Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-20 / 51-52. szám
Evangélikus Élet élő víz 2009. december 20-27. » 11 Karácsony hó nélkül... Csoma Áron „Nem az igazi” - mondta Margit néni, aki kilencvenhárom éves, a helyi szociális otthonban él, ágyban fekszik, nem tud fölkelni. Ágya végében van a tévé. Csak híradót néz rajta. Ő már meghalni készül, csak az itt maradókat félti, mert ez a mai világ a legcsúnyább, amit élete során megélt. Amikor bent járok nála, elbeszélgetünk. Mostanában elsősorban a születésnapjáról - vendégekkel és régi lemezekkel ünnepelte - és a karácsonyról, amelyet nagyon vár. Csak az a baj, hogy mindjárt itt van, és még nincs hó - mondta legutóbb kicsit szomorúan. „Válámi ván, dé ném áz igázi”- ez már Arkagyij Rajkin orosz humorista elhíresült mondása a hetvenes évekből, abból az időből, amikor Budapesten lépett föl. Sajátos orosz akcentusa és persze minden, amit a mondat mögé lehetett érteni, felejthetetlenné tették szavait. Valami van, ami a semminél ugyan több, de alig haladja meg, és azt is épp a rossz irányba. Ez pedig életünk fontos dolgaival kapcsolatban nem vigasztaló. Ilyen az egészségünk, családunk, jövőnk. Képzeljük el, amikor az orvosunktól halljuk vagy a gyermekünk iskolai értékelésénél, esetleg a jövőnk kilátásairól: „Válámi ván, dé ném áz igázi.” Néhány hete a Reformátusok Lapjában jelent meg érdekes összeállítás Megtizedelt százalékok címmel. A cikk az elmúlt év szociológiai kutatásairól, az európai értékrendvizsgálat és az Ifjúság 2008 kutatás következtetéseiről, eredményeiről szólt. Röviden: napjainkra komolyan csökkent a vallásos emberek száma, és eltűnt a korábbi különbség falu és város között. A cikk szerint ez a legutóbbi kutatás azt mutatja, hogy a magyarok ötvenöt százaléka vállalta egyházát, ezzel pedig alatta marad az európai átlagnak. Majd azt is olvashatjuk: „...ha a templomba járás gyakoriságát vizsgáljuk, sajnos egyértelműen rosszabb képet kapunk. Ilyen alacsony adatot még sohasem mértek” - mondja a cikkben Csanády Márton szociológus. Az Ifjúság 2008 kutatás eredményeitől sem leszünk vidámabbak. Az adatok itt is elszomorítóak. A megjelent írás szerint a fiatalok körében végzett felmérés azt mutatja, hogy a 29 év alattiak közül egyre kevesebben járnak templomba. A 15- 29 évesek körében végzett vizsgálat legfőbb megállapításai arra is kitérnek, hogy a korosztály létszáma négy év alatt majd kétszázezer fővel csökkent, és csökkent körükben a házasok és a gyermeket vállalók aránya is. „Növekvő pesszimizmus, kilátástalan jövő és céltalanság jellemzi ezt a társadalmi csoportot, melynek megítélése szerint a Kádár-korszak jobb volt a mostani időszaknál” - olvashatjuk az összeállításban. Mindez azt mutatja, hogy a vallásosság, a vallásos kötődés a fiatalok körében visszaszorul. Érdekes és sajátos nemzet a magyar, olyan nemzet, amelyről nemcsak úgy lehet megemlékezni, mint a szabadságharcoknak és a forradalmaknak megvívóiról, de talán úgy is, hogy a legmaterialistább, -szekulárisabb, -elvallástalanodottabb nemzet vagyunk. Sokan egyenesen Csehországhoz meg Angliához hasonlítanak bennünket. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy ezekért az adatokért már nem az „átkos negyven esztendő” a felelős. A vizsgálatok olyan kérdésekkel szembesítenek, amelyekre az egyházaknak kell válaszolniuk. Egyszóval itt is igaz, hogy „válámi ván, dé ném áz igázi”. A karácsonyhoz pedig igenis kell a hó! Ugyan most decembert írunk, nem októbert, de azért ma is igaz, hogy október a reformáció hónapja. Október elején pedig rajz- és esszéíró pályázatot írtunk ki gyermekeknek és fiataloknak 3-19 éves korig. A pályázat nemcsak a reformációról szólt, hanem Ady Endre halála kilencvenedik évfordulójának is emléket kívántunk állítani, és természetesen nagyon fontos volt advent és karácsony is. Meg kell valljam, azt gondoltam, talán lesz ötven-hatvan pályamunka... kirázott a hideg, amikor megtudtam, hogy csaknem ezer pályázat érkezett felhívásunkra, Adyra, adventre, karácsonyra, reformációra, hitre, kereszténységre. Ráadásul a pályázók hetven százaléka nem egyházi iskolából küldte be munkáját. A pályázatok közel háromnegyed része az óvodás-kisiskolás korcsoportból érkezett, ahol a téma - ugyan Ady verseihez kapcsolódóan, mégis - a karácsony volt. Fantasztikus élményt jelentett a kisiskolások és óvodások rajzait nézni. Mindig sokan vannak rajtuk, az emberek közel vannak egymáshoz, és mindig mosolyognak. A rajzokból az kiderül, hogy a karácsony legfontosabb eleme nem az ajándék, nem is dúsan díszített karácsonyfa. A karácsonyhoz a rajzok szerint három dolog szükséges: templom, hó és angyalok. Nem tudom, de talán igaz, hogy a gyermekeknek fontos igazán a letisztult, egyértelmű helyzet, amelyben minden és mindenki annak látszik, annak mutatja magát, ami valójában. zatos és a középiskolás pályaművek is vágyakozást jelenítenek meg. Sok alkotáson nem kidolgozott minden forma, töredezettség figyelhető meg, érezhető egy kis bizonytalanság mindenütt. Visszatérő motívum több vershez és több pályaműhöz kapcsolódóan egy nagy kéz és a kisebb kéz. Az ember fordulna a maga erejéből Isten felé, de a két kéz nem ér össze, a michelangelói érintés elmarad. Ady is sok képen megjelenik: az ember esendősége, riadtsága, magányossága. A fény szinte mindig az istenségre esik, a képek sugallnak valami ilyet: mozdulni Isten felé.” Másképp is mondhatom: olyan ez, mint amikor egy fát kiszakítanak a helyéről, kivágják. Milyen az a fa, amelynek nincs gyökere? Mire alkalmas? Gyönyörű dolgokat lehet belőle alkotni és faragni, de gyümölcsöt, lombozatot már nem fog nevelni. Okos emberek mondják, hogy minden nagy betegségnek a hátterében valami lelki eredetű baj van. Nem lehet, hogy az egyik minden esetben - vagy az esetek egy részében - a gyökértelenség, a hazátlanság? Nemrégen Marosvásárhelyen néhány autóra újra fölírták románok azt, hogy „bozgorok”, ami egyébként nem egészen pontosan hazátlant jelent. Az igazi hazátlanságot nem az jelenti inkább, amikor leszakadunk, elválunk attól a gyökértől, amely az otthonunkat adta? Nem egyszerűen arról van szó, hogy Isten nélkülivé váltunk? Ezek a gyermekrajzok mégiscsak arról árulkodnak, hogy kell az Isten, mert hiányzik! Karácsony hó nélkül... nem az igazi. Advent szó szerint eljövetelt jelent, amelyet a gyülekezetek várakozásként élnek meg. A templomajtón kilépve azonban advent ma leginkább vágyakozás. Vágyakozást az igazira. Az eredetire, a hamisítatlanra. ) Kellenek a tiszta, egyértelmű helyzetek. Kell az egyértelmű karácsony, az, ami ünnepé teszi. Nem a „jézuskák” kellenek és plázák, hanem letisztult formák, tiszta emberi érzések, egyértelmű értékek, egyértelmű tartalom. Végre valami igazi... Mert valami hiányzik. Nagyon hiányzik. A pályamunkák értékelése azt is megállapította, hogy „a felső tago-Mi ebben a helyzetben az egyház dolga? Mindenekelőtt az, hogy sem igehirdetésében, sem egyéb szolgálatában nem elégszik meg kevesebbel maga sem, mint az élő és valóságos Istennel. Csak így lesz képes karácsony valódi ajándékát, tartalmát átadni ennek a világnak, azt, akire várnak: mi pedig mindnyájan tudjuk, kicsoda ő. Az ünnepi állandó Ahogy felnőttem, egyre furább volt, amit karácsonyról karácsonyra éreztem. Hiszen minden karácsony egy kicsit mást hozott eddigi életemben. És most nem az ajándékokra gondolok, hanem egy szép folyamatra, amelyet évről évre átéltem, és amelynek részese vagyok a továbbiakban is. Vegyük csak sorra, mire is gondolok. Amíg gyermekek vagyunk, részünk a karácsonyi káprázat. Ámulat és bámulat, mondhátni, mesés csoda az egész karácsony. Aztán az idő teltével kiderül, hogy nem is az angyalok hozzák a pompás fát, hanem anya díszíti titokban; hogy az ajándékokat sem a Jézuska hozza, hanem anya dugdossa el előlünk, és hogy a kívánságlistánkat, amelyet oly szépre írunk a Jézuskának, hogy az csak csuda, valójában szüléink olvassák csak... De mindettől függetlenül a miénk a karácsony, és tőlünk elvehetetlen nagyobb korunkban is, hiszen mindennek ugyanúgy kell lennie, ahogyan régen is volt. Noha apró változtatásokkal: a bátyám segít apának hazacipelni a fát, amelyet kellő időben a testvéremmel együtt díszítünk, mert anyának akkor több ideje marad az ünnepi vacsora elkészítésére, no és aztán szaloncukrokat is kötözünk, mert abba már a nagyi is belefáradt egy kicsit... Majd ahogy felnövünk, magunk megyünk fát választani, ajándékot nézni, csomagolópapírt vásárolni, zsebpénzünk, ösztöndíjunk, fizetésünk függvényében. És persze a szaloncukrokat már egyedül kötözzük... Aztán megint fordul egyet a kocka, amikor megházasodunk, és megint egy újabb történet kezdődik, amikor megszületik első gyerekünk. Pár év múltával pedig már alig várjuk, hogy elaludjanak a gyerekek, hogy mindent titokban meg tudjunk csinálni az alatt a kis idő alatt. Itt már végképp minden megváltozik: a ceremóniamester a mindenkori anya és apa. Itt már mindent úgy csinálunk, ahogy anyánk, apánk tette, itt már tolulnak a saját gyermekkori emlékeink, és talán egy kicsit meg is könnyezzük, mert ez-az már sosem lehet úgy, ahogy akkor, régen volt... Most már mi tervezünk, most már mi szervezünk, az ünnepünk olyan lesz, amilyennek mi szeretnénk, és az ünnep szépsége, meghittsége a mi kezünkben, lelkűnkben rejlik. Aztán majd, sok év múltán, meghívást kapunk egyik gyermekünkhöz, majd aztán öreg fejjel unokáinkhoz... De ki tudja, hogy s mint lesz akkor... A legcsodálatosabb, hogy a karácsonyi üzenet állandó, az nem változik, az örök, bárhogy teljenek-múljanak is az évek. Jézus megszületett, értünk született, hozzánk jön, és megbocsát. O vár, magához hív, megölel és elindít, feltöltve szeretettel, életkedvvel, hittel, reménnyel. És ez sosem fog megváltozni. Ez az örök középpont, amely körül fordul mindig egyet életünk, mert az most is változik. Hiszen már ez a karácsony is más lesz egy kicsit, mint a tavalyi volt, mert változott az élet, igen, és még mennyit fog! Az örök középpont stabil, mégis energiát adó, éltető, összerendező erő. Ezt a hitet kaptuk, és azt a hitet adjuk tovább, bármelyik szakaszában tartsunk is életünknek. ■ Balog Eszter IX0YC HETIÚTRAVALÓ Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. Az Úr közel! (Fii 4,4-5) Advent negyedik és egyben karácsony hetében az Útmutató reggeli és _____ heti igéi örök örömünk forrását, Isten örök szeretetét hirdetik; ő úgy szeretett minket, hogy egyszülött Fiát küldte el e földre, hogy általa örökké éljünk! „Lelkünk sóvárogva várja az Urat, mert benne örül a mi szívünk.” (Zsolt 33,20.21; LK) Tárjuk ki szívünket előtte! „Emeljétek fel fejeteket, ti kapuk, és táruljatok fel, ti ősi ajtók, hadd menjen be a dicsőség Királya!” (GyLK 685,7) Ha ez már megtörtént, Máriával együtt énekelhetünk (lásd EÉ 38): „Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt..!’ (Lk 1,46-47) S örvendezhetünk az üdvözítő Úr érkezésének, mert az „Isten békessége (...) megfogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban" (Fii 4,7). Ő nyitott ajtót adott elénk az örök életre; szeret és megtart, és eljön értünk hamar! Megígérte a követőinek: „Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és (...)felírom rá (...) az én új nevemet’.’ (Jel 3,12) „Én, Jézus (...) vagyok (...) a fényes hajnalcsillag!’ „Bizony, hamar eljövök’.’ (Jel 22,16.20) Az őskeresztény ima (lásd íKor 16,22) szavával kiáltsuk: „Marana tha!”„Jöjj, Uram Jézus!” (jel 22,20) Be fog teljesülni az ősi prófécia: „Örüljetek, népek, az ő népével együtt’.’ Zsidók és pogányok együtt dicsőítik Istent a gyülekezetben, ezért küldi Pál örömáldását: „A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel...” (Róm 15,10.13) Azon az első szentestén „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Tit 2,11). Isten örömhíre Fiáról szól, „aki test szerint Dávid utódaitól származott, a Szentlélek szerint pedig a halottak közül valófeltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Ez a Jézus Krisztus a mi Urunk..!’ (Róm 1,3-4) Születése így történt: József, Dávid fia „úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki”: „...ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát... Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből’.’ (Mt 1,24.20.21) Az angyal a pásztorokhoz is szólt: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet (...): Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában’.’ És ők erről meggyőződve „visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik” (Lk 2,10.11.20). „íme ez a nagy öröm, amiről az angyal beszél. Krisztusnak azért kellett megszületnie, hogy benne újjászülessünk. Az angyal szerint Krisztus: nagy öröm.” (Luther) Pál szerint „amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete (..), az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által (..), hogy (..) részesei legyünk az örök életnek’.’ (Tit 3,4.5.7) Jézus Krisztus az „Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása” (Zsid 1,3). Ez a karácsony lényege: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét..’.’ (Jn 1,14) Látjuk? „Az Ige, ím, testté lett: / Hirdessétek! / Benne béke és élet: / Kövessétek! (...) Isten Fia, kérünk: / Légy a mi vezérünk...” (EÉ 160,2.4) ■ Garai András
