Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-06 / 49. szám
6 -m 2009. december 6. FÓKUSZ Evangélikus Élet Adventi gyertyát gyújtott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet p- Neves közéleti személyiségek - D. Tóth Kriszta, Keresztes Ildikó, Eszményi Anett, a Csík zenekar és mások - körében dr. Lévai Anikó és Kovács Kokó István jószolgálati nagykövetek gyújtották meg az első gyertyát a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MOSZ) adventi koszorúján november 29-én Budapesten, az Iparművészeti Múzeum aulájában. A segélyszervezet országos adventi adománygyűjtésének - sajtótájékoztatóval egybekötött - nyitányán részt vett Gáncs Péter evangélikus püspök is. Milliárdoktól a legolcsóbb párizsiig A számok világát éljük. Számok, melyek egyszer örömöt, nagy gazdagságot, máskor gondot, bánatot, teljes kétségbeesést is jelenthetnek. Naponta hallunk több 100 milliárdos megszorító csomagról, minisztériumok milliárdos forráselvonásáról, valamint hallunk válságkommunikációra kifizetett fél milliárdról. Nem telik el hét, hogy ne értesülnénk újabb és újabb botrányos 50-70-100 millió forintos végkielégítésekről. Már meg sem lepődünk állami cégeknél kifizetett 3-5-8 milliós béreken, béren kívüli milliós juttatásokon. Vagdalkozunk a számokkal: először 3000 család veszítheti el a lakását a válság miatt, majd ugyanezen problémakörben dobálózunk 6000-es, majd pedig 12 ooo-es számokkal. Nagyon nem mindegy. Halljuk azt is, hogy tavaly havonta 800 lakáshoz kapcsolódó devizahitel dőlt be, ma pedig már körülbelül 1200-ra tehető a számuk. Hallunk az ész és a szív költségvetéséről: mindenkinek 1 havi fizetéssel lesz kevesebb pénze 2010-ben, mint 2009- ben. És persze kommunikálják felénk azt is, hogy mindenkinek fájni fog. Mindenkinek? Egyformán? Ki az a mindenki? Nekem szociális munkásként mostanában állandóan eszembe jut 1 család 4 gyermekkel. Akik 5 évvel ezelőtt 1 pincében tengették életüket, mert átverte őket a főbérlő. Eszembe jut, amikor ez a 6 tagú család először jelent meg a családok átmeneti otthonában segítséget kérve, mert már nem bírták. Eszembe jut, hogy ez az apa 3 műszakos főállása mellett 2 mellékállást is vállalt annak érdekében, hogy örökre elfelejthessék azt az 1 pincét, ahol a gyerekekkel együtt éltek. Képek élednek újjá bennem, amikor hónapról hónapra újra számoltuk a megtakarított 20 000, 100 000, 500 000 forintot. 2-3 év kemény, mindennapos küzdelme, a feleség biztatása, a család egysége. Örömteli pillanatként éltük meg a családdal közösen az összegyűjtött millió után annak az 1 lakásnak a megvételét, melybe a család elfogadható havi törlesztőrészletet vállalva költözhetett. Örültünk a legnagyobb kislány külön szobájának, a tanulmányi versenyeken megszerzett 5 oklevélnek, mely végre kikerülhetett a saját szobájának falára. Majd eltelt 1-2 év, a válság jelei utolérték ezt a családot is. Az apától az első lépésben elvették a havi prémiumokat és az étkezési jegyet. A szülők számolnak, ez havi 40 000 forint mínuszt jelent. Az anya hónapról hónapra precíz tervet készít, hogy milyen kiadásaik lesznek. Osztja az oszthatatlant, keresi a 200- 300 forintokat. Szeptemberben már nem tudott a munkahely iskoláztatási támogatást fizetni. Újabb súlyos mínusz 10-20-30 000 forint. Majd az apát az eddigi 5 nap helyett először csak 4-re, majd 3-ra, ezen a héten már csak 2 napra hívták be a munkahelyére. A fizetés a minimálbér arányos része lett. A szülők életében újra megjelent a pince rémképe. Elveszíthetik azt az 1 lakást, melyet hatalmas erőfeszítéssel szereztek meg. Az anya gyűjti a csekkeket. Félreteszi a befizetnivalót, és számolja a maradékot. Számukra nem jelent semmit, hogy ki hány milliárdot, milliót hova és mikor szórt el. Nem jelent semmit, hogy ki hány 100 milliót vett fel, hogy hány milliós fizetések vannak ma Magyarországon. Az édesanya keresi a lehetőségeket, várja, kutatja, milyen segítséget kaphat, hogy átvészeljék, túléljék ezt a nehéz időszakot. Keresi, ki segítene nekik, de nem tudja. Az édesanya egyet tud. A férje már nem megy bevásárolni. Hogy miért? Mert szégyelli a húsos pultnál megkérdezni: „Melyik a legolcsóbb párizsi?” ■ R. B. Hideget is, meleget is oszt a MOSZ ► Az elmúlt hetekben az ország különböző településein - Miskolcon, Zalaegerszegen, Gyulán - osztottak nagy mennyiségű tartós élelmiszert a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MOSZ) munkatársai. A részletekről iß. Kis Boázt kérdeztük.- Az idei országos akciónk vége felé közeledünk, melynek keretében háromszáz településen, háromszázezer lakos számára adtunk át összesen kétezer tonna tartós élelmiszert Borsodtól Zalán át Hajdú-Bihar megyéig. A kisebb településektől kezdszorultabb személyeinek intervenciós készletekből származó élelmiszerekkel történő ellátásáról. Magyarország uniós taggá válásával egyidejűleg hazánkban is elindulhatott ez a fajta segélyezési mód. Lebonyolítását - a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól kapott felhatalmazásuk alapján - jellemzően a főbb karitatív szervezetek végzik. Az ökumenikus segélyszervezet 2006 óta vesz részt a programban. Folyamatosan egyre nagyobb mennyiségű tartós élelmiszer szétosztását vállaljuk: míg tavaly hétszáz tonnát juttattunk el az érintetteknek, idén ennek közel háromszorosát vállaltuk, mert látjuk, hogy ez az egyszeve a nagyvárosokig főként a hátrányos helyzetű gyermekek családjai, a kisnyugdíjasok és a létminimum alatt élő családok részesülnek az adományból.- Mit kell tudni az EU élelmiszersegély-programjáról?- Az unióban még 1992 végén hoztak határozatot a közösség legrári, kisebb adomány is segítséget jelent a mindennapi gondjaikkal küzdő családoknak. Ez a néhány ezer forint télen jól jöhet például a fűtésszámlához, ősszel a gyermekek beiskolázásához vagy éppen ruházkodáshoz, egyéb kiadások kipótlására. Az adományt egységcsomagok formájában vagy a közétkeztetéshez való hozzájárulásként lehet kiosztani. Mi inkább az előbbit végezzük. A mostani, egyenként körülbelül tizenegy kilogrammos csomagok lisztet, tésztát, cukrot, tejet és kekszet tartalmaznak.- A segélyszervezet munkatársai személyesen adják át csomagokat?- Amikor van rá lehetőség, akkor munkatársaink, önkénteseink maguk is részt vesznek az élelmiszerosztásban, de alapvetően a helyi önkormányzatok és családsegítő központok közreműködésére támaszkodunk.- Közeledik a tél. Milyen hasonló jellegű programokkal készülnek? Gondolok itt elsősorban a hagyományos, karácsony előtti melegétel-osztásokra.- Budapesten, a XIII. kerületi Országbíró utca mögötti parkolóban idén is több napon át meleg étellel várjuk majd a hajléktalanokat. Ugyanígy a szokásos ruhaosztásokat is megrendezzük majd. Ezekkel az akcióinkkal - tudva azt, hogy ebben az időszakban fogékonyabb a társadalom a rászorulók problémáinak meglátására - az egész éves tevékenységünket szeretnénk kicsit ismertebbé tenni, hiszen országszerte tizenhat intézményünk mintegy ötven különálló szolgáltatásával nemcsak karácsony és újév idején, hanem folyamatosan, egész éven át segítünk a rászorulóknak. ■ V.J. A programról, illetve a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek az ahhoz kapcsolódóan meghirdetett adománygyűjtéséről a www.segelyszervezet.hu oldalon olvashatnak bővebben. HIRDETÉS szeretet.éhsé Csekket kérhet 06 1 205-3955 Országos Adventi Pénzadománygyűjtés, hogy még több családnak segíthessünk! Magyar Ökumenikus Segélyszervezet « #®Í