Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-20 / 51-52. szám
6 41 2009- december 20-27. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Vikár Béla Egy tudós, akit elismernek, de kevésbé ismernek ^ Az emberek többsége a népzenegyűjtés fogalmát a kodályi és a bartóki életműhöz köti, Vikár Béla neve hallatán feldereng ugyan valami régi emlék vagy forrásjegyzék, munkássága mégis az árnyékban marad. Ha hallottak is róla, azt javarészt Kalevala-fordításának köszönheti. A rendszerváltás előtti zeneakadémiai tananyagok is csak futólag említik, így zenészgenerációk nőttek fel munkásságának pontos ismerete nélkül. Az elmúlt két évtizedben egyre több kutató fedezte fel igazi nagyságát, s számos könyv, tanulmány és monográfia pótolja a fél évszázados elmaradást. Neve talán már ismerősebben cseng a nagyközönség előtt is, de életművének közkinccsé tétele és elfogadtatása a következő évtizedek és generációk feladata. Vikár Béla, a hazai néprajzi kutatás kimagasló alakja százötven évvel ezelőtt született a Somogy megyei Hetesen. A kis településen megismerkedett a falusi életformával és a népszokásokkal. Református lelkész édesapját gyakran helyezték át, így Vikár látóköre is folyamatosan bővült. Tanulmányait Pápán és a pécsi főreáltanodában végezte, az utóbbiban sajátította el professzionális szinten a gyorsírást, amely később kenyérkereső szakmája is lett. 1877-84 között a budapesti tudományegyetemen folytatott nyelvészeti és irodalmi tanulmányokat. Itt ismerkedett meg a finn nyelvvel, amelynek később finnországi útjai során és a Kalevala fordításakor vette hasznát. Kiváló tanárai voltak, köztük Gyulai Pál, aki 1870-től kezdve a magyar népköltészet gyűjtésének szorgalmazója és kiadásának szervezője volt. Gyulai szelleme nagy hatással volt az ifjú további életpályájára is. A kiegyezés utáni időszak kedvezett a néprajzkutatásnak. A magyar értelmiség számára is világossá vált, hogy a civilizáció elterjedése, az urbanizáció, a vasutak kiépülése, a népoktatás széles körűvé válása, a sajtó megerősödése és a vidéki vásárokban is terjesztett ponyvairodalom az ősi néprajzi emlékeket és hagyományokat mindenképpen háttérbe szorítja. Sokan úgy vélték, hogy a nép szellemi és tárgyi emlékeinek összegyűjtésében az utolsó órához érkeztek. E felismerés nyomán a néprajztudomány is felértékelődött. Sokszor idézik Jókai Mór szellemes mondását: „Ha valaha a világon bekövetkezik az örök béke: az az etnográfia általános elterjedésének a munkája lesz.” A kutatás némi huzavona után intézményesült, 1889-ben megalakult a Magyar Néprajzi Társaság, ennek keretein belül virágzott ki Vikár életműve. Érdemes néhány szó szólni a gyűjtő jelleméről, emberi tulajdonságairól. Szívós természete, testi-lelki energiája, életderűje, jó kapcsolatteremtő és szervezőkészsége, gyorsíró tudása, nyelvismerete könnyítette meg munkáját. Az országgyűlés gyorsíróirodájának alkalmazottjaként gyűjtőútjainak finanszírozásához felhasználta politikai kapcsolatait is. Vikár Béla módszeresen látott munkához. Edison 1877-es találmányát, a fonográfot 1896-ban Európában elsőként használta gyűjtési célokra. Az adatközlői által elmondottakat, a dalok szövegeit gyorsírással is rögzítette, lejegyezte az adatközlőkről a legfontosabb tudnivalókat, fényképeket készített a helyszíneken, és leírta a néprajzi környezetet. Az elhangzottak variánsainak lejegyzésére is nagy figyelmet fordított. Jó pszichológiai érzéke volt, a zárkózott falusi emberek megszólaltatása - ráadásul egy nehéz „ördögmasina” előtt - nem volt könnyű feladat. A fiatal leányok szóra bírását elmésen „fehérnép-rajz”-nak nevezte. Gyűjtése hiteles metszete a századforduló falusi dalkultúrájának, mivel válogatás nélkül rögzítette a népdalokat, a vallásos népénekeket, a folklorizálódott magyar nótákat és városi műdalokat. Első kutatói hétezer lejegyzett dalról számoltak be, a magyar gyűjtést leltárba vevő fonográfhengerek száma hatszáz, amely kétezernégyszáz-kétezerötszáz dalnak felel meg. Sajnos ezek egy része használhatatlan, töredezett, hiányos, kopott, így gyűjtésének teljes lejegyzett anyaga a huszonöt megyéből származó 1540 dal. Ezekből 708 tartozik a régi stílusúak közé, 433 az új stílusúakhoz sorolható, a többi a kevert kategóriába illeszthető. Kodály Zoltán és Bartók Béla is nagyra becsülte Vikár munkásságát, ismerték és felhasználták gyűjtéseit. Kodály 1930-ban komponált, Marosszéki táncok című művében Vikár 1904-ben a Székelyudvarhely melletti Kápolnásfaluban gyűjtött anyagának témáit is feldolgozza, a Székely fonó népszerű Kitrákotty meséjének daliama is Vikárnak köszönhető. Szívós munkája és sikerei nyomán ellenségeinek száma is egyre szaporodott. Annak ellenére, hogy szépen hegedült, s kellemes énekhangja is volt, gyakran szemére vetették zenei előképzettségének hiányát. A Magyar Tudományos Akadémia 1911-ben választotta levelező tagjainak sorába, s a tudós örök bánata volt, hogy a neves testület rendes tagjává sohasem vált. Vikár Béla közélet iránti elkötelezettségét a két háború közöttj szerepvállalásai is bizonyítják. Teleki Pállal közösen szerkesztette a kelet népeinek kutatására szakosodott Túrán folyóiratot, részt vett a Magyar Keleti Kultúrközpont és a La Fontaine Társaság munkájában. Az utóbbi keretei között számos magyar mű idegen nyelvű kiadásánál bábáskodott. Élete utolsó éveit a második világháború árnyékolta be, de vitalitása változatlan maradt. Gombos László írta róla: „Nem hitt a halálban, el sem tudta képzelni, hogy benne megszűnjék az élet valóság lenni.” ■ Csermák Zoltán Az írás részben a 2009. október 27-én a Magyar Tudományos Akadémián megtartott Vikár Béla-emlékülésen elhangzott előadásokfelhasználásával készült Kalevala - Vikár nyomán Beszélgetés Csepregi Mártával ^ Sokak számára Vikár Béla neve és a Kalevala összeforrott. A finn nemzeti eposz fordítójaként beírta nevét a magyar irodalom aranykönyvébe. A honosított műről Csepregi Mártát, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Finnugor Tanszékének docensét kérdeztük.- Vikár Béla fordításának megjelenése előtt a Kalevalát mennyire ismerte a magyar olvasóközönség?- Elias Lönnrot a Kalevala első változatát, amelyet „régi Kalevalaként” tart számon az irodalomtudomány, 1835-ben jelentette meg, s híre elég hamar eljutott a Kárpát-medencébe is. Első fordítója Reguly Antal volt. A néprajztudós és utazó 1839-ben, finnországi útja során tanulmányozta a finn kulturális életet és ismerte meg az eposzt, amelynek részleteit ültette át nyelvünkre. Később Hunfalvy Pál és Fábián István ugyancsak részleteket fordított magyarra. A teljes mű első hazai közreadása Barna Ferdinánd filológusnak, az Akadémia könyvtárosának nevéhez fűződik. Barnának nagyon nehéz dolga volt, mert minden előképzettség nélkül, egy finn-latin szótárra hagyatkozva látott munkához, s fejtette meg a számos karjalai tájszót tartalmazó szöveget, így a mű nem lett makulátlan, ráadásul hiányzik belőle a költői erő is. Ráadásul 1871-ben, megjelenésekor a befogadó közönség is hiányzott, mivel ekkor még nem volt köztudomású a finn-magyar nyelvrokonság.- Mitől volt korszakalkotó Vikár munkája?- A nevezett húsz éven keresztül dolgozott a művön: 1889-ben járt először Finnországban, gyűjtőútja során a Kalevala születési helyén, a karjalai falvakban is megfordult. Nagy hozzáértéssel, nyelvi felkészültséggel csiszolgatta az anyagot. 1909-ben a két évtized alatt kikristályosodott munkát tette le az asztalra.- A századfordulóra a magyar társadalom is megérett a mű értékelésére?- Vikár munkásságának zenitjén eldőlt már a vita, hogy a magyar nyelv a török vagy a finnugor nyelvek közé tartozik-e. Maga Vámbéry Ármin, a „török oldal” híve is belátta, hogy a török eredetű szavak csupán jövevényelemek, s az ősi szókincs finnugor. A tudományos eredmények azonban elég lassan váltak köztudottá. Finnország és Észtország függetlenné válásakor erősödött meg az úgynevezett „néprokonsági” gondolat, amely az országok közötti kulturális együttműködés minden szintjét átszőtte. 1935-ben, amikor a tudósvilág a régi Kalevala megjelenésének századik évfordulóját ünnepelte, a Vikár-féle fordítás Kosztolányi dicsérő előszavával jelent meg díszkiadásban, s ez egyben növelte népszerűségét is.- A nagyközönséghez is eljutott az eposz?- A hősköltemény népszerűsítése többek között egy finn evangélikus teológus, Jouko Karanko személyéhez kötődik. A lelkes soproni hallgató országos bemutató körutat szervezett, és legalább száz előadáson népszerűsítette a finn irodalom gyöngyszemét. A szakavatott ismeretterjesztésnek meg is lett az eredménye, a költemény fokozatosan ismertté vált. Maga Vikár kezdettől fogva aktívan részt vett fordítása ismertetésében, s a köteteket sok neves irodalmárnak, többek között József Attilának is dedikálta. Válaszul ezt írta a költő 1931-ben a Külvárosi éj című kötetébe: „Vikár Bélának, aki életem legnagyobb szellemi örömét szerezte a csodálatos magyar Kalevalával, fiúi szeretettel: József Attila.”- A későbbi fordítások mennyire támaszkodtak Vikár munkájára?- Vikár egy kicsit saját képmására formálta az alapművet. Például az eredeti szöveg alliterációi és ragrímei helyett végrímeket használ, s ez inkább magyaros vonás. Emiatt sokan monotonnak tartják. Az utódoknak megvolt az a könnyebbségük, hogy nem küszködtek értelmezési nehézséggel. Szente Imrén kívül, aki bevallottan támaszkodott a korábbi átültetésekre, a többi fordító Vikár munkájából szó szerint nem vett át. Ugyanakkor a nagyon nehéz, gazdag szókincsű textus honosításánál bátran támaszkodhattak a nagy előd megoldásaira. Vikár Béla Kalevalája már az alkotó életében szimbólummá vált, a magyar irodalom klasszikus írásai közé emelkedett. Nagy hatással volt Kosztolányira, József Attilára, Juhász Ferencre. Az öt teljes magyar Kalevala-fordítás közül mindig is Vikáré lesz a legismertebb. ■ - csermák -Vikár Béla (képünk jobb szélén) gyűjtés közben
