Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-20 / 51-52. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2009. december 20-27. *• 5 T ízéves a gyülekezeti ház * A tízéves gyülekezeti házért adott hálát a Veszprémi Evangélikus Egyházközség múlt vasárnap. A veszprémi templom alapkövét 1798-ban tették le, felszentelésének idejét nem ismerjük. Miután a lelkészlakás évekig a város másik részén állt, az egyházközség úgy határozott, hogy a városközpontban lévő templom mellett épít gyülekezeti házat és parókiát. Az 1998. szeptember 20-i alapkőletétel után a következő év áprilisában kezdődött a munka, a felszentelés éppen tíz évvel ezelőtt advent harmadik vasárnapján volt. Az elmúlt éveket, azok főbb eseményeit idézte fel a gyülekezet ifjúsága az ünnepi istentiszteleten. Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke 2Tim 1,8-14 alapján hirdette Isten igéjét. Sokszor gondoljuk, hogy az evangélium veszélyeztetői kívül vannak, holott a legnagyobb veszély a szívünkben rejlik: saját hitetlenségünkben, gyengeségeinkben, félelmeinkben. Az evangélium nem rejtegetni, szégyellni való - Isten ereje képes arra, hogy bátor vallástételre buzdítson - mondta a püspök. A közös ebédet követően (melyen a gyülekezetét köszöntötte Szabó György egyházkerületi felügyelő, Polgárdi Sándor esperes és Debreczenyi János, Veszprém polgármestere is) Szalontai Árpád vetített képes előadással idézte fel az építkezés történetét, a munkálatokat. Gondolatait a tervező, Ruttkay Gyula és a gyülekezet lelkészei - Isó Zoltán és Isó Dorottya - egészítették ki. Az egész napos ünnepi program este karácsonyi koncerttel zárult, Kiss Szilvia kántor vezetésével a gyülekezet gospelkórusa meghívott előadókkal együtt adott hangulatos műsort. ■ B. E. Betlehemi jászlak A betlehemezés hagyományai, jelenetei, az advent, a karácsonyi ünnepkör tárgyai és a betlehem mának szóló üzenete elevenedik meg a XVI. országos és nemzetközi betlehemijászolkiállításon, amely december 10-től tekinthető meg Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A január 17-ig látogatható tárlaton a közönség negyven szakma képviselőjének munkáit láthatja. A fafaragó, nemezelő, csipkeverő, csuhéfonó, fazekas, mézeskalács-készítő, ikonfestő és foltvarró mellett - a többi között - a kéziszövő, papírműves, szalmafonó, hímző, keramikus és tűzzománcos kezéből kikerült alkotások színesítik a tárlat anyagát. A Magyar Kézművességért Alapítvány novemberben meghirdetett nyílt pályázatára kétszáz pályázó háromszáznál több alkotást küldött be. ■ Lukács Gabi felvétele Hajléktalanok Mindössze néhány napig állt a betlehemes szoborcsoport egyik nagyvárosunk főutcáján. Mária, József és a kisded ugyanis nemhogy a karácsonyt, de még Mikulás napját sem várta meg a karácsonyi vásár közepén. Történt ugyanis, hogy a rendezvény szervezői az idén nemcsak adventi koszorúval és fenyőfával, hanem a betlehemi események installálásával is készültek az ünnepre. Csakhogy az istálló nem éppen úgy sikerült, ahogy megszoktuk. A megyei napilap olvasóinak véleménye, valamint internetes oldalak fórumaira írt hozzászólások szerint a város lakosai megbotránkoztak az ízléstelen, szegényes jeleneten. Mi tagadás, az installáció készítője valóban nem túl sok szépérzékkel volt megáldva: az istálló oldala átlátszó műanyag fólia, Mária és József rongyból készült, arc nélküli figurák, a kisded pedig igen gyenge minőségű plasztikbaba volt. Ráadásul az édesanyát megtámasztó faoszlop az első este keresztülszakította a testét, így a szűz lényegében karóba húzva állt a szerény istálló közepén. A város vezetői nem is vártak sokáig, az első kritikák után felszólították a vásár szervezőit: huszonnégy órán belül költöztessék el a szent családot a városközpontból. „Úgy néztek ki, mintha hajléktalanok lennének” - olvastam a véleményt napokkal a sajátos betlehem elszállítása után. „Az összeeszkábált kunyhó méltatlan egy ekkora városhoz és az ünnep hangulatához” - hallottam ismerőseim véleményét. Méltatlan, mert a szegénység, a szakadozott ruha és a kidőlt-bedőlt építmény valahogy még gazdasági válság idején sem illik a jól megtervezett karácsonyi hangulatba. A kereskedők egyforma, kis lámpákkal megvilágított faházainak környezetébe szépen faragott szobrokat, mérnöki pontossággal megtervezett istállót képzelünk, természetesen kizárólag első osztályú, illatos szalmával bélelve. Művészi jászlat, a bocik meleg leheletével és Mária - korabeli divatnak leginkább megfelelő - ruhájával. Ugyanakkor mi történt kétezer éve Betlehemben? A hosszú útról megérkező fiatal pár nem kapott helyet a kényelmes fogadóban, ezért az állatok között, sterilnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető istállóban látta meg a napvilágot a Megváltó. Hajléktalan volt már élete első néhány órájában is. Később pedig egyenesen üldözötté, menekültté vált a család. Ráadásul mindezt azért, hogy Krisztus aztán a legelvetemültebb bűnösök módjára, kereszten lehelje ki lelkét. Milyen jó lenne, ha szegfűszeges-fahéjas, csengettyűsénekszós, bundába csomagolt ünnepünk alatt nem csak az idealizált, hollywoodi filmre emlékeztető Betlehem képét látnánk...! ■ - RAFAEL -A látható csönd Kovács-Gombos Gábor és Kovács-Gombos Dávid adventi kiállítása Mondjuk néha: tapintható a csönd. Máskor: süket csönd van. Most pedig - miközben a szentség auráját fonja körénk a kép, amely előtt éppen állunk - egyszer csak észrevesszük, igen, a szemünkkel vesszük észre: megpillantjuk a csöndet. A fűszálak csöndjét, a köd csöndjét, a felhőkét, a páráét. Az égbolt csöndjét, az odaát csöndjét, az útét, a fényekét, a pulzáló csillagokét, a várakozásét. A sötétségét és a közeledő világosságét. Közben észrevétlenül bennünk is megszületik a csönd. Túl közel van, ami elérhetetlen - ez ugyan csak két kép címe Kovács- Gombos Dávid, a fiú művei között, de akár össze is foglalhatja mindazt, amit elmond finom szürkéivel, áttetsző türkizeivel, párás zöldjeivel. Első látásra tájképeknek vélnénk, amiket látunk: sápadt egek és végtelen vizek, égbenvízben felfénylő felhőfoszlányok, földre boruló arcunk fölé magasodó fűszálak. Mégis talán sokkal inkább „időképek” ezek: végtelennek tűnő ködös napok és párás reggelek napfényt óhajtó ideje, az elhatározás előtti utolsó szusszanás, a kilépés előtti mély lélegzetvétel, a pattanásig feszült várakozás. A Lépés, ami az Odakintet az Idebenttől elválasztja. Vagy összeköti? A reménység, hogy eljön a pillanat, amikor a felhő mögül egyszer csak mégis kibukkan a nap, hogy nem hiába vágyakozunk az után, ami a miénk... A Lehetőség hogy elérhetjük, akármilyen közel van is. „Mólóban az éjszaka, közeledik a nappal” - olvassuk Pilinszky János egy sorát a meghívón. És reménykedünk, hogy tényleg mólóban, és tényleg közeledik... Kovács-Gombos Gábor, az apa művein az éggel találjuk szemközt magunkat: az égbolttal és a földöntúlival, a láthatóval és a sejthetővel. Legyen az ég mély királykék, ragyogjon, mint türkiz palota vagy mint az „ég vizei” legyen akár vöröslő fényesség, narancsos derengés - az Égi harmat, az ezernyi fénypont lüktetése nemcsak kompozíciót teremt, irányt ad a képeknek, hanem magával ragadja, Egyenes úton tereli a szemlélőt. Nézőpontot mutat valóságos és természetfölötti értelemben egyaránt. Mi ez a fény? Mi ez a perc, ez az egyelőre öröknek látszó, a kék vagy vörös egeken kifeszített pillanat? Mi ez a remegés? A feltárulás előtti utolsó feszült lélegzetvétel? Az idők jelei? A Fényküszöbön, a felnyíló kapun már feldereng, már átérződik a csoda, amely egyelőre csak odaát van. Tudván tudjuk, hogy nem hiába várakozunk. „És várakozásunk ettől semmivel sem [...] kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. [...] Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.” (Pilinszky) S míg az időtlenben eligazít a képzelet, imává válhat minden ecsetvonás. A kiállításon a föld és az ég találkozik. A lent és a fent ölelkezik. A láthatóban megfogalmazódik a láthatatlan, az anyagban az anyagtalan. A pillanatba sűrűsödik a végtelen. S feltárulva a sötétségből ragyog majd fel - színről színre - a világosság. Adventi kiállításra invitál a meghívó. Ránézünk a naptárra: igen, december van, advent. Angyali híradás, Mária öröme, József aggodalma? Emlék-várakozás gyertyalángjai? Vagy valódi várakozás arra, aki eljött, és aki eljövend. ■ ZÁSZKALICZKY ZSUZSANNA Kovács-Gombos Gábor és Kovács- Gombos Dávid adventi kiállítása a Scheffer Galéria rendezésében a LeitnerLeitner-irodában (1027 Budapest, Kapás u. 6-12.) látható 2010. május 29-ig. Kovács-Gombos Gábor: Imago mundi I. Kovács-Gombos Dávid: Betelve, üresen
