össze a budapesti Rhéma Konferencia-központban, hogy emlékezzenek és együtt örüljenek. A MEKDSZ olyan felekezetközi szervezet, amely a magyar egyetemeken, főiskolákon működő öntevékeny bibliaköröket támogatja és fogja össze. Olyan diákmozgalom, amely egyszerre öreg és fiatal, hiszen eredetileg 1904-ben alapították, majd 1949-es megszűnése után 1989-ben lehetett újraindítani. A kerek évforduló megünneplése alkalmat nyújtott arra, hogy a jelenlévők felidézzék, mennyi minden változott az elmúlt két évtizedben. Bevezetésként Pásztor Zoltán, a MEKDSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Jonathan Lamb, az International Fellowship of Evangelical Students (IFES) nemzetközi szervezet volt európai titkára Prioritások a diákmisszióban címmel tartott előadást. Kiemelte, hogy a MEKDSZ, amely a kezdetektől fogva az IFES tagszervezete, Közép-Európa egyik legerősebb diákmozgalma. Ezt a munkát csak Isten erejével lehet folytatni. Ap- Csel 20,17-27 alapján foglalta össze, mire kell odafigyelni a diákok között végzett munkában. A legfontosabb alapelvek: az evangélium hűséges hirdetése, a hiteles élet, az együtt érző azonosulás a másikkal, az „engedelmes szenvedés” és a lelki fegyelem. Ezután a diákszövetség elmúlt húsz évében egymást váltó titkárok- Herjeczki Kornél, Bernhardt Dóra, Froukje de Hoop, Schwáb Zoltán és Járay Márton - beszéltek élményeikről, tapasztalataikról. A programokkal párhuzamosan, illetve az ebédszünetben lehetőség nyílt a MEKDSZ-múzeum meglátogatására, ahol az elmúlt húsz év relikviáit gyűjtötték össze, valamint a diákkörökből kikerült művészek munkáinak megtekintésére. A látogatók megismerhettek több, a MEKDSZ-szel együttműködő keresztény szervezetet is. A délutáni program nyitányaként a jelenlegi titkár beszélt a diákszövetség jövőképéről. Járay Márton bemutatta az éppen indulóban lévő új projekteket is, többek között a lelkigondozói képzést, az önkéntes évet és a református, az evangélikus és a baptista teológusok közös bibliakörét. Megfogalmazása szerint a MEKDSZ „nem olyasmi, amit csinálunk, hanem ami történik velünk”, vagyis benne újra és újra Isten munkáját élhetjük át. A résztvevők ezután videofelvételről megnézhették az IFES vezetőinek születésnapi üdvözletét, majd kiscsoportokban ötletelhettek arról, hogyan működhetne jobban a szervezet és a már végzett diákok közötti kapcsolattartás. A napot közös imádság és a szinte már a MEKDSZ himnuszának számító kánon eléneklése zárta: „Az Istené legyen minden dicsőség! Örvendezzen az Úr az ő népének! Egész életemmel Uram dicsérem, áldom az ő szent nevét, amíg élek.” ■ Adámi Mária Aliszkánál „Hantiországban” ► A Deák Téri Evangélikus Gimnázium múlt heti számunkban ismertetett különleges napján, a Deák-napon volt a meghívott előadók egyike Gadó György Pál erdőmérnök, természetvédelmi mérnök, aki az általa szerkesztő-riporterként és társrendezőként jegyzett, Aliszka című film kapcsán beszélt hanti nyelvrokonaink életéről. Az elmúlt évben az Evangélikus Élet népszerű Ararát rovatában is rendszeresen publikáló Gadó György Pál tíz évvel ezelőtt már járt nyugat-szibériai nyelvrokonainknál, és filmet is forgatott a Szopocsin család életéről. Most arra volt kíváncsi a forgatócsoport, mennyit változott azóta a hantik élete. Már tíz éve is látszott, hogy a hantik több ezer éves hagyományos kultúrája komoly változás előtt áll. A 20. század végén az ősi hanti területek alatt az oroszok a világ egyik legnagyobb olajmezőjét találták meg, és nekikezdtek a kitermelésnek. Az újabb olajfúrók felállításához az őslakosok engedélyét kérik, és meg is kapják. Cserébe motoros szánt, benzint ajándékoznak a hantiknak. Tíz éve a Szopocsin család közvetlen közelében folyt a kitermelés, ami azt eredményezte, hogy elszennyeződtek a vizek, kevesebb lett a hal és a vad. Aliszka Szopocsin akkor tízéves volt. A stáb most arra törekedett, hogy a húszéves lány történetén keresztül mutassa be, milyen lehetőségei vannak az újabb hanti nemzedéknek. Aliszka egyetemista a hanti-manszijszki egyetemen, és egy évet Budapesten is töltött a Balassi Intézet diákjaként. A filmen nyomon követhetjük Aliszka hazatérését a szülőföldjére. A Szopocsin családot nyári szálláshelyén találta a stáb. Egy faházban élnek, körülbelül nyolcvan kilométerre Kogalimtól, az olajvárostól. Joszif, a családfő, Rima, a felesége és gyermekeik még a hantik hagyományos halászó-vadászó, rénszarvastenyésztő életét élik. Húsznegyven kilométeres körzeten belül kát őriz. Rekesztőhalászatot folytatnak, a folyó teljes szélességében szorosan egymás mellé levert cölöpökkel zárják el a halak útját, így azok kénytelenek beleúszni a varsába. Az egyetemista Aliszka épp olyan ügyesen pucolja a halat, mint édesanyja. A Szopocsin család egyre több kon-Az előadó - szibériai zuzmószőnyegen évszakonként követik a rénszarvascsorda vonulását. A film mutatja, amint megérkezik a csorda a család nyári szálláshelyére. Az állatok eleinte félénkek, nem mernek az emberek közelébe jönni, aztán megbarátkoznak az asszonyokkal. Közben hazaérkezik Sztyopa is, Aliszka tizennyolc éves öccse, aki olajipari technikumban tanul, és sok más társához hasonlóan arra készül, hogy egy közeli kútnál dolgozzon majd háromhetes turnusokban. Ez azt jelenti, hogy három hetet fog dolgozni éjjel-nappal, majd három hétre hazamehet a családjához az erdőbe. Sztyopa abban reménykedik, hogy egyszer majdcsak kiapadnak az olajforrások, és akkor a hantik visszatérhetnek a hagyományos életükhöz... A hantik táplálékszerzése még csakugyan évezredes hagyományozervet fogyaszt, bár Rima még otthon süti - olajos serpenyőben - a rendkívül ízletes hanti kenyeret. A hagyományok mellett természetesen megjelentek náluk is a modern technológia legújabb vívmányai: a család minden tagjának van mobiltelefonja (bár a vétel csak a létra harmadik fokán tökéletes), van tévéjük, számítógépük, néhány konyhai segédeszközük, autójuk, motoros szánjuk. A környezetük pedig folyamatosan szennyeződik az olajtól. A kérdés: mi lesz a következő generáció hanti családjaival? Akarják-e, tudják-e még őrizni őseik nyugodt, lassú életritmusát, vagy elkapja őket is a civilizáció őrült tempója? A hasonló sorsú népek életét figyelve a jövő nem sok jóval kecsegtet. A filmet rövidesen a szélesebb közönség is láthatja a Duna Televízió műsorán. ■ Jánosi Valéria
