Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-20 / 51-52. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2009. december 20-27. !► 9 Száz éve született Kékén András Bandi bácsi ► Advent harmadik vasárnapjának délelőttjén szülőfalujában, a Nógrád megyei Bokor községben, délután pedig utolsó szolgálati helyén, az „ország templomában” a Deák téri evangélikus gyülekezet tanácstermében emlékeztek a magyar evangélikusság nagy hatású lelkipásztorára, a száz éve született Kékén Andrásra. Pályaívét mindkét helyszínen az Északi Egyházkerület püspöke, Fabiny Tamás ismertette, akinek Kékén Andrásról írt monográfiáját a Harmat Kiadó az évforduló alkalmából jelentette meg bővített, átdolgozott kiadásban. Dr. Kékén András 1909. december 10-én született Bokoron. 1927-ben érettségizett az aszódi evangélikus főgimnáziumban. Sopronban elvégzett teológiai tanulmányai után 1931-ben avatta lelkésszé Raffay Sándor püspök. A fővárosi Deák téri gyülekezet 1941-ben választotta lelkészévé. 1949. április 26-án felfüggesztették állásából, rá egy évre az Államvédelmi Hatóság letartóztatta, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon az Ordass Lajos püspök ügyét tárgyaló egyházi különbíróságra. Kékén Andrást 1950. májusában Kistarcsára internálták, ahonnan október közepén szabadult. Ezután segédmunkásként, könyvelőként dolgozott. 1956 októberében állami részről rehabilitálták, majd október 7-én visszahelyezték lelkészi állásába. 1974. május 9-én hunyt el. A száraz életrajzi adatok ismereténél jóval többről tettek tanúbizonyságot azok a középiskolások, akik Kékén András életében és munkásságában való jártasságukról adtak számot még december 11-én az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma szervezésében rendezett versenyen. (Az egyházunk középfokú ok-Az asztali beszélgetések sorozat keretében Fabiny Tamás tartott előadást a Deák téri gyülekezetben tatási intézményeiben tanulók részére hirdetett szellemi tornán a nyíregyháziak bizonyultak a legfelkészültebbeknek, őket a Deák téri és a fasori gimnázium diákjai követték a képzeletbeli dobogón.) A zsúfolásig telt templomban tartott bokori ünnepségen - a szervezők nevében - erről is beszámolhatott Koncz István, az aszódi gimnázium igazgatóhelyettese, aki nem titkolt büszkeséggel tett említést a gimnázium múzeumában található Keken-hagyatékról is. A meghitt istentisztelet és az ezt követő, gondosan előkészített és lebonyolított szeretetvendégség újabb ékes bizonyítéka volt a bokori gyülekezet összetartásának, az elődök emlékét ápoló szívmelegségének. így került most a gyülekezeti terem falára az a Fabiny Tamás püspök által leleplezett tábla, amelyet az egyházközség készíttetett a falu lelkész szülöttének emlékére. Kékén András emléke sokakat indított hálaadásra és a hosszú út megtételére Nógrád megye egyik legkisebb zsáktelepülésére A gyülekezet lelkésze, Thuránszky István a Jn 18,36-ban olvasható jézusi mondat kapcsán irányította a jelenlévők figyelmét Kékén András ma is aktuális szavaira: „Nincs nagyobb kísértés, mint a hatalomé, nincs szédítőbb magasság, mint a hatalom polca, s igazán nagy lelkierő kell ahhoz, hogy valaki ebben a magasságban is megőrizze egyszerű emberségét önmaga előtt, az alázatát Isten előtt... a hatalom kísértése mindannyiunk problémája. Hogy ezt a problémát nem tudjuk mindig emberien megoldani, annak a bizonysága nemcsak a trónok kényurai, hanem a zsarnok családfők, packázó főnökök is, egyszerű kisemberek, akik talán itt ülnek most is a templomban." A Deák téri asztali beszélgetések sorozat keretében tartotta meg előadását Fabiny Tamás püspök egykori konfirmáló lelkészéről, Kékén Andrásról, aki a vendéglátó gyülekezetben - hét év megszakítással - harminchárom évig szolgált. A vetített képes előadás, a Zászkaliczky Péter nyugalmazott Deák téri lelkész által rögzített Kekenigehirdetéseket tartalmazó hanglemez és az új kiadásban megjelent, helyszínen megvásárolható életregény híre a fővárosban is sokakat vonzott az emlékező alkalomra. Mintha csak tudták volna, hogy a bokori gyülekezet egykori lelkészei az emlékezőket köszöntő levelükben egységesen közvetítették a Zsidókhoz írt levél mindenkor aktuális intését: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek’.’ m HHÁ/EvÉlet Fabiny Tamás: Sem magasság, sem mélység Kékén András életregénye Száz éve, 1909. december 10-én született Kékén András evangélikus lelkész. 1992-ben Fabiny Tamás tollából Sem magasság sem mélység címmel regényes életrajz jelent meg róla. A századik évfordulóra a Harmat Kiadó Életutak című sorozatában némileg átdolgozva, második kiadásban jelenik meg a kötet. Sem magasság, sem mélység nem választhatta el Isten szeretetétől Kékén András evangélikus lelkészt. A kiváló képességű teológus taposta a sarat az Alföld végtelen szórványvilágában. Közben feleségével együtt gyermekotthont, árvaházat szervezett, hogy a szerencsétlen sorsú kicsinyeken segítsen. Miután a Deák térre, „az ország templomába” hívták lelkésznek, tömegek hallgatták igehirdetéseit. Amikor pályája legmagasabbra ívelt, ő akkor is vállalta a mélység szolgálatát: a tomboló terror közepette élete kockáztatásával mentette az üldözött zsidókat. A háború után pedig az egyház autonómiájáért szállt síkra egy ugyancsak lélekölő rendszerben. Hitéért és az igazság érdekében vállalta az ÁVO fogságát, az internálótábort és a legnehezebb fizikai munkát. Nem sokkal az 1956-os forradalom előtt térhetett vissza a lelkészi szolgálatba, s Ordass Lajos püspök munkatársaként szolgálta Isten és a haza ügyét. Intellektuális gazdagság, lelki érzékenység, a szenvedők, elesettek és üldözöttek iránti segítőkészség jellemezte egész életét és szolgálatát. A könyv ezt a hallatlanul izgalmas életutat mutatja be, közel hetven fényképpel és számos egyháztörténeti jelentőségű dokumentummal. A háttérben körvonalazódik az ország 20. századi történelme, és feltárulnak az evangélikus egyház újabb kori szomorú és hősies fejezetei. írásaival, prédikációival, leveleivel maga Kékén András is megszólal bizonyságot téve Isten szeretetéről, amelytől sem magasság, sem mélység nem választhat el. A 250 oldalas könyv bolti ára 1750 forint. Kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvesboltban (Budapest V, Deák tér 4.), illetve megrendelhető a Harmat Kiadótól (1114 Budapest, Bukarest u. 3., internet: www.harmat.hu). Születésének századik évfordulója alkalom arra, hogy írjak Kékén Andrásról. Szívem szerint gyakrabban tenném. Nem az életrajzírás törekvése vezet, hanem a lehetetlen megkísérlése. Személyes emlékek kapcsán visszaadni a személyiség lényegét, nem hagyni a feledés homályába veszni a 20. század egyik kimagasló lelkészegyéniségének életművét. Harminckét éves volt a hódmezővásárhelyi lelkész, amikor meghívták a Deák térre, hogy immár országos hírű igehirdetései az ország templomában hangozzanak el. Mintha saját sorsáról is szólt volna, amikor egyik alkalommal arról esett szó: ha ott lenne előttünk jövőnk, sorsunk könyve, belepillantanánk-e, Semmiképpen nem - tanított minket. Mert elveszne a várható örömök jó íze, és mindent beárnyékolna a törvényszerű kudarcoktól való félelem. További harminckét évet kapott Urától a lelkész. A mi számunkra fájdalmasan rövid idő volt ez. Es ebből is - a hivatalos szolgálatot tekintve - hiányzott hét év. A pálya csúcsán, 1949 és 56 között parancsolta le a diktatúra a szószékről Kékén Andrást. „Csupán” azért, mert kitartott igaztalanul meghurcolt püspöke, Ordass Lajos mellett. Bandi bácsi komolyan vette minden feladatát. Örült annak is, hogy megválasztották egyházkerületi lelkészi főjegyzőnek, így a püspök helyettese is volt. 1949-ban internálták, és csak azután engedték el, amikor felesége aláírta, hogy férje kilép a szolgálatból. „Mit tehettem volna, Robikám - mondta könnyek között Bözsi néni -, nem hagyhattam Bandit télre a vadak között.” Ebben a rövid emlékezésben éppen erre a hét évre tenném a hangsúlyt. Ekkor lehettem együtt a legtöbbet Kékén Andrással mint egyik sajátos haszonélvezője félreállított mivoltának. Építőipari segédmunkásként indult új élete. Tőle tanultam meg - később egyetemistaként dolgozva hasznát is vettem ennek -, hogyan lehet ötvenkilós cementes zsákokat, ha nem is könnyedén, de hatékonyan mozgatni. Rövidesen anyagkönyvelő lett Bandi bácsi, mi pedig, a korábbi ifjúságnak a lelkészhez különösen kötődő néhány tagja, hetente jártunk fel hozzá, de mód volt egyéni látogatásokra is. Talán az gyakorolta ránk a legmélyebb benyomást, hogy Bandi bácsi soha nem volt rosszkedvű, humora ép maradt. Ebből a periódusból a leginkább maradandó élményem a Mátrában, a szentistváni egyházi üdülőben együtt töltött szilveszter. A presbitérium és az ifjúság néhány tagja volt együtt a Kékén házaspárral. Az egyik szobában mi, fiatalok barkochbáztunk Bandi bácsival, a másikban Bözsi néni és a presbiterek múlatták az időt. Éjfél előtt néhány perccel Bözsi néni átjött azzal, hogy a „felnőttek” igényt tartanak Bandi bácsira. „Bözsikém - mondta kedvesen, de határozottan Bandi bácsi -, más körülmények között is Isten igéjével és imádsággal mennénk át az új esztendőbe, a mai viszonyok között lehetetlen másként.” Éjfél után azután mi is csatlakoztunk a pezsgővel boldogabb új esztendőt köszöntőkhöz. Kékén András naprakész volt a gyülekezet és a közegyház ügyeiben, zökkenőmentesen került vissza 1956 őszén az egyházkormányzásba és a gyülekezetbe. Az ő esetében sem érdemes azon meditálni, mi lett volna, ha később következik be a forradalom, vagy marad hosszú távon is a reformfolyamat. Kettőnk kapcsolatának - persze én voltam a haszonélvező - új terepet jelentett az 1957 tavaszán újraindult Evangélikus Élet szerkesztőbizottsága. Csodálatos nyolc hónap következett. Hetente volt szerkesztőségi ülés, olyan emberektől tanulhattam testközelben, az ifjúsági oldal szerkesztőjeként, mint Karner Károly, Koren Emil, Dóka Zoltán, Szalatnai Rezső. Azután 1957 karácsonyát követően jött a visszarendeződés. Csak nemrég árulta el Juhász Géza, aki főállásban dolgozott a sajtóosztályon, és a szerkesztői feladatokat látta el, hogy valójában a miniszteri biztosként a hatalmat átvevő Grnák Károly nem neki, hanem Bandi bácsinak, a főszerkesztőnek mondta, közöljék velem, hogy most már koncentráljak szigorló orvosi tanulmányaimra. Velem Géza beszélt, igen józanul, barátilag, de éreztetve az üzenetben rejlő egyértelmű fenyegetést. Most mondta el, hogy Bandi bácsi attól tartott, vele mint második apámmal vitába szállnék, én kérném az ő segítségét az ellenálláshoz. Közelről láttam küzdelmét egy vállalható kompromisszum, Ordass Lajos szolgálatának megtartása érdekében. Levonta a hét év tanulságait, nem a félelem, hanem az értelem uralta álláspontját, amikor megfogalmazta: nem akarok visszamenni Kistarcsára. Korai eltávozásában biztosan benne van az a hét esztendő. Igazi döbbenetét váltott ki - Bözsi néni kérte ki a Történeti Hivatalból az iratokat -, hogy évekig ügynökként tartotta számon a Belügyminisztérium. De a Deák tér megadta azt, amire minden ügyben szükség lenne. Tüzetes vizsgálódással megállapították, és nyilvános alkalmakon ismertették is, hogy a lelkész ebben a minőségben is csak használt, senkinek nem ártott. Nyilván ezért is engedték ki ebből a szorításból. Vannak, akik a stigmatizálás hatására így is elmarasztalják. Magam úgy érzem, hogy amióta ez kiderült, még jobban szeretem. Még jobban megértem tusakodását és azt, hogy élete utolsó szakaszában szinte menekült a tudományokba, a teológiába, a filozófiába. De mindig megmaradt melegszívű lelkipásztornak. ■ Frenkl Róbert
