Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)

2010-04-04 / 14. szám

Evangélikus Élet élő víz 2010. április 4. !► n Mit jelent számomra húsvét? Fiatalabb koromban olvastam egy­szer két halászról, akik részegen szálltak be a csónakba. Nagy erőfe­szítéssel eveztek, de sehogy sem kö­zeledtek a túlsó parthoz. Nem értet­ték, mi akadályozza őket. Végre ész­revették: csónakjuk még mindig az innenső parthoz volt kötve... Ez a kis történet gondolkodásra késztetett: nem vagyok én is ha­sonló ezekhez a halászokhoz? Tulaj­donképpen mi is az életcélom? Ak­kor már olvasni kezdtem a Bibliát, és megértettem belőle, hogy a túlsó partra kellene megérkeznem... Meg­világosodott előttem, hogy az én életem sem halad jó irányba. Kezd­tem keresni ennek az okát. Még szorgalmasabban olvastam tovább Istennek igéjét, míg végre rámuta­tott, hogy életem hajója meg van kö­tözve a bűnök köteleivel. Hiába pró­bálkozom hitben előbbre jutni, a sátán megkötöz. A bűnök tengeré­ben inkább süllyed, mint előbbre ha­ladna életem. Szorongó érzések vet­tek körül. Húsvét ünnepe közeledett. Addig már sok húsvét volt életemben, de egyik sem jelentett számomra külö­nösebb ünnepet. Végre hatvan évvel ezelőtt eljött az a húsvét, amely szá­momra is elhozta az igazi örömet, boldogságot, megújulást, egy új élet megindulását. Ezen a napon boldog örvendezéssel vettem tudomásul az angyal hírmondását: „Nincsen itt, mert feltámadt..” (Mt 28,6) Mit is jelentett akkor számomra ez az üzenet? Annak felismerését, hogy élő Krisztusom van! Egy angol költő, akitől megkérdez­ték, mit jelent számára Krisztus, így felelt: „Ami a virágnak a nap, az ne­kem a Krisztus.” Amint a virágnak színt és illatot a napsugár, úgy az em­ber életének Krisztus ad értéket. így kezdtem azután én is új életet az én élő, megváltó Krisztusommal. Tudom, hogy ma is nagyon sok­féleképpen vélekednek Krisztusról. Egyesek szerint tökéletes ember volt, aki úgy tudott hinni, szeretni, meg­bocsátani, jót tenni és áldozatot hozni, mint senki más, és ebben van az ő utolérhetetlensége. Mások sze­rint rajongó volt, aki megvalósítha­tatlan célokat tűzött az emberek elé, akinek „rögeszméje" volt az Is­ten országának megalapozása azon a földön, ahol kenyér kell az embe­reknek, és a pénz a diktáló úr. Alá­zatot, szolgálatot és önmegtaga­dást hirdetett, amelyekre - úgy­mond - nagyon ráfizetnénk, ha gyakorolnánk. Jézus tehát kegyetlen zsarnok volt - dohogják a világ fiai -, aki igájába hajtja a szabadságra te­remtett embert, hogy neki engedel­meskedjék. Befurakodik a bálter­mekbe, és erkölcsi elveivel meg­rontja a mámoros órákat, kiüti a kéz­ből a borospoharat. Sok ember számára Krisztus ke­­gyeletes emlék csupán. Ők a temp­lomban szívesen nézik a feszületet, „elhallgatják” a róla szóló tanítást, ör­vendeznek születése emlékünnepén, magukba szállnak halála évforduló­ján, ám értetlenül állnak a húsvéti sír csodája előtt. Világossá vált előttem, hogy a mai embert ezért tudja oly erősen fogva tartani a sátán. Húsvét ünnepe azért nem hoz számukra igazi szabadulást, megújulást, mert ők még nem „bir­tokolják” azt a Krisztust, aki legyőz­te a halált. Hozzuk hát ezért ide ezen az ün­nepen hitünk alvó parazsát, hadd szítsa lángra a húsvéti örömhír! Hadd mutassa meg nekünk, hogy Krisztus a mi élő Megváltónk, aki meghalt érettünk bűneinkért, de fel is táma­dott, hogy számunkra megszerezze az örök életet. Jelentse ezt számunk­ra a húsvét, hogy megismerhessük a drága húsvéti üzenet boldogságát: Krisztus feltámadott! Ha tehát még fogva tart a sátán, ha a bűnök még e világhoz kötöznek, hagyjuk oda régi életünket, kezdjünk új életet Krisztussal! Legyen'ő az éle­tünk vezére, útmutatója! Legyen Krisztus élő valóság számunkra! Ha mindezt elfogadjuk, és hit ál­tal magunkévá tesszük, akkor lesz igazi húsvétunk. Akkor értjük meg, mit jelent a húsvét: feltámadni Krisz­tussal új életre. Legyen a húsvéti üzenet minden­kori örömhír számunkra! ■ SzencziLászló Zabolázzuk meg teendőinket! John Owens üzleti igazgató A siker paradoxona című könyvében arról ír, milyen érzés a szakmai karrier csú­csán lenni, miközben magánélete romokban hever. Felesége két gyere­kével elhagyta, alkalmazottai és mun­katársai megszakították vele a szemé­lyes kapcsolatot, sőt még a barátai is hidegek és távolságtartóak lettek irá­nyában. Ő lett annak az üzleti veze­tőnek a klasszikus megtestesítője, aki a szakmai életben sikert sikerre halmoz, míg a mindennapi élet alap­vető dolgaiban csődöt mond. Könyvében Owens így ír: „Nincs nyugtom ebben az irodában. Millió gondolat jár a fejemben, egy lista, me­lyen ezer elvégzendő dolog sorako­zik. Ez a zűrzavar, a káosz hangula­tát kelti bennem. A monitoromat cet­lik borítják, egy rakás olvasatlan könyv, újság és folyóirat foglalja el az íróasztalom jelentős részét. Bár vet­tem egy Zen csobogót, amely nega­tív ionokat bocsátva a levegőbe csök­kenti a stresszt, de a levegő annyira száraz, hogy elpárolog belőle a víz, és csak a kis motor búgását hallom a víz nyugtató csobogása helyett.” Ha a fenti életkép valamilyen mó­don a te életedre is jellemző, egy dol­got tudok ajánlani: állj meg! „Zabolázd meg a megbokrosodott teendőidet!” azaz lassíts le annyira, hogy érzékel­ni tudd a téged körülvevő világot. Évente számos keresztény gyüle­kezet él a böjt hagyományával. Ebben a negyven napig tartó időszakban Jé­zus Krisztusra emlékeznek és arra a negyven napra, amelyet Jézus a pusz­tában töltött, hogy felkészüljön a rá váró kísértésekre, megpróbáltatá­sokra. A történet az Újszövetségben, Máté evangéliumának 4,1-11 részé­ben található. Sokan így vagy úgy, de hasonlítunk Owensre: megszállottan rohanunk egyik helyről a másikra folyton azt kutatva, hogyan érhetnénk el nagy és kihívást jelentő célokat - gyakran anélkül, hogy feltennénk magunknak azt az egyszerű kérdést: miért is? Most már végefelé járunk ennek a hosszú böjti időszaknak. Még ha nem vagyunk is templomba járó vagy hívő emberek, bölcs dolog lenne évente időt szakítani az elcsendese­­désre, megállni egy rövid időre, ahogy a böjt is javasolja, kijelölve az önmeg­tagadás és fegyelem idejét. Lecsilla­pítva a körülöttünk levő káoszt annyi­ra, hogy észrevegyük a minket körül­vevő embereket és a hatásokat, me­lyek átjárják életünket. Valóban meg­éri mindenáron megvalósítani dédel­getett vágyainkat és céljainkat? Még jobb, ha akár naponta fel­tesszük magunkban az alábbi kérdé­seket és meg is próbálunk választ ke­resni rájuk: Milyen személyes és csa­ládi céljaim vannak az elkövetkező napokra? Milyen régi dolgokat kell az életemből száműzni, mielőtt új dol­gokkal betölthetném a helyüket? Hogyan tudom megteremteni a szentség és tisztaság helyét életem­ben a rohanó világunkban? Annak halogatása, hogy elég időt szenteljünk ezeknek a kérdéseknek az őszinte megválaszolására, végül töb­be kerülhet, mint gondolnánk. Ahogy Jézus mondja:,;Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt.” (Lk 9,24) ■ Robert D. Foster (Forrás: Monday Manna) Építsetek utat a pusztában (Ézs 40,3) Már régóta dolgoztak a munkások, törték, csiszolták, hordták a követ. A pusztában egyre messzebb nyúlt az út. A közeli faluban lakó kisfiúnak azt mondta az édesanyja, hogy maga a király jön majd erre, színpompás ruhában, díszkísérettel, fémesen csil­logó dárdák között. A kisfiú nagyon várta a királyt, számolta, hányat kell még aludni. Egyszer szülei azzal ébresztették, hogy eljött a nagy nap. Már korán ki­álltak az új, érintetlen út mellé, de még türelemmel kellett lenniük. A tö­meg zúgott, morajlott, majd fokoza­tosan elhalkult. Egy alak lépdelt las­san, fájdalmasan az úton. A kisfiú sze­me kikerekedett. A király? Bíbor kö­peny volt rajta és valami furcsa ko­rona, de a kisfiú félelmetesnek talál­ta a töviseket. Dárdás alakok kísér­ték, akik azonban néha taszítottak egyet rajta. Sebek borították a testét, és egy nagy fakeresztet cipelt a vál­lán, roskadozva a teher alatt. Az emberek elkezdtek szétszé­ledni, néhányan csalódásuknak adtak hangot. A kisfiúval is el akartak in­dulni, de ő még kért egy percet. Csak nézte-nézte a férfit, aki várat­lanul oldalra fordította a fejét, és egy villanásra rászegezte a tekintetét. A katonák a köpenyesre mordultak, és továbblökdösték. A kisfiút ölbe vették és elvitték a szülei, miközben egyre csak motyogott: „A Király.... Az én Uram és Királyom...” ■ Rab Ferenc ■n HETI ÚTRAVALÓ Krisztus mondja: „Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és ná­lam vannak a halál és a pokol kul­csai’.’ (Jel 1,18) Húsvét hetében az Útmutató reggeli és heti igéi ezt zengik: az Úr Krisztus valóban feltámadott megigazulásunkra, ő a húsvéti hit Teremtője. Dicsérjük az Urat! „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmas­sága szerint újjászült minket élő reménységre; Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által.” (íPt 1,3; LK) „Üdvösség és szabadulás kelyhét veszem, és az Úr nevét éneklem.” (GyLK 750) A fehér ruhás ifjú az üres sírból hirde­ti: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nin­csen itt’.’ (Mk 16,6) Pál is eszünkbe juttatja a kapott evangéliumot: „Krisztus meghalt a mi bűneinkért (...). Eltemették, és (...) feltámadt a harmadik na­pon. Legutoljára pedig (...) megjelent nekem is.”(iKor 15,3.4.8) De a Feltáma­dott is szól a mindenkori, rest szívű emmausi vándorokhoz: „Hát nem ezt kel­­lett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” Ám ők ott a szemé­lyes találkozás nyomán felhevült szívű tanítványokká lettek, és „ők is elbeszél­ték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtörésé­ről” (Lk 24,26.35). Nekünk van kiről/miről elbeszélnivalónk? Miénk Luther e bizonyságtétele? „Isten, ki a Krisztust felébresztette halottaiból, megeleve­níti majd a mi halandó testünket is. Mi sem maradunk a sírban, hanem fel­támadva, vele együtt testileg is örök húsvétot ünnepelünk!" Pál ezt így indo­kolja: „Jézus Krisztus legyőzte a halált, és világosságra hozta az el nem mú­ló életet az evangélium által.” (2Tim 1,10; LK) Urunk, ím, feltámadt, mi is fel­támadunk. „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk!’ (íKor 15,19) De Pál szinte egy lélegzet­­vétellel folytatja bizonyságtételét: „Ámde Krisztus feltámadt a halottak kö­zül, mint az elhunytak zsengéje”; „...azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi!’ (íKor 15,20.23) De mit jelent a test feltámadása? „Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből valóf...) És amint vi­seltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is.” (íKor 15,47.49) Húsvéti hitét így összegzi Pál: amikor a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor lesz „teljes a diadal a halálfölött”. Vele együtt adjunk hálát az Úr Istennek, „aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által” (íKor 15.54.57). Kétezer éve minden péntek e győzelemre és a bűnből való szaba­dulásunkra emlékeztet, „mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, mármeg­­áldoztatott” (íKor 5,7). Erről szól Pál evangéliuma is: „Igaz beszéd ez: Ha ve­le együtt haltunk meg vele együttfogunk élni is!’ (2Tim 2,11) Ezért: „Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet.” (Niceai hitvallás) Valid: „Uram, kihoztál engem a holtak honából, életben tartottál, nem roskadtam a sírba.” (GyLK 689,3) S hidd: „Jézus, Üdvözítőm él, / Vele együtt én is élek. (...) Hol látássá lesz a hit, / Mely örökké üdvözít.” (EÉ 369,2.4) ■ Garai András HIRDETÉS A budapesti nyugdíjas lelkészek összejövetele nagypéntek helyett ápri­lis 9-én, pénteken 9.30-kor lesz a Deák téren. Az alkalmon id. Zászka­­liczky Pál tart előadást a Magyar Evangélikus Konferencia határon át­ívelő munkájáról. Szeretettel várjuk az érdeklődőket. IX0YC

Next

/
Thumbnails
Contents