Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-13 / 50. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 74- évfolyam, so. szám ■ 2009. december 13. ■ Advent 3. vasárnapja Ára: 250 Ft „Miért indul el egy budapesti református a pápához a katolikus csángók érdekében? Két kérdés az egyszerű válasz: volt moldvai csángó, aki elindult? Nem. Hát hazai katolikus? Az sem akadt. Valakinek pedig el kell menni!" Hittel, kerékpárral, szeretettel 6. oldal „Egy alig ismert lexikonfejezeten kívül a 20. századi evangélikus egyháztörténetnek még nincs összefoglalásszerű bemutatása.” Közmegegyezés nélkül 1^ 10. oldal „Úgy érzem, hogy az egyházban hiányoznak a kritikusok, akik a cikkeket megírják, és hiányzik az igazi érdeklődés, a felelős gondolkodás és az őszinteség, amely a kritikák megvitatásához szükséges lenne.” Egy laikus stratégia !► 13. oldal „Tudom, kiben hiszek!” W- 2. oldal Áhítatformák w- 2. oldal Járvány idején !► 3. oldal „Értekezés” a Szent Koronáról 5. oldal AGAPE-konferencia !► 7. oldal Az országos iroda melléklete 1* 8-9. oldal Adventi koszorú a fővárosi Szent István téren 225 eves a pilisi hajlék ^ Ünnepi istentiszteletet tartottak a Pilisi Evangélikus Egyházközségben múlt vasárnap abból az alkalomból, hogy kétszázhuszonöt éve szentelték fel a templomot. Az igehirdető D. Szebik Imre nyugalmazott püspök volt, az istentisztelet oltári szolgálatát D. Keveházi László nyugalmazott esperes végezte. Az egyháztörténésznek, aki évtizedeken át Pilisen szolgált, a napokban jelent meg a gyülekezet történetét bemutató könyve. Az istentisztelet - amelyen részt vettek a pilisiek finn testvérgyülekezetének Kontiolahtiból érkezett tagjai is - gyertyagyújtással kezdődött: az adventi koszorún a közösség fiataljai gyújtották meg a második gyertyát. D. Szebik Imre prédikációját a 100. zsoltár versei alapján tartotta. Hálát adván Istennek az elmúlt kétszázhuszonöt évért arról beszélt, hogy immáron a kilencedik generáció tagjai nőnek fel ebben a templomban: „Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre’.’ Az istentisztelet úrvacsoravétellel zárult. A gyülekezet egyik lelkészétől, Krämer György esperestől megtudtuk: a lelkészükkel érkezett finn vendégeken kívül jelen volt az ünnepi együttléten Benczúr László, az Északi Egyházkerület felügyelője, Bak Péter, a Dél-Pest Megyei Egyházmegye felügyelője és Szabó Márton pilisi polgármester is. Az istentisztelet utáni szeretetvendégségen nagy sikert arattak azok az „advent” feliratot formázó kalácsok, amelyeket a helyi pékségben készítettek. (Minden egyes - más-más ízesítésű - kalácsdarab egy-egy betűt formázott.) A pilisi templom történetéről szóló kötetet már december 5-én, szombaton délután bemutatta Keveházi László. A nyomdából frissen érkezett könyv első része a templom történetét dolgozza fel, a második rész pedig a gyülekezetét. Ez utóbbi fejezet szerzője Pángyánszky Ágnes helyi lelkész. A kiadványból, mely a ceglédi Apáti Nyomda jóvoltából ötszáz példányban jelent meg, a könyvbemutató napján és a vasárnapi istentiszteleten már több mint kétszáz példány elkelt. ■ Horváth-Bolla Zsuzsanna SZARVASI ÖRÖMHÍR Megújult Tessedik temploma ► „Manapság óriási dolgok történnek Szarvason...” - kezdte igehirdetését a szarvasi evangélikus Ótemplom oltára előtt Ribár János esperes. Az advent második vasárnapján tartott hálaadó istentisztelet apropóját az adta, hogy megújult a gyülekezet 1788-ban épült temploma. Az egyházközség igazgató lelkészétől, Lázár Zsolttól megtudtuk: a rekonstrukcióhoz szükséges huszonegymillió forint közel egyharmadát a városban élők adták össze, négymillió forintot nyertek a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán, 4,25 millió forint támogatást nyújtott a helyi önkormányzat, a Magyarországi Evangélikus Egyház pedig hat és fél millió forinttal járult hozzá a felújításhoz, amelynek során az alaptól a toronysüvegig megszépült Tessedik Sámuel egykori temploma. A vasárnapi hálaadáson százak hallhatták Ribár János esperes Zsolt 127,1, Ézs 56,7 és íPt 2,5 alapján tartott igehirdetését. Az egyházmegye lelkészi vezetője rámutatott, hogy a templom némán is beszél: egy település lelki-szellemi állapotáról ad helyzetjelentést. Az igehirdető felidézte a tizenkét éves Jézus alakját, aki számára természetes volt az Isten házában való lakozás. Folytatás a 3. oldalon Karácsonyi oltóanyag ■ Frenkl Róbert Létezik ugyebár a hagyományos oltóanyag. Szükség van rá. Hiszen minden évben van valamilyen erejű influenzajárvány. És minden évben van karácsony. Van, kell, hogy legyen igény a szeretet szérumára is. Idén azonban az úgymond új típusú influenza, a sertés- vagy még frappánsabban a disznóinfluenza, a H1N1 vírus okozta megbetegedés a sláger. Sajátosan ötvöződik ez a gyűlöletbaktérium által előidézett társadalmi kórral. Nem kell a tradicionális oltóanyag, és nem kell a szeretet széruma. A H1N1 irányítja a meccset. Normális esetben az egészséges társadalom mozgósítja erőit az ellenség ellen; csak így van esély a győzelemre. Nem babra megy a játék. Emberek, az egész társadalom élete, egészsége a tét. Kit érdekel? A vírus irányítja az eseményeket, osztja meg az elvben szemben állókat, a kisszerű szereplőket, akiknek nem a vírus, hanem a más felfogásúak legyőzése a prioritás. Megszólal a telefonom. Kedves barátom tanácsot szeretne kérni. Beoltassa-e magát az új típusú influenza ellen? - így a kérdés. Természetesen - így a válaszom. Rövid csend után méltatlankodó hang: nem ezt vártam tőled - és köszönés nélkül bontja a vonalat. 2009. november. Ülök a Magyar Orvostársaságok és -egyesületek Szövetsége tanácsának ülésén, ahol - vélem, igen helyesen - beiktattak egy nulladik napirendi pontot. Az Alapellátási Intézet főigazgatója tart előadást a H1N1 vírusról, terjedéséről, a járványügyi helyzetről. Objektiven, adatok alapján, igen jól. Nem győz szabadkozni, hogy kerül a csizma az asztalra. Ő lenne a csizma. Nyilván a kompetenciára céloz. O nem virológus, nem is infektológus. Téved. Az előadás is bizonyítja a kompetenciát. Hiszen a releváns adatok - ami a járványt és terjedését illeti, meghatározva a teendőket - az alapellátásban keletkeznek. Eddig rendben is volna. Ezután következik a csak társadalmi kortörténet diagnózisával illethető folytatás. Az elnök lehetőséget ad néhány hozzászólásra. Döbbenten figyelem, ahogy az ülés résztvevői - szakmájukban vezető tudós orvosok, professzorok és egyesületüket képviselő, kevésbé ismert, de ugyancsak kiváló kollégák - egymást követően, meg nem állítható módon, sokféle nézőpontból argumentálnak az oltás szükségessége, hasznossága, egyedül üdvözítő volta mellett. Azóta is többször foglalkoztat, nem kellett volna-e engednem a késztetésnek, felugrani és kiabálva megkérdezni a vereteseket hozzászólókat, hogy kivel vitatkoznak. Miért kell az előadás szikár tényeit ennyiszer megismételni? És a szemükbe mondani, hogy - nem megkérdőjelezve alapvető jóhiszeműségüket - motivációjuk jobb esetben szakmapolitikai, de inkább csak politikai. A vírus, illetve az oltás csak eszköz a kormánypártiaknak arra, hogy kockázat nélkül, szakmai fórumon, lojalitásukat megerősítve villogjanak (míg az ellenzékiek sajátos Canossát járva kullognak vissza a közösbe, elvesztve a csatát, de biztosra véve, hogy megnyerik a háborút). De legalább elvállalták volna, hogy aktuális szakmai mezben politikai nyilatkozatok hangzanak el. Nem kérhetem számon, mert hallgattam. Ahogy az elnök arra van szocializálva, hogy az előadás után lehetőséget kell adni a vitára, magam arra, hogy nem illik közbeordítani, jobb a békesség, no meg végül is mindenki arról beszél, amit én is mondtam a barátomnak: természetesen oltássá be magát. A többpártrendszer - ez is a lényege - megoszt, különböznek a politikai nézetek, de egy-egy nemzeti ügy körül kialakulhat egység. így vált egységessé az esztendő végére az oltáspárt, elsősorban a szakma. De a lakosságban is meglett a többség. Viszont modellértékű, miért nem valósul meg a nemzeti sorskérdésekben az annyiszor igényelt konszenzus. Ha egy ennyire racionális szakmai kérdésben több hónapos politikai cirkusz válik uralkodóvá, kockáztatva sokak egészségét, mit várjunk a bonyolultabb ügyekben?! Többször idéztük: hat hónap alatt megváltoztatható a politikai rendszer, hat év alatt a gazdaság. De hatvan év is kevés lehet a valódi társadalmi megújuláshoz. Valójában erről szól az oltási krimi. Boldogult ifjúkoromban - az ötvenes évek derekán - egyik medikus kollégám a marxista szemináriumban komoly képpel feltette a kérdést: a kulákot, ha vakbélgyulladása van, ugyanolyan színvonalon kell megoperálni, mint a szegényparasztot? „Természetesen” - válaszolta némi habozás után és enyhén zavartan oktatónk. Akkor a diktatúrával szemben megtartott - egységes is volt e téren a társadalom - egyfajta józanság, normalitás érvényesült. Fél évszázad után a demokrácia csődje a „kormánypárti” és „ellenzéki” oltóanyag. Ha tudjuk is - no meg ebben is van az egészségügynek felelőssége -, hogy a demokráciában fenyegetőbben jelentkeznek a vadhajtások. Bizony nem a helyezkedés, az egyéni karrierépítés kell, hogy jelentse a választ a társadalom egészségének a veszélyeztetettségére, a mentálhigiénés kultúra súlyos zavarára, hanem az igazi riadó. Az oltás körüli megdöbbentő polémia csak a felszín. De érzékelni kell ennek kapcsán a társadalom mélyebb rétegeiben meghúzódó folyamatokat is. Az említett szövetségi tanácsülés az eredeti napirendekkel folytatta munkáját. ^ Folytatás a 3. oldalon
