Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-20 / 51-52. szám
evangélikus hetilap 74. évfolyam, 51-SZ. szám ■ 2009. december 20-27. ■ Advent 4. vasárnapja /Karácsonyi-újévi dupla szám Ára: 500 Ft Minden kedves olvasónknak áldott karácsonyt kívánunk! „Ha ünnepi készülődésünk csupa rohanás, hajsza, kimerítő tülekedés, és még arra sincs időnk, hogy a lélek nélkülözhetetlen napi csendességében - amelyben pedig olykor az angyalszárnyak suhogása is meghallható - készüljünk az Úr érkezésére, a lényeget veszítjük el.” Az Úr érkezése 3. oldal Hajléktalanok !► 5. oldal Rend és élet !► 7. oldal Száz éve született Kékén András (► 9. oldal Karácsony hó nélkül... !► 11. oldal Interjú Makovecz Imre építőművésszel !► 21. oldal Nemzetiségi oldalak !► 23. és 26. oldal NE FÉLJETEK! ■ Korányi András Szürkébb adyenti utcák, tompa hangulatú készülődés - a tavalyi fényfüzérek sok helyen a dobozban maradtak, állapítom meg hazafelé menet. Talán csak a hivatalos és kereskedelmi fényezés nem lett kevesebb idén decemberben sem. Hiába, az eladandó portéka nem vehet tudomást csökkenő fizetésről - az emelkedett hangulatot emelkedő villanyszámlák mellett is sugározni kell. Pedig érezhetően sokkal mélyebbről tör felszínre ez a látványos szürkeség: a megcsappant fizetések, elvesztett munkahelyek, alig gördülő s ezért még költségesebb kórházi várólisták, a be nem fizetett ebédek hétköznapi valóságából. Ami még tavaly is a bevásárlókocsiban kötött ki karácsony előtt, az most már sokszor fenn marad a polcon - korábban talán még kockázatos hitelből is elkelt volna, de manapság ki kockáztatná a jövőt, a januári kenyeret, az amúgy is eladósodott otthont egy újabb felelőtlen karácsonyi költekezésért?! Nem a látszatünnep fényei hiányoznak persze, nem is a másokon élősködő hitelezők kisebb nyeresége nyugtalanít. A sok felesleges - habár akármilyen drága - bóvlival gazdagított, vásárlási láztól vibráló, hajtással és feszültségekkel megterhelt ünnepelni akarástól fényes-fehér karácsony hirtelen megmutathatja valódi, szürke arcát és hangulatát, ha egyszer valaki elfelejti vagy nem akarja felkapcsolni a mesterséges vidámsággal villogó lámpafüzéreket. Régóta tudtuk, hogy ennek egyszer el kell jönnie. Mégis van valami nagyon nyugtalanító ebben a vidám fényjátékok nélküli szürkeségben. Rövid csengetés után jutok be csomagommal az egyik családhoz, hiszen tudják előre, hogy jövök. Már várnak rám. Egyike azon otthonoknak, ahol már hónapok óta nincsen meg néha a napi kenyérre való sem - elvesztett állás, váratlanul súlyosbodó betegség, bedőlt hitel, amire még akár egy éve is mézesmázos hangon igyekeztek rábeszélni boldogboldogtalant... Rémesen egyforma történetek, rémesen egyforma élethelyzetek - „vagy a gyerekek esznek, vagy mi” Természetesen élelmiszer van a csomagban. Az öröm mellett mégis látszik a hétköznapok szürkesége és megszokott félelme valahol a ráncok mélyén. Gyerekekkel beszélgetünk a karácsonyi készülődés hangulatában az ünnepről, mint minden évben ilyenkor decemberben. A szokásos tervek közül néha mégis előbújik egy-egy aggodalmas mondat. „Tavaly anyuéknál karácsonyoztunk, most talán jobb lesz az apuéknál. Talán nem veszekszünk majd annyit... Én ezt szeretném kérni az angyalkáktól.” Kicsi emberek, szinte az életük kezdetén, akiknél valaki már lekapcsolta az ünnep, az élet külső fényeit, akik kínlódva élik át, hogy a karácsony közeledtével nem mindig, nem mindenütt, nem mindenkinek jár az öröm és a békesség. Az ünnep fényét elnyeli a hűtlenség, az alkohol, a bizonyítási kényszer, a „mindenáron nekem lesz igazam” szorongató árnyéka. Nyugdíjas néni csendes, süteményes készülődései közé toppanok - itt sincsenek hivalkodó ablakdíszek, csupán egy üde adventi koszorú megfolyt viaszú gyertyákkal. A szelíd várakozás megszokott hangján beszélgetünk, imádkozunk. Csupán egy fordulat jelzi az idők múlását az elmúlt évekhez képest: idén még... „Idén még sikerült év közben félretennem egy-egy apró ajándékra az unokáknak, de már ősszel hozzá kellett nyúlnom... Nem tudom, jövőre futja-e még valamire...” Természetes lenne, hogy fehér és fekete karácsonyok váltakozásában egyszer-egyszer előfordul egy-egy szürke is? Vajon nem nyugtalanító-e, hogy hányán igyekeznek a 2009. év karácsonyát csupáncsak kibírni? A mindennapjainkat megülő erőszakosságról, félelemről tudomást nem véve várni a csodát - s ha már idén lehetetíen is, hátha jövőre megint lesz ünnep több pénzből és több fényből, netán kedvezőbb hitelekből... Mintha 2009 karácsonyát jobb volna most kihagyni, elfelejteni. S ekkor valami különös, evangéliumi illatú véleményt mormog oda nekem a piaci tojásárus: „Igen, sokkal több tojás fogy az idén, mint tavaly. Amíg lehetett szórni a pénzt, addig az emberek mindent megvettek a plázában. De most inkább otthon sütnek meg mindent - ebből látom én a növekvő szegénységet...” Szegénységet?! Talán éppen a sütemények evangéliumát! Hogy vissza lehet - ha már egyszer vissza kell - térni az adventi készülés többnapos kegyelméhez, és szabad magunk mellé venni a hosszú téli szünetre otthon maradt gyerekeket, hogy együtt gyúrjunk és szaggassunk és díszítsünk! És a külső fénydíszek helyett elő lehet venni a „hagyományos” felkészülést, az otthoni bibliaolvasást, egy-egy csendesen elmondott imádságot a családomért - s nem csak akkor, ha egész évben minden rendben volt, hiszen valahol a rendrakást, a megbékélést, a bocsánatkérés útját is meg kell kezdeni! S talán így nem fogunk félni 2009 szürkébb karácsonyától sem! Hiszen amikor a hétköznapok terhe alatt aligha lenne mit várni emberektől vagy angyalkáktól, Isten ugyanazzal az üzenettel kopogtat be hozzánk: Ne féljetek! A mi ünnepünk immár kétezer éve ezen a rövid, örömöt és békességet sugárzó evangéliumi mondaton, isteni igén nyugszik - és lehet éppen ezért ebben az évben is mindennek ellenére ragyogóan fehér!
