Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-02-21 / 8. szám
s evangélikus hetilap 75. évfolyam, 8. szám ■ 2010. február 21. ■ Böjt 1. vasárnapja (Invocavit) Ára: 250 Ft „Igehirdetőként nem kell pontosan tudnom, hogy ez vagy az a bibliai ige mit jelent ennek vagy annak az embernek. De »képiesen« szólva prédikációmmal utakat tudok nyitni, amelyeken igehallgatóim saját maguk járhatnak a bibliai ige terében.” Utakat nyitni a bibliai ige terében 1»- 7. oldal „Vallásos önteltségünkben nem tartjuk-e sokszor áldozatnak, hogy itt élünk a bűnös világon, s a szolgáló szeretet öröme helyett valami fanyar kényszeredettség rí le rólunk?” Böjti szemle a 75 éves EvÉletből !► 8-9. oldal „A lelkészi szolgálat »mókuskerék« jellegét valaki egyszer a takarítónők munkájához hasonlította: ők sohasem végeznek, hiszen a seprést mindennap elölről kell kezdeni...” Fókuszban a lelkészi pálya 13. oldal Szépbe szőtt hit 1^ 5. oldal Szépség és harmónia az igényes Isten szolgálatában 1*- 6. oldal Az 50-es szám alatti néni titka 10. oldal Kamerun magyar szemmel !► 4. oldal Prioritások 11. oldal Böjt első vasárnapjának evangéliuma (Mt 4,1-11) Jézus megkísértéséről szól. Kísértés a pusztában - a francia Troyes város katedrálisának üvegablakán az a jelenet látható, amikor a zöld színű ördög a negyven napja böjtölő Krisztusnak követ nyújt, hogy változtassa kenyérré. Jézus azonban így válaszolt: „Meg van írva, nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik’.’ Jézust még kétszer kísértette meg sikertelenül az ördög, majd miután távozott, angyalok serege jelent meg, hogy szolgáljanak a Megváltónak. Az 1225-ből származó üvegablak volt az egyik legrégebbi a troyes-i katedrálisban. Az ablakon az egyes jelenetek olyan kicsik, hogy az ábrázolás finom részleteit lentről csak nehezen lehetett felismerni. Az ablak ma a londoni Victoria és Albert Múzeumban található. Jézus istensége és embersége ► Jézus Krisztus személyének titka kétezer éve sokakat izgat, egyházon belül és kívül egyaránt. így volt ez már Jézus földi élete során is. Egymásnak ellentmondó gondolatok, nézetek és reménységek fogalmazódtak meg vele kapcsolatban régen is, és így van ez ma is. Nem kerülhetjük ki a kérdésre adott választ: kicsoda Jézus valójában? Maga Jézus kérdezte meg tanítványait: „Hát ti kinek mondotok engem ?” Jézus kérdésére megfogalmazódó válaszunk minden bizonnyal keresztény hitünk legfontosabb válasza. „Nem csupán elméleti kutatást végzünk, hogy ki is volt Jézus Krisztus, hanem jelen időben szembesülünk az ő személyével. Hiszem, hogy jelenlétében beszélünk, nem egyszerűen róla, hanem vele” - fogalmazott Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) tavaszi előadás-sorozatának második alkalmán. A február 11-i rendezvényen az egyház Jézus Krisztus istenségével és emberségével kapcsolatos tanításáról hallhattak és gondolkodhattak közösen a jelenlévők. Az összejövetel nyitóáhítatát dr. Garádi Péter tartotta Mt 16,13-16 alapján. Jézus idézett szavaiból egyértelmű, hogy senki nem találhatja meg, találhatja ki a jó választ, mert egyedül az Atya nyithatja meg szívünket, értelmünket arra, hogy annak ismerjük meg Jézust, aki ő valójában. Nincs betanult válasz, betanult hitvallás, hanem személyes hitünket Istentől kapjuk ajándékul. Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke az áhítathoz csatlakozva kezdte előadását: keresztényként nemcsak úgy beszélünk Jézusról, mint történeti kutatás tárgyáról, hanem vele beszélhetünk, mint általa megszólított emberek. Ez a személyes hit azonban nem oldja föl annak a kettősségnek feszültségét, amely Jézus istensége és embersége között vibrál. ízig-vérig emberi mozzanatok, ugyanakkor egészen különös, isteni történések feszültsége húzódik végig Jézus földi életén. Érdemes így végiggondolni a jól ismert történeteket: Jézus születése; a tizenkét éves Jézus a templomban; Jézus megkeresztelése; a háborgó tenger lecsendesítése; Jézus beszélgetése a samáriai asszonnyal; a kereszthalál. De még a föltámadás után is megvolt ez a kettősség: Jézus megjelent a bezárt ajtajú szobában tanítványai között, majd velük együtt evett, teljesen emberi módon. A püspök ezután rövid áttekintést adott arról, hogy az egyház kétezer éves történelme során hogyan igyekeztek Jézus kettős természetét értelmezni. Maga az Újszövetség isteni méltóságot, rangot jelentő neveket használ, mint például a Messiás, Emberfia, Isten Fia, Úr. Akkor ugyanis még nem volt kérdés, hogy Jézus teljesen ember is volt, hiszen életének szemtanúi és a szemtanúk közvetlen ismerői (apostoli hagyomány!) erről minden későbbi nemzedéknél többet tudtak. Később a hitvallások, mint a legismertebb Niceai, valamint az Apostoli hitvallás, arra a kérdésre fogalmazták meg a választ, hogy mi a viszony az Atya és a Fiú között. A Fiú éppen úgy Isten, mint az Atya, ők egylényegűek. Másik kérdés: mi a viszony a Fiúban az emberi és az isteni között. Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, két természet van benne, isteni és emberi. Meg lehet különböztetni a kettőt, de szét nem lehet választani, és össze sem szabad keverni. Három különböző gondolkodásmód, megközelítés épült be a keresztény teológiába. Az egyik a keleti népek (mint Izrael népe is) sajátossága. Képekkel, történésekkel igyekeznek kifejezni a lényeget. Ilyen az „Isten Báránya” kép. A másik a görögök fogalmakra és meghatározásokra törekvő gondolkodása. A harmadik a latin nyugat jogi nyelvezetet használó megközelítése. Mindannyian megtalálhatjuk tehát a belső, lelki beállítottságunknak megfelelő kifejezésmódot. A reformáció kulcsmondata: Egyedül Krisztus! (Solus Christus) Ez azonban nem jelentheti azt, hogy az Atyával és a Szentlélekkel kevesebbet foglalkozzunk. A Szentháromság ugyanis olyan szeretetközösség, amelyben az emberért történik minden. Ugyanakkor a reformáció idején különösen is hangsúlyossá vált, hogy a nagy hitigazságokkal együtt Jézus az egyes ember Ura és megváltója is. (Luther: Kis káté, a 2. hitágazat magyarázata) Az újkorban megkísérelték pontosan rekonstruálni Jézus történeti alakját, de ez nem sikerült. A négy evangélium alapján sem sikerül pontos Jézus-életrajzot összeállítani. A 20. század nagy hatású teológusa, Karl Barth azt hangsúlyozta: nem az ember megy Istenhez, hanem Isten jön az emberhez. A Krisztusesemény mint Isten cselekedete szükségszerűen felülről vezet lefelé, nem pedig megfordítva, és nem létezik másik út. ^ Folytatás a 3. oldalon Kiált hozzám a gyülekezet? ■ Szabó Fajos Nagyon vágyódunk templomainkban az eredeti és értékes pillanatokra. Vasárnap reggelente bízunk abban, hogy a délelőtti istentisztelet ad majd olyan belső megerősödést, amely jó darabig kitart. Az oda érkező emberek figyelnek rám - gondoljuk -, és ez segíti eligazodásomat életem összekuszálódó útjai között. A közösség szárnyakat ad akkor is, amikor úgy érzem, képtelen vagyok felülemelkedni a problémáimon. Mennyire képesek erre mai gyülekezeteink? Nézzünk bele a böjti tükörbe, most kivételesen közösen, együtt! Böjt első vasárnapján érdemes feltenni az önvizsgálati kérdést: mivel tölti egy mai gyülekezet a böjti napokat? Milyen az a gyülekezeti közösség, amely nem csupán az oltárterítő liturgikus színét találja meg böjtben, és nemcsak fellapozza az aktuális szomorkás énekeket, hanem valóban elgondolkozik azon, hogy milyen életet éljen, és hogyan legyen erőforrás és példa a környezete számára? Milyen legyen a mai böjti gyülekezet? Csendes közösség. Már néhány perc is, amelyet csendben töltünk, nagyon sokat jelent. Pár óra alatt már azt is érezhetjük, hogy erőnk van a folytatáshoz és kedvünk a továbblépéshez. Az igazi csend hamar gyógyít. Ritkán gondolunk ma arra, hogy minőségi csend kell ahhoz is, hogy érdemben és tartalmasán meg tudjunk majd szólalni. Ma, a gyors beszédűek és a spontán szónokok könnyed világában nagy értékük van a megérlelt szavaknak, gondolatoknak. Amikor túl könnyen szabadulnak el indulatok, sokszor még a templomtérben is, és amikor önkritikátlan küzdelmek zajlanak ott is, ahol testvéri és megértő ügyintézésnek van csupán létjogosultsága, igen jó lenne a friss illatú templomcsendet megtalálni! Tiszta közösség. Nem tökéletes és nem hibátlan, mert ilyen a mienk nem lehet. Arra azonban mégis lehetne figyelnünk, hogy ne hátsó szándékok és ügyeskedés uralkodjanak közöttünk, hanem őszinte és segítő közeledés. Olyan kapcsolat épüljön a gyülekezethez tartozók között, amelyben az a döntő, hogy kinek segíthetek, kit emelhetek föl, és kinek jelenthetek vigasztalást. Ha hibázik és botlik valaki, akkor érezze a tettei súlyát. Ne terhelje rá saját hibáját könnyedén a gyülekezet egész életére! A közösségépítés, sőt a presbiterképzés ábécéje is az lehet, hogy minden önérdek elé oda tudjuk helyezni a gyülekezeti közösség érdekét, szeretetét. Baráti közösség. A barátok először egymásnak mondják el őszintén, ha valami kifogásuk van egymás ellen. Szemtől szemben, tapintatosan juttassák kifejezésre azt, ami zavaró. Mennyire fáj sokaknak, ha éppen ez a magatartás hiányzik a gyülekezeti életből! Ha ártó és rosszindulatú szavak terjengnek az érintettek háta mögött. Ha mindig akad, aki mondja, aki meghallgatja, és aki továbbadja. Ha a gyülekezet baráti közösség, akkor nincs szükség kerülő utakra, mert egyenes utunk van egymás felé. A barátságban élők a gyülekezetben is tudnak mosolyogni és örömöt sugározni, könnyed, kellemes szavakat találni. Nem keresztény életforma a merevség és a kimértség! Dicsőítő közösség. Miért ne lehetne ez jellemző a mi gyülekezeteinkre? Talán sokszor irigykedve hallgatjuk az újonnan alakult, friss keresztény közösségek szabadabb liturgiájú énekét, és nézzük az arcokon a jókedvű mosolyt. De -----■dúlni nekünk is egy c vába! badult közösség irán A dicsőítés lényege 1. más, mint annak a belső örömnek az őszinte kifejezése, amely a megélt hitben, a gyülekezeti közösségben nyílt meg számunkra. Ez az a páratlan kommunikáció, amellyel Isten közelít felénk, és nekünk adja a megszólalás, a válaszadás lehetőségét. Olyan kapcsolódás ez, mint amelyet az első böjti vasárnap névadó zsoltára hirdet számunkra: „Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan és megdicsőítem őt. Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.” (Zsolt 91,15-16) De jó lenne erre a gyönyörű lehetőségre ma is rátalálni és bátrabban, tempósabban és boldogabban énekelni, szólni és mozogni a gyülekezetben! Különösen szeretem a böjti időszak kezdetét, mert lehetőséget kínál. Nem elzár, hanem kinyit előttem olyan területeket, ahol minden évben újra rátalálhatok a tisztára, a csendesre vagy éppen a dicsőítő ének finom dallamára. Saját életemben és a gyülekezetben is. Nagy szükségünk van erre a böjti lépésre minden évben. Gyökössy Endre tette fel egy meditációjában a ma is aktuális kérdést: hogyan böjtöljünk ebben a modern világban? A válasza szerényen így hangzik: „Böjt alatt mi rendszerint az étel-ital megvonását értjük. Szájunk megregulázását. Valóban, Jézus korában, sőt vagy másfél ezer éven keresztül különös szükség volt erre, mert gyakran a gyomor bűnei, az ételfalak zárták el tőlünk Gazdánk halk és szelíd szavát. Úgy érzem, manapság sokkal inkább a szemünket és a fülünket kell megböjtöltetni, hogy Isten halk és szelíd hangját meghalljuk, amely felülről és mégis belülről akar hozzánk szólni.”
