Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-02-21 / 8. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2010. február 21. » 9 ; Evangélikus Életből GYERMEKEKNEK Titkok nyomában... A fordulat Kedves Gyerekek! Izgalmas filmeken vagy regényekben mindig a kedvező fordulatra várunk. Arra a pillanatra, amikor a főszereplő megszabadul az ellenség fogságából, legyőzi ellenfeleit, elmúlik a veszély, és minden jóra fordul. Ilyenkor nemcsak a hős és barátai örülnek, mosolyognak, hanem mi, nézők vagy olvasók is velük örülünk. De a kedvező fordulat örömét nemcsak filmben, regényben élhetjük át, hanem a valóságos életben is. így például kiránduláson, ha zivatarba kerültünk, zuhog az eső, csattog-villámlik, milyen öröm, ha hirtelen minden elcsendesedik, szétoszlanak a felhők, és kisüt a nap! Csak úgy ragyog az arcunk az örömtől! A kedvező fordulat örömét érzi a beteg is, amikor az orvos a vizsgálat után kijelenti: „Nem kap több injekciót. A veszély elmúlt. Hamarosan felkelhet.” Titkos felfedező utunkon, itt a templomban most egy különös kedvező fordulatnak leszünk tanúi. Sőt! Előbb azonban vegyük számba, mi is történt eddig. Az oltár köré gyűlt emberek önvizsgálatot tartottak Isten színe előtt. Belenéztek Isten törvényének tükrébe, hogy felfedezzék bűneiket. Ezután feleltek a lelkész kérdéseire. Feleletükkel bevallották, azaz meggyónták Istennek bűneiket. A gyónó imádságban meg is ismételték bűnvallásukat, és Isten kegyelméért könyörögtek. S most jön a nagy fordulat. Figyeljetek! A jelenlevők még állnak, és várják Isten döntését. A lelkész szava azonban egészen másként csendül most, mint eddig. Nincs benne parancs, vád, ítélet. Ezt hirdeti: „Isten megbocsátott nektek!” Meglepő, hatalmas híradás ez! Emberi fül nem hallhat nagyobb, örvendetesebb hírt a földön. Isten, aki elítéli a bűnt, megbocsát a bűnösöknek! Nem vet el magától bennünket, nem ítél kárhozatra, hanem magához fogad, mint szerető édesapa a gyermekét. Pedig ha valaki, ő elítélhetne, örökre eltaszíthatna bennünket bűneink miatt. De ő nem teszi. Miért? Mert bűneink ellenére szeret bennünket. Milyen nagy öröm lehet most az oltár körül állók szívében! Hiszen a lelkész személy szerint nekik mondja a hírt! Sőt biztatja is őket, hogy bátran higgyék, ne kételkedjenek benne, mert valóban nekik szól, rájuk vonatkozik Isten bűnbocsátó szeretetének örömhíre. (...) M (Aláírás nélkül) Megjelent az Evangélikus Élet 1975. február 23-i számában; 40. évfolyam, 8. szám, böjt 2. vasárnapja BÖJTI SZÓTÁR Bűnbánat Mindig bámultam Pál apostol hitét és tiszta önismeretét, azért, amit tiszta szívvel elmondott önmagáról: „A bűnösök között első vagyok én!” Valami egészen megrendítő, mennyire „tisztában volt önmagával”, amennyire látja magát Isten és emberek előtt. Hasonlóképpen fogott meg Carl Zuckmayer Farsangéji gyónás c. műve hányott-vetett főhős-áldozatának gyónása előtti utolsó mondata: „Bűnös vagyok, Atyám!” Böjt idején Isten arra szólít fel bennünket, hogy mi magunk is nézzünk önmagunkba, ismerjük meg önmagunkat, és úgy álljunk színe elé, mint akik valóban tudjuk, kik is vagyunk. Mert sajnos életünkben nem ez a természetes. Vétkeinket csodálatosan tudjuk elkenni, elhallgatni, megmagyarázni. Mindig van bűneinkre magyarázat, és mindig akad környezetünkben valaki, akire átháríthatjuk. Mindig akad „ok”, hogy ezt elhallgassuk, és nem visszük oda, ahol valóban kitárhatnánk önmagunkat. Nagyon kemény dolog ez, de a Krisztusban hívő ember a legnagyobb győzelmét akkor aratja, ha önmagát győzi le, s minden bűnét - nem magyarázva - odaviszi Megváltója elé. Ha erre eljutok Vállalom, megvallom, elítélem bűneimet, és mindenáron Krisztus bűnbocsátó kegyelme révén jóvá akarom tenni - ez a hívő ember méltó magatartása. S ha erre eljutok, előbbutóbb rájövök, hogy Istennek és embereknek végzett szolgálatomban a legfőbb akadály számomra saját magam vagyok. Munkám sok nehézségét nem mások, nem különféle körülmények, hanem pontosan én magam okozom (2Sám 12!). Nehéz a bűnöket beismerni! Nehéz a ma és a magam bűnét bevallani. Ezzel szemben igen könnyű mások vagy elmúlt történelmi korok bűneit bírói székből megítélni, de iszonyúan nehéz magamat bűneim vádjai elé vinni. Ha dörgedelmesen zúdul Isten ítélő igéje - könnyű kajánul körültekinteni: jó, hogy itt van X. Y., mert ez neki szól - de nem értem meg, hogy ez éppen nekem üzen. De hogyan is juthatunk el erre a bűnbánatra, töredelemre, melyben magam is elítélem saját bűneimet, vállalom azokat és megtagadom? Csak egyetlen dolog teheti képessé az embert arra, hogy Istennek és embernek egyaránt hasznos életet éljen: ez pedig az, hogy Ő maga tör össze bennünket Igéje által. De vigyázzunk, ez magunktól nem megy, csak Ő törhet össze bennünket, úgy, mint Dávidot, és csak a kereszt igazsága az, mely életemet erre a bűnbánatra ráhangolhatja. A szeretet elvezet Tarts bűnvallást és ismerni fogod a szabadulás örömét! Isten igéje világossá teszi, hogy a bűnbánat nem csupán arra való, hogy elhessegessem magamtól a bűnöm következményeit, a méltó büntetést, hanem éppen ez a rádöbbentő szeretete vezet el Krisztushoz! Nem az a baj, hogy nap mint nap vétkezünk. Az nem baj! Holnap is fogunk, meg azután is - amíg élünk, hiszen bűnös emberek vagyunk. A baj az, hogy ezt nem valljuk meg, nem ismerjük be, próbáljuk eltakarni. Emberek előtt talán ideigóráig megy is ez, de Isten előtt soha! Vagyis egyenesítsük ki a kereszt hatalmas ajándékával és lehetőséggel eddigi cikcakkos életutunkat. Akkor mi is vallhatjuk: „Uram, bocsáss meg nekem, bűnösnek.” És biztos, hogy lesz bűnbocsánat! ■ Solymár Péter Megjelent az Evangélikus Élet 1985. március 10-i számában; 50. évfolyam, 10. szám, böjt 3. vasárnapja Böjti gondolatok Ma! Mit jelent ma az evangélikus böjt? Nem többet és nem kevesebbet, mint amit egykor Ézsaiás mondott el a maga kora gyülekezetének, az akkori igehallgató hívek seregének. Jelenti hát azt, hogy az ember akkor böjtöl igazán, akkor készül méltóképpen nagypéntek és húsvét befogadására, ha megtesz minden tőle megtehetőt embertársáért. A közelvalókért csakúgy, mint a távollévőkért. Az ismerősökért csakúgy, mint az ismeretlen szenvedőkért. ■ VÁMOS JÓZSEF Teljes szívünkkel! Ha böjtről beszélünk, általában az jut eszünkbe, hogy mit nem tesz a keresztyén ember ebben az időszakban. Ezzel belemegyünk egy olyan gondolkodásba, amely már az indulásnál hamis. Mert a böjtnek nem az a lényege, hogy mit nem teszünk, hanem hogy mit teszünk: Teljes szívünkkel odafordulunk annak az Egyeben Egynek páratlan útja, szenvedése és önmegáldoztatása szemléléséhez, elmerülünk Urunk érettünk és helyettünk vállalt szenvedésébe és győzelmébe. És ha ezért sok mindent nem teszünk, amit eddig szoktunk tenni, akkor nem az a döntő, ami így elmarad, hanem ami így beköszönt életünkbe. ■ Balikó Zoltán Megjelent az Evangélikus Élet 1986. február 16-i számában; 51. évfolyam, 7. szám, böjt 1. vasárnapja Hegyek Megdöbbentő statisztikai adatok hirdetik, bizonyítják, hogy az emberiség, a modern, harmadik évezredébe lépő emberiség iszonyatos mennyiségű szemetet termel, amelynek eltüntetése egyre súlyosabb problémát jelent. Eljön az idő, amikor saját szennyünkbe fulladunk bele? Mit hoz a jövő? Agóniát vagy életet? Hatalmas hegyek emelkednek nagyvárosok körül, a bomló hulladék bűzét mindenhol érezni, messzire viszi a szél. És nem csak a szagot, a szemetet is. De vajon ki tudná felbecsülni annak a hegynek magasságát, roppant méretét, amely emberi bűnökből, súlyos vétkekből, gonosztettekből, erkölcsi csődök hulladékaiból épül - és egyre csak nő, nő... A Golgota hegyén, ezen a tulajdonképpen jelentéktelen dombocskán sok bűn nyerte már el megérdemelt büntetését. Hiszen kivégzőhely volt - sok bűnöző élete itt ért véget. És egy ártatlan emberé is. Mások bűnei miatt. Az emberiség bűnei miatt. Az én vétkem miatt. Az Isten Fiának élete - rövid harminchárom év - keresztre feszült, hogy kikínlódja az életet - nekünk, mindannyiunknak. Ezért a kereszt egy óriási felkiáltójel, két dologra emlékeztet: az emberi gonoszság Himaláját megszégyenítő hatalmasságára, az égbekiáltó bűnre és Isten érthetetlen, megmagyarázhatatlan, végtelen szeretetére. Amely mindennél hatalmasabb. Még bűneink Himalájájánál is. A Golgota a föld leghatalmasabb hegyóriása. De a kereszt a csúcson hirdeti: nem kell belefulladnunk szennyes életünk hulladék-romjaiba! Az Isten Fiának agóniája életet hozott! A bűn-Himalája csúcsára Isten szeretete kitűzte a keresztet, a bűnbocsánat jelét, az élet jelét! ■ V. Gy. Megjelent az Evangélikus Élet 1995. március 26-i számában; 60. évfolyam, 13. szám, böjt 4. vasárnapja
