Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-07-19 / 29. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2009. július 19. »> 9 zenei tábor ■ Boda Zsuzsa képes beszámolója ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■II■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■gl^SSBBBBMHaMM Dimény Gábor evangélikus mérnök. Illusztrációként saját lemezgyűjteményének darabjai szolgáltak. Az iskola tőszomszédságában, az Öregtemplomban Kátay Zoltán népzenész és lantművész tartott hangszerbemutatóval egybekötött zeneórát. A következő nap a bluesé volt Ferenczi György vezetésével. Az Emerton- és Artijus-díjas, világhírű szájharmonika-művész, énekes, hegedűs, gitáros és Rackajam nevű együttese az általuk megzenésített Petőfi-verseket adták elő. A Só nevű katolikus rockzenekart hallgathatták meg a táborozok csütörtökön, pénteken pedig a tábor egyik tanára, Bírta Miklós dzsesszgitáros adott koncertet két zenész barátjával, kollégájával, Banai Szilárddal és Szabó Dániellel. A záróestén a táborozok maguk voltak egymás meglepetésvendégei, ugyanis egész héten hat csoportban, zenekarokat alkotva gyakoroltak a gálára. „Úgyis mi leszünk a legjobbak, mert olyan zenei ötleteket építettünk be, és ritmusokat találtunk ki a produkciónkhoz, amilyenek biztosan nem jutottak a többiek eszébe!” - mondta még három nappal a gála előtt „szerényen” az egyik táborozó, miközben kacsintva meglökte zenekari társát. S hogy a héten tanult ismereteket ne rejtsék véka alá - ahogy az a tábor mottójául választott igéjében is szerepelt (Mt 5,15) a vasárnap délelőtti istentiszteleten Győr-Nádorvárosban mindannyian szolgáltak a gyülekezet örömére is. Kulcsok egymás mellett Arra a kérdésre, hogy mitől is evangélikus a tábor, a válasz szinte magától értetődően hangzott Ócsai Zoltán győri lelkésztől, a tábor másik vezetőjétől:- Mert mi szerveztük, többségükben evangélikusok a résztvevők, és bár már a meghirdetésnél felvállaltuk, hogy keresztény könnyű zenei táborba hívjuk az érdeklődőket, sokszor előkerülnek az evangélikus énekeskönyvek is, mégpedig nem is csak a reggeli és esti áhítatok alkalmával. A napkezdő elcsendesedéseket egyébként Wágner Tamás helyi református lelkipásztor tartja zsoltárversek alapján, az estieket pedig én a samáriai asszony történetét alapul véve. Emellett a helyszín is - az evangélikus oktatási központ mellett sok program van az Öregtemplomban - erősíti a lutheránus jelleget. Nem csak képletesen került tehát egymás mellé violinkulcs és templomkulcs. Hogyan tovább? Aki hallotta a negyedik országos evangélikus zenei tábor résztvevőit, megbizonyosodhatott róla, hogy milyen sok tehetséges és lelkes fiatal van gyülekezeteinkben, középiskoláinkban. Jogos tehát a kérdés, hogy egyegy nyári táboron kívül mit tud egyházunk kezdeni azzal a missziói lehetőséggel, amelyet ezek a gyerekek hordoznak, illetve amelyet a zene iránti elkötelezettségük jelent. Hiszen ezáltal nemcsak korosztályuk, hanem a náluk fiatalabbak vagy éppen idősebbek felé is fordulhatnak. A két táborvezető szinte egymás szavába vágva vázolta azt az álmot, amelynek megvalósítása úttörő cselekedet lenne a történelmi egyházak között. Olyan zenei komplexum - próbatermek és profi felszereltségű stúdió - létrehozását szeretnék, amely színvonalas hangfelvételek elkészítésére nyújtana lehetőséget. Oktatási intézményeink nagy részében működik olyan együttes vagy énekkar, amelynek - a maga szerény lehetőségeihez mérten - már most is vannak színvonalas produkciói. Példának hadd említsük a bonyhádi Keresztmetszet diákzenekart, amelyet az intézmény német testvériskolája augusztusra meghívott koncertezni. Ha egy-egy - háromszáz-négyszáz diákot oktató - gimnázium profi körülmények között, szakemberek irányításával és segítségével elkészíthetné a maga lemezét, olyan családokba is eljuthatna az örömhír üzenete, amelyek - finoman szólva - nem oszlopos tagjai gyülekezeteinknek. Máté a dobok mögött Szolgálatba állítani a zenét Interjú Bírta Miklós dzsesszgitárossal ^ Nemcsak itthon, hanem külföldön is elismert előadóművész, a Kodolányi János Főiskola dzsessz tanszakának tanára, lemezei jelentek meg, honlapjára látogatva számos koncert helye és időpontja olvasható. Nem tudtam megállni, hogy ne azzal a kérdéssel kezdjem a beszélgetést: miért fogadta el az invitálást ebbe az evangélikus zenei táborba?- Mert nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt az alkalmat. Tavaly Műszák Zsolt barátom meghívott a kőszegi Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozóra, ahol a zenekarommal léptünk fel. Akkor mesélt erről a táborról is, idén pedig örömmel vállaltam, hogy szólógitárt tanítsak - mondja Bírta Miklós.- Manapság minden keresztény egyház küzd azzal a problémával, hogy miként tudna több embert behívni a templomokba, és hogyan tudná megszólítani a fiatalokat. Egyre inkább időszerű ez a kérdés. A fiatalok pedig nyitottak, és a zenén keresztül meg lehet szólítani őket. Ezért is gondoltam, hogy zenészként és tanárként kötelességem eljönni ide. Szolgálatnak tekintem, és örömmel teszem.- Szolgálatnak?- Tizenhat éve tanítok zenét, és ez idő alatt annyi pozitív élményem volt!... Megerősödött bennem, hogy ebben a zavaros világban fontos az igazi értékek átadása. Ez a tábor azért is jó kezdeményezés, mert rengeteg olyan példával találkoznak a fiatalok, amely azt erősíti bennük, hogy lehet jól művelni a zenét és érdemes is.- Hatvan résztvevője van a tábornak. Milyennek találja őket?- Hál’ Istennek, nagyon sok tehetséges zenészpalánta van itt. Tegnap például odajött hozzám néhány fiatal az általuk készített demóanyagokkal - ezeket még otthon vették fel -, hogy meghallgatnám-e őket. Egyikük sincs még húszéves, és a maguk egyszerű technikai eszközeivel olyan színvonalas produkciókat készítettek, hogy - amint mondani szokás - „elájultam”! A zenében volt dinamika, feltették az énekvokálokat, és az istendicsőítő szöveget is maguk írták. Azt mondtam nekik, hogy pontosan ez ennek a tábornak a lényege. Ne hagyják abba, csinálják! A muzsika Istentől kapott ajándék, aki zenél, annak felelőssége, hogyan sáfárkodik vele. A fölösleget dobja-e csak oda, vagy beleadja szívét-lelkét... Ha az utóbbit teszi, akkor ilyen produkciók jönnek létre.- Ön dzsesszzenészként szokott egyházi zenét játszani? Létezik egyáltalán keresztény dzsessz?- Jó a kérdés. Azt gondolom, hogy - műfajtól függetlenül - minden, Istentől újjászületett zenésznek kutya kötelessége a zenei tevékenységét valamilyen módon szolgálatba állítani. Hogy hol kap erre lehetőséget, az más kérdés, de mindenképpen keresni kell rá a módot. Az én életemben ez nem mindig volt ilyen egyértelmű. 1992-ben egy református gyülekezetben tértem meg, és abban az évben felvételiztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára. Nagy dilemma elé kerültem, mert az a közösség, amelyben voltam, és amely meghatározó volt számomra, nehezen összeegyeztethetőnek látta a dzsesszzenét az Isten-követéssel. Több évbe telt, míg ezt a kérdést a helyére tettem a saját életemben. A feleségemmel egy évet kint élhettünk az Egyesült Államokban, ahol olyan protestáns - tehát nem karizmatikus - gyülekezetekbe járhattunk, amelyekben mélyen hívő emberek vasárnapról vasárnapra gitárral, basszusgitárral, dobbal, egyebekkel dicsőítették az Istent. És ez senkinek sem okozott gondot. Ez az élmény számomra egyfajta megerősítés volt, mert azt láttam, hogy lehet olyan hiteles embereket találni, akik ezt alázattal, jól csinálják. Akkor már tudtam, hogy e téren nekem is dolgom van. Mielőtt ’99-ben másodszor kimentünk volna, még itthon készítettem egy lemezt, amely az első evangélizációs funkylemez. A legjobb magyar dzsesszzenészekkel vettem föl az anyagot, akik egyébként nem hívő emberek, de barátságból éjszakáról éjszakára eljöttek, és ingyen dolgoztak a stúdióban. Bemutatkozó anyagnak készült a lemez azzal a céllal, hogy Amerikában jelenjen meg. A dolgok sajnos másképp alakultak, nem adták ki, azóta a fiókomban van. A mostani gyülekezetemben minden vasárnap szolgálok az istentiszteleten, de az alapvető problémám az, hogy hívő emberekből nem tudok olyan profi zenekart összehozni, amellyel a megfelelő színvonalon tudnánk előadni egy evangélizáló produkciót. Ugyanis az utóbbi időben egyre jobban foglalkoztat ez a gondolat.- Mit jelent az, hogy profi?- Ha például a kollégáimból össze lehetne hozni egy csapatot, az remek lenne.- És mi az oka, hogy még nem alakultak meg? Nem érdekli őket a keresztény muzsikálás?- Igazán azt kellett eldöntenem - és erről a kérdésről általánosságban ebben a táborban is beszélgettünk a fiatalokkal -, hogy melyik utat válasszam a két lehetséges közül. Az egyik, hogy csak hívő keresztényekkel zenélek együtt, mert attól lesz hiteles az evangélizáció. Akkor viszont súlyos kompromisszumokat kell kötnöm a zenében, hiszen nem várhatom el tőlük, hogy zeneileg profik legyenek. A másik lehetőség: abból indulok ki, hogy egy ilyen produkció elkészítésénél nekem is kötelességem a tudásom legjavát adni, ám akkor a színvonalhoz profi zenésztársakra van szükségem. A vívódásaim közepette az utóbbi felé hajlok, és azt hozom fel érvként, hogy így legalább lehetőségem nyílik misszióra a velem Bírta Miklós egyik tanítványával, Bénivel
