Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-11-08 / 45. szám
„Reánk az bízatott, hogy erről a Megváltóról Károli- és „Nagyobb kaland tiszta szívvel keresni a „Mindezek ismeretében még inkább tiszteletreméltó, tegyünk bizonyságot a szó és a tett egységében. Ordass-díjat kérdésekre a választ, mint megmászni a hogy vannak emberek több száz kilométerre hazánktól, E kérdésben nincs különbség 19. századi vagy kapott Mount Everestet. A képeim ezek a próakik ragaszkodnak a magyar nyelvhez, még ha ez sokszor 21. századi misszió között.” dr. Pósfay György bálkozások.” megszégyenítéssel, megalázással jár is.” Százéves az evangélikus külmisszió !► 8-9. oldal !► 6-7. oldal A hazataláló megbékél !► 5. oldal Tíz gyönyörű nap a gyimesi és moldvai csángók között !► 10. oldal Reformáció jelen időben Parókiát és gyülekezeti központot szenteltek Baján Ritkán tapasztalható meg az a természetes hangszín és közvetlen légkör, amely a bajai evangélikus, református, baptista és metodista gyülekezeti tagok október 31-i ünnepét jellemezte. Idén az evangélikus templomban emlékeztek meg a reformáció örökségéről, mivel az ökumenikus istentiszteletet követően került sor az új parókia, gyülekezeti terem és iroda épületének felszentelésére is. Döntő részben országos evangélikus segítséggel, emellett a kis gyülekezet és a bajai adakozók, valamint a testvérgyülekezet adományaival valósult meg a beruházás. Ötéves kitartó munka az, amiért most hálát adnak - összegezte nem kis meghatódott - sággal a bajai evangélikusok lelkipásztora, Nepp Éva ezen a napon. Az ökumenikus istentiszteleten Szabóné Mátrai Marianna, a Déli Egyházkerület püspökhelyettese hirdette az igét. „Nem kevés az, amiért együtt lehetünk ma” - kezdte prédikációját. Hálaadás a kész lelkészlakásért és gyülekezeti központért, a reformáció örökségéért - amelynek idén külön hangsúlyt ad Kálvin születésének ötszázadik évfordulója - és azért a nyitottságért, amely a reformáció kezdeteitől napjainkig alapértékünk: ezek együtt vannak most jelen az ünnepen - szögezte le. A reformáció ünnepének alapigéje (2Kor 4,5-7) alapján hívta fel a figyelmet arra, hogy ne legyünk csak önmagunkkal törődő egyház, ne a saját életünk körül forogjon minden gondolatunk, hanem igyekezzünk arra, hogy ha csupán cserépedényekként is, de felszabadultan és sokaknak hirdessük Krisztust. Az istentisztelet után került sor a szentelésre. A Cerfelj-Jagodic Viola és Nagy Tamás építészek tervei alapján, az Éprema Kft. kivitelezésében elkészült épület valóban megfelel a mai kor igényeinek, és a gyülekezetépítés lehetőségét is biztosítja. Lendületes, fiatalos program következett az immár birtokba vett gyülekezeti teremben: vidám zene kísérte a vetített összeállítás szívderítő képeit, amelyek segítségével mindenki nyomon követhette az építkezés történetét. Jó szívvel mondott végül köszönetét Nepp Éva lelkésznő mindenkinek, aki segített a munkában, vagy adományával támogatta. Az ünnep végén Bán Béla bajai református lelkész köszöntésében az új falak között ezután zajló, megújult és megerősödött lelki élet fontosságára mutatott rá. ■ Szabó Lajos Sepsiszentgyörgyi orgonaszentelés ► A reformáció havában számos ünnepi eseményt jegyezhettek fel a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházban is. Október 24-én Csíkszeredában szenteltek új evangélikus templomot, múlt szombaton pedig Kovászna megye székhelyén emelte helyi egyháztörténeti eseménnyé a reformációi istentiszteletet egy új orgona felszentelése. Bár a Brassói Egyházmegyében a reformáció emléknapján mindig más-más egyházközség ad helyet az ünnepi istentiszteletnek, kézenfekvő volt, hogy ezúttal (a helyi protestáns felekezetek ökumenikus - az ő szóhasználatukban: „reformáció nagyheti” - sorozatához is kapcsolódóan) a sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban tartassák meg az orgonaszenteléssel egybeköthető évfordulós rendezvény. !► Folytatás a 3. oldalon Életmentés ■ Ribár János Az egyházi esztendő vége felé hajlik az idő. Még két vasárnap, és nyakunkon az új év a maga reménységével és múlandóságával. S itt az egyházi esztendő végén novemberi hangulat vesz erőt a lelkeken, ködös, fagyos, nyirkos, borzongató, fázó, didergő. S egyre jobban előtör a lélek mélyéről a szorongató élmény: az idő múlása azt jelenti, hogy egyszer le is jár... Ilyenkor, november táján még az evangéliumi lelkületű egyházban is elkomorodik a hangulat, zordabbá válik a hang, amely éppen a megtapasztalt múlandóság miatt még másra is figyelmeztetni akar, nem csak a halál közeledésére. Egyáltalán nem biztos, hogy a meghalásba és halálba torkolló múlandóság a legnagyobb veszedelem és teher. Megrendítő elfojtási trükköt képes alkalmazni az emberi lélek mindezzel összefüggésben. Gyakorta - még a szószék magaslatából is - olyan sugalmazás érkezik felénk, amely ezt a tragikus elfojtást inspirálja a drámai szembesítés helyett. Az elfojtás trükkjének egyik fontos módszere: kerülni mindazt, ami a múlandóságra, a halálra emlékeztet minket, úgy kell tenni, mintha az éppen adott pillanat soha nem mozdulna tovább, mintha a földi élet status quo állapota örök állapot lenne, mintha velünk nem fordulhatna elő, hogy bekerít a halál, és a szívünk egyszer csak utolsót dobban.-S ebben az elfojtástörténetben még csak nem is a halál valósága rejti magában a legnagyobb feszültséget. Lényegében ez a képlet az, amit az ember saját lelke trükkjével mindenáron letakarni és elrejteni, azaz tagadni szándékozik: hogy meg kell jelennünk végső számadásra a Nagy Bíró előtt. Reszkető Iátszatbátorsággal mondogatja az okoskodó ember, hogy nem a haláltól fél, csak a meghalás folyamatától, mert nem lenne kívánatos sokat szenvednie. Ez a kijelentés azért megtévesztő, mert féligazságot tartalmaz - és mindig a féligazságok a legkárosabbak, a legtöbb szellemi bajt okozóak. A hívő, Isten igéjét ismerő ember számára az örök élet valósága kétségtelen valóság, minden, időnkénti és átmeneti kételye (sátáni kísértés) ellenére szilárdan hisz benne, és nagy várakozás él a lelkében. Ám az Isten kinyilatkoztatását, igéjét nem ismerő ember számára szükséges kényszer az elfojtás, mert kényelmetlen gondolat a magabiztosan kizárt Isten felfoghatatlan valósága, aki esetleg mégiscsak számon kérheti az életemet. Mind a hívő, mind a kereső számára mentőöv a misszió Szentlélek indította csodája. Csodának azért is nevezhető, mert az igazi misszió a legelső lépéstől kezdve mindig a rövid távú önérdekkel szemben áll. Amikor a Lélek indít, akkor nincs szó karrierről, hatalomról, sikerről, vagyonról, csak életmentésről. Ez a Lélek egyik titka. A misszió: ahogy kezdődött az apostolokkal, akik üldöztetésbe sodorták általa magukat, és sikeres e világi karrier helyett a mártírium jutott nekik, János evangélista kivételével. A misszió életmentés. A rejtélyes földi élet kegyetlen halálba torkollik, de a halál és annak földi székhelye, a temető, nem végállomás! Mert egyszerű az apostolnak köszönhető nagy üzenet: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (ApCsel 16,31) Amikor a Lélek indít, akkor ß nincs szó karrierről, hatalomról, sikerről, vagyonról, csak életmentésről. Ám erről hallani kell! Meggyőződéses, elkötelezett, hiteles képviselőktől, küldöttektől, apostoloktól kell hallani. S a misszióban megszólalóknak figyelembe kell venniük az apostolok igehirdetői szolgálatának érdekes jellemzését. Az Apostolok cselekedetei című szentírási könyvben van két sokatmondó megjegyzés az igehirdetéssel, vagyis a misszióval kapcsolatban. A pünkösdi történet következménye az első gyülekezet létrejötte. Péter apostol beszél a bűnbánatról, megtérésről és a keresztségről, majd a történet feljegyzője - Lukács - még ezt teszi hozzá: „Még más szavakkal is lelkűkre beszélt..!’ (ApCsel 2,40) Lelkűkre beszélni - mert életmentésről van szó! A másik jelenet szerint Pál apostol első missziói útján a pizidiai Antiókhia zsinagógái elöljárói ezzel a határozott kéréssel fordulnak hozzá és kísérőihez: „Atyámfiái, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok’.’ (ApCsel 13,15) Buzdító szóra van szükség - mert életmentésről van szó! A múlt század hatvanas éveiben történt egy fővárosi peremkerület gyülekezeti háza előtt. Az istentiszteletről kitóduló sokaság elárasztotta a villamosmegállót. Egy idegen, aki akkor szállt le a járműről, döbbenten nézelődött, majd hangosan kérdezte: „Mi történt itt, baleset?” Mire az igehirdetés hatása alatt valaki ezt válaszolta ugyancsak hangosan: „Nem, életmentés.” Kedves és szimpatikus látvány hazánk sok településén a kivilágított templomtorony. A kivilágított templomtorony pedig olyan, mint a tengerparti világítótorony. Némán beszédes! Ám túl ezen az egyház missziói feladata megszólalni, a kortársaknak lelkére beszélni és buzdító szót szólni a csüggedőnek. A novemberi komor hangulatba bekúszik a csendes derű, az evangéliumi reménység, a megbékélés, mert messzebb látunk a csillagok világánál - az örök világosságig.
