Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)

2009-07-26 / 30. szám

Evangélikus Élet elő víz 2009. július 26. » 11 Szálka és gerenda „Miért nézed a szálkát atyádfia sze­mében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a geren­dát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! - mikor a ma­gad szemében ott a gerenda. Képmu­tató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát” (Mt 7,3-5) Ó, hányszor, de hányszor érzem, hogy amit csinálok, az - ha nem is szemtől szembe sértőn-bántón ki­mondott módon, hanem csak ma­gamban pufogva-fortyogva, de - már megint „szálkanézés” És közben, felsőbbrendűség-tudattal megspé­kelve, kárörvendőn-gúnyosan „Bez­zeg én!”-t súg a belső hang... Enyhe „vigasz”, hogy azon nyom­ban megszólal a másik belső hang is, és megfeddi az elsőt, figyelmeztetve­­emlékeztetve arra, hogy bizony ő sem tökéletes, sőt. Miközben arra vágyunk, hogy bárcsak tényleg tökéletesek lehet­nénk, minden alkalmat „megraga­dunk” ahhoz, hogy - önigazolás­képpen? - azt mondhassuk: lám, a másik sem az. Tesszük ezt talán pont azért, mert tisztában vagyunk saját tökéletlenségünkkel (is), és tud­juk, hogy egyébként is elérhetetlent „céloztunk meg”... De ha elérhetetlen, akkor bele sem érdemes kezdeni, meg sem érdemes próbálni?! Akkor „elég” ha a szálka­nézéssel hagyunk fel - de közben a gerendát nem „bántjuk”? A lelkünk mélyén tudjuk - és a lelkem mélyén én is tudom -, hogy nem elég... Csak éppen a gerendát kivenni olyan nehéz...! Mert a szálka ugyan fájdalmasan tud szúrni, de parányi lé­vén könnyen eltávolítható, és alig ejt sebet. A testes-megtermett gerenda ellenben - tartópillér. Méghozzá - legalábbis ezt gondoljuk róla - fon­tos, nélkülözhetetlen, kicserélhetet­­len tartópillér; az tesz bennünket olyanná, amilyenné. Ha kivesszük - minden összedől... Elég erősek, bátrak vagyunk-e ah­hoz, hogy hagyjunk mindent össze­dőlni - és a romok helyébe valami újat, igazi gerendából állót építeni...? ■ Vitális Judit Mennyei GPS navigál a keskeny úton A Szentlélek mint globális helymeghatározó rendszer Az elmúlt hetekben egy nyári autós kirándulás során először használ­hattam a modern technika egyik viszonylag új eszközét: ismeretlen úti célom elérése érdekében rábíztam magam egy magyarul is tudó GPS-re. Sablonmondatai előbb csak szórakoztattak, de miután több­ször is hallgatnom kellett ezeket az információkat, önálló életet kezd­tek élni gondolataimban, és a címben megfogalmazott asszociációk­ra késztettek. Jól tudom, hogy minden hasonlat sántít, de egy mai fi­atal számára talán segítenek annak megértésében, mit is jelent a Szent­lélek állandó jelenléte és munkálkodása az újjászületett keresztények földi életében a mennyei hazába vezető úton... Tegyünk egy képze­letbeli „próbautat”! Az indulás előtt a legfontosabb a cél meghatározása. Ha eldöntötted szí­vedben, hogy követed Jézust, nincs visszaút! Mivel hiszel benne, és meg­vagy visszatértél hozzá, Atyád lett az Isten, aki szent igéje és Szentlelke ál­tal újjászül, s elindít a keskeny úton, hazafelé az ő országába. De nem hagy egyedül: Jézus is megígérte a Pártfo­gót, vigasztalót, bátorítót, aki vezet; általa hallod Urad szavát. Mint egy mennyei GPS (= Global Positioning System, globális helymeghatározó rendszer), akkor szól, ha szükséges, de ha nem fogadod meg a tanácsát, az életveszélyes lehet a számodra! Tehát beírtad a célt: Isten örök or­szága. Jelenlegi pozíciódat, térbeli és időbeli helyed rögtön kiírja a mindent tudó globális helymeghatározó rend­szer. Ő még Ádámot és Káint is megtalálja, te sem rejtőzhetsz el szí­ne elől! De a legfontosabbat, hitbeli koordinátáidat is leplezetlenül eléd tárja, hogy tisztában légy önmagad­dal, s hogy kire is számíthatsz való­jában! Utadat már születésed előtt el­rendelte, s most, amikor a startnál a kereszt tövéből elindulsz a zarándok útján a mennyei város felé, számot kell vetned jelenlegi képességeid-­­del, adottságaiddal, mint a toronyépí­tő embernek, nehogy valamilyen hi­ány miatt meghiúsuljon a kitűzött cél elérése. Ne hagyd ki a számításból: plusz Jézus! Az első üzenet: „Kövesd az utat, amelyen haladsz!” De tudnod kell, hogy a keskeny út nem nyílegyenes, ezért figyelembe kell venned út közben, hegyes-völ­­gyes szakaszokon keresztül haladva az aktuális figyelmeztetéseket, ne­hogy lesodródj, vagy tévutakra juss! „A következő lehetőségnél fordulj jobbra vagy balra!" Körforgalom­ban nagy a veszélye, hogy nem a cé­lunknak megfelelő kijáraton hala­dunk át. De a mennyei GPS konkrét eligazítást ad. Esetleg ezt: „Haladj át egyenesen a körforgalmon!” Isten igéje mindig egyértelmű, csak mi szoktuk kiforgatni, félreértelmezni, a saját képünkre és hasonlatosságunk­ra magyarázni a Szentírás igéit. Ahogy a kijáratok egymás mellett szorosan vannak a körforgalomban, úgy a helyes és a tévutak között is kezdetben igen kicsi a különbség. A hajszálnyi jobb- és baloldali elhajlá­sokat ekkor még észre sem vesszük. De ha esetleg túllépve a sebességha­tárt, másokat leelőzve száguldunk, hamar idegen tájakon találhatjuk magunkat. Nem is kellenek nagy, lát­ványos bűnök ahhoz, hogy elsza­kadjunk Urunktól! Pedig hallhat­nánk, ha lenne fülünk a hallásra: „Túl­lépted a sebességhatárt!” Isten szere­tettörvényét is áthágtad, átgázoltál az jócskán eltévedhettünk, eltérhet­tünk eredeti célunktól. Mit tegyünk hát, ha eltévedtünk a mennyország felé félúton? Isten nem hagy magunkra! Van mentő ötlete a mennyei GPS-nek, amely csupán egyetlen szó: „Újratervezés!” Isten számára nincs olyan elrontott élet, amelyet ő meg ne tudna váltani, olyan mélysége a bűnnek, ahonnan ő ki ne tudna emelni, olyan életveszé­lyes helyzet a sátán markában, amely­ből ő ki ne tudna szabadítani! Van Megváltónk és Szabadítónk, ő terve­zi újra tékozló, elveszett életünket, te­szi újjá egészen, tisztítja meg minden bűntől, hogy újra engedelmes, szavá­ra hallgató, az ő útján járó christia­­nusok lehessünk. S ha visszataláltunk az elhagyott keskeny útra, folytathatjuk, mert van kegyelem, s ma még lehet, ma még szabad; borulj le a kereszt alatt! Ez a nulla kilométerkő, csak innen folytathatod az utad, de most már a saját bőrödön megtapasztalva: e kes­keny út a mennybe visz, de sok raj­ta a zord tövis! Ámde célhoz érhetsz ezen az ösvényen, mert szánt és sze­retett minket: a Mester arra ment! Nem szaporítom tovább a szót emberi együttélés minden szabá­lyán, erkölcsi normáin; a kárhozatba rohansz, a szakadék vár az út végén, ezért: „Az első lehetőségnél fordulj vissza!” Ismerjük mi a KRESZ szabá­lyait, nyílt autópályán nem lehet csak úgy megfordulni, el kell menni a legelső lehajtóig, de addig már ezen a képzeletbeli „próbaúton”; már csak az utolsó, számomra legkedve­sebb utasítás van hátra. Minden úti­társamnak azt kívánom, hogy földi zarándokúba végén a mennyei GPS e szavait is meghallhassa: „ Megérkez­tél a célhoz!” ■ - GARAI -Rohanunk, rohanunk?! Hogy vagy?... Választ sem várva siet tovább... Ha ráérnénk hátranézni, lát­nánk a sátánt ostorral kezében loholni még a hívők után is... Gondnok há­zaspár fontos gyülekezeti ügyben autózott a püspökhöz, aki érkezésük után leütötte a homokórát, mondván: „Tíz percük van!” (Nem a mi egyházunk­ban történt.) Sírva távoztak a gondnokék... Jézus gyalog járt... Volt ideje meghallgatni, lehajolni, porba írni, soha nem késettel... _ Túróczy püspök időbeosztása példa lehet a családlátogatásban... Akit ér­dekel, annak szívesen elmondom. „Most nem sietek, most nem rohanok, / most nem tervezek, most nem akarok, / most nem teszek semmit sem, / csak engedem, hogy szeressen az Isten.” (Túrmezei Erzsébet) Balázs Béláné (Kozármisleny) IX0YC HETI ÚTRAVALÓ Nem vagytok többé idegenek és jöve­vények, hanem polgártársai a szen­teknek és háza népe Istennek. (Ef 2,19) Szentháromság ünnepe után a 7. héten az Útmutató reggeli és heti igé- _____ iben az örökkévaló Isten a hit aján­dékával örök életre hívja háza népét - a Bárány menyegzőjének ünnepi va­csorájára. „ízleljétek meg, és lássátok, hogy jó az Úr: boldog az az ember, aki benne bízik.” (Zsolt 34,9; LK) Isten az egész föld királya, ura, ezért „örven­dezzetek az Istennek vigasságnak szavával!” (GyLK 708) A pogányokból s a zsidókból lett keresztények egyaránt teljes jogú polgárai Isten újonnan te­remtett népének, mert szentek, az ő gyermekeivé lettek. S heti vezérigénk indoklása szerint: „Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus..!’ (Ef 2,20) Isten háza népe nem éhezik, mind a négy evangélium tanúsítja. Az Úr Jézus maga vendégelte meg az öt­ezer férfit és a családtagjaikat: „...vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztot­ta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak’.’ (Jn 6,11) Ez jel volt; ám nem akart kenyérkirály lenni! De ki is ő? „Bizony, bizony, mon­dom néktek: aki hisz (bennem), annak örök élete van. Én vagyok az élet ke­nyere” (Jn 6,47-48) És az első gyülekezetben, „amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben. Az Úr pedig nap­ról napra növelte a gyülekezetei az üdvözülőkkel” (ApCsel 2,46-47). Ezéki­ás megtisztította a templomot, helyreállította az istentiszteletet. „Azon kezd­ték, hogy eltávolították Jeruzsálemből az oltárokat”, a bálványokat. „Azután levágták a páskabárányt. (...) Azután megtartották a kovásztalan kenyerek ünnepét’.’ (2l<rón 30,14-15.21) A mennyország királya menyegzőt készített fiának, de csak a harmadik meghívásra telt meg a lakodalmas ház vendégek­kel: „Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak!’ (Mt 22,14) Isten boldog jövendőt szánt választott népének: „...úgy határoztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek!” (Zak 8,15) Gyülekezeté­ről sem felejtkezett el; a Fia által elrendelt szentségben Isten kettős közös­séget hozott létre. „Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vé­rével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus tes­tével való közösségünk-e?” (lKor 10,16) Luther válasza: „A kenyér és bor szent­ségében a Krisztus és minden szentekkel való közösség és egy testté levés bizonyos jegyét vesszük. - Ez az igazi egység, és ez az úrvacsora szentségé­nek valódi értelme.” Jézus utolsó páskáját azonnal követte az első úrvacso­ra: „...többé nem eszem ebből a húsvéti vacsorából, amíg csak be nem telje­sedik ez az Isten országában!’ Adja a testét és vérét, hogy „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lk 22,16.19). »írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!" (Jel 19,4-9) S addig: „Őt, Isten Bárányát zengi új énekem, / Őt áldja megváltott életem (...) Hadd áldják milliók én­­velem!” (EÉ 386,3) Te is? ■ Garai András

Next

/
Thumbnails
Contents