Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-11-01 / 44. szám
12 41 2009- november i. GYERMEKOLDAL Evangélikus Élet Sok lelket kell elvezetnünk, várja őket Jézusunk, élőkért és halottakért szüntelen imádkozunk. Én most téged idehívlak, hogy Jézust el ne feledd, imádkozz, és tiszta szívből Őt mindig nagyon szeresd! Kedves Gyerekek és Felnőttek! ^ Egy könyvet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, amely idén jelent meg a Harmat Kiadónál. Nagy Péter református lelkész bácsi a budafoki gyülekezetben minden vasárnap elmond egy rövid történetet a gyerekeknek az istentisztelet elején. Ezt azonban nemcsak a gyerekek hallgatják nagy élvezettel, hanem a felnőttek is. Ezért is határozták el a gyülekezetben, hogy összegyűjtenek néhányat ezek közül, és egy kis könyvecskében megjelentetik. Olvasni lehet benne például a parókián lakó állatokról, utazások és kirándulások során szerzett élményekről, érdekes emberekről, valamint arról, hogy mi mindent lehet tanulni a minket körülvevő tárgyaktól, ha nyitott szemmel járunk. Külön fejezetben találhatók azok a tanítások, amelyek valamelyik egyházi vagy állami ünnephez kapcsolódnak. Mivel a mostani Napos oldal halottak napjához is nagyon közel jelenik meg, ezért Péter bácsi tanításai közül ezt ajánlom figyelmetekbe. Sokat lehet tanulni belőle. Lekció: Zsoltárok 147» Textus: Zsoltárok 147,1-3 2007. október 28. Tudjátok-e, hogy jövő héten milyen napok lesznek? Talán iskolaszünet is van, ugye? Az a legfontosabb. De valamit sejtetek, hogy valami másért nagyon sok virág van az utcán, a virágboltokban. Készülnek az emberek, hogy kimenjenek a temetőkbe. Mit keres egy gyermek a temetőben? Szabad-e őt odavinni? Egyáltalán kell-e neki erről a témáról beszélni? Úgy gondolom, hogy kötelességünk a gyermekeket kivinni, különösen ilyenkor, amikor az úgynevezett halottak napja van - és évközben sem árt egyszerkétszer -, mert nagyon-nagyon fontos dolgokat tanulhatunk meg egy életre a temetőben. Először is megtanuljuk azt, hogy nem úgy pottyantunk a világba. Voltak, akik előttünk éltek, és ugyanolyan gyermekek voltak ők is, aztán felnőttek lettek, aztán idősek, aztán elmentek. Hova mentek? Szokták mondani, hogy utolsó útja a temető. Ez tévedés: az utolsó előtti. Az utolsó útja az embernek az Istenhez visz. És mi a reménységünk, hogy hová megyünk? Az ő országába. Tehát amikor kimegyünk a temetőbe, akkor nem arról emlékezünk meg csupán, hogy voltak előttünk járók, hanem arról is, hogy van reménységünk. Megérkezünk az Istenhez. A másik pedig, hogy legyen világos, hogy azok, akik előttünk jártak, nagyon fontos dolgokat mondtak, cselekedtek, és azt nem szabad elfelejteni. Sem a családban, sem az országban. Az emlékezés helye is a temető, a tanítás helye is. Nagyon boldog voltam, amikor a múltkor egy régi kedves ismerős család összeszedte a gyermekeit vidékről, és azt mondták: most kimegyünk a Fiumei úti temetőbe, kimegyünk a Farkasrétibe, és végigjárjuk a magyar történelmet. Mert ott van. Közel kerülnek hozzánk az őseink. Ezt most inkább a szülőknek mondom, hogy csak vigyék a gyerekeket ki a temetőbe! Mert emlékezni a jövőnek is a záloga. A szeretteinkre emlékezni kell, ezt mondja a családlélektan. Minimum négy generációnak kell - úgymond - élő módon jelen lenni egy embernek a tudatában. Egészen a dédszüleinkig vagy az ükszüleinkig. Kik voltak ők? Mik voltak? Mintha csak tegnap történt volna, úgy kell ismerni az ő történeteiket. Nagy Péter: Hatvan párperces - Vasárnapi tanítások (nem csak) gyerekeknek. Harmat Kiadó, Budapest, 2009. Ára 1200 Ft. A könyv a Luther Kiadó könyvesboltjában (1085 Budapest, Üllői út 24.) és a Huszár Gál papír- és könyvesboltban (1054 Budapest, Deák tér 4.) is kapható. Reformáció 1517. október 31-én Luther Márton nagyon fontos dolgot tett Wittenbergben: kiszögezett a vártemplom kapujára egy nagy papírt. Ezen a papíron kilencvenöt pontban, vagy ahogyan másképpen mondani szoktuk, tételben összeírta, hogy mit kellene változtatni, idegen szóval megreformálni a katolikus egyházban. írjátok be az alábbi szavakat a színes téglákba! Lesz olyan tégla, amely egyszerre két szóhoz is tartozik. kilencvenöt, Luther, vártemplom, Bölcs, Frigyes, Wittenbergben, kiszögez, tétel Húszéves a soltvadkerti evangélikus óvoda ^ Immár húsz éve annak, hogy szélesre tárta kapuit a soltvadkerti Evangélikus Egyházi Óvoda. Az elsőként oda járó, félénk, pöttöm gyerkőcök mára egyetemet végzett, diplomás emberekké, felelősségteljes felnőtté, szülővé váltak. Szétszéledtek a szélrózsa minden irányába, ezer különféle dologgal foglalkoznak, valami azonban összeköti őket. Az erkölcsi értékrend és szeretet, amelyet e falak között kaptak útravalónak, és amely nélkül sokkal nehezebben vennék az élet akadályait. 1990-ben Káposzta Lajos esperes bátor kiállásának köszönhetően megalakult az evangélikus egyházi óvoda Soltvadkerten. Két csoporttal indult, ma pedig száz pici gyermek második otthonát jelenti ez a közösség. Azóta egyre több szülő választja ezt az intézményt, hiszen itt az óvodai foglalkozásokat nemcsak a színvonalas vallási nevelés, hanem a német nyelv alapjaival való játékos ismerkedés is gazdagítja. Október harmadik hétvégéjén meghitt, bensőséges hangulatú ünnepségsorozattal köszöntötték a húszéves jubileumot. Szombaton életvidám, gyerekkacajtól hangos családi nap keretében Homoki Pál evangélikus lelkész az óvónőkkel közösen felavatta az intézmény új játszóterét. Ezentúl egy hatalmas csúszdás mászóka és egy vadonatúj hinta is szolgálja majd a játékos időtöltést. Közös faültetéssel tették maradandóvá az utókor számára ezt a neves évfordulót, a legnagyobb sikert dig a kezdetektől fogva fáradtságot nem ismerve tanítgatta a gyerekeket a „der, die, das” számukra furcsa világára. A vasárnapi rendezvényen részt vett Lengyel Anna, a Déli Egyazonban kétségkívül a lufieregetés aratta. Az ovisok ujjongva fogadták az ég felé szállingózó színes léggömbök tarka kavalkádját. A családi napot a vallásos témájú dalokat játszó Pintér Béla gyermekkoncertje tette még emlékezetesebbé. Lakatosné Hachbold Éva, a Magyarországi Evangélikus Egyház Nevelési és Oktatási Bizottságának tagja tizenöt éve vezeti az óvodát. Odaadásával, gondoskodásával, szeretetével példát mutat óvónőtársainak. Köhlerné Schiszler Ágnes óvónő peházkerület felügyelője és Prőhle Gergely országos felügyelő is. Az ünnepi istentiszteleten az ovisok elragadó műsorral káprázatták el a szüleiket és a gyülekezetét. Az istentiszteletet a jelenlegi és volt óvodások munkáiból készült kiállítás ünnepélyes megnyitója követte a Találkozások Házában. A festményeket, rajzokat több kategóriában is értékelte a zsűri, és korosztályonként díjazta a kis művészpalántákat. A tárlatot Prőhle Gergely nyitotta meg. ■ Vastag Gergely A SZERZŐ FELVÉTELE
