Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-02-28 / 9. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2010. február 28. m- 9 endület tam fel az asztal mellől, nem álltam lábujjhegyre, ha nem értem el valamit. Én figyeltem ezt a világot, s ez a világ ismerkedett velem. A nagy kérdést azonban a lelkemnek tettem föl. Vajon elfogadnake így is? A válasz rögtön jött, csak én nem hittem el. Igen, anya, feleség, barát, testvér, a szüleimnek gyermeke maradtam. A fokozatok persze itt is megvoltak. Az első ijedség után lassan kezdett kialakulni a mindennapok ritmusa. Az első étel, amelyet én főztem kerekes székben, mintha finomabb lett volna. A tanulás a kislányommal, a játékok boldogságos pillanatokat jelentettek. Szükség volt rám, s ez az érzés láthatatlanná, lebegővé tette a kerekes széket. A családom, a barátok, ismerősök s mindazok, akik mellettem, mellettünk álltak, ugyanúgy tanultak, akárcsak mi. Hogy ne legyen könnyes a szemük, ha meglátnak. Hogy amit én meg tudok egyedül csinálni, azt ne akarják helyettem megcsinálni. Hogy én ugyanaz vagyok, aki voltam. A lelkem, a személyiségem szabadon szárnyal. A testem van bezárva. Persze minden nagy változás sok energiát vesz ki az emberből. Egyet azonban összeszorított foggal tudomásul kell venni. Ez mindenkinek nehéz. Sokszor éreztem kísértést, hogy az önsajnálatban megmártózzam, belemerüljek, hagyjam, hogy teljesen körbefonjon. S bizony gyakran nem tudtam ellenállni ennek a kísértésnek. Ilyenkor csak rá kellett néznem a kislányomra, hogy mérhetetlenül elszégyelljem magam. Amikor eljöttem a rehabilitációs intézetből, azzal bocsátottak utamra, hogy így is lehet teljes életet élni. Nem lehet. Mert sok a veszteség, sok az akadály. De lehet értelmes életet élni. S én hiszem, hogy ami a testből hiányzik, azt szívvel lehet pótolni. Az elfogadás, a teljes elfogadás nekem a mai napig nem sikerült. De küszködöm, igyekszem. A tenger már nem nekem zúg, de a nap engem is lágyan végigsimít, s emlékeimben egyre halványulnak annak a másik világnak a képei. S tudom, hogy melyik világhoz tartozom én, s hol kell megőriznem magam. Most már azt is tudom, hogy van élet az élet után. Semmi más, csak a szeretet Képzeljenek el egy napot, amikor nagy dolgok történnek. A nap ugyanúgy süt, az emberek élik az életüket. Mégis van, akinek ez a nap rendkívüli. Úgy érzi, hogy a világ megmozdul, készül valamire, valami rendkívülinek a befogadására. Egy ilyen napon született meg a kislányom, tizenöt évvel ezelőtt. A várakozás, a titkokkal teli együttlét kilenc hónapja után találkoztunk. S én már akkor tudtam, hogy ajándékot kaptam. Olyan ajándékot, amelyre vigyázni kell, amelyet óvni kell. A kötelék, amely összeköt bennünket, nem hasonlítható semmihez. Átível távolságon, időn, embereken. Mi ketten vagyunk benne: Gabika és én. Amikor lebénultam, még nem volt ötéves. Igyekeztünk, hogy a helyzetet félelem nélkül el tudja fogadni. Hogy a könnyekből neki jusson a legkevesebb. Tudom, hogy ez nem mindig sikerült. Mert gyarló az ember, sokszor a számára legfontosabbakra nem figyel. De egy dolgot az első perctől kezdve éreztem. Őt nem érdekelte a fizikai valóság. Ez a kicsi lány félresöpörte a kerekes széket, egy volt a fontos, hogy így is az édesanyja vagyok, így is vagyok. A mindennapokat a gyerekek hihetetlen rugalmasságával élte meg. Természetesen voltak nehéz időszakok. Amikor elfogyott a türelem, amikor nem úgy fogtam a kezét, ahogy kellett volna. De hiszem, hogy ő ezt megértette, tudja, látja, hogy a szülei életében ő a legfontosabb. Gabika hamarabb lett felnőtt, mint a kortársai. A gyermekkora túl korán véget ért. S ezért még akkor is bűntudata van az embernek, ha nem tehet róla. Gyakran gondolok arra, hogy hol van az elfogadás határa. Egy gyerek mit és hogyan bír el? Nagyon nehéz dolog ez. Hogy úgy nézhess a szemébe, hogy ott békességet és megnyugvást láss, s hogy ezt tükrözze a te szemed is. De ha baj van, légy őszinte, hogy tudja, része az életednek. Hosszú évek teltek el. Sok minden változott. A férjemmel azóta elváltunk. Gabika az édesapjával él. Életünk újabb próbatétele ez. Mi hárman már nem vagyunk egy család, de az édesapjának is, nekem is Gabika a legfontosabb most is. Nincsenek szabályok, papírra lefektetett időpontok. Vágy van, hogy találkozzunk, s bennem megértés, hogy az ő életét ne nyomjam agyon. Nem biztos, hogy jól döntöttünk, amikor így rendeztük be az életünket. Nem számít, hogy kinek mi a véleménye. Az számít, hogy Gabika ne vesszen el a felnőttek között. Boldog és büszke vagyok. Mert olyan kislányom van, aki mindig helytáll. Az ő életében sok próbatétel volt. Egészen komoly, sokszor fájdalmas döntésekben kellett részt vennie. De az ő szívében áradó jóság, feltétel nélküli, mélységes megértés van. Az ő biztatása, kitartása sokszor segített. Isten igazságos. Veszteségeimet kárpótolja Gabikával. S ezért nagyon hálás vagyok. Minden nehéz élethelyzetben kell egy kapaszkodó, egy támasz. Hiszem, hogy ez mindenkinek megadatik. S ezt felismerni, elfogadni: kegyelem. Én tudom, hogy Gabika olyan gyerek, aki egy felnőtt bölcsességével, egy tündér szelídségével és a világ összes szeretetével áll mellettem. Ezért vagyok biztos benne, hogy bármi érhet már ebben az életben, minden legyőzetik. Mindig arra törekedtem, hogy irányt mutassak neki. Helyes irányt. Hogy tudja, mi az érték, az igazi érték. Mert ami igazán összetart, az a szeretet. Semmi más, csak a szeretet. Isten és én „Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndesen és váratlanul / Átölelt az Isten.” (Ady Endre) Nem tudok többet mondani. Ebben benne van Isten és én. Megnyugodott lélekkel Önmagámtól is megkérdezem, miért írtam le ezt a néhány dolgot. Talán mert ezek a gondolatok bezárva, élettelenül ott voltak a tudatom mélyén. S most így, kiszabadulva, szavakba öntve, segítenek. Nekem és másoknak. Amikor nekiláttam, tudtam, hogy ez nem lesz olyan, mint egy beszámoló. Talán azért nem, mert az érzelmek túláradóak, s az egyes történések nem is olyan fontosak. A részleteknek nincs jelentőségük. Amit ebből a tíz évből meg akartam mutatni, talán megmutattam. A kezdetet, a törést és az építkezést. Olyan ez, mint egy impresszionista festmény. Benyomások, elmosódott vonalak, de a lényeg mégis benne van. Mindenki másképpen éli meg a nehézségeket. Nincsenek receptek, az ember van és a próbatétel. S győzelem születik vagy vereség. De ez a fajta győzelem nem jár diadallal. Nem is járhat, mert soha nem végleges. A mindennapokban újra és újra kezdődik a megmérettetés. Amikor a test működésében zavar keletkezik, a lélek is reagál. Addig ismeretlen, mélyről jövő érzések törnek felszínre, melyeket irányítani kell. Tudatosan törekedni kell arra, hogy ne gyűrjenek maguk alá a negatív gondolatok. Ez iszonyú energiákat emészt fel, de másképpen nem lehet vagy nem érdemes. Az első időkben gyakran hallottam, hogy „te erős vagy, ezt is kibírod”. Én nem akarok erős lenni. Ugyanolyan szeretnék lenni, mint bárki más. Ha bánatom van, sírhassak, ha örömöm van, nevethessek. Biztosan én is változtam az eltelt években: Más a fontossági sorrend. De ez így természetes. Amíg egészséges az ember, ne rettegjen mindenféle csapásoktól, mert úgy nem lehet élni. Bíbelődjön csak ma már számomra jelentéktelen problémákkal. Akkor annak van az ideje. Most meg annak, hogy érzékenyen, kihegyezett lélekkel figyeljek. Amit tanultam, tapasztaltam, már az enyém. Nem így szerettem volna megfontoltabb és talán jobb emberré válni. Túl nagy árat fizettem, de nem volt más választásom. Amit leírtam, nem szolgálhat tanulságul senkinek. Mert mindenki más. De talán elhiszik nekem, hogy bármekkora legyen is a törés az életünkben, fel lehet állni. Meginog az ember, néha szédül, néha megbotlik, de áll. Nehéz, mintha ólomsúlyt raktak volna ránk, de vinni kell. Ma már higgadtan tudok sok mindenre gondolni, ami történt velem. Dolgozom, létezem, adok, amit tudok, és elfogadom, amit kapok. Maradjon ez így, hogy élni tudjak immár megnyugodott lélekkel. Szemléletváltó szándékok Balog Zoltán: stratégiai kérdésként kell kezelni az egyházakkal való kapcsolattartást Az új kormánynak stratégiai kérdésként kell kezelnie az egyházakkal való kapcsolattartást, hiszen egy szociális és lelki válságba jutott országért ők tehetnek a legtöbbet- mondta az Országgyűlés civil-, emberi jogi és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke február 16- án a Magyar Távirati Irodának (MTI). Balog Zoltán a költségvetés helyzetének függvényében fokozatosan pótolná az elmúlt három évben elmaradt, mintegy 4,4 milliárd forintos támogatás kifizetését az egyházi iskolákba járó gyermekek után, és a tisztesség helyreállítását tartja az áprilisi országgyűlési választások után felálló kabinet egyik elsődleges feladatának. Balog Zoltán az MTI-nek adott interjújában úgy fogalmazott: ő azért fog küzdeni, hogy az egyházakkal való kapcsolattartás „a lehető legmagasabb szintre kerüljön az államigazgatásban”. Ma az az attitűd munkál a szocialista párt képviselőiben, hogy az egyházak alapvetően ellenfelek, akiket jó lenne visszaszorítani a templom négy fala közé. Ez a magatartás hatotta át a kormányzati hozzáállásukat is- fejtette ki álláspontját a fideszes politikus, aki szerint a baloldalnak a pártállami diktatúra öröksége miatt a mai napig nem sikerült ezt a kérdést rendeznie sem magában, sem az egyházakkal. Úgy vélte, hogy ma Magyarországon másodosztályúaknak számítanak azok az emberek, akik egyházi iskolába járatják gyermeküket, vagy egyházi egészségügyi szolgáltatást vesznek igénybe. Azt gondolja a magyar kormány, hogy kevesebb jár az egyházi iskolába járó gyermekek után, ami elképesztő - mondta Balog Zoltán, utalva egyúttal arra, hogy éppen a Hornkormány írta alá a vatikáni megállapodást, amely kimondja az egyenlő bánásmódot az egyházi és önkormányzati intézmények tekintetében. Balog Zoltán szerint alapvetően megvannak a törvényi feltételei annak, hogy az egyház jól tudja szolgálni a köz javát, csak a gyakorlatban az elmúlt években a kormányzat nem tartotta be a jogszabályokat, és nem biztosította az ehhez szükséges forrásokat. Megjegyezte: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az elmúlt három évre 4,4 milliárd forintos tartozást állapított meg csak az egyházi iskolákba járó gyermekek után. Ezt az új kormánynak a költségvetés helyzetétől függően, fokozatosan ki kellene fizetnie - szögezte le a bizottsági elnök, hozzátéve: az ütemezésben meg kell majd állapodni, de ennek az összegnek a pótlása nemcsak erkölcsi, hanem jogi kötelesség is. Hozzátette: ezen a területen automatizmusként működő finanszírozási rendszert kell alkalmazni, ami nem a mindenkori költségvetés jó- vagy rosszindulatától teszi függővé az egyházi beruházásokat. Balog Zoltán azt mondta, az adófelajánlás egy plusz egyszázalékos rendszerénél egységes szabályozás megalkotására van szükség, ami kiszámíthatóságot biztosít az egyházak számára. Az egyházak alapításának esetleges szigorításáról kifejtette: az államnak nincs joga, hogy beleszóljon abba, ki miben hisz, hogyan gyakorolja vallását. A vallásszabadságot szerinte maximálisan biztosítani kell, ugyanakkor azokat a szervezeteket „ki kell szűrni”, amelyek nem akarnak mást, mint áfa-visszatérítést és egyéb kedvezményeket. Példaként említette, hogy civil szervezeteknél három évet kell várni az egy százalék igényléséhez, és megjegyezte, hogy egy ilyen szabályozást az egyházaknál is elképzelhetőnek tart a kedvezmények tekintetében. Változtatni kell az egyházi épületek rekonstrukcióján is. Ma az Orbán-kormány által biztosított összegnek csupán a tizedét fordítják ilyen célra - folytatta Balog Zoltán. Szemléletváltást, az állami szerepvállalás növelését sürgette ezen a téren, rámutatva arra: a műemlékek a magyar kulturális örökség részei, s hogy ezek az ingatlanok jogilag éppen kinek a nevén vannak, az ebből a szempontból másodlagos. A fideszes politikus szerint ma az a fő probléma, hogy a közjó és magánjó közötti harmónia megszűnt Magyarországon, s az emberek többsége úgy gondolja, csak a köz kárára, a törvényeket megszegve lehet igazán boldogulni, továbbá úgy véli, hogy aki a közjót szolgálja, csak vesztes lehet. A tisztesség helyreállítása lesz az új kormány egyik elsődleges feladata - mondta az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke. Kitért arra, hogy Magyarországon egy felmérés szerint a magyar lakosság jelentős része azt gondolja, hogy tisztességesen nem lehet érvényesülni, de akik így vélekednek, azoknak a többsége mégis azt mondja, hogy tisztességesen szeretne élni. „Tisztesség a magánszférában és a köz világában egyaránt” - összegezte az elérendő célt a politikus, aki szerint az első lépéseket e tekintetben a köz világában kell megtenni, hogy legyen erkölcsi alap a számonkérésre. Az emberi jogi bizottság fideszes elnöke reális esélyt lát arra, hogy felelősségre vonják a 2006- os őszi rendőri brutalitás valódi felelőseit. Súlyos és tömeges jogsértések történtek, s ahol egy „kis” rendőrt elítélnek, teljesen nyilvánvaló, hogy van parancsnoki felelősség is. Azt pontosan tudni lehet, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és a rendőri vezetők többször egyeztettek arról, hogy mi és hogyan történik október 23-án a városban. A demokrácia pedig arról szól, hogy ha valakit megválasztottak egy pozícióra, akkor ő elszámoltatható - fogalmazott. Balog Zoltán a jövőbeli politikai szerepvállalásáról azt mondta, szívesen foglalkozna a következő kormányban romaügyekkel. I Bognár Renáta
