Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)

2009-07-26 / 30. szám

2 -m 2009. július 26.

FORRÁS

Evangélikus Élet

Oratio

oecumenica

Szerető mennyei Atyánk! Hálát adunk neked, hogy igéddel ma is szóltál hozzánk. Köszönjük, hogy Fiadban örök életet kaptunk, s kérünk, növeld bennünk a hitet és a neked való engedelmességet. Tudjuk, hogy boldog életet kínálsz nekünk a Jézus Krisztusban való hit által, s bocsásd meg, hogy mégis sokszor a magunk boldogságát keressük, a magunk útját járjuk. Nem mi indulunk a te utadra, hanem téged akarunk a miénkre kényszeríteni. De ma világossá tetted: „Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban!’

Szeretettel kérünk, őrizz meg bennünket az önzéstől. Add, hogy ne váljunk érzéketlenné embertársaink gondjai iránt, amikor mindannyiunk lehetőségei egyre szűkülnek és korlátozódnak. Segíts meg bennünket mindennapi életünk gondjainak megoldásában. Add, hogy az igazán szükséges dolgokból - á lelki áldásokból, a szeretetből - soha ne szenvedjünk hiányt. A te szereteted bőven kiáradt ránk Jézus Krisztusban, hadd sugározzuk tovább ezt a szeretetet a körülöttünk lévőkre.

Őrizd egyházadat, növeld nyájadat, s pásztorolj bennünket. Viselj gondot családjainkra, szeretteinkre közelben és távolban egyaránt. Őrizd családjaink békességét, add, hogy egyetértésben és összhangban, igaz szeretetben élhessünk egymással és teveled.

Áldásodat kérjük hazánkra és népünkre. Add, hogy mindannyian érezzünk felelősséget az egész közösség jólétéért és boldogságáért, s tegyük a dolgunkat legjobb tudásunk és tőled kapott képességeink kamatoztatásával azon a helyen, ahová rendeltél és állítottál bennünket.

Imádkozunk a teremtett világért • Is, amelyet lakóhelyül adtál nekünk. Add, hogy ne szennyezzük és pusztítsuk el saját életterünket, hanem őrizzük világodat megbízatásunk szerint mindaddig, amíg elhozod nekünk újjáteremtett világodat, ahol örökkévaló helyet készítettél a téged szeretőknek, mindazoknak, akik Jézus Krisztusban vannak. Ámen.

SEMPER REFORMANDA

„Minket is a kegyelem igéje szül, teremt újjá és igazakká, s nem mi magunk leszünk ilyenekké a törvény vagy a jó cselekedetek által. Jó cselekedeteinkkel nem örök életet, kegyelmet és üdvösséget érdemiünk ki, hanem más valamit, tudniillik dicséretet, tisztességet, tetszést és más előnyöket, amint a fa is gyümölcseivel érdemli ki, hogy az emberek szeressék, ápolják, dicsérjék és becsben tartsák. Ha világosan magad elé állítod, hogy miképp születik az ember újjá az igaz keresztyén életre, s hogy mi ennek a lényege, ezzel máris elejtetted saját jó cselekedeteink érdemszerző jelentőségét - legalábbis a bűntől, haláltól és ördögtől való megszabadítás tekintetében.”

H Virág Jenő: Dr. Luther Márton önmagáról

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 7. VASÁRNAP - 1JN 5.10B-13

Csak higgy bátran, teljes szívvel...

János apostol nem szedi ízekre Isten létezésének, testté léteiének és ajándékának titkait ebben az igeszakaszban. Még sincs olyan érzése az igeolvasónak, hogy hitvallása bizonytalan, hogy inog vagy hiányzik valami belőle.

Hogy kicsoda Isten, és mivel bizonyítható a léte, hogy bizonyítható-e üdvösségünket megadó kegyelme, bizonyítható-e Jézus Krisztusnak - mint embernek és Istennek - váltságot szerző áldozata, és hogy mi győzi meg, mi bátorítja, mi vigasztalja szívünket, az nem egy körültekintő, mindenre kiterjedő vizsgálat eredménye, ami után nyugodtan kimondhatjuk az igazságot.

Nem is egy jól sikerült megfogalmazás kérdése, hogy végre elhiggyük őt! Azt az Istent, aki Krisztusban és az ő földi működésében is mindvégig Isten volt. Aki, mint a korábbi igeversekből kiderül, Lélektől, víztől és vértől született. Őt adta Isten - mint Fiát - megváltásunkra.

Ezen a vasárnapon is egyedül hittel hallgathatjuk az igét. Urunk emberi formában jött el, és emberként is Isten volt. Ez azért nem könnyű, mert amikor halljuk, először kételkedni kezdünk. Egyszerűen szokás lett nem rögtön elfogadni a hallottat, látottat. Szokás lett mindig valami mást állítani, feltételezni. Divatba jött, hogy gondoljunk utána, közelítsük meg más oldalról is azt, amiről szó van. A gyanakvó, nyugtalan, mindent megkérdőjelező ember nem véletlenül vált ilyenné.

Mégis vannak dolgok, amelyeket a bölcs ember nem kérdez meg, és

BŰNBÁNAT ÉS HITVALLÁS

van olyan, amelyet a hívő sem kérdez, hanem hisz. Isten Lelke teszi biztossá számunkra, hogy Krisztus Úrrá lett minden halálos bűnön, az életünkre törő ördögön, veszedelmeken és halálon. Van, amit egész egyszerűen nem kutatunk, nem magyarázunk, hanem „csak” hisszük, és csodáljuk benne Isten emberi értelemmel fel nem fogható tervét, hatalmát, szeretetét.

Baj, hogy Istenhez, ajándékaihoz sokszor nem szívvel, hanem értelmünk kételkedésével közelítünk. Van, akinek az igehirdetés is csak egy beszéd. Van, akinek a Biblia is csak egy könyv a sok közül. Aztán, ha kezébe kerül egy mai szerző műve, amelyben Jézusról van szó, azt tekinti mércének, számára már abban lesz az igazság. Az apostol szavaival Urunk éppen azért mondja ma nekünk, hogy mi egyet hihetünk. Egy az igazság, egyfajta élet van, amely életnek mondható: a Krisztusban való.

Megzavarható, megrontható és elbizonytalanítható a hitvallásunk, ha nem Isten győz meg arról, hogy Fiában, Jézusban van életünk. Élő Urunk szeretete és örök életet ajándékozó irgalma nem vizsgálat tárgya, nem változó tényállás. Nem lehet összevegyíteni azzal, amit én gondolok. Nem egyeztethető össze azzal az életstílussal, amelyről azt gondoljuk, hogy végül is nem olyan rossz.

Isten bizonyságtételét nem szabad kiegészíteni, és nem lehet belőle elvenni. Kizárólag Isten mentő szeretete tart életben. Ez Isten saját bizonyságtétele önmagáról. Ezzel egyrészt önmagát igazolja, másrészt az

ember azt is megtudja belőle, hogy nem érhet fel Urához, nem értheti meg Istent, hanem csak ajándékain csodálkozhat.

Kész helyzet előtt állunk. És éppen ez a Krisztus-imádásunk, hitünk óriási csodája, élménye. Ebben van a bizonyosságunk, örömünk, állandó reménységünk. Mi mindig tudhatjuk, Isten örök életet készített. És ennek, azaz a Krisztusban való életnek, már most részesei vagyunk. Ez a már kész helyzet akkor sem megdöbbentően lesújtó, amikor azt vesszük észre kétségbeesve, hogy már nem tehetünk semmit. Amikor rádöbbenünk az elkészített ajándéknak, a bűnbocsánatnak és az örök életnek fel nem fogható nagyságára, akkor értjük meg, mit jelent az a szó, hogy kegyelem.

Igénkben szó sincs bizonytalanságról. Biztos jövője és támasza van annak, aki Krisztusnak él. Sok botlás, akadály, meglepő fordulat azért következik be életünkben, mert nem csak egyet hiszünk. Nagy kitartásra, megújuló hitre, az igére van szükségünk, hogy az ördög el ne térítsen másfajta életre, egy kicsit lazább életfolytatásra, könnyelműségre, másfelé kacsintásra.

Biztos, hogy Isten üdvözíteni akar minket, és a megérdemelt büntetés, a kárhozat helyett örök életet szán nekünk. Nem tart kíváncsiságban, bizonytalanságban. Nem nézi tovább éhségünket, vágyakozásunkat, hanem Fiában megadja nekünk a teljes és az örök életet. A vasárnap evangéliuma, a négyezer ember megvendégelésének csodája is erre utal. Arról beszél, hogy ő vendégel meg, ő elé-A VASÁRNAP IGÉJE

gít meg, mert mi nem tudjuk magunkat jóllakatni, mi nem tudunk magunknak igaz ajándékokat szerezni, életet, jövőt biztosítani.

Istenről beszélni egészen más, mint bármi egyébről. Ahogyan egészen más Krisztusból táplálkozó életet élni, és más a nélküle való élet is. Amikor véleményt alkotunk, mondhatjuk, hogy „az a véleményem”. Amikor saját gondolatunkat fogalmazzuk meg, kezdhetjük a mondatot úgy, hogy „én azt gondolom”. Amikor azonban Istenről beszélünk, hitünkről szólunk, az életünkről van szó, nem mondhatok véleményt, nem találgathatok, hanem az irányít, szól, cselekszik, aki belépett az életünkbe, és teljesen megváltoztatta. Örök életre váltotta.

Amelyik gyülekezetben ezen a vasárnapon úrvacsorái közösség is van, ott a testvérek együtt énekelhetik biztatásul, vigasztalásul: „Csak higgy bátran, teljes szívvel, / És ha száddal is vallást teszel, / E test és vér ád neked / Megújulást, békét, életet.” (EÉ 303,5) Ha pedig valaki csak az újságot olvasva egyedül, magányosan hallja ma Isten szavát, számára is igaz az idézett énekvers tanúságtétele: bizony a Krisztus teste lett életünk záloga. Ő jelenti nekünk az életet.

■ Klimentné Ferenczy Andrea

Imádkozzunk! Mennyei Atyánk, engedd megismernünk Krisztust, akiben láthatóvá lettél, akiben megismerhetünk téged, és aki által igaz életet munkálsz bennünk. Ámen.

Tehozzád teljes szívből kiáltok szüntelen

► Zsoltárparafrázisnak nevezzük azokat a - többnyire reformáció korabeli - verseket, amelyek egy-egy bibliai zsoltár gondolatmenetét követik nyugat-európai versformában. A130. zsoltár alapján számos parafrázis készült. Maga Luther Márton is elkészítette e zsoltár verses változatát.

Aus tiefer Not schrei ich zu dir; Mélységes mélyből kiáltunk (EÉ 402) - így kezdődik Luther éneke. Ő alkotta e korái dallamát is, s zeneileg megrajzolta a „mélységet”: a dallamfő le-, majd visszaugró kvintje egyértelműen vermet, gödröt, mélységet ábrázol.

Hasonló fordulattal él a 130. genfi zsoltár (GyLK 763) is, csak a kezdeti leugró kvintet két teljes dallamsor alatt emeli vissza a kezdőhang magasságáig. A reneszánsz kor jellegzetes zenei ábrázoló eszközét, a „madrigalizmust” ismerhetjük fel ebben a dallamalkotó gesztusban.

Valószínűleg tudatosan alakította ilyenné a zsoltár dallamát Loys Bourgeois (i5io?-i569?), hogy a francia udvar neves költőjének, Clément Marót-nak (1495-1544) a versét zenei eszközökkel is megerősítse. Szenczi Molnár Albert (1574-1634) magyar fordításában ugyan a „siralmas mélység” megemlítése egy dallamsorral későbbre, magasabb hangokra kerül, az eredeti francia szöveggel azonban a mélyen járó dallamszakaszon hangzik el a „mélységes” szó is

(Du fond de ma détresse, Dans mes profonds ennuis...).

A szerző a bibliai zsoltár nyolc szakaszát kettesével osztja be az ének négy versszakába úgy, hogy a szöveg logikája jól kidomborodjék. Az első versszak a megszólítás és a zsoltáros helyzetének-szemléletes bemutatása: a reménytelenség mélységéből kiált az Úrhoz. A második strófa arról tanúskodik, hogy a zsoltáros hite szerint Isten válasza a bűnbánatra nem a bosszú, hanem a megbocsátás. (A versszak hetedik sorában szereplő „engedelmes” szót ma inkább engedékenynek, elengedőnek mondanánk.)

CANTATE

Eged Idén diczeriinc,

A harmadik versszak azt a várakozást énekli meg, amelyet olyan bűnbánó érezhet, aki eszével ugyan biztos Isten kegyelmességében, de saját bűnére személyes feloldozást kér és remél. Végül a negyedik strófa a teljes közösséghez szóló biztatás, amelyet értelmezhetünk úgy is, mint a bűnbánóknak hirdetett papi választ, és úgy

i=- 1—p-T-6—

e - he

*

)z - zác

j j j j J J

tel - jes szív - bői Ki - ál -—H--------—1-------------------------tói

—1

fik

i

~ ~ 1 1

szün - te - len: E si - ral-mas mély-ség - b-fl----------------------------------------(-1----1----------------1-------F

Ő1

—

m

■-------m------d------d-----•------j------r m

P m m

_____M____*

r

.

H

all-gass meg,

1

Jr - is - ten! Nyisd rr

ieg te fii - le -én ü - gye - met. Mert ré - gén ó - hajt - lak.

2. Ha, Uram, bűnünk szerint Minket büntetnél meg: Uram, e világ szerint Ki állhatna úgy meg? De a te irgalmad nagy A téged félőkön, És te engedelmes vagy, Hogy dicsérjen minden.

3. Énnékem reménységem Vagyon csak Istenben, És bízik az én szívem O szent igéjében. Én lelkem erős hittel Az Urat óhajtja, Mint a virrasztó éjjel A virradtát várja.

4. Izrael, az Istenben Vesd reménységedet, Mert szent irgalma bőven Nagy messze kiterjedt. Megsegít ő mindenben, Hívein könyörül, Az Izraelt kegyesen Kimenti bűnébül.

is, mint a bűnbocsánat szabadítását átélő személy bizonyságtevését.

Már az eredeti zsoltárszöveg is gazdag a költői eszközökben, Szenczi Molnár szinte újszövetségi Istenképet elénk táró zsoltárfordítása pedig még gyarapítja, finomítja azokat.

A fordító kortársai is ráéreztek a vers szépségére. Érdekes adat, hogy ez a genfi zsoltár nemcsak eredeti dallamával volt ismert a 17. században, hanem szövege önállóan is megjelent. Az Eperjesi graduál (1635) végén, több más négyszólamú tétel között szerepel egy kórusmű, amely Szenczi Molnár szövegét használja ugyan, de a genfi dallamtól teljesen függetlenül. Ez az adat annál inkább különös, mert az Eperjesi graduál másik tizenhárom genfi zsoltárt közöl a Claude Goudimel által megharmonizált eredeti formájában.

Szintén a vers elismertségét bizonyító adat, hogy a római katolikus Illyés István (1650-1711) nagyprépost saját összeállítású zsoltárkötetébe ('Soltári Énekek a magyar anyaszentegyház vigasztalására, 1693) is felveszi ezt a verset egy teljesen más - eredetileg cseh vagy lengyel - dallamra alkalmazva.

„A mélységből kiáltok hozzád, Uram!” Minden kor, minden nemzet közös bűnbánati imádsága lehet e zsoltár. Mindenkié, aki hisz a mélységből kivezető egyetlen Úrban, aki „hívein könyörül” és aki „kegyesen kimenti bűnébül”. így énekelhetjük verses változatát, a 130. genfi zsoltárt is személyes könyörgésként és hitvalló imádságként egyaránt.

■ Bence Gábor