Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-20 / 51-52. szám
2 ■m 2009. december 20-27. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio ADVENT NEGYEDIK VASÁRNAPJA - JEL 22,1-9 A fa és a folyó A VASARNAP IGEJE TTT. oecumenica Urunk, Istenünk, hallgasd meg könyörgésünket, amikor karácsony kapujában az előttünk álló napokért, ünnepekért imádkozunk hozzád! Hálát adunk azért az örömért, amely már most megtapasztalható. Egyre közelebb jutunk Jézus Krisztus Urunk születésének ünnepéhez, s az adventi gyertyák fényében otthonainkat is egyre nagyobb világosság járja át. Ne hagyd, hogy elfelejtsük: az igazi világosságot nem mi gyújtjuk sem ebben a világban, sem saját lelkűnkben, sem mások szívében. Adj ezért mindannyiunknak bizalmat és szeretetet, és követésre kész szívet Krisztus, az igazi világosság iránt! Tedd hatékonnyá igéd hirdetését mindenütt, ahol híveid a karácsony megünneplésére gyűlnek össze. Légy az igehirdetőkkel, óvd őket a megfáradástól, s add, hogy szolgálatuk nyomán minél több emberhez eljusson a karácsonyi örömhír szerte a világon! Békesség Istene, őrizd a békességet az emberek között; adj józan belátást mindenütt, ahol békességed evangéliuma még mindig süket fülekre talál: akár háborútól, viszálytól sújtott távoli vidékeken, akár egészen közeli családi otthonokban. Vigasztaló szereteteddel légy azok mellett is, akik magányosan ünnepelnek, vagy betegség, gyász terhét hordozzák! Győzd meg szívüket, hogy a benned bízó ember soha nincs egyedül. Légy gyülekezetünkkel, hogy karácsonyi ünneplésünk ne csupán egyéni hitünket erősítse, hanem közösségünket is formálja, gyarapítsa. Áldd meg közösségünk minden tagját egyenként is, hogy növekedjünk a hitben és a szeretetben irántad és minden embertársunk iránt. Urunk, jöjj közénk Szentlelked tüzével, hogy ő adjon hitet a kételkedőknek és erőt a megfáradtaknak. Vezess bennünket úgy életutunkon, hogy hatékonnyá legyen bennünk az a szövetség, amelyet keresztségünkben kötöttél velünk, s így egykor megláthassuk nekünk készített, örök országodat, amelyben béke és igazság lakik! Hallgasd meg imádságunkat Jézus Krisztusért, a mi Urunkért! Ámen. SEMPER REFORMANDA „íme, ez az a nagy öröm, amiről az angyal beszél. Nemde vigasztalás és mérhetetlen kegyelem az Istentől, mikor az ember, ha hisz, azzal a kinccsel dicsekedhetik, hogy Mária az ő valódi anyja, Krisztus a testvére, Isten az Atyja?! Mert mindez igaz és valósággal megtörtént, ha hisszük. Rajta légy, hogy vele cserélve, születését sajátoddá tedd. A magadétól szabadulj meg, s az övét vedd át. Ami meg is történik, ha így hiszed. Akkor máris bizonnyal Szűz Mária ölében ülsz mint tulajdon, édes gyermeke. Ebben s hitben gyakorold magadat, ezért könyörögj, valameddig élsz, hiszen soha sem teheted azt elég erőssé!” N Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) A trónus lábánál kristálytiszta folyó fakad. Végigfolyik az utcán, aztán kettéválik. A keletkező kis szigeten gyönyörű fa áll. Ez a fa minden hónapban termést hoz, egy évben tizenkétszer. A leveleit gyógyításra használják világszerte: a szomorúság, szegénység, magány és boldogtalanság sebeit gyógyítja. Az emberek a trónus felé fordulnak, mosolyognak, és örülni tudnak az életnek. Minden áldásos és szép. Minden világos, jól látható és napsugaras. Minden feszültségmentes és könnyű. Van egy távoli ismerősöm, ő ezt látva azt mondja: ez szörnyű! * * # Dino Buzzati - hiszen róla van szó - orvosához ment egy nap. Csak a szokásos kontrollra gondolt, hiszen minden rendben volt az életében. Nemcsak az egészsége volt kitűnő, hanem jól mentek a dolgai is, elfogadott és sikeres lett, örömmel illeszkedett be a körülötte levő társadalomba, felhagyott addigi lázadásaival, küzdelmeivel és vívódásaival. Az orvos a fejét csóválva azt mondta: Halott vagy. - Meg fogok halni? - döbbent meg a páciens. - Nem, nem beteg vagy, hanem halott. Járkálsz, dolgozol, látszólag élsz vígan, de valójában halott vagy. Áldottak a te egykori szorongásaid! Az, ahogy beilleszkedtél, elfogadtak, nincsenek küzdelmeid, csak azt mutatják, hogy a világ is halott. Ez a nyugalom a halottság nyugalma. Olvasom a novellát, és arra gondolok: ez szörnyű! # * * Hirtelen mélységes vágy fog el a lelkiismeret-furdalás nélküli nyugalom után. Olyan jó lenne az a folyó LEZÁRÁS, HÁLAADÁS ^ 2009. április 19-től találkozhatnak újra Olvasóink a Cantate elnevezéssel (először 2006. április 23. és 2007. május 20. között volt ilyen rovat). E cím másodszori használata olyan sorozatot bocsátott útjára, mely a 2007- ben megjelent Gyülekezeti liturgikus könyv sokszínű anyagának bemutatását tűzte ki célul, mivel nyilvánvalónak látszott: keveseknek van energiájuk arra, hogy maguktól kezükbe vegyenek egy új gyűjteményt, és segítség nélkül eligazodjanak benne. A válogatás bevallottan szubjektív és egyelőre nem teljes; első alkalommal arra törekedtünk, hogy minden műfaj legértékesebb tételeit tegyük közkinccsé. Az elmúlt időszakban huszonöt cikk foglalkozott a gyűjtemény strofikus gyülekezeti énekeivel: klasszikus német korálokkal, régi magyar énekekkel, genfi zsoltárokkal. Tíz cikk összefoglalóan tárgyalta a könyv liturgikus anyagát: olvashattunk istentiszteleti rendekről, énekverses ciklusokról, a zsoltáros imádság típusairól, liturgikus tételfajtákról és áhítatformákról. A mai, összevont ünnepi szá-és az a fa. Talán ugyanazt érzem, mint a Jelenések olvasója egykor. Kint az üldöztetés zaklatottsága; a szöveg talán egy mécses fénye mellett szólalt meg elsőként. Meggyötört emberek hallgatták: gyászoló apák, magukra maradt asszonyok, testvérüket vesztett fiatalok. Arra gondoltak, holnap nem nekik kell-e a vérengzések áldozatául esniük. Nem nekik kell-e döntés elé állniuk, mi a fontosabb: az életük vagy Krisztus követése? Milyen jó lenne ehelyett a hit zaklatottság nélküli békéje, hogy üldözők nélkül lehetne Krisztus úrnak vallani, hogy a mellé állás nem jelentene egyidejűleg fájdalmat, esetleg halált. Ma a világ megvetése, a belső hit küzdelmei, az elértéktelenedés - legalább annyira üldözők. De jó lenne nem napi küzdelmet folytatni a butasággal, a hitetlenséggel, az erőtlenséggel! Milyen jó lenne megpihenni a folyó partján! Milyen jó lenne a fa leveleivel gyógyítani a sebeket. Milyen jó lenne, ha nem lenne üldözőnk. Ez lehetne a hit békéje. Jézus közénk lép, és azt mondja: ez szörnyű. * $ * Jézus azt mondja: nem emlékeztek a szőlőmunkások példázatára? Egyrészt a gazdát nem érdekli a bér, csak a munkásokat. A példázatban a gazda: Isten. Isten nem az utolsó idők békességére koncentrál, hanem arra, hogy minden munkása ott legyen most a szőlőben. A fáradságos munka nagyobb értéknek tűnik, mint a bér maga. Másrészt a munkások a gazdában csak a lehetőséget látják. Számukra a gazda - Isten - hasznos. Ha ilyen hasznos Istenre gondoltok, akkor nem is ismeritek Istent. Őt munkban megjelenő írás lezár egy szakaszt, és visszatekintve az elvégzett munkára hálát ad a témákért, a munkatársakért és a megszólalás lehetőségéért. De hogyan tegye meg ezt úgy, hogy méltó maradjon a megismert gyűjtemény szellemiségéhez? A Te Deum az egyház egyik legrégibb és legszebb magasztaló, hálaadó éneke. A Szentháromság tiszteletére íródott himnusz zsoltárszerű versek sorozata, a zsoltárok költészetéhez hasonlóan magasrendű, emelkedett próza, rím és szabályos ritmus nélkül. Szerzősége vitatott; valószínűleg a 4-5. században keletkezhetett, de egyes részei még korábbiak, a vértanúk korára vezethetők vissza. Kezdetben a hívek húsvét éjjelén az újonnan megkereszteltekért imádkozták, később kedvelt ének lett egyéb liturgikus és ünnepi alkalmakkor is (püspökszentelés, ünnepi körmenetek, győztes csata után stb.). A Te Deum laudamus - Téged, Isten, dicsérünk szövege négy nagyobb egységre tagolódik. Az első része az égi karok és az egyház istendicséretét, valamint a Szentháromság dicséretét tartalmazza (ebben a részben hangzik el a Sanctus); a második része Krisztust, a dicsőség királyát magasztalja; a harmadik az üdvössénem azért szeretjük, mert ad egy nyugalmas folyót, egy gyógyító fát, békét, lelki nyugalmat, végső boldogságot, hanem azért, mert Isten. Nem a hasznosságát keressük - önmagáért szeretjük. Ráadásul ez a távolba tolt elégtétel olyan, mintha Isten bábeli messziségből várna rátok, most itt a szenvedés, ott majd a boldogság. Nem, itt valóban nem szeret benneteket a világ, de én ezt meg is mondtam nektek előre. Ez a nemszeretettség, ez a feszültség tesz azonban benneteket igaz emberekké. Ez a jutalmatok. Keresztelő János, adventi vendégünk azt mondja erre: ez szörnyű! * * * Keresztelő János ugyanis békét ígér. Térjetek meg, akkor minden rendben lesz! Gyertek a vízhez, keresztelkedjetek meg bűneitek bevallása után! Akkor minden rendben lesz majd. Akkor felragyog nektek az Isten országa, ahol nem bánt titeket senki, hiszen bevallottátok bűneiteket. Kell, hogy legyen egy olyan megbékélés, ami mindent rendez, kell az a fa, kell az a folyó! Valami célra várni kell. Adventi várakozás kell, amelyben a jövevény végül meg is érkezik. Nem lehet beleveszni a jelen kíméletlenségébe, a bűnök folytonos körforgásába, a szenvedések ismétlődésébe. Kell, hogy legyen valami ott az alagút végén! Ezért térjetek meg még időben, a fejsze már a fák gyökerén van, de sebaj, hiszen számotokra, akik bűnvallást tesztek és megkeresztelkedtek, a paradicsomi élet készen áll. Ott van az a folyó, és ott van az a fa. Isten szolgája, Friedrich Nietzsche azonban közbeszól: ez szörnyű! CANTATE get kéri a liturgiában részt vevők számára; a negyedik pedig kérő és dicsérő imák sora különböző zsoltárversekből összeválogatva. A Te Deum dallama különböző zsoltártónusokra visszavezethető motívumokból épül fel, az egyes szövegrészekhez más-más dallamformula tartozik. A négy szövegrészhez Európa-szerte három különböző dallamot használtak (1-2-3-2 elosztásban), a magyar hagyományban azonban mind a négy tartalmi egységhez más dallamot rendeltek: GyLK 788 - Pázmány Péter fordítása. Luther a Te Deumot az egyház egyik legfontosabb hitvallásának tartotta. 1529 körül készült fordítása valójában a latin szöveg újrafogalmazása. Dallama - szintén Luther munkája - a díszített gregorián dallam egyszerűsített, szillabikus változata, amellyel az ősi szövegnek még erőteljesebb kifejezést adott: GyLK 789 - Bottá István fordítása (ez a változat szerepelt már a Dunántúli énekeskönyv 1955-ös Új részében). * * * Friedrich Nietzsche azt mondja: látjátok, most rontjátok el az embereket. Távoli paradicsomot hirdettek, és így az emberek elveszítik küzdeni akarásukat, elveszítik tehetségüket az életre. Tunyaságba taszítjátok az emberiséget, ezzel hallatlan kárt okoztok. Ha nem beszélnétek így, ha éreznék, hogy a boldogságot nem a távolban, hanem itt kell keresniük, akkor szívesen harcolnának ezért. Nyámnyilákat teremtetek. Folyó és fa? Ostobaság! Itt kell megteremteni azt a paradicsomot, azt a békét, azt a boldogságot! Jézus újra megszólal, és azt mondja: ez szörnyű! * * * Jézus átfogta Friedrich vállát, és barátságosan így szólt: Bizony mondom néked, én vagyok az a béke, az a fa és az a folyó. Nem kárpótlás a nyugalom, nem az itteni szenvedésekért adott elégtétel, hanem az egyensúly. Az élet nem azért nehéz itt, hogy ott majd jó legyen, hanem az élet azért élhető itt, mert magunkban hordozhatjuk a szépnek, a békésnek, a nyugalmasnak ízeit. Ez válik a feladatunkká: minden simogatásban, minden kedves szóban, minden segítő mozdulatban ott van a fa gyógyítása, a folyó hűs érintése. Bizony mondom néked, én vagyok az a béke, az a fa és az a folyó. Aki énhozzám jön, nem egy bábeli távolságú jövőben, hanem itt, a te világodban is már annak a folyónak és annak a fának embere lesz. Bizony mondom néked, én vagyok az a béke, az a fa és az a folyó. ■ Koczor Tamás Karácsony alkalmából ismerkedjünk meg mindkét Te Deum-változat Krisztus-dicsérő részletével. „Te dicsőségnek Királya, Krisztus, / te az Atya Istennek örökkévaló Fia vagy. / Te a megszabadításért fölvevén az emberi természetet, nem iszonyodtál a Szűznek méhétől.” //Úr Krisztus, mennynek Királya, Az Atya örök szent Fia, / Szűz méhét meg nem vetetted, Hogy megváltsd bűnös nemünket.” Sorozatunkat a - múlt héten bemutatott - Krisztus-dicséret (GyLK 645) ideillő részletével zárjuk. „Áldott, aki jön az Úr nevében: Jézus Krisztus, Isten és Mária fia, / aki kezdetben az Atyánál volt, / akit Mária fogant a Szentlélek által, / aki értünk emberré lett az idők teljességében, / akit mennyei seregek dicsérnek a magasságban, / aki békességet hoz minden embernek a földön. / Imádunk és dicsőítünk téged, Jézus Krisztus, / mert szent kereszted által megváltottad a világot.” Búcsúznak a Cantate rovat cikkírói: Bence Gábor, Fekete Anikó, Finta Gergely, Hafenscher Károly, H. Hubert Gabriella, W. Kinczler Zsuzsanna, Wagner Szilárd, valamint Barta-Gombos Arikán és Ecsedi Zsuzsa „Te Deum laudamus”
